Már pár napja a városban esz a fene, de sokkal inkább a féktelen menőkézésem, meg nyüzsgésem, és persze Nagytata egyik kérése is, amit megspékeltem a sajátommal. Mégpediglen egy medencés bulival az egyik penthouseában. Rácsaptam, mint édesszájú a sütire és tudtam, hogy tudja, már jóval korábban körbekürtöltem a buli hírét, így mese nincs (és mégis van), a bulit meg kell tartani. S hogy még jobb legyen, mindent megszerveztettem előre, mert azt akartam, hogy nagyot szóljon és fergetes legyen.
Mivel a legelső a meló, nem mindig az, de utána már enyém a világ és az egész Alma, benne én, a féreg, tökéletesen lubickolok a találkozókban. Régen voltam már a városban, nincs is pár hónapja, s nem hagyom kihűlni a nyomaimat. De nem ám!

- Hát, nem pont erre gondoltam, amikor azt mondtam.... - a szemeim dörzsölve mászok le a kanapéról. Az egész hóbelebanc elég nagy, hogy külön, kényelmesen élvezzem a pihenőt, míg készülődnek a többiek a bulira, engem békén hagyva. Főleg azért is, mert az ugripajtikat is elhoztam, akik felelősek az egészért, s azok is itt vannak, akik a házért felelnek, Nagytata megbízásából. Nem nézem meg a mobilom s a mailjeim, nem vagyok kíváncsi arra, kik nem jönnek. Azok maradjanak a s@ggükön, addig mi meg jó mulatunk!

A ruhaszobában ácsorogva, már a fele készletet kupaccá halmoztam, mire elégedetten énéztem a tükörbe.
- Ez az!
A csíkos felsőhöz ment a bőrgatya, és a kukássapek, amit én neveztem így, korántsem ezzel a névvel illetik, nekem mindig az jut eszembe.
Fene fog elsőnek jelen lenni a saját buliján. Kell az a hatásos belépő, hát megteszem, s várakozom.

Még csak ki sem kell vágódni a az ajtónak, sokan felém fordulnak. Hogy ki, miért akar megkörnyékezni, de nagyon nem érdekel. Oké, legyen píár, nekem a buli számít és ha ez kell a népnek (és persze nekem), megadom!

Az egyik hajzuhatag eléggé ismerős, a hozzá tartozó popsival s derékkal együtt. Sok más ismerős van ám itt, de a hozzá tartozó egyént a legkedveltebbek közé helyezem. Megmarkolom a hátsóját, majd a vállára teszem a kezem.
- Hella, azt hittem már, hogy nélküled fogom végigbulizni az éjjelt!

- Pedig nagyon járna neked – csücsörítek a számmal, miközben a hátsóját csekkolom. Mindenkinek vannak gyengéi, nekem a formás hátsó az. Elégedetten hümmentek, ahogy még bele is tolja tenyerembe hátsóját, finoman rá is szorítok, s megsimítom. Majd ott hagyom a hátsóján a tenyerem. Jó helyen van ott.
Ahh, erre az italra is szükségem volt, s hogy még közelebb vonjam magamhoz közben. Így sokkal könnyebb lesz kicsenni, leharapni a gyümölcs másik felét, közben sunyin az ajkát is megkóstolhatom.
Kis híján kiköpöm a felhorkanástól a gyümölcsöt. Vámpírnak fiatalka vagyok még, hozzá képest... De annyira tetszik az egész mondat, hogy eszemben sincs  korrigálni.
- Már most előre félek – pohár lekerül valahová, inkább azzal vagyok elfoglalva, ahogy nézem, miként sétál a medencéhez. Ha tudná, milyen gyönyörű, ahogy a medence aljáról és oldaláról világító fények visszahullámoznak rá a vizen keresztül...
Csak állok a medence szélén, nézem ahogy otthonosan siklik a vízben és gyönyörködöm a mozdulatában. Az elegancián, a könnyedségen. Nekem sincs bajom a vízben közlekedéssel, még levegőt sem kell vennem. De ahogy egy szirén képes mozogni a vízben... elnézegetném az idő végtelenjéig...
Kezeim egyből megtalálják derekát, ahogy felém csusszan s hát hogyne élvezném azt az eleganciát, ahogy megteszi! Ah, ti szirének, hódolótok vagyok, a kecses, áram, vagyis vízvonalas siklásaitokkal a vízben...
Tenyerem feljebb csusszan rajta, mindent le akarok tapogatni róla, míg ajkam és nyelvem őt kóstolgatja. Finom, s nem az italtól. Ezért az ízért meg lehet veszni...
Ámuló csodálattal nézem, ahogy felbukkan teljes egészében a víz felszínén, s nem a lábai vannak... úgy érzem magam, mint egy hatéves, aki a világ legnagyobb vattacukrát kapta meg! Csillogó szemekkel teszem össze a két kezem.
- Ohhhohóóó! - csak lesni tudom gyönyörűszép uszonyát, ahogy köröz körülöttem. - Hogy? - totál nem követem a szavait, minden szeglete a tudatomnak az uszonya körül csapkod. Izé... úszkál...
Ráteszem a tenyerem a pikkelyes részre, elrugaszkodom a talajtól és a víz alá bukva, vele együtt haladok, a tempójában. Aztaaaa, ez nagyon .... hal. Csodálatos érintése van az uszonyának! A végtelenségig tudnék így vele körözni, de inkább feljebb lököm magam, egészen az arcához és míg ő felettem van, alulról érintem meg arcát és gyönyörködöm benne egy ideig. Vonzanak ajkai, s ahogy átkarolom, egyszerre mozdulok vele, ellökve magunkat és újfent megkóstolom....

Ahogy a tenyere kicsit megszorítja a hátsómat érzem hogy végigremegek az érintésétől. Már zsibbad a testem az elfogyasztott alkoholtól, vagy a jelenlététől nem is tudom, mégis annyira élesen érzékelem ahogy a hűvös bőr az enyémhez ér. Mintha az arca egy homályból kimetszett éles darab lenne. Semmi más nincs most a szemeim előtt csak ő, és azok a különleges szemei. Vámpírképesség a babonázás? Már nem is tudom... Egyszerűen levett a lábamról. Vagy azt ildomosabb lenne mondani hogy az uszonyomról?
Kilopja az ajkaim közül a savanyás, mégis édes gyümölcs felé mire elkuncogom magam akárcsak egy szerelmes tini. Tetszik hogy ilyen pimasz.  Tetszik ahogy hozzám ér. Nincs olyan ami nem tetszik benne.
Még ha csak egy éjszaka is lesz ez köztünk, biztos vagyok benne hogy borzasztóan fogom élvezni.
Érzem ahogy a tekintete lyukat éget belém miközben a medence felé sétálok. A ruháim vizesek és rám vannak tapadva így nem is bánom hogy megszabadulhatok tőlük, arról nem is beszélve hogy ahogy hátrapillantok Pietrora a vállam felett látom ahogy majd kiesik a szemén annyira bámul. Nem tudom elfojtani a mosolyomat ahogy a hullámok közé csusszanok könnyedén. Az emberi alakomban sