Ki ne szeretné New Yorkot? Az éjszakai bárokat, klubokat, szórakozóhelyeket, a szép lányokat, a vicces akcentust, az elnagyolt épületeket, a rengeteg autót, az áron felüli italokat... Természetesen munka céllal jöttem, hogyne, de hát melyik munkába lehetne úgy belevágni, hogy előtte nem issza többnaposra magát a tündér? Nyilván a megérkezésem estéjét a legközelebbi sztriptízbárban töltöttem, onnan egész biztos vagyok benne, hogy egy táncoslánnyal vezetett haza az utam a hotelszobámba, mégis mikor reggel felébredtem, teljesen egyedül voltam. Lehet, hogy csak behaluztam? Mivel sem a neve nem rémlett a csajnak, sem az, pontosan mit is műveltünk egymással és a pénztárcám, meg a hitelkártyám is a helyén volt, ezért inkább annyiban hagytam.
Jelenésem volt a bíróságon.
Egyetlen hülye ügy miatt New Yorkba utazni... De hát nyilván az új srácot kell ugráltatni, a többiek túlságosan "elfoglaltak" ahhoz, hogy személyesen jöjjenek egy ilyen aprócska ügy miatt. Kérdem én, ha aprócska, miért nem elég egy írásos vallomás valamelyikünk részéről, vagy miért nem fáradnak át hozzánk Washingtonba a tisztelt kollégák, ha már eleve ott történt az incidens? Ez a politikának egy olyan vonala, amit sosem fogok és soha nem is akarok megérteni.
Úgyhogy kinyaltam magam, öltönybe bújtam, meg minden, mert hát adjunk már a módira; a másnaposság festette karikák még jól is álltak, kiemelték a szemem kékjét. A bíróságra vezető úton betértem a starbucksba egy latte-ért, így sikeresen lekéstem a tárgyalás előtti meetinget, de hát úgysem én voltam a fő attrakció. Egyetlen vallomás miatt kellett végigülnöm az egész hajcihőt... Viszont ha Ravalee azt mondja, "muszáj", ki vagyok én, hogy ellenkezzek?
A kávémat kortyolgatva sétáltam be a nagy és impozáns épület forgóajtaján. Egy pillanatra megzavarodtam, pontosan melyik szárny és milyen emelet is kéne nekem, de a recepció túlságosan elfoglaltnak tűnt ahhoz, hogy sorba álljak kérdezősködni. Egy kicsit így is késésben voltam. A telefonomból végül sikerült előtúrnom az ügyész üzenetét, amiben - azon túl, hogy vagy hússzor rákérdezett, hol vagyok, mert már rég véget ért a megbeszélés a két fél között - lepötyögte, melyik teremhez kell mennem, úgyhogy arrafelé indultam. Nem bajlódtam liftre várni, felkocogtam az első emeletre és rögtön szemben is találtam magam velük. A vádlottunk az egyik széken gubbasztott halál idegesen; a képviselőjét nem láttam sehol, úgyhogy a miénkhez mentem. A jogász nőci és az ügyészünk ugyanolyan szigorral méregettek.
- Most miért? Még el sem kezdődött - Védekeztem rögtön köszönés helyett, mire Angie megigazította a szemüveget az orrán.
- De a megbeszélésnek már vége. Bemutatták a vádlott ügyvédjét és a jogi asszisztenst, meg a jegyzőkönyvvezetőt.
- A fickót már ismerem és úgyis ellene tanúskodom, nem? Az ügyvéd úrral majd odabent értekezünk - Fejemmel a tárgyalóterem zárt ajtajára böktem nagyon is félreérthető mosollyal, mire az ügyész megforgatta a szemét.
- Akkor is bunkóság. A washingtoniakat képviseled, nem magadat - Kötötte tovább az ebet a karóhoz a jogászunk, mire meglóbáltam a kiürült starbucks poharamat.
- Hupsz, kell még egy kávé...
Azzal magukra hagytam őket. Fél füllel még hallottam, ahogy a nő száját elhagyja egy szolid "Megölöm...", mire az ügyészünk annyit mormogott oda: "Helyben vagyunk, majd én képvisellek." Diszkrimináció!
