Otthon vagyok.
Minden porcikám sajog, a kötél felsértette a bőröm és most vöröslik a nyoma, oldalam, arcom fájdalomtól zsibbad, de élek és nagyon, de nagyon fáradt vagyok. Az adrenalin, ami elöntött Oliver isten háta mögötti kis színházában, már régen kifogyott és most semmi másra nem vágyik a testem, mint hogy összegömbölyödjek az ágyamon és elaludjak, de agyam túlzottan kattog, túlpörög és tudom, hogy képtelenség anélkül lehunyni a szemeim, hogy újraéljem a halálfélelmet ami nemrég még egész testemet és elmémet uralta.
Az élet nem fair, ezt most mégsem szeretném elfogadni, ha lenne isten, most dühös imába foglalva kérdezném, hogy miért pont én?
Talán megérdemeltem, talán túl régóta játszom a játékom, túl sokakat akartam már a magaménak és döntöttem ezért össze nyugodt életeket, de ez tényleg a karma lett volna?
Gondolkodás nélkül veszem az irányt a lefelé vezető lépcsőhöz és lassan, elkínzottan de gondolataimat elcsitítva haladok a lent halkan hullámzó víz felé, hogy meggyógyítson. Hogy úgy igazán otthon érezzem magam a sós víz ölelésében, mintha szerető karok vonnának magukhoz és a víz suttogja a fülembe, hogy minden rendben lesz.
Már most minden rendben van.
Csak a falban lévő lámpákat kapcsolom fel, egész kevés fényt nyújtanak, éppen csak kiemelik a tárgyak, a medence vonalát, a víz sötéten nyaldossa a köves partot és valamennyire megnyugtatja összefeszült gyomromat. A partján állok meg és dobom le széttépázott blúzomat, bőrszoknyám és a vékony fehérneműt is, ami nem védett volna semmit, hogyha Oliver beváltja a fenyegetését és az emberét is odaengedi hozzám; végül lerúgom a csizmám és mielőtt túlzottan védtelennek érezném magam, bedőlök a vízbe.
Körülölel és simogat, vigasztal és leemeli a lelkemet nyomasztó élményt, mire végigérek a velem szemben lévő faláig; a felszínre eresztem elkínzott testem és lehunyt szemmel válok meg a lábaktól, pikkelyeim csillognak és erősebbnek érzem magam. Most próbálna meg bárki felnyalábolni és bedobni a csomagtartójukba.
Nem tudom, mennyi idő telhet el ebben a csendes meditációban, a víz tetején lebegve, miközben az marja az arcomon ejtett ütések nyomát, de halk léptek rántanak ki belőle; fordulok és a víz alá merülök, éppen csak orromig emelkedek ki és figyelem lélegzetvisszafojtva, ki érkezik.
Caspien.