Look what you made me do

     
      Szeretem ezeket a partykat. Ilyenkor lehet igazán villogni – és ne legyünk álszentek, villogni mindenki szeret.  Persze, van, aki megteheti és van, akitől olcsó rongyrázásnak tűnik az egész. Sőt, tulajdonképpen nem csak tűnik, hanem az is. Na, ezek nem mi vagyunk. Elvégre Elijah a legbefolyásosabb alakok egyike és ezzel… nos, ezzel gyakorlatilag én is hercegnő státuszba kerülök, még ha közöm sincs bármiféle királyi családhoz. Egyébként is kinek kell az a sok protokoll és dögunalmas teadélután?
Azzal már persze a többség nem igazán van tisztában, hogy több vagyok egy dekoratív kiegészítőnél, de… pontosan ez itt a lényeg. Amíg én csak egy csinos lány vagyok Elijah oldalán, addig nyugodtan tudom végezni én is a munkámat… és közben még a legszebb ruhákba is belebújhatok.
Mint ahogy ma este is. Már alig vártam, hogy magamra húzhassam ezt a sötét csodát, ráadásul a hozzá illő cipőm is vagy ezer éve ül a gardróbban. Mert hát tudtam én, amikor megláttam, hogy tökéletes, csak még azt nem tudtam akkor, hogy mihez. De hát természetesen meglett a tökéletes ruha is hozzá, csak várni kellett, hogy eljöjjön.
Elégedett mosollyal karolok bele Daddybe, ahogy kiszállunk az autóból. Ahogy Sky kiválóan kamatoztatja a bakancsos lábait, úgy én ezen a terepen brillírozok. Hogy az a fölösleg miben brillírozik, arról fogalmam sincs, most egyszerűen csak örülök, hogy nincs itt. Nem tudom megszokni, hogy minden reggel ott van az idétlen képe a kávéfőző mellett. Miért nem ihatom meg legalább a kávémat nyugodtan reggelente?
Odabent a tömeg már hömpölyög, de hát elegánsan illik késni azoknak, akik tényleg számítanak, nem igaz? Futó pillantással mérem fel az odabent mozgó alakokat. A replika cipőkön és olcsó frizurákon hamar átsiklik a tekintetem, azt vizslatom inkább, hogy ki az, akire tényleg érdemes figyelni. Nem mondanám, hogy egyszerű ennyi ember között elkapni a megfelelő gondolatfoszlányokat, de épp elég ideje csinálom már ahhoz, hogy ne legyen leküzdhetetlen akadály. És még az arcom sem torzul furcsa grimaszba, mintha legalábbis a vécén ücsörögnék. Egyszerűen csak elveszek egy pohár pezsgőt az egyik tálcáról a mellettünk elhaladó pincérfiútól, miközben nézelődöm.
-Ez az új öltönyöd? – fordulok Elijah-hoz, megsimítva a ruha anyagát. Mint mindig, most is tökéletesen néz ki benne. És még a ruhámhoz is illik a színe. De ahogy elpillantok a válla felett, a tekintetem egy korábban sosem látott arcon állapodik meg. Persze, mindig előfordulnak olyan jövevények, akiket még csak látásból sem ismerek. Feltörekvők, kamuhuszárok és persze kurvák. Ő viszont egészen biztos, hogy egyik kategóriába sem tartozik. Ennek ellenére azonban még nem említem meg. Csak elkönyvelem magamban, hogy rajta tartom a szememet.

 
 

   
   
   Érdekesek szoktak lenni ezek az összejövetelek. A felső tízezer tagjai, azon belül is jómódúak, feltörekvők, függők és gazdagok. A bécsi konzulátus jótékonysági báljaira emlékeztet fiatal éveimből, amire édesanyámat kísértük el a bátyámmal, és ott unatkoztunk a többi meghívott fiatallal az egyik sarokban, amíg a nagyok jótékonykodtak. Nem mondom, hogy kedveltem az ilyen estéket, de most kivételesen örülök, hogy meghívást kaptam erre eseményre.
Sötét öltönyöm kifogástalan és egyszerű, ahogy az egy ilyen rendezvényen illik, egyedül vörös nyakkendőm az, ami talán kicsit kirívóbb, mint kellene, ettől függetlenül jól érzem benne magam. Amolyan megszokott bőrként simul a bőrömre, mialatt meghívómmal beszélgetek. Egy pohár pezsgőt már magamhoz vettem, lassan kortyolom, nem a kedvencem, de nem is olyan rossz az ital. Könnyeden, jókedvűen társalgom a bemutatott emberekkel, nem tudják, ki vagyok, sem azt, pontosan milyen pozíciót tölthetek be, ami viszont biztos, hogy édesanyám családnevét használom bemutatkozásaim során. A nagykövetségeket és a rendőrséget is messziről elkerülöm, mondjuk úgy, csak egy kereskedő vagyok a sok közül, aki ma jótékonykodni fog. Az természetesen mellékes, hogy felmérem a terepet.
Mióta Vegasba küldtek, nem unatkoztam. Rengeteg megbeszélésen vettem részt, megannyi emberrel beszéltem, felkutattam a régi kapcsolataimat, hogy a legjobb helyekre beprotezsáljanak, kisebb szerencse, hogy nem tudják, mivel foglalkozom és jobb is, ha ez így marad.
Fokozatosan ismerem meg az itt összegyűlt embereket, amott a terem másik végén az angol konzul, a másik oldalon a helyi hivatal vezetője, vele természetesen az épp aktuális szeretője is eljött, aki le sem tagadhatná, mennyire élvezi a rivaldafényt. Fiatal, csinos, de nincs benne semmi egyedi. Türelmesen, kedélyesen csevegek az emberekkel, mikor szemet szúr, hogy valaki figyel. Mondhatjuk, amolyan megérzés, de kicsit fordítok csak a fejemen, hogy észrevegyem azokat a gyönyörű szép szőke fürtöket, a bájos arcot, ami most elgondolkodva mér fel, miközben a mellette álló férfi akár az apja is lehetne. A férfi is észrevesz, s mivel ma nem akarok bajt, aprót biccentek irányukba, poharamat is emelem üdvözlésem jeléül, végül visszafordulok az épp aktuális beszélgetőpartneremhez. Úgy érzem, érdekesnek ígérkezik a mai este, talán be kéne cserkésznem azt a lányt, hátha többet tud, mint azt elsőre bárki is gondolná.
   

