Az elmúlt napok kitartó, tökéletesen időzített mesterkedései végül meghozták a vágyott gyümölcsöt. Egy jól időzített kérés, egy mosogatás átvállalás, némi boci szemmel való könyörgéssel megfűszerezve és tádám! Bár őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy nem azért bólintott végül rá, mert elege lett belőle, hogy állandóan a nyakára járok és szimplán csak meg akart szabadulni tőlem. A lényegen igazándiból nem változtat, hiszen a célomat sikerült elérnem és büszkén dagadó mellkassal baktatok mellette. Ugyan a gyomrom diónyi méretű, hiszen hatalmas jelentőséggel bíró estéről van szó. A bátyám a barátaival bulizik. Engem kifejezetten egy bizonyos barátja érdekelne és itt a remek lehetőség - amit ugyebár magamnak teremtettem -, hogy végre bemutatkozzak
neki.
Az első egy-két percnyi elveszettségen is hamar sikerült felülkerekedni, bár abban nem vagyok biztos, hogy elragadó lényemnek, vagy a megivott sörnek volt inkább köszönhető. Mindenesetre kifejezetten jól ment a dolog, amíg a bátyám meg nem jelent a képben, hogy elmarja a kezeim közül a sörös üveget. Mondtam én aztán neki, hogy ugyan még csak a harmadikat iszom és hagyjon békén, mert már nem vagyok kislány, mire ő csak a kezeit széttárva hagyta rám a dolgot, hogy neki aztán mindegy, csináljak, amit akarok. Pont ez volt a lényeg.
Persze aztán másnap reggel kiderült, hogy mégiscsak neki volt igaza. Egy ponton túl kifejezetten homályossá váltak az este emlékei. Szerettem volna azt hinni, hogy csak rosszul emlékszem, de a bátyám levakarhatatlan vigyora és a hazahozott ismeretlen dzseki ékes bizonyítékul szolgáltak a csúf igazsághoz. A bemutatkozásom a szó szoros értelmében bensőségesre sikerült és biztos vagyok benne, hogy az ebédre megevett répadarabkák megcsillantása nem egészen segítette a terveim megvalósulását. Egy valamiben teljesen biztos voltam; sikerült egy életre leírnom magam
előtte.
- Nem, nem jutott eszembe, hogy őt kérdezzem meg. Biztosan akad jobb dolga is a hétvégére - ohó, szavaimmal ellentétben
ő volt az első, aki az eszembe ötlött, de hamar elhessegettem a gondolatot. Valahogy.. furcsa lett volna, azok után, hogy néhány éve úgy indult a kapcsolatunk, ahogy. Azóta kapom a hideget, meleget tőle és ez most nem egy esti buli, ez most valami sokkal komolyabb, valami sokkal fontosabb és nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen gikszerek becsússzanak, nem adhatok önként terepet neki a vérem szívására. Amúgy sem hiszem, hogy igent mondana, valószínűleg teljesen abszurd dolognak tartaná, hogy valami komoly dolgot párosítson össze velem. Hiszen csak a haverja kicsi húga vagyok.
- Hát jó, te tudod - volt abban a vállrándításban valami, ami miatt gyanakodnom kellett volna. Volt az én tekintetemben is valami, ami miatt a bátyám kezdett el gyanakodni és a vége az lett, hogy két nap múlva örömittas hangon hívott fel. Hiába kiáltotta a telefonba, hogy meglepetés, hiába közölte feltehetőleg fülig érő szájjal, hogy szerzett nekem fotóst. Persze, valahol örültem neki, hogy
ő is ott lesz végül, de féltem, hogy ezúttal sem fog engem látni, csak az iszákos, hebrencs kislányt.
Szánt szándékkal nem akartam neki az esküvőn indokot adni, hogy továbbra is annak a kislánynak lásson. Feszült voltam, de elsősorban nem miatta. Ez a második esküvő, ami a kezeim között formálódott és még nincsen meg a rutin, hogy könnyedén suhanjak végig az egész estén. Mérgezett egérként rohangáltam föl és alá és mivel nem állt szándékomban, hogy az egész személyzetet magamra haragítsam, a feszültséget egy olyan személyen vezettem le, akiről tudtam, hogy nem fogja mellre szívni. Legalábbis nagyon bíztam benne, hogy minden viszontagságunk ellenére van már annyi közös múltunk, vagy ha másért nem, hát a bátyám miatt elviseli a cseszegetéseimet.
A vacsora vége felé közeledve sikerült egy kicsit leeresztenem, akkor volt egy olyan nyugvó pont, amikor sikerült nekem is szusszannom egyet, amikor a megnyugvás melegségként kezdett szétáradni bennem; minden rendben megy.
Őt kerestem a tekintetemmel és hamar sikerült is megtalálnom, halvány mosoly szaladt az arcomra és felé indítottam a lépteimet. A szemöldököm magasra szaladt, amikor egy bénázást követően az üdítője nagy részét a pincér srác nyakába borította, ami hamar kuncogásba fordult át.
- Még szerencse, hogy a fotózásban nem vagy ilyen ügyetlen - kis csípősség szorult azért a szavak közé, mikor mellé értem, de a magam módján azért azt is igyekeztem a tudtára adni, hogy elégedett vagyok a munkájával. Lehuppantam mellé a bárszékre és elcsentem egy sajtkockát a tányérjáról, mielőtt nekiálltam volna az est hátralevő részét és a krízises pontokat ecsetelni neki, már vagy negyedik alkalommal.
Egy félresikerült Tinder randi kifejezetten lehangoló tud lenni. Persze a társkeresős app nem is arra való, hogy életed szerelmét megtaláld, nem is ilyen jellegű céllal vágtam neki az estének, egyszerűen csak jól akartam érezni magam. Aztán látva a srác kocsányon lógó szemeit, csak azt szerettem volna, hogy rám is úgy nézzen, mint a tévé képernyőjére. De most komolyan, tényleg érdekesebb, ahogy egy csapat hapsi kerget egy labdát? Sosem értettem a focit igazán, így meg aztán pláne, hogy érdekesebbnek bizonyult egy mérkőzés, mint szerény személyem. Egy jó dolog azonban mégiscsak volt abban, hogy így alakult a találkozó. Sorra rendelhettem az italokat, fel sem tűnt neki, bezzeg, amikor meguntam a saját magammal való társalgást és egyszerűen csak faképnél hagytam, azt észrevette, hebegett és habogott. Képzelem, milyen arcot vághatott, amikor meglátta a számlát!
Az esti hűvös levegő végigsimított kipirosodott arcomon, bekúszott a kabátom alá, libabőrt fakasztva a bőrömön. Már azon kattogott az agyam, hogyan alakíthatnám a csalódottságomat valami egészen mássá. Többet és jobbat akartam a mai estére és mivel éppen elég alkohol munkálkodott már bennem, könnyedén mosódtak el a határok. Magabiztosan nyúltam a telefonom felé, hogy minden gondolkodás nélkül bökjek rá a kis boríték ikonra. Egy pillanatig sem hezitálok, teljesen tudatosan választom ki a címzettet, mert a mai estére valami többet és jobbat akarok.
>
Éberen vagy még? <
Teljesen átlagos kérdés, közelítve az éjfélhez azonban nem voltam biztos benne, hogy választ kapok majd rá, így biztosra menve megdobtam még egy üzenettel még a válasz érkezte előtt.
>
Hahó, hhaó, Houston, veszed az adáts? <
Persze én magamban jót kuncogtam a dolgon és fel sem tűnt, hogy az alkohol és a sétálásból fakadó ritmusos lüktetés összeakasztja az ujjaim és megkeveri a betűimet. Telefonom zizzenését követően persze fülig szaladt a szám, hogy aztán pimasz ív költözzön a mosoly sarkába.
>
Itt vagyok a sarkon és rájöttem, hogy akarok egy gyrost. Te akarsz vlamit? <
Hogyan tedd valaki számára teljesen egyértelművé, hogy nem fogsz neki nyugtot hagyni az est hátralevő részében úgy, hogy semmi konkrétumot nem is írsz le.
>
Mármint egy gyorst, vagy valmit? <
Mivel sorra kerülök, a zsebembe süllyesztem a telefonomat és a biztonság kedvéért neki is kérek egy gyrost, mindkettőbe mehet a hagyma és a csípős is, csak hogy teljessé tegyük a közös estét. Merthogy akár egyértelmű a számára, akár nem, tíz perccel az utolsó üzenetemet követően - merthogy a gyros annyira lázba hozott, hogy a pénztártól való távozást követően még csak rá sem néztem a telefonomra - már a lakása ajtaja előtt ácsorgok, rátenyerelve a csengőre. Nem egészen szándékos, egyszerűen csak kényelmes a testtartás, a kezemmel a csengőnek támaszkodva sikerül megtartanom az egyensúlyom.
- Megjöttem! És meghoztam a gyrost! - emelem a magasba a zacskót, még mindig a csengőn támaszkodva, szélesen vigyorogva a kinyílt ajtóban ácsorgóra.
- Remélem van valami üccsid, mert arról megfelejtkeztem - ártatlanul biggyed le a szám sarka, miközben úgy viselkedem, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy éjszaka beállítok
hozzá. Pont
hozzá.