Az automata foglalt volt, mire odaértem, de annyira nem bántam. Hátulról egész szép vonalai voltak a fickónak, szóval lelassítottam a lépteim, hogy legyen időm alaposan szemügyre venni.
- Hadd tippeljek - Mellé húzódtam, pofátlanul közel, és mivel már végzett és épp elvette a poharát, bedobtam a kezemben csörgetett érméket a gépbe. Csak egy futó pillantást vetettem a gőzölgő italra. - Kávé, jó erősen, egy cukorral, minimális tejjel. Nem tűnik édesszájúnak - Széles, kaján mosollyal fordultam felé. Ohlala, szemből még jóképűbb! Nagyon reméltem, hogy nem itt dolgozott, a jogászok ugyanis  borzasztó unalmasak tudtak lenni, ő azonban... Egyelőre egész érdekesnek látszott.

Theo ötlete volt hogy néhány könnyebb ügyét mi is átvehetjük hogy ne neki kelljen minden egyes alkalomma a bíróságra rohangálnia amint valami piszlicsáré ügy befut . Az ilyenek töbsége egyszerű kis szabálysértések voltak, adócsalás és társaik, de én most mondhatni megfogtam az ügyvédbojtárok istenének lábát.
Gyilkossági ügy. A védencem állítóag megölte a bejárónőjüket. Nem tudom Theo miért pont rám bízta ezt az ügyet de látszólag elképesztően elégedett volt magával mikor átnyújtotta nekem az aktát, hogy három napom van felkészülni a tárgyalásra.
Talán az isteni terve az volt hogyha majd ilyen jó kis ügyeket ad nekem majd könnyebben fekszem alá de mondjuk ki őszintén... ez nem jött össze neki.
Soha többé nem kezdek házas emberrel, legyen akármilyen vonzó, legyen akármennyire is az esetem és a többi.
Megtanultam a leckémet.
Három napon keresztül éjjel-nappal készültem erre az ügyre. Mindenre felkészültem, gyakoroltam a macskámon aki meglepően jól tartotta a száját és nem tört meg a kérdésekre de magabiztos voltam.
Theo nem adta volna nekem az ügyet ha nem lennék jó. Ez túlmutat azon hogy meg akar fektetni vagy hogy szép kerek fenekem van.
Osztályelső voltam és most a város egyik egjobb ügyvédjének dolgozom.
Legalábbis könnyebb volt hogy ezt mondogattam magamnak. A washingtoni nyomozó akit vártunk valamilyen ködös oknál kifolyólag késett. Az ügyvédjük sem tudta megmagyarázni egészen pontosan hogy merre jár így csak várni tudtunk míg a nyomozó veszi a fáradtságot és megérkezik.
Mindkét fél visszavonult a saját termébe hogy átbeszélhessük a stratégiánkat. Mivel már napok óta megvolt a terv nem különösebben izgattam magam, hagytam hogy a védencemet a jogi asszisztens nyugtassa. Nekem túságosan pezsgett a vérem az adrenalintó hogy bárkit is meg tudjak nyugtatni. Inkább kimentem a folyosóra járkálni kicsit és ha már ott voltam megátogattam a kávéautomatát.
Éppen vártam hogy kicsorogjon az italom mikor egy másik tündér lépett mellém.
Nálam egy kicsit amgasabb, szélesvállú, jóképű fickó. A szemei ragyogóan kékek voltak.
Szótlanul felvettem az italomat és nem tudtam elrejteni a mosoyomat ahogy belekortyoltam.
- Nem talált... forrócsoki - mosoyodtam el szélesen én is a kaján mosolyra. Ragadós volt a mosolya.
- Hadd találgassak én is... Latte... soktejjel és sok cukorral? - vontam fel a szemöldököm a poharára pillantva - Nagyon is édesszájúnak tűnik - meg jóképűnek... nagyon is jóképűnek. De hé Cain... Te még dolgozol!