Look what you made me do

     
      Tudom, hogy Elijah nem élvezi ezeket a partykat, mint én. Meg hát mégis csak olyan eseményről beszélünk, amin meg kell jelenni, ha akarjuk, ha nem. De én szeretek tündökölöni. Azért lássuk be: ki ne szeretne hercegnőnek öltözni és ragyogni? Meg hát itt vagyok neki én, hogy elszórakoztassam, miközben dolgozom mellette.
-Nagyon jól nézel ki benne. – simítok végig az öltöny anyagán, miközben felpillantok a szép szemeibe. Aztán megakad a tekintetem a férfin és csakhamar kiszúrja Daddy is. Meg a pasas is minket. Ahogy megemeli a poharát, úgy villantok rá egy bájos mosolyt, mielőtt visszafordulnék a mellettem állóhoz és bár a gondtalan mosoly még mindig az arcomon ül, a tekintetem megkomolyodik.
-Nem tudom. Még sosem láttam korábban. – Ami gyanús. De túl messze van ahhoz, hogy elkaphassam, mi jár a fejében. Pontosabban nem a távolság a probléma, hanem a közöttünk mozgó embertömeg, akik jócskán megnehezítik a dolgomat.
-Adj egy percet! – teszem hozzá, majd elengedem a karját és a pezsgős poharammal egyenesen megcélzom az idegent. Aztán reményeim szerint néhány perc múlva Elijah valóban csatlakozik hozzánk, és nem rabolja el magával valami gazdag dáma. Nem mintha abból ne tudnám egy pillanat alatt kimenteni. Velünk nem jó vitatkozni. Különösen a dámáknak nem. Azokat nem szeretem.
-Az ember lánya azt hinné, hogy már mindenkit ismer, de lám-lám, az élet még tartogat meglepetéseket. – lépek oda a pasashoz csilingelve, mintha az estém fénypontja lenne, hogy egy új arcba botlom. Pedig egyáltalán nem az.
Innen közelről ugyanis már érzékelem, hogy szimatolni akar. Nem tetszik ez nekem. És így már az is nagyon érdekelne, hogy vajon, hogy jutott be ide egyáltalán. Ma már minden jöttmentnek adnak meghívót, mit sem törődve a biztonsággal? Minden esetre én a magam részéről igyekszem minél többet kiszedni belőle, mielőtt Elijah ideérne.
-Hogy-hogy még sosem láttam magát? Csak nem egy rég elveszett örökös? – Hja… mesélj még nekem erről! Most, hogy az én életembe éppen most furakodott be egy ilyen… Akaratlanul is elkezdek abban reménykedni, hogy esetleg emberkereskedő. Rásózhatnám Finnt. Sky biztos segítene elrabolni a szobájából.
-Sonja vagyok. – nyújtom felé a kezemet, továbbra is a lehető legbájosabb arckifejezéssel. Ettől a sok mosolygástól holnapra izomlázam lesz.

