A megfelelő, és enyhén ízléstelen szó a jelenlegi állapotomra, hogy hulla fáradt vagyok. De valahogy a Tanács végrehajtóinak munkája soha nem akar elfogyni. Mindig van egy újabb küldetés,  egy újabb rendbontó, aki valahogyan felrúghatná világunk törékeny békéjét. Mert nem minden olyan nyugodt, mint ahogy a felszínen mutatkozik, a mélyben igenis ott forronganak az indulatok. Sokszor gyilkos indulatok, még a mi fajtánk képviselőitől is, pedig mi a békességünkről vagyunk híresek. De lerendeztem a lázongót, így ma már egy gonddal kevesebb nyomja a Tanács vállát. Övék a döntés, enyém a piszkos munka, de nem bánom. Valakinek ezt is meg kell csinálnia.
Annalee-t már nem találom a tanácsteremben, így a háza felé veszem az irányt. Térképet tudnék már rajzolni róla, annyiszor megjártam ezt az utat, de ezen mindig könnyű szívvel járok. Annalee a legcsodálatosabb Bölcs, és nekem szerencsém van éppen őt szolgálni. Nem mondanám, hogy nem indít meg bennem semmit szép szemeinek egy pillantása, de mindig udvarias és távolságtartó vagyok vele. Ő mégiscsak a főnököm. Mégis, könnyű szívvel lépkedek a lakása felé, még fütyörészni is kedvem támadt, pedig ezen a találkán kívül már csak egy tál meleg ételre, egy kiadós zuhanyra és nagyjából egy hétnyi alvásra vágyom. Talán majd bütykölgetek is egy kicsit, még nem tudom, de pihennem kell. Előbb, azonban a kötelesség.
Nyugodtan csengetek be a lakásba, és türelmesen várakozom a küszöbön. Dolgozni mindig nettül tisztított fekete öltönyben, és fekete ingben járok, hozzá fekete nyakkendővel. Ez a "hivatalos munkaruhánk", így mindenki tudja, hogy mi vagyunk a halálosztók, és munka közben messzoire kerülnek minket. Mosoly szalad szét az arcomon, ahogy feltárul az ajtó, kicsit fáradt mosoly ez, de mindenképp őszinte.
- Asszonyom.! - kihúzom magam, aprót biccentek neki - Jelenteni jöttem, remélem nem zavarok.  

Csendben hajtja be az ajtót, mielőtt levenné a kabátot. Kedveli a sétát a házához, az erdő sok mindenről mesél neki, míg a bejárathoz ér az útról. Úgy véli, a legjobban úgy tud segíteni a Tanácsban, ha a külső nézőpontot fizikailag is gyakorolja. Így valóban csak azok kerülnek előtérbe, amik valóságosak és valóban szükséges megoldani.
Kannába vizet enged, hogy felforralja teának, a pitéhez készül, mint ahogy a pudingot is hozzá tervezi, előkészítve mindent hozzá. Most már nincsenek nála, egy ideje nem lármás a ház gyerekzsivalytól, s tudja, el fog jönni az az idő, ismét. A gyerekeknek most a család és az otthon melegét kell élvezniük.
Felnéz a tűzhelyről, ahogy leveszi a még forró pudingot.
Az erdőt jobban érti, mint a városban a fákat, vagy a növényeket, s megkérte őket, jelezzenek, ha valaki az erdőbe téved. Elsőként azért, hogy segíthessen, ha bajba került esetleg.
Elmosolyodik, ahogy a jelzésből megérti, ki is közelít.
Lysander!
Még egy terítéket készít az asztalra, úgy véli, ha valaki egyedül él, még megérdemli a szépen terített asztalt és a finom ételeket, italokat.
A süteményt felteszi szintén melegedni, hiszen a fűszerek aromája így érvényesül igazán, s hozzá az addigra meghűlt vanília pudinggal, mennyei kombinációt adnak szerinte.

Az ajtót szinte a csengetéssel egy időben nyitja ki, s mosolyog rá. Kedveli Lysandert. Sok mindenen keresztül ment ő is, mellette volt, mikor csak lehetett, hiszen tisztában van azzal, hogy van, mikor a szív és a lélek egyedül kíván lenni.
Magában mégis megesik a szíve rajta, ahogy látja arcán megjelenni a fáradt mosolyt.
- Mindig örülök, ha látom! - mosolya ragyogóvá válik, aztán aggódóvá és meghatottá
- Oh, képes volt eljönni! Fáradt lehet... - kitárja az ajtót, szélesre, hogy beléphessen vendége, mert ki házába betér, az vendég, mindenben a legjobbat érdemli. Lysander különösképpen, véleménye szerint. Kevesen látják őt, olyannak, amit ő lát benne.
- Egy feltétellel engedem be. Ha elfogyaszt egy kis süteményt és teát velem. Magára fér. Hosszú volt az út – s feltartani sem szeretné sokáig, hiszen bizonyára szeretne már otthon lenni.
- Foglaljon helyet, kérem – mutat az egyik teríték előtt lévő székre, s már veszi is le a süteményes tálcát a melegedőről, s teszi Lysander elé. Kedveli a nyitott tűzhelyeket, kandallókat, s úgy alakította ki, hogy a cúgnak kedve se legyen beljebb jönni, ha rázendítene.
Vág egy hatalmas szeletet, s Lysander előtti tányérra helyezi, s eléteszi a pudingos tálat, vegyen, mennyit szeretne.
- Teát? Bizonyára jól esne – leesik neki, mitől nem látott annyira jól, s leveszi a szemüveget, amit néhanapján felpróbál. Kedveli eme találmányt, ám mindig elfelejti, ha rajta van.
Tölt a csészébe mindkettejük számára az illatozó teából, s hagyja, kedve szerint ízesítse, ám gondol egyet, s elkészíti neki. Megtanulta már ennyi idő alatt, miként kedveli Lysander a teát és örömét leli az ilyen foglalatosságokban.
Helyet foglal, s megvárja, míg megkósotlja Lysander a süteményt, s kortyol egyet a teájából.
- Hallgatom.
Vannak a Tanácsnak nem kellemes dolgai és ügyei, és azokkal is szükséges foglalkozni, hiszen a szőnyeg alá söpört dolgok előbb-utóbb kibukkanak a rojtok alól, orra buktatva azt, ki éppen arra jár...