Halk és fájdalmas szisszenéssel vettem tudomásul, mennyire mellélőttem az ízlésére vonatkozóan. Pedig az első tippem az lett volna, hogy édesszájú, de hát ki ront ajtóstól a házba? A flörtölést szépen fel kell építeni, attól válik a végén annyira ellenállhatatlanná. Meg hát elég szép volt a mosolya, amitől az enyém csak még szélesebbre húzódott. A feltételezésén végül elnevettem magam, és sajnálkozón megnyomtam az automatán az első gombot.
- Eszpresszó, egy cukorral. - Tetszett, hogy ennyire egymással keresztbe lőttünk, habár azért fontosnak tartottam hozzátenni:
- De csak mert dolgozom és fel akarom pörgetni kicsit az agyam. Egyébként jól tippelt, odavagyok az édes dolgokért - Magabiztosan az automatának támaszkodtam és úgy mértem végig, hogy ha heteró vagy foglalt volt, az itt és most ki kellett, hogy derüljön. Ha pedig szabad préda... Mennyi időm is volt a tárgyalás kezdetéig? Ahj, túl kevés, noha az emberek túlbecsülték az előjátékot. Öt perc alatt csodákat lehetett művelni zárt ajtók mögött egymással.
- Meg az öltönyös fickókért - Fene a tárgyalásba, egy gyors flörtbe még senki nem halt bele, nem igaz? Szerencsére az automata sem kapkodta el a kávédarálást, adott egy kis ürügyet rá, hogy tovább támasszam, szexin csípőre vágva közben a kezem, mert hát helló, ott díszelgett a jelvényem, és az kit nem hoz lázba, ha a rend emberével van dolga?
- Itt dolgozik? Ügyvédnek nézem. Felismerek egy igazságharcost, magam is az vagyok. No nem ügyvéd, csak küzdök a világbékéért, meg ilyesmi - A kávém közben elkészült, de mivel rajtunk kívül más nem tolakodott italért, nem siettem elvenni a helyéről. Inkább kinyúltam a fickó felé és lesöpörtem a válláról egy szöszt - már ha ott volt és nem csak kifogást kerestem rá, hogy megérinthessem. Sosem derül ki, míg nem kell eskü alatt megvallanom.
- Egyébként Blue vagyok. Csak ha fontolgatná, hogy megosztja az édesszájúságát valakivel... Egy jó cukrászdát sosem utasítok vissza. Én fizetek, meg minden - A kezem nyújtottam közben vagy egy kézfogás reményében, vagy hogy itt és most felkapjam és elszaladjak vele. A munkamorálom amúgy sem arról volt híres, hogy a plafont ütné, ellenben az öltönyös férfiak iránti rajongásommal. Végül csak kezet ráztam vele, ha hajlandó volt a tenyerembe zárni a sajátját, aztán elvettem a kávémat az automatából és megfújtam párszor, mielőtt leszürcsöltem volna az első kortyot a tetejéről.

Nem tudtam nem elnevetni magam azon hogy mennyire mellélőttem az italával kapcsolatban. Tényleg édesszájúnak tűnt de a kávéja mégis... Egy egyszerű presszó volt egyetlen cukorral.
Ennyit a jó emberismeretemről.
Igaz a kövezkező mondatávan máris kiderült hogy mégiscsak jól tippeltem. Ahogy kiejtette a száján hogy szereti az édes dolgokat nem tudtam nem szélesen elmosolyodni és lesütni egy pillanatra a szemem.
Mindenki azt mondja milyen édes vagyok és látszott a tekintetét hogy ő is így gondolja. Én pedig nagyon sok minden voltam csak édes és ártatlan nem, mégis... szerettem rájátszani arra hogy annak tűnök. És ez a srác... Tetszett nekem.
A tekintetem végigsiklott rajta, a fényes cipőjétől, az övén csllogó jelvényen át egyenesen az igéző kék szemekbe és elmosolyodtam újfent.
- Én magam sem vetem meg az egyenruhát... - biccentettem félre a fejem finoman mintha csak felkínálnám neki a nyakam. ide! Ide csókolj!
Korai lenne berángatni a mosdóba és letérdelni elé? Valószínű. Na meg kifejezetten etikátlan tekintve hogy ügyvéd vagyok.
Persze egy gyors szexbe még nem halt bele senki és bár az előjátékot erősen túlértékelik még úgy sem férnénk bele az visszamaradó öt percbe.
