Második gyermekként születtem vegyes származású családomba. A bátyámmal és édesanyámmal azóta is szoros a kapcsolatom, mióta elköltöztem az Államokba, hogy a rendőrség berkein belül folytassam tanulmányaimat és ezzel együtt a munkámat.
Fiatal srácként ugyan hajtottam a lányokat, viszont mindig első volt a tanulmányi előmenetelem, hogy ezzel is büszkévé tegyem elvált szüleimet. Apámmal jó a kapcsolatom, bár ritkán láttam őt, miután visszaköltözött szülőhazájába.
A gimnázium befejeztével jelentkeztem az Államokban a jogi egyetemre, hogy tovább képezzem magam, ezzel párhuzamosan felvettem a kommunikáció szakot is, mert éreztem, hogy családi hagyományként ezt nem szabadna elengednem. Már csak azért sem, mert egyébként szerettem beszélgetni mindenkivel, könnyen ismerkedtem és ez segített a későbbiekben a munkám során. Elvégre hogyan máshogy lehetne információkat szerezni, minthogy az ember képes kapcsolatokat kiépíteni maga körül, illetve megfelelően kommunikálni a többi emberrel, a bizalmukba férkőzni és megszerezni minden kis rejtett titkaikat? De nagyon előre szaladtam.

Az egyetem megkezdésekor fiatal voltam és érdeklődő, igazából minden is érdekelt az Államokban, nem beszélve az évfolyamtársaimról. Mindannyian más nemzethez tartoztak, bár azért még mindig az amerikaiak voltak többségben, de ez a multi kulturális hely sokat dobott azon, hogy rengeteg új embert ismerjek meg és kapcsolataimat is elkezdjem kiépíteni. Sok időm ráment a tanulásra és a sportokra, de úgy éreztem, szükségem van erre, ezekben tudok kiteljesedni.
A két szak párhuzamos tanulása olykor bonyolult volt, sokszor fárasztó, de úgy éreztem, hogy ez az, amit én akarok, legalábbis ez a kettő szak az, ami el tud majd indítani az életben, ami érdekel, de még hiányzott valami. Baráti köröm egyre bővült, a többieken keresztül újabb és újabb kapcsolatokat építettem ki, szinte már mondhatnám is, hogy besúgó hálózatom volt. Igaz, akkoriban nem neveztem volna őket így, de hát az évek és a munka…

Egyetemi éveim utolsó szakaszában valami megváltozott, nem egy közeli ismerősöm került kapcsolatba a drogokkal és azok negatív hatásaival. Ahol tudtam, segítettem, de egyre inkább éreztem, hogy ez így nem lesz jó, a szerek tönkre teszik a barátaim életét, kapcsolataikat és jövőjüket is. Sok olyan srác volt, köztük több sportoló is, akik szteroidokat szedtek, ebből nem kevés volt olyan, aminek a hatásait nem is ismerték, nem ellenőrzött szerek voltak. Őszintén, akkor megijedtem, hogy mi lesz velük, ismertem őket, tudtam, hogy mire képesek, de ez az új keletű hullám, hogy mindent a drogokkal, szteroidokkal oldjanak meg, megrémisztett. Európában is jelen voltak a szerek, de leginkább a kannabiszból készült cigaretták, kisebb hatóanyagú tablettás szerek, vagy ezek vénás verziói.
Amerikában azonban ez más volt… ha a megfelelő embert kérdezted, már meg is kaptad, amit akartál. Elterjedt a drog, ölte a fiatalokat, mindegy volt, hogy férfi vagy nő az illető. A szer nem válogatott.

Akkor változott meg igazán minden, mikor az egyik közeli barátom esett áldozatául a drognak. Max jó srác volt, fiatal, életerős, tele ötletekkel a jövőjét illetően. Tervei voltak, amiket meg akart valósítani, de ha akkor nem megy el abba a buliba, akkor még most is élne! Csak a többiek elmondásából tudom, mi történhetett akkor, de annyi biztos, hogy valahonnan megszerezte a cuccot és túladagolt magát. Fogalmam sincs, mi járhatott a fejében, hogy idáig jutott, egyáltalán miért tette, amit tett, de azóta is kísért az emléke. Ha akkor ott vagyok vele, ha akkor én is elmegyek, amikor hív, talán megakadályozhattam volna, hogy belője magát.

A diploma osztom előtti hónapokban úgy jártam az iskolában, mint egy kísértet. Magamat hibáztattam Max halála miatt és ebből nem tudtak kirángatni. A jegyeim nem romlottak, mi több, javultak. Egyszerűen belemenekültem a tanulásba, a sportba, hajtottam magamat, a képességeimet fejlesztettem, de nem tudtam, hogyan lépjek tovább, mit tudnék tenni a jövőben, hogy soha többé ilyen ne fordulhasson elő.
Hogy akkor én nem vettem észre, hogy figyelnek, vagy valóban csak később szereztek rólam tudomást, nem tudhatom, de az utolsó hónapban, miután minden vizsgámat letettem, megkeresett az egyik közeli iroda toborzója. Ismerte Max történetét, nyomoztak az ügyében, mivel nagy visszhangot keltett egy fiatalember korai halála, amit a drog túladagolásnak köszönhetett.
Ódzkodtam az öltönyöstől, de miután többször is megkeresett, hogy beszéljünk, úgy voltam vele, hogy miért ne. Vesztenivalóm nem volt, bár nem tudhattam, mit szeretne tőlem. Az egyetemhez közeli kávézóban találkoztunk, jól emlékszem, vagy három órán keresztül beszélgettünk mindenről. Barátok, egyetem, család, előmenetel, mit akarok a jövőben, és így tovább. Egy idő után nem harapófogóval kellett kihúznia belőlem a válaszokat, önként válaszoltam és őszintén, elmondtam honnan jöttem, kik voltak a szüleim, mi történt az egyetemi éveim alatt, és hogy Max halála óta nem találtam önmagam, ha akkor ott vagyok vele, talán még most is élhetne, és hogy nem tudom, hogyan tovább, mit is akarok valójában, de tudom, legbelül éreztem, hogy tennem kell valamit.
Az öltönyös azóta a főnököm lett, ez az elbeszélgetés pedig egy felvételi beszélgetés volt a Kábítószer-ellenes Hivatalhoz. Arról tudtam, hogy sokfelé toboroznak az országban, sok egyetemi órára is bejártak az ügynökök civil ruhában, de ugyanezt csinálta az FBI is. A különbség talán abban volt, hogy míg az FBI embereitől bizalmatlanok lettek a diákok, addig a DEA ügynökei közvetlenek voltak, fiatalosak és bár látszott, hogy ne akarjon senki ujjat húzni velük, mégis volt bennük valami különleges, valami hivatalos.

Egy szó, mint száz, immáron tizenhárom éve vagyok a DEA ügynöke, a ranglétra legalján kezdtem, de nem is bánom, örülök, hogy így történt, azóta pedig irány egyenesen felfelé. Imádom a terep munkát, szeretek emberek között lenni, még úgy is, hogy az elmúlt évek során sok halált láttam már, sok fiatalt és időset, akiket a drog ölt meg, tette tönkre az övék és családjaik életét. Rengeteg halál és fájdalom, mégis ott volt mellette a sok pozitív, mikor nagyobb szállítmányt füleltünk le, összedolgozva a vámosokkal, rengeteg országot bejártam már az ügynöki munka miatt, s most Las Vegasba hívott az ügynökség.

Ideje ebben a romlott városban rendet tenni!