Semmi bajom az ünnepekkel, de általában a Halloween nem tartozik a kedvenceim közé. Nem kedvelem a sok mű parókát, a sikolyokat és azt sem, ha lelocsolnak művérrel. Éppen ezért az idő nagy részében nem veszek részt komolyabb eseményeken, helyette élvezem a lakásom nyugalmát. Maximum magamra öltöm ugyanazt a bejáratott jelmezt, amivel a szomszédok öt éves lányát mindig elbűvölöm. A rózsaszín unikornist. Van szarvacskám, rózsaszín hajszínezőm és egy hozzá illő pasztell színű ruhám is. Ma is készen álltam már belebújni, amikor befutott a futár és a meghívó. Szép papír, dombornyomás, elegáns kézírás és egy utalás rá, hogy felejthetetlen élményben lesz részem, ha felveszem a ruhát és elmegyek a jótékonysági bálra. Sőt, a hozzá járó dobozban a ruha még stimmelt is a méretemre, bár elsőre kicsit meg kellett dolgoznom a fekete fűzővel, hogy illeszkedjen pontosan. Mellé jöhetett a szoknya, gallér, ékszerek és egy fekete korona is. Dark queen. Nem a kedvenc stílusom, de minden darab belefért még és nem én voltam soha, aki szégyellte a testét mások előtt. Így csak megráztam magamat,feltettem egy hozzám képest erős sminket és lesétáltam az értem várakozó kocsihoz. Majd hagytam, hogy elszállítson az egyik impozáns kastélyba, ahol elvileg a város krémje élvezi az estét. A szokásos gazdagság fogadott, ahol a poharakba Don Pérignont töltenek, kaviártól roskadoznak az asztalok és persze mindenki igyekszik elérni a céljait és kihasználni másokat a csevegés álcája alatt. Éppen egy pohár alkohollal indulok el az egyik ismerős arc felé, ha jól emlékszem valamelyik városi tanácsnok felesége, amikor megüti a fülemet a beszéd.
- Miért vettél parókát, a vörös haj sokkal jobban illik egy királynőhöz? - a hang tulajdonosa egy fehér álarc a V mint Vérbosszú filmből és amikor felé fordulok, zavartan rázni kezdi a vállát. - Bocsánat, összekevertem valakivel, mert... igazából mi lenne, ha megnézné maga? A háta mögött, kicsit balra és hat méterre - fordít meg, én pedig csak pislogok, amikor egy nő esik be a szemem elé, akinek pontosan ugyanolyan a ruhája, mint nekem. Hogy mi van???

Az utolsó simításokat végzi rajtam a szabónő, a szobában álldogálva. A ruha, amit küldtek nekem, egész szép. Szeretem a feketét... életem nagy részében gyászolva, hozzászoktam, mintha a bőrömhöz nőtt volna. Ugyan, a királynői rangot kicsit sokallom, még is lassan, de biztosan göndör, vörös fürjeimre kerül a korona.
- Milyen? - kérdezem a nőt, aki rám mosolyog, még igazít a ruha alján.
- Gyönyörű. Ebben biztosan megnyeri majd a versenyt. - mondja, mire mély levegőt veszek, kicsit járkálok az abroncsos ruhában. Milyen rég nem volt rajtam ilyesmi... a régi korok emléke közben nézem a brokát díszes, fűzős szépséget rajtam, aztán elindulok. A nap már szerencsére lebukóban van, így mire oda érek, nem kell sokat bujkálnom az égitest elől.
A hangulat odabent már ... "felhőtlen". A magukat vagányabbnak képzelt gazdag ficsúrok a sokadik italukkal, félrészegen magyaráznak egymásnak, és nevetnek, az idősek, valódi arisztokraták illendően köszöntenek engem, és én is őket.
Már vagy negyed órája a tömegben tartózkodhatok, beszélgetek a vendégekkel, haladok együtt az igen egyszerű programmal, amikor is érzékeny fülemet megcsapja az estén egykori beszélgetőtársam hangja, mintha nekem szólna, de még sem közelről. Oda fordítva a fejem pont látom, ahogy egy másik, szőke hölgyet fordít felém. A ruha, kiegészítők, amiket visel, gyakorlatilag olyan, mintha tükörmása lenne az enyémnek. Ha nyaktól lefelé nézzük, tényleg olyan, mintha tükörképe lenne az egyik ruha a másiknak. De melyik? Kissé ráncolom a homlokom. Semmi különös nem volt a levélbe írva, mármint a meghívón, és az ajándék is azt hittem, hogy kedveskedés, de most már kezdem úgy érezni, hogy valaki egy buta tréfát űz belőlem. Belőlünk. Lassan közelebb lépek a hölgyhöz, aki láthatóan épp olyan döbbent, mint én.
- Szép estét. Aphrodite Draco. - köszönök és mutatkozok be neki, kis pukedlivel.
- Megérdeklődhetem.. honnan van a ruhája? - kérdésem mögött ott rejtezik valami sejtés, de amíg nem mondja meg, nem tudhatom biztosra a választ. Mindenesetre a ruhákban Eris aranyalmáját vélem felfedezni. Már csak azt kéne kideríteni, ki akar ilyen csúnyán megalázni engem. Talán ez a nő? Talán egészen más? Ennek ma este utána járok!

Mintha leöntöttek volna egy vödör vízzel. Nem, inkább jéggel és némi mosogatólével. Utoljára akkor éreztem ilyen rosszul magam a bőrömben, pedig most biztos, hogy senki nem néz rám úgy, mintha egy szelet hús lennék. Helyette viszont itt van a kéjes kíváncsiság és sok-sok ember, aki alig várja, hogy kitörjön egy női hajtépés. Végig sem kell néznem teljesen a szemben álló vörös szépségen, hogy egyértelmű legyen számomra, ugyanolyan a ruhánk. A legutolsó csipkéig megegyezik a varrása, igaz, neki jobban az alakjára van igazítva a szoknya. A fűzős felső rész elég szoros, hogy ne látszódjon különösebben, én csak felvettem. Most pedig? Ami nem egyezik, az a gyűrűm, az ezüst színű körmeim, a hajam és persze a sminkem. Csupa olyasmi, ami nem volt a csomagban. És fogalmam sincs, hogy reagáljak a helyzetre. Azon kívül, hogy mosolygom és kihúzom magamat. Szerencsére nem is kell, mert a hölgy is felfigyelt rám és felém tart. A mozgása... egészen légies, de nem olyan szinten, mint a tündéreké. Inkább mintha viselt volna már ilyen ruhát hosszú éveken át és pontosan tudja, hogyan lehet benne kihangsúlyozni a tulajdonos erősségeit. Imádom és legszívesebben kérnék pár tippet azonnal. Nekem ugyanis ez a korszak kimaradt. A hatalmas selyem ruhákkal semmi bajom, de mire Amerikába kerültem, a fűző már régen csak a pin up modellek kiegészítője volt. És egyébként is jobban kedvelem a laza anyagokat, nem tűnök olyan csontosnak benne...
- Maga a Dragonfly tulajdonosa, üdvözlöm! Harmonia Eir vagyok, griff tenyésztő - aki béna pukedliban, viszont tökéletesen tudja viszonozni az illedelmes köszöntést egy olyan világéval, amelyben élt, így enyhe meghajlással fejezem ki a tiszteletemet. Alapvetően ebben a világban derékból a férfiak hajolnak meg, de hátból az ázsiai országokban volt szokás és egyszer régen, engem ott neveltek fel. Ráadásul a Draco név elég tiszteletet parancsoló ahhoz, hogy ne akarjak a tulajdonosával ujjat húzni. Leszámítva, ha az illető keresztneve Pietro. Akkor meglehet, hogy az egész szőnyeget kirántom alóla. Aphrodite... róla viszont egész más körökben hallottam. A légi szállítás világában ódákat zengenek róla és a sárkányairól. Még én is őt ajánlom, ha olyasmit akarnak elküldeni, ami túl nehéz a madaraimnak.
- A ruhát névtelen küldőtől, ajándékként kaptam ma, a meghívó mellé. Ezzel érték el, hogy mégis részt vegyek a bálon - válaszolok őszintén, miközben azért egyet előre is lépek, hogy ne tűnjek teljesen sarokba szorítottnak. Tudom ki ő, még el sem lehet képzelni, mi mindenre képes, de én sem egy húsz éves fruska vagyok. Ráadásul a ruhát sem loptam, őszintén válaszoltam a kérdésre, miszerint ajándék volt, így nem kell magamat tolvajnak éreznem. A mosolyom marad a helyén, illedelmes, kíváncsi, az agyam pedig jár. Keresi a megoldást a problémára. Mielőtt azonban megérkezne, egy újabb hang zavar meg. És megint felbukkan egy maszkos alak, nem túl kreatívan, immáron ördög álarcban.
- Elnézést hölgyeim, meg tudnák mondani, melyikük jelentkezett a jelmezversenyre fekete királynő és ki sötét királynő néven? - köszörüli meg a torkát befejezésül, én pedig megint csak kapkodom a fejemet. Milyen jelmez verseny? Milyen jelentkezés? Várjunk csak... a meghívó része volt, hogy a megjelenés részvételt is jelent. Leszámítva, hogy két jelentkező ugyanolyan kinézettel csak nem indulhat. Ezek szerint az ördög azt próbálja eldönteni, ki volt az első.
- Be kell vallanom uram, én nem emlékszem - válaszolok neki udvariasan, remélve, hogy Aphrodite kicsit jobban tájékozott. Vagy legalább nem két órája döntötte el, mégis beugrik ide...