- Ügyvédbojtár vagyok, még nincs meg a doktori címem, de a főnököm előszeretettel küld ilyen ügyeket tárgyalni. Na meg hogy küzdjek a világbékéért. Titokban szuperhős vagyok - a vállammal az automatának dőlök jelezve hogy nagyon is szívesen dumcsiznék még vele. Na meg... tetszett ahogy flörtöl velem.
Elkészül a kávéja mégsem veszi ki helyette az arcom felé nyúl és kölni illatú kezével, gondolom a csuklójára fújt belőle finoman lesöpör egy kis szöszt a vállamról. Jó az illata...
- Cain, nagyon örülök, Blue - rázom meg a kezét finoman. A bőre meleg és puha, jó érzés megérinteni.
- Szívesen mennék, elég sok jó cukrászda van a környéken de félek még dolgom van odabent - intek a fejemmel a tárgyalóterem felé. Alig három percünk maradt. Nem kéne felszívódni.
Vele együtt én is beleittam az italomba a szemeit figyelve. Sajnos mielőtt még tovább merültünk volna a flört mélyebb bugyraiba meghallottam ahogy az asszisztens kikiált nekem. A nevemen szólított mire odakaptam a fejem. Az türelmetlenül integetett hog yjöjjek már.
- Azt hiszem szólítanak... Köszönöm a csevelyt Blue... remélem még találkozunk - mosolyogtam rá édesen még egyszer.

Ha valami, hát a melegradar sosem tévedett. Biztosabb volt a legprecízebb időjárás-előrejelzésnél, és ahogy Cain félrebiccentette a fejét, a tekintetem rögtön a nyakára siklott és a mosoly kiszélesedett az arcomon. Szívesen odabújtam volna, csak hogy érezzem a kölnije illatát és belekóstoljak a bőre aromájába, de hát az a nyomorult munka... Eddig annyira nem zavart a tudat, hogy dolgoznom kell, most azonban sokkal tetszetősebb programot találtam magamnak.
- Ha ezt tudom, abban jövök - Sajnálkozón megcsóváltam a fejem hallván, hogy szereti az egyenruhát. Igaz, arra gondoltam, hogy beöltözöm a kedvéért tűzoltónak, vagy ilyesmi, de hát ezt már nem feltétlenül kellett hozzátennem. Tényleg nem fért bele egy ötpercezés a mosdóban? Ha minden kötél szakad, kinyújthatjuk hétre, két perc késésért még nem öltek meg senkit, főleg nem egy bíróságon...
- Ejha! Tudtam én, hogy valami jó lapul a ruhája alatt - mértem végig ismét, ezúttal már leplezetlenül, ahogy megemlítette, hogy titokban szuperhős. Én is gondolhattam volna hasonlóképpen magamra, de valahogy nem éreztem, hogy ez hajtana. Az iménti megjegyzésem a világbékéről egészen megtévesztő lehetett, hiszen sokkal inkább egy konkrét cél lebegett előttem. Természetesen a doktori cím hallatán nem jelent meg lelki szemeim előtt fehér köpenyben, nem, ennyire én sem lehettem sablonos...
- Máris nyugodtabb vagyok. Jó kezekben van a világ. - Kíváncsi voltam, mennyit kell tepernie ahhoz, hogy feljebb léphessen, ám annyira nem, hogy felhagyjak a flörtöléssel és rendes beszélgetést kezdeményezzek. Arra úgysem maradt időnk.
- Cain - Tetszett a hangzása, ráadásul könnyen megjegyezhető volt, olyasmi, amit szívesen nyögnék felette-alatta-bárhol a közelében. Igyekeztem leállítani a gondolataimat, de azért az illendőnél egy fél pillanattal tovább fogtam a kezét, mielőtt elhúztam volna a sajátomat.
- Nos, nem ismerem New Yorkot és itt leszek még egy napig, szóval... Átutazóban vagyok - tettem még hozzá, mert nem emlékeztem, ezt közöltem-e vagy még nem. Fontosnak éreztem tudatni vele, hogy az elérhetőségem igencsak limitált, meg hát nem érdemes semmi komolyabbat várnia tőlem.
