Ki ne szeretné New Yorkot? Az éjszakai bárokat, klubokat, szórakozóhelyeket, a szép lányokat, a vicces akcentust, az elnagyolt épületeket, a rengeteg autót, az áron felüli italokat... Természetesen munka céllal jöttem, hogyne, de hát melyik munkába lehetne úgy belevágni, hogy előtte nem issza többnaposra magát a tündér? Nyilván a megérkezésem estéjét a legközelebbi sztriptízbárban töltöttem, onnan egész biztos vagyok benne, hogy egy táncoslánnyal vezetett haza az utam a hotelszobámba, mégis mikor reggel felébredtem, teljesen egyedül voltam. Lehet, hogy csak behaluztam? Mivel sem a neve nem rémlett a csajnak, sem az, pontosan mit is műveltünk egymással és a pénztárcám, meg a hitelkártyám is a helyén volt, ezért inkább annyiban hagytam.
Jelenésem volt a bíróságon.
Egyetlen hülye ügy miatt New Yorkba utazni... De hát nyilván az új srácot kell ugráltatni, a többiek túlságosan "elfoglaltak" ahhoz, hogy személyesen jöjjenek egy ilyen aprócska ügy miatt. Kérdem én, ha aprócska, miért nem elég egy írásos vallomás valamelyikünk részéről, vagy miért nem fáradnak át hozzánk Washingtonba a tisztelt kollégák, ha már eleve ott történt az incidens? Ez a politikának egy olyan vonala, amit sosem fogok és soha nem is akarok megérteni.
Úgyhogy kinyaltam magam, öltönybe bújtam, meg minden, mert hát adjunk már a módira; a másnaposság festette karikák még jól is álltak, kiemelték a szemem kékjét. A bíróságra vezető úton betértem a starbucksba egy latte-ért, így sikeresen lekéstem a tárgyalás előtti meetinget, de hát úgysem én voltam a fő attrakció. Egyetlen vallomás miatt kellett végigülnöm az egész hajcihőt... Viszont ha Ravalee azt mondja, "muszáj", ki vagyok én, hogy ellenkezzek?
A kávémat kortyolgatva sétáltam be a nagy és impozáns épület forgóajtaján. Egy pillanatra megzavarodtam, pontosan melyik szárny és milyen emelet is kéne nekem, de a recepció túlságosan elfoglaltnak tűnt ahhoz, hogy sorba álljak kérdezősködni. Egy kicsit így is késésben voltam. A telefonomból végül sikerült előtúrnom az ügyész üzenetét, amiben - azon túl, hogy vagy hússzor rákérdezett, hol vagyok, mert már rég véget ért a megbeszélés a két fél között - lepötyögte, melyik teremhez kell mennem, úgyhogy arrafelé indultam. Nem bajlódtam liftre várni, felkocogtam az első emeletre és rögtön szemben is találtam magam velük. A vádlottunk az egyik széken gubbasztott halál idegesen; a képviselőjét nem láttam sehol, úgyhogy a miénkhez mentem. A jogász nőci és az ügyészünk ugyanolyan szigorral méregettek.
- Most miért? Még el sem kezdődött - Védekeztem rögtön köszönés helyett, mire Angie megigazította a szemüveget az orrán.
- De a megbeszélésnek már vége. Bemutatták a vádlott ügyvédjét és a jogi asszisztenst, meg a jegyzőkönyvvezetőt.
- A fickót már ismerem és úgyis ellene tanúskodom, nem? Az ügyvéd úrral majd odabent értekezünk - Fejemmel a tárgyalóterem zárt ajtajára böktem nagyon is félreérthető mosollyal, mire az ügyész megforgatta a szemét.
- Akkor is bunkóság. A washingtoniakat képviseled, nem magadat - Kötötte tovább az ebet a karóhoz a jogászunk, mire meglóbáltam a kiürült starbucks poharamat.
- Hupsz, kell még egy kávé...
Azzal magukra hagytam őket. Fél füllel még hallottam, ahogy a nő száját elhagyja egy szolid "Megölöm...", mire az ügyészünk annyit mormogott oda: "Helyben vagyunk, majd én képvisellek." Diszkrimináció!
Az automata foglalt volt, mire odaértem, de annyira nem bántam. Hátulról egész szép vonalai voltak a fickónak, szóval lelassítottam a lépteim, hogy legyen időm alaposan szemügyre venni.
- Hadd tippeljek - Mellé húzódtam, pofátlanul közel, és mivel már végzett és épp elvette a poharát, bedobtam a kezemben csörgetett érméket a gépbe. Csak egy futó pillantást vetettem a gőzölgő italra. - Kávé, jó erősen, egy cukorral, minimális tejjel. Nem tűnik édesszájúnak - Széles, kaján mosollyal fordultam felé. Ohlala, szemből még jóképűbb! Nagyon reméltem, hogy nem itt dolgozott, a jogászok ugyanis  borzasztó unalmasak tudtak lenni, ő azonban... Egyelőre egész érdekesnek látszott.

