Nem gondoltam volna, hogy ma esküvői ruhát fogok próbálni. A kotnyeles csitrik az érdekbarátnőim előre eltervezték az egészet. Micsoda meglepetés! Hogy fulladnátok meg a következő korty pezsgőtől.
Némán bámulom a tükörképemet. Farkasszemet nézek önmagammal, az pedig kérdőn mered rám. Miért csinálod ezt?

- Mintha rád öntötték volna!
- Nem túl nagy a kivágás? Ne feledd, hogy templomi esküvőd lesz.
- Robert anyja rettentően konzervatív…
- És? Nem az anyjához megy feleségül te butus!
- Jajj lányok fogjátok be a lepcses szátokat, nem látjátok, hogy elszomorítjátok a mennyasszonyt?!
- Livi drágám minden rendben?
Hát úgy nézek ki baszdmeg?!
Nyelőcsövem marja az önutálat. Nagy kortyokban nyelem a levegőt, erősen koncentrálok, nehogy a gyomrom tartalma a vakítóan fehér szőnyegen végezze. Mexikóit ebédeltem, nem lenne szép látvány.
Próbálok elszakadni a tükörből visszanéző sápadt idegen arctól. Miért csinálod ezt? Legszívesebben betörném a tükröt, letépném magamról göncöt és világgá szaladnék. Még nem késő kiszállni, visszaadni a gyémántokkal kirakott súlyos béklyót. Eltűnhetnék, gyorsabban, mint ahogyan beszivárogtam az életébe…  
- Csupán elérzékenyültem. - Könnyfátyolos szemeim az aggódó koszorúslány jelölteket figyelik. – Mindig úgy képzeltem, hogy az első ruha próbán anya is itt lesz. – Könnyedén hagyja el ajkaimat lódítás. A hazugság szerves része az életemnek, elengedhetetlen, mint tüdőnek az éltető oxigén. Kövér könnycsepp gördült végig az arcomon, s ez egyszer nem kell megjátszanom, őszinte. A lányok megindulnak felém, fullasztóan átölelnek, valamelyiküknek még néhány könnycseppet is sikerül kipréselnie. Nem nekem szól a hamis vigasztalás, szegény árva Oliviával éreznek együtt. Alig kettő esztendeje vesztette el a szüleit autóbalesetben. Hiányuk gyógyíthatatlan sebet ütött lelkén. Mostanában egyre gyakrabban itatja miattuk az egereket. Hát nem szívszorító?
Ó ha tudnák, hogy valójában minden könnycsepp érted sírok el drága bátyám, egyetlen szerelmem. Pedig lehet régen elfelejtettél, kitéptél a szívedből és messzire hajítottál. Eldönteni se tudnám, melyik opciótól félek jobban, hogy újra láthatlak, vagy, hogy többé nem láthatlak viszont.  Ezt a tíz évet még valahogy csak kibírtam, de hogy egy egész életet éljek le nélküled…
Megérdemelném. Megérdemelnénk. Már úgy sem lenne olyan, mint akkor régen, mikor még nem tapadt ártatlan lányok vére, velőtrázó sikolya kezedhez. Ha akkor apa helyett téged választalak csakugyan erre a vérrel kikövezett útra tévednél? Hiába a sok szörnyű bűntett, melynek részletei gyakran rémálmaimban elevenednek meg, kísértenek, - valahányszor más ajka érinti enyémet, rád gondolok. És te? Gondolsz még rám? Ha igen mit gondolsz rólam? Gyűlölsz? Bosszút forralsz? Érzel még bármit is irántam, vagy börtönben töltött évek végleg közömbössé tettek irányomba? Tovább léptél?
Úgy hiányzol. Minden kibaszott nappal egyre jobban.  
Ajakaimra költözik az édes álmosolyom, tovább játszom a szerepem, mely egyre közelebb visz hozzád és egyre távolabb sodor önmagamtól.


Hazafele vezető úton Robert körül forognak a gondolataim, közeleg az évfordulónk, illene meglepni. Mivel kedveskedhetnék olyasvalakinek, akinek mindene megvan, és a legkevésbé sem szeretek? Cián a kávéba? Megfőzhetném a kedvenc ételét, szigorúan odaégetve, hogy érezze a törődést, aztán szexszel kárpótolnám. Átlátszó, unalmas, pont amilyen vőlegényem.
Otthon síri csend, sötétség és nyitott ajtó fogad. Csalódottan araszolok befelé. Hogyne lennék az, két nappal korábban ért véget az üzleti út. Viszlát szabadság!
Rudi cica szalad elém, türelmetlenül nyávogva üdvözöl, követeli vacsoráját. Engedelmes alattvalóként hajtok fejet akarata előtt, bőségesen telekanalazom tálkáját. Szokatlanul nagy a csend, Robertnek hűlt nyoma. Tartsa meg jó szokását. Legalább lesz időm a zuhany alatt a kedvenc időtöltésemnek az önsajnálatnak hódolni. Ráérősen hajat mosok a kedvenc vaníliás samponommal, még a lábamat is leborotválnám tiszteletére, ha a borotvám nem lenne használhatatlan. Úgy tűnik csubakkával hajtom álomra a fejem, milyen szép is a szerelem. Belebújok a flancos selyem hálóingbe és az alvó vőlegényem mellé bújok, neki háttal, hogy lehetőleg ne lássa a citromba harapott képemet. Hevesen fészkelődve furakodom közelebb.
- Ébresztőőőő csipkerózsika. – Keze után kutatok, hogy cicimre húzzam, esetleg ha még nem lenne elég éber ettől garantáltan az lesz. – Jajj nagymama mitől ilyen nagy a kezed?! – Válasz nincs. Percek múlnak el. Hosszú percek. - Miért nem hívtál, hogy korábban jössz?  – Ledermedek. – Robert? Szólalj már meg, a frászt hozod rám. – Kissé talán túl kétségbeesett a hangom.