- Aa, én is köszönöm - viszonoztam a mosolyát, édesen oldalra biccentve a fejem. - Biztosra veszem, Cain. - Pedig akkor még halvány fogalmam sem volt, esküszöm. Miután elment, még elkortyolgattam az automata mellett a kávémat, aztán kidobtam az üres poharat és visszatértem az ügyészünkhöz. Ők előre mentek a tárgyalóterembe, én a hátsó sorok egyikébe csúsztam be, hogy ott várjak a soromra. Várjunk, nem ez az a terem, ahova...? Körbenéztem, hátha megpillantom Caint, de mielőtt alkalmam nyílt volna jobban szemügyre venni az elöl ülőket, a bíró megérkezett, úgyhogy fel kellett állni. A tárgyalás pedig végre kezdetét vette.
És igen, jól gondoltam, ki képviseli a vádlottat... Nekem meg majd ellenük kell vallomást tennem? Innentől a vigyor letörölhetetlenné vált az arcomról és végig őt figyeltem, meg az édes grimaszát, ahogy szónokolt.

Hazudnék ha azt mondanám hogy nem flörtölgetek gyakran idegenekkel. De ez hogya munkahelyemen... Ráadásul a bíróságon flörtölgetek egy ismeretlennel... Ez azért meglepően új volt.
De azok a kék szemek, azok a szépvágású, telt ajkak, az arcéle... Nem igazán tudtam visszafogni magam. Csúnya dolgokat tudnék művelni alatta... vagy rajta. De igazából mellette is.
- Nem bántam volna - mosolyodtam el szélesen és a lehető legártatlanabbul ahogy csak tudtam. Az egyenruha gondolata mindig is izgató volt számomra. Na meg ott a bilincs is... Szeretjük a bilincseket...
A szavaira jóízűen elnevettem magam és széles mosollyal nyugtáztam a pásztázó tekintetét. Hát nincs ellenemre hogy végignézzen rajtam. Én is néztem őt. A széles vállait, a keskeny derekát... Biztos a feneke is páratlan.
- A lehető legjobbakban - kacsintottam rá mosolyogva. Ha ilyen szép rendőrök lennének mindenütt a világon biztos én is annak mentem volna. Dehát én a jogot választottam. Lehet nem is bírnék magammal annyi csinos egyenruha között.
Kezetrázott velem e nem kerülte el a figyelmemet hogy egy kicsit elnyújtotta a kézfogást. A bőre kellemesen meleg az enyémen. És ahogy kimondta a nevem... Hallani akarom még ahogy a fülembe dorombolja. És a hangsúlyából ítélve neki sem lenne ellenére a dolog...
- Szívesen megmutatom azt a részét amit én ismerek, Blue... - mosolyodok el. Mondjuk a lakásomat. Igen azt a részt elég jól ismerem. És utána még amiatt sem kell fájnia a fejemnek hogy többet akarna tőlem. Nem vagyok a komoly kapcsolatok híve hála... bizonyos személyeknek.
Hamarosan mennem kell így elbúcsúzom tőle. Még visszamosolyogtam rá a vállam felett mielőtt besiklottam volna a tárgyalóterembe.
A tárgyalás hamarosan megkkezdődött és felálltam és ismertettem az ügyünk adatait.
Ahogy magamban tovább olvastam a szívem egy nehezet dobbant. Blue... A hangom egy pillanatra megakadt aztán újult erővel kezdtem beszélni.
- Elsőként a tanúk padjára szólítanám a nyomozásban résztvevő Blue Lewis rendőrtisztet - mondtam végül próbálva minnél határozottabbra venni a figurát. Ahogy Blue helyet foglalt és megláttam az elégedett vigyorát én is alig tudtam elfojtani a mosolyomat.
- Biztosúr, beavatna minket a nyomozás részleteibe? - tettem fel az első kérdésemet. A szemeibe nézve nem tudtam elfojtani egy apró féloldalas mosolyt és felemeltem az állam kihívóan. Na? Tudunk profik maradni annak ellenére hogy egyértelmű hogy mit akarunk a másiktól?

Általában nem voltam oda az unalmas alakokért, márpedig az öltönnyel legtöbbször unalom járt, Cain azonban másnak tűnt. Rajta kifejezetten izgalmasan állt, felélesztve egy olyan fétisemet, amit valószínűleg neki jelentett volna a rendőri egyenruha. Nem mintha hoztam volna magammal, hogy eleget tehessek a vágyainak, de abban bíztam, ad rá majd esélyt, hogy más módon kárpótolni tudjam a hiánya miatt. Ruha nélkül például egészen ellenállhatatlan tudok lenni, és így egyikünknek sem kéne azon szomorkodni, mi van vagy mi nincs a másikon. Micsoda praktikus ötletek, ugye?
- Akkor ez egy ígéret - kaptam a szaván és nagyon reméltem, hogy a lakására gondolt, vagy hogy legalább része a túrának. Imádtam a kötöttségek nélküli kalandokat, és tekintve, hogy mérföldekre utaztam otthonról csupán néhány nap erejéig, Cain tökéletes választás volt. Meg hát eleve mindenben tökéletesnek látszott. Hosszú távon valószínűleg nem bírtuk volna elviselni egymást.
Volt bennem némi szadista káröröm, ahogy mérhetetlen elégedettséggel figyeltem, hogyan realizálja a helyzetet. Jól állt neki ez a hivatalos szöveg, meg ahogy kimondta a nevem... Fogalmam sem volt, hogyan áll a munka és a magánélet keresztezésével, de őszintén szólva nekem semmi kifogásom sem akadt ellene. A fene gondolta volna, hogy pont az ellenzéket fűzögettem odakint.... Ha megnyerjük az ügyet, tuti miattam lesz, habár sokkal szívesebben fektettem energiát Cain megnyerésébe.
- Nyomozó. Már nyomozó - javítottam ki elbűvölőnek szánt mosollyal, miközben felvonultam a pódiumra legalább úgy, mintha divatbemutatón lennénk. Élveztem a figyelmet és azt a lopott mosoly-félét is, amit próbált elnyomni. Letettem a szokott esküt, miszerint mindenben az igazat mondom, aztán helyet foglaltam Cain előtt és kíváncsian vártam az ítéletet. Biztosúr. Igazából nem lett volna ellenemre, ha így hív. Főleg, ha az ágyban tenné...
- Természetesen.... Ügyvéd úr. - köhintettem, mert majdnem reflexből azt feleltem, "neked bármit". A hangszínem ugyanolyan flörtölő maradt ettől még, ami kicsalt az első sorban ücsörgő kollégákból egy szúrós pillantást irányomba, de úgy tettem, mint aki nem vette észre és azt tettem, amihez a világon a legjobban értek: elkezdtem járatni a számat. Részletesen összefoglaltam, hogyan kerültünk kapcsolatba az üggyel és a vádlottal, a kollégáim jelentéseit és azt, hogyan értük tetten, én magam mit láttam és miféle lépéseket tettünk utána. Untatott ez a bemagolt, hivatalos szöveg, de az ügyészünk a háttérben helyeslőn bólogatott, amit úgy könyveltem el, legalább ők elégedettek velem, és némileg elviselhetőbbé tette az ügyet, hogy le sem vettem a szemem Cainról, esetleg csak annyi időre, hogy a teste különböző pontjain kalandozva vetkőztetni kezdjem.
- Így kapcsolódtunk be végül az ügybe - zártam le a monológomat a washingtoni érintettségről édes mosollyal, ártatlanul pislogva, várva a további kérdéseket vagy megjegyzéseket. Szinte fizikai fájdalmat okozott továbbra is jól viselkednem, úgyhogy kissé előre dőltem és a korlátra támaszkodtam, ami elválasztott Caintól.
- Ha engem kérdez, feleslegesen pazarolja az idejét, ügyvéd úr. A fickó sárosabb, mint egy sztriptíztáncos iszapbirkózás után. - böktem az állammal az ügyfele felé anélkül, hogy elszakítottam volna róla a pillantásom. Na, szereted a kihívásokat?

A szemem követte Blue mozgását ahogy felsétált a pódiumra. Úgy mozgott mintha legalábbis valamiféle divatbemutatón lenne. Kissé felvontam a fél szemöldököm ahogy rám pillantott. Az arcán csókolnivaló szarrágó vigyor terült szét mire egyből kicsit szűknek érezetem a nyakkendőmet és túl melegnek a zakómat.
- Elnézés, nyomozó - nyomtam meg az utolsó szót kiszélesedő mosollyal és megvártam hogy leüljön és elmondja az eskü szövegét. Bár ne lett volna ilyen bitang jóképű.
Most kellett igazán helyt állnom mint ügyvéd holott még nem volt meg róla a végleges papírom... El kell választanom a személyes vonzódásomat attól hogy meg kéne védenem az ügyfelemet.
Csendesen hallgattam ahogy elmondja a nyomozás menetét, lassan járkálva fel és alá hogy valahogy levezessem a vágyat hogy legszívesebben berángatnám a tanúnkat a legközelebbi mosdóba.
Mikor befejezte még tett egy megjegyzést az ügyfelemre aki zavartan hápogva próbált ellenkezni de csak leintettem.
A szemeim felcsillantak a kihívás hallatán és szélesen elmosolyodtam.
- Nos nyomozó, köszönöm a részletes beszámolót az ügy menetéről, azonban volna pár kérdésem és megfigyelésem.
Megfordulva sétáltam az asztalhoz lassan, hogy megnézhesse a hátsómat ha akarja.
Felvettem egy dossziét és felé fordulva letettem elé egy papírt.
- Ugyebár azt mondta hogy a holttestet fél 11-kor fedezték fel, valamint a kórboncnok a gyilkosság időpontját 9 és 10 óra közé teszi... - rápillantottam hogy igazat adjon majd a lap felé intettem - Kérem, nyomozó, olvassa fel mi áll a papíron amit Ön elé helyeztem az előbb - kértem a szemeibe nézve.
Minden egyes alkalommal mikor kiejtettem hogy nyomozó annál jobban vártam hogy az ágyamhoz bilincselhessem. Remélem van nála bilincs... Mondjuk akad nálam is.
Elég magabiztos voltam, ugyanis a papíron a mélygarázs be és kihajtási jegyzőkönyve állt. Az ügyfelem hét órakkor hajtott be a garázsba és tíz óra után ki. Annyi idő alatt pedig nem ért volna haza hogy megölje a nőt.
Az nem különösebben érdekelt hogy valóban bűnös-e vagy csak rá akarják kenni. A nyerésre mentem. na meg a jóképű nyomozóúrra...

Kérdések és megfigyelések - gyűlöltem őket. De ahogy az ügyvédjelölt uraság adta elő, rögtön izgatott vigyor terült el a képemen és kíváncsian ficeregni kezdtem a székemben. Úgy láttam, felvette a kihívást, és ez tetszett. Nem hátrált meg, így hát én sem tettem; végre egy bírósági tárgyalás, ami nem untatott halálra...
- Önnek bármit, ügyvéd úr - Egészen dorombolósra sikeredett a hangom, de nem visszakoztam, sőt. Nem igazán várhatott tőlem kevesebbet azok után, hogy az orrom előtt riszálta a hátsóját... Ha arra kért volna, felállok a pódiumra és sztriptízt nyomatok az egész tárgyalóterem előtt. Kevés dolgot nem hagytam volna neki a jelenlegi hangulatomban. Nehezemre esett visszafordítani a figyelmem az ügyre, de azért szemügyre vettem az elém tett papírt. Rossz előérzetem támadt, hogy vajon hova akar kilyukadni, mégis helyeslőn bólintottam, mert hát úgy volt, ahogy mondta.
- Ennyire szereti hallgatni a hangom? - Olyan közel volt, csak egy kicsit kellett volna előre hajolnom, hogy lecsókoljam azt a mosolyt a szájáról, de köhintést hallottam magam mellől és a bíró felé sandítva úgy láttam, ő nem igazán értékeli, hogy szemmel - és verbálisan - molesztálom a kihelyezett ügyész urat. Kénytelen voltam erőt venni magamon és felolvasni a jegyzőkönyvet.
- Oh - Csak ennyi kommentárt fűztem hozzá, újra és újra átfutottam még párszor az időpontokat. Valóban stimmeltek. Eszerint a vádlottnak nem lett volna elég ideje a gyilkosság kivitelezésére. Cain megfogott... Pár pillanatra, mert aztán hümmentve visszatettem a papírt magam elé.
- Valóban, az időpont tévedhetetlen. Feltételezem, a mélygarázsban kamerarendszer is működik, ami felvette a vádlott autóját és elég tiszta fényképet csinált ahhoz, hogy megállapíthassuk, tényleg ő ült a volán mögött. Máskülönben ez a papír csak annyit bizonyít, hogy a vádlott autója ott járt. Nem mond azonban semmit magáról a vádlottról... - Kaján, diadalittas mosolyt villantottam rá, megjátszott ártatlanságba és kíváncsiságba burkolva. Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, ellenőrizte-e és van-e valóban használható fényképes bizonyíték, de amíg ez nem derült ki, feltételezni akartam, hogy nincs és hogy ismét nálam az irányítás.
- Akár kölcsön is adhatta másnak az autóját, hogy így szerezzen magának alibit. De persze ez csak puszta feltételezés.... Mit gondol, ügyvéd úr? - Ártatlanul rebegtettem felé a szempillámat, de közben a legádázabb mosoly csücsült az arcomon. Ahj, csak lenne már vége ennek a tárgyalásnak... Máshol és egészen más módon akartam folytatni vele ezt a játszmát.

A hangjára finom remegés szaladt végig a gerincem mentén, és bár az arcomon csak egy apró féloldalas mosoly jelent meg a szárnyaim izgatottan rezegtek végig elárulva hogy érzem magam.
Egyértelműen nyret ügyem volt a nyomozónál, már ami az ágybajutást illeti és nem az ügyet. Arra jobban oda kellett figyelnem de nehéz vlt bármi másra is koncentrálni mikor Lewis nyomozó enynire... büntetnivalóan dögös volt.
Remélem nála van a bilincse. Jól mutatna a csuklóján. Az ágyamban.
- Mit sem szeretnék jobban - feleltem halkan a szemeibe nézve és ahogy közelebb hajolt hozzám széles mosollyal léptem hátra egy fél lépést és a bíró torokköszörülésére rákacsintottam szélesen elvigyorodva.
Csak legyen vége a tárgyalásnak és mehessünk el innen. Sokkal jobb elfoglaltságokat tudnék mint... Ez.
Az arca kissé megnyúlt ahogy elolvasta a papíron álltakat, mire a mosolyom kiszélesedett és felemelt állal vártam hogy kimondja nincs más amivel meggyanusíthatná az ügyfelemet hogy lezárhassuk végre ezt az ostoba tárgyalást és mehessünk a... dolgunkra.
De nem. Megszólalt mire összefont karokkal, és kissé... meglepve pillantottam rá. Basszus... Erre nem gondoltam. És az a vigyor... Egyből hevesebben kezdett verni tőle a szívem. Megfogott. Látszott az arcomon és látszott a szemein hogy mindketten tudjuk hogy megfogott.
- Nos... Be kell valanom hogy ebben van igazság - feleltem lassan azokat a valótlanul kék szemeket figyelve. És most... hogyan tovább? Valamit ki kell találnom.
- Úgy tudom hogy a parkolóban nincsenek kamerák - mondtam elgondolkodva egy pillanatra az ügyfelemre nézve aki olyan látványosan izzadt hogy már az felért egy vallomással miszerint ő a gyilkos.
- Azonban. A házban vannak. És arról készült felvétel ahogy az ügyfelem hazaér és kiszáll az autójából, nem sokkal azután hogy a holttestet megtalálták - villant a szemem a nyomozóra. Most az én arcomon terült el széles, diadalittas és meglehetősen kaján mosoly.
Na erre varrjon gombot ha tud drága nyomozó.
Oda is léptem az asztalhoz és előkerestem a CD-t ami a ház biztonsági felvételeit tartalmazta. Úgy éreztem ez a nyerő lap a kezemben, és egy újabb lépés hogy vége legyen a tárgyalásnak.