Nem tartottam magam soha zseninek, már ami az intellektuális kapacitásomat illette, sokkal inkább hagyatkoztam a munkám során az ösztöneimre és az érzéseimre, így túljárni Mr. Ügyvédbojtár eszén nagyon is jó érzés volt. Diadallal töltött el és olyannyira felduzzasztotta az egóm, hogy csodálkoztam rajta, hogy még mindig elfértem a teremben. Őszintén szólva még én magam sem gondoltam volna, hogy sikerül fogást találni Cainon, így az, hogy ezt beismerte, még inkább tetszett. A legkevésbé sem érdekelt, melyikünk önérzete kerül ki innen győztesként,  egészen másfajta dolgokat akartam lemeccselni vele, egészen máshol, és lehetőleg minél előbb....
A győzelmi lufim kipukkant a következő szavaira, a mosolyom helyét átvette egy pillanatra a meglepettség, aztán újabb fülig érő, kaján vigyor. Érdeklődve figyeltem a bírónak adott CD-t és elismerően füttyentettem egyet, kivívva a kollégák látványos rosszallását.
- Franc. - Ennyit nyilatkoztam csak, ami kicsalt a bíró felől egy oldalpillantást az irányomba. Röviden, szabadkozón felnevettem.
- Hát, azt hiszem, megfogott, ügyvéd úr. Nincs több kérdésem - Elégedetten hátradőltem a széken és összefűztem az ujjaimat a tarkómon. A legkevésbé sem érdekelt, hogy a jogászunk vörös fejjel kalimpált felém arról tátogva, hogy itt nem az én reszortom kérdéseket feltenni, de hát nem tudtam szájról olvasni, úgyhogy csak ignoráltam.
- Habár én még mindig úgy hiszem, hogy a fickó simán elkövethette a gyilkosságot úgy, hogy aztán utána legyen ideje hazaérni... Az ösztönöm azt súgja, hogy a pasas egy szarrágó, és ilyesmiben nem szoktam tévedni - Az ügyészünk Cain háta mögött a tenyerébe temette az arcát, én meg elégedetten hintázni kezdtem a székkel, hátra-hátrabillenve, miközben Caint méregettem.
- De nincs több kérdésem. Elmehetek? - tettem hozzá még egyszer, még mindig nem értve meg, hogy ezt egyáltalán nem az én feladatom mondani. A legkevésbé sem érdekelt már, ledaráltam a vallomásomat, hozzátettem a saját véleményem, most már igazán menni akartam és a jogászokra bízni, hogy lemeccseljék az ügy kimenetelét, én meg végre felkészülhessek az esti programomra... Aki olyan ellenállhatatlanul ácsorgott előttem, hogy a legkevésbé sem akartam estig várni vele.

Ahogy a fiatal nyomozó arcán átsuhant a teljes döbbenet majd szélesen elvigyorodott minden pénzt megért. Láttam megcsillanni a szemében azt amit én is éreztem mióta kijött a tanúk székébe... Vágy. Ő is pontosan úgy akart engem mint én őt.
A füttyentésére rápillantottam és széles mosollyal felvontam a fél szemöldökömet. Elkaptalak nyomozó? Te is elkaphatnál engem. Nem ellenkeznék.
Halkan elnevettem magam a rövid nyilatkozatán amit a bíró és a többi szakember a teremben nem kifejezetten értékelt de én nagyon is jót mosolyogtam rajta.
- Köszönöm hogy elismeri nyomozó, lekötelez - hajtottam meg a fejem vigyorogva. Már a zsebemben éreztem a győzelmet és az hogy tudtam hogy egy kis mókában is részem lesz utána csak még jobban felvillanyozott.
Ahogy Blue újra megszólalt rápillantottam és végighallgattam a kis monológját.
Az utolsó mondatára én is a kedves ügyfelemre pillantottam aki borzasztóan izzadt és egyértelműen óriási szarrágó volt, de mégis... az volt a dolgom hogy bevédjem a seggét. Így hát nem volt mit tenni...
- Köszönöm a vallomását nyomozó, nincs több kérdésem. A tanú a vádé - léptem hátra és ahogy még összetalálkozott a tekintetünk rákacsintottam egyet vigyorogva és visszaültem a saját asztalomhoz. A szárnyaim izgatottan zizegtek és le sem tudtam venni a szemem a nyomozóról akit most a vád ügyésze hallgatott ki, miközben teljesen feladta az életet.
Sajnos a vád elég gyenge lábakon állt, én pedig jó tanítványa voltam kedves Dr. Westnek így esélyük sem volt ellenünk.
Csodás győzelem volt, és az a lehető legkevésbé sem érdekelt hogy az ügyfelem tényleg gyilkos-e vagy csak egy ártatlan szarrágó. Mert ebben teljesen egyetértettem Blueval.
A bíró hamarosan lezárta a tárgyalást én pedig felállva igazgattam meg magamon az öltönyt és a szintén készülődő nyomozóra pillantottam. Lassú léptekkel odasétáltam hozzá miután elköszöntem az ügyfelemtől és megálltam előtte fél kezemet a nadrágom zsebébe dugva.
- Nos... volna kedved várost nézni? Megmutatom a legjobb helyeket - például a lakásomat. A hálószobámat. Az ágyamat.
Rendhagyó városnézés lesz az egyszer biztos... Csak lépjünk már le innen.