- Tettem valamit. - Megesküdött volna, hogy a barna fürtök is olyan játékossággal ugráltak a vállán, mint amilyen széles vigyor ült az arcán. A teásbögre halk koppanással landolt az asztalon jelezve, hogy az előtte rá figyelő szemek most már csak az előtte álló teremtésre fókuszáltak.
- Oké. Figyelek. - Hátradőlt a kanapén és lenémította a How I Met Your Mother aktuális epizódját.
- Vettem egy házat. - Széttárja karjait, egy halk tádááá-t is kiereszt, de a szőkeség mosolya hiányzik. - Washingtonban. - Érkezik a kiegészítés.

Az eső halkan kopogott az autó tetőablakán. Los Angeles pálmafáianak levelei finoman lengedeztek a kellemes szélbe. A kék szemek enyhe aggodalommal telve néztek ki az ablakon, ujjai között tartva a mellette ülő, izgalommal teli hölgyike kezeit. Érezte az energiáját, érezte, mennyire várja ezt az új fejezetet az életében. Mégis, egy kis tervezést igényelt volna. Még akkor is, ha mgtzhette, hogy egy pár hónap pihenőt tartson, és olyan munkákat vállaljon, amik Washingtonhoz kötik. Aggodalmát lassan átvette az izgalom, és a honvágy, ahogy közeledtek az autópálya felhajtóhoz. Harminckilenc óra. Ennyi az út autóval Washington és Los Angeles között. 39 óra és egy egész ország átszelése, Valahol, 39 órányira a másik fele hapcizott, így Aurora megvakarta az orrát, és lehunyta a szemét. Hollywood megsiratja a távozásukat.

Washington pedig megsiratja, hogy megérkeznek. A kék esernyő széléről a vállára folyik a víz, de nincs szíve megmondani élete párjának, hiszen tudja mennyire utálja magán a vizes ruhát. Ujjai szorongatják a kezét, talán kicsit remeg is, de azt betudja a hideg esőnek és kellemetlen szélnek, ahogy állnak egy óriási ház előtt. Bézs falak, mahagóni ajtó és ablakkeretek, tökéletesen zöld gyep. Szinte fáj ránézni, annyira tökéletes. -
- Poppy… Mikor azt mondtad vettél egy házat, azt a közös számlánkkal vetted, ugye? - Fél ránézni. A széles mosoly, és a bólogatás miatt hitelkredite felsikít, és egy apró sóhaj hagyja el a száját. - És mit fogunk csinálni egy ekkora házban?

Két nappal később még mindig dobozokat pakolnak ki. Úgy látszik, ezt fogják csinálni ebben a hatalmas otthonban. Érezte az otthon érzést, a melegséget, a biztonságot. Tudta, hogy ez a helyes, hiszen így végre újra közel lehet a testvéréhez és Anyukápoz. Mégis rettegett. Egy kicsit. inkbb csak félt, a rettegés erős lett volna, hiszen a másik felét hívta csak ebédre, nem pedig a királynőt. Csak elsmsezte neki a címet. Meglepetést akart. Óriásit. Amilyet még sosem okozott. Mániákusan rendezte sorba a kávéscsészéket a harmadik polcon a konyhában, a teásbögrék mennek majd az elsőre, és azok, amiket csak ünnepekhez használ a harmadikra. Tökéletes. Az egész ház tökéletes.
- Ki kell cserélnünk a csillárt, mire Marcus ideér. Olyan mintha valami csicsa boltban vették volna. - Poppy hangja beterítette a konyhát, az étkezőt és a bejárati ajtó előtti teret. A mosolyt most már le sem lehet vakarni a szőke az arcára. Örökre ott marad. Legalábbis amíg vissza nem kell mennie dolgozni.