 
 

Unalmas, mégis sziporkázó is egyben ez az összejövetel. Meg kell hagyni, sok érdekességet fújt ide a szél, és én élvezem minden percét annak, hogy velük beszélhetek, megtudva minden apró-cseprő kis gondjaikat, terveiket, elképzeléseiket. Na, így kell történetesen megfigyelni az embereket, csendesen hallgatva, figyelve, megfelelő kérdésekkel ellátni őket, hogy aztán daloljanak, mint a madár.
Meghívómmal beszélgetek egy pohár pezsgővel a kezemben, mikor kiszúrom azokat a szőke fürtöket, a csodálatosan babaarcot, kedves mosolyt. No lám, csak van itt olyan, aki még talán… talán nem olyan romlott, mint a legtöbb ember itt. Egyelőre azonban nem teszek egyebet, csak biccentek felé, és talán az „apja” felé köszönésképpen, tiszteletem jeleként. Persze, alig telik bele pár pillanatban, a gyönyörű hölgy megindul felém, én pedig elköszönök a vendéglátómtól, hogy mielőbb messze kerüljön tőlem. Veszi a lapot, és nincs is ezzel gond.
– Valóban. Mindig öröm új embereket megismerni megannyi gyönyörű országban – felelek mosolyogva, kedvesen. Meg kell hagyni, így még közelebbről ez a fiatal lány kifejezetten gyönyörű, sokkal természetesebb, mint itt az összes többi, miközben a tekintetében van valami… valami határozott, valami kemény és szokatlan. Szokatlan egy olyan korú nőtől, mint ő. Mintha már sokmindent láttak volna azok a szemek, sok rosszat és kegyetlent, de ezt is csak azok veszik észre, akik maguk is megjárták a poklot, mint én.
– Nemrég tértem vissza Európai körutamról, valószínűleg ez lehet a titok nyitja, Kedves – mondom neki, ami ugyan kitalált mese, bár vannak benne féligazságok. Végülis eddig Európában is jártam, nem csak az USA államaiban dolgozom. – Elyas – fogadom el a felém nyújtott kezét, de ahelyett, hogy megráznám, finoman megemelem, s apró csókot lehelek kézfejére.
Azonban nem sok időnk van így együtt, mert alig telik bele pár percbe, már meg is jelenik a kísérője. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy az apja, vagy épp a szeretője, bár ahogy beszél vele, már azonnal tudom is a választ. Mindenképp az apja, ami felvet egy-két dolgot bennem, főleg a neve miatt. Szóval ő lenne a híres Mr. Heathen.
– Elyas Harris, örvendek – fogadtam el a kézfogást, határozott, mégis magabiztos szorításommal erősítettem meg abban Mr. Heathent, hogy nem leszek olyan könnyű préda. Van sejtésem, mit szeretne, de ennek nem most van itt az ideje, inkább bájcsevegjünk, csak a szokásos módon. – Visszatérve a kérdésedre, egyszerű üzletember vagyok, aki járja a világot, kifejezetten nem nevezném magam örökösnek – felelek kedvesen pillantva Sonjára, ha már úgy is kérdezte, vajon ki fia borja lehetek.

Look what you made me do

     
      Látom, ahogy az új jövevény végigfuttatja rajtam a tekintetét. Bingó! Ezzel is csak megkönnyíti a dolgomat. Megvannak ezek az előnyei az angyalarcnak, én pedig szeretem is kihasználni. Hagyok neki egy kis időt, hogy ő is magára maradjon, mielőtt kivetném a hálómat, hogy kiszedjem belőle az információkat. Ha se nekem, se Elijah-nak nem tetszik, akkor ott tutira gáz van. De éppen itt az ideje, hogy megtudjuk, mi az.
Magamra öltöm a legbájosabb mosolyomat, mielőtt odalépnék hozzá, hogy bemutatkozzam. Nem mintha szükséges lenne. Engem mindenki ismer.
-Nahát! Ennyit utazik? – Odanézzenek… még dicsekszik is. Fogalma sincs, hogy kell kifinomultan dicsekedni. Az én cipőm például kapásból többe került, mint az ő egész ruhája. Mindenki tudja, de nem hozom fel.
-Igen, ez sokat megmagyaráz. – bólogatok mosolyogva. Na persze. Szerintem még repülőn se ült. Esetleg messziről látta. De ebből a gondolatból szokás szerint semmit sem hagyok kiülni az arcomra, hanem egyszerűen bemutatkozom neki. Szemérmesen lesütöm a szemeimet, amikor kézfogás helyett kezet csókol, mielőtt Elijah elbukkanna, én pedig egy fogkrém-reklámba illő vigyort villantok rá.
-Már kezdtem aggódni, hogy hová tűnhettél. – Érzékelem a háttérben a hangulatváltozást. No lám. Cukibbnak tűnök, mint hittem. És… ami azt illeti, már fel is vázolódik a fejemben egy terv. Egy terv, amit egyelőre megtartok magamnak.
-Ó, így már mindent értek. Az üzletemberek nagyon elfoglaltak. – Többek között az ilyen partikkal, amiket mind utálnak, de muszáj rajtuk megjelenni. Amit ő kihagyott eddig valami rejtélyes oknál fogva. Komolyan, őket nem tanítják meg hazudni és álcát építeni? Ez a sztori még akkor is ezer sebből vérezne, ha nem látnék a fejébe! -Nem igaz? – nézek kérdőn Elijah-ra. Elvégre ő is „csak egy üzletember”. Mondjuk, ő tényleg üzletel. És nem hazudik ilyen ügyetlenül.