Nem szeretem, amikor bele szarnak a levesembe, és ez a fazon most éppen azt csinálta. Újonnan ide helyezett FBI nagyokos, aki a fejébe vette, hogy majd megtisztítja New Yorkot, hogy eltünteti a drogokat, megszünteti az illegális versenyeket, felszámolja a kuplerájokat, és persze megtisztítja a tőzsdét. És beküldött oda két embert, akik szánt szándékkal döntötték be szinte minden részvényemet. Egyik borult a másik után, negyven-ötven, helyenként hetven pontos zuhanás egyik napról a másikra. A két patkány meg úgy parádézott a Wall Streeten, mintha ők lennének a legnagyobb királyok. Megcsapta őket a pénz, és a hatalom szele, de gyorsan rá fognak jönni, hogy a korcs kutyák nem ugrándozhatnak sokáig a zsákmány felett, ha ott van a farkas a közelben.
Magamhoz hívtam Haydent, éppen itt lesz az ideje, hogy valaki rendet vágjon, és megszabaduljon Mr. Különleges ügynöktől is. A hatalmas, panorámás iroda mindig is kellemes hely volt számomra, innen belátom szinte az egész várost, ez az én királyságom. Most is az asztalomnál ülök, az egyik monitoron pörögnek a Nikkei határértékei, a másikon pedig a három férfi aktái pihennek, szépen kibontva, úgy, ahogy megkaptam őket tehetséges hackeremtől. Az egyiknek három gyerek, a másiknak négy, az FBI-osnak csak kettő. Szép családi házak, csinos feleségek, tündéri kicsi emberpalánták fotóit nézegetem, miközben a másik monitoron folyamatosan villódznak a piros számok. Több milliárd dollár forog éppen kockán, és Hayden most nem átall megváratni. Csak a szokásos.
A kölyök huszonnégy éves, tavaly vakartam ki egy lerobbant drogtanya legaljáról. Tehetséges és erős fiatal dzsinn, több van benne, minthogy olyan lepukkant helyeken füvezzen. A pontosság meg a jómodor nem az erőssége, még, de néhány év mellettem, és ezt is kineveljük belőle. Hűséges, jó katonám, megtesz bármit, amire utasítom, és nem kérdez. Azt is rábízhatom, hogy hozza el az öltönyömet a tisztítóból, és azt is, hogy végezzen egy ellenségemmel, ő mindkettőt precízen, és időre teljesíti.
Benyomok pár gombot a gépemen, mire az egyik részvény határértékei lassan, de biztosan elkezdenek a béka segge alól felkúszni a tűrhető tartományba. Ujjaim között megjelenik egy apró kis tűzlabda, szórakozottan kezdem pöckölgetni, vigyázva, hogy ne gyújtsam fel az asztalomat. Másik a tolluk végét rágcsálják, az én tikkem ez.
Nyílik az ajtó, és belép rajta a fiú. Kicsit megint szedett-vedett, figyelem a szemeit, hogy a pupillái nem tágultak-e, de még túl messze van.
- Nahát, nahát, ki késett megint…-lesek az órámra, kicsi szünetem közben. -…negyedórát, mikor a főnök hívta?! Feladatom van a számodra kölyök, bár lehet, hogy nem fog tetszeni. Ugye nem vagy megint beszívva?

Tizenkettedjére nyomom meg a hangposta hívógombját. Minden hónapban meghallgatom ezt az üzenetet, apám szinte kéjes hangú beszéde csigamód kúszik be a füleimen. Ha valaha is kételkednék a döntésemben, ez mindig eltántorítana. "Nem érdemled meg az elsőszülöttem elnevezést sem. Nem kell többé hazajönnöd, fiú." 5 szóban értelmet adott az addigi értelmetlen katyvasznak amit életnek neveztem. Mélyet szippantok a kis üvegcséből. Semmi komoly, egyszerű esszencia. Az otthoni bútorápoló olaj van benne, amit anyám használtat. Elérünk a szaggatott másodpercekhez, anyám sír a háttérben. Apám fojtott hangon parancsot böfög neki. A diadal mámora mosolyra késztet. Öregszik, a húgom pedig sose veheti át a helyem a családfában. Nem tud mást tenni csak ráültetni valami gazdag gyökér farkára, remélve, hogy nem cseszik szét a Leigh család nevét a baromságaikkal. Nem kell többé hazamennem. Kibaszottul varázslatos.
Kicsit elkomorul az arcom mikor az órára nézek, az előbb még sokkal hamarabb volt. Ha meg bevallom az igazat bolondnak fog nézni Charles. Az egyetlen ezen a sárgolyón aki leszarja, hogy ki az apám, mit csinálok úgy egyébként. Feltolom magam a kádban. A nullás vízszámlák bajnoka címért is ringbe tudnék szállni. - Kurva élet! - a számba lökök egy cigit, a felét eláztatom de ki nem szarja le. Relatíve gyorsan törölközve, félszáraz testre rángatok farmert, pólót meg egy bőrkabátot. A kocsijával azt se tudom konkrétan honnan megyek hová, ez csak berögződés. Mellettem a többi entitás meg csak elmosódott kép a nyugodt víztükörben. 8 perc késés.
Beletaposok a gázba, Nem vagyok messze a főnöktől, muszáj volt közelebb költöztetni, különben Brooklynból kocognék be idáig, ami azt jelentené, hogy sose érek oda ha kellek. Kiszállok a kocsiból az épületnél és rohanok befelé. 13 perc késés.
A liftet lespórolom, megyek lépcsőn. Egyszer szerintem Batmannek neveztem, bár nem voltam teljesen magamnál. Nem örül neki amikor úgy lát, tehát igyekszem lemérsékelni ezeket a súrlódásokat. Azt hiszem nevelődött bennem iránta egy nagyon mély és csendes tisztelet. Az elején arra játszottam, hogy nyírjon ki, vagy legalább ha már nem, akkor hagyjon békén. Nem tette. Nem is akart viszont görcsösen valaki mássá tenni. Kinyitom az ajtót.
- Családi hívás. - beteges ha majdnem feláll attól, hogy elképzelem apám arcát rángani az idegtől? Talán rátesz anyám hüppögése is a háttérben. Őt imádom, csak gyengének tartom. Egy olyan áldozatnak, aki a tehetetlensége miatt fog meghalni. - Elnézést. - Egyenesen rá nézek, ha félrepillantgatnék mint valami flörtölgető kislány akkor azt hinné hazudok neki. Nem hazudok. - Bármi legyen is, szívesen hallgatom. - biccentek felé, ebben mondjuk ferdítések lakoznak. Szívesebben döglenék a kádban a csendben. Abban a hullámzó nihilben. - Most nem. Megnézheti a szemem is. - a bútorápoló nem számít narkónak még az én elbaszott fogalmaim szerint sem. - Mi történt Mr. C? - nagy levegővel sétálok közelebb. Letelepszem a székbe és megint rágyújtok. Tele vagyok fixációkkal. A füvet lőtte le. A dohányzást nem. - A múltkori ügy megoldódott? - kissé vicsorgó a félmosoly a gyújtó lángja felett. Néha megmozdulhatna bennem valami. Kifújom a füstöt. Neki viszont nem a lelkem kell. Leszarja, ami jó. Térjünk a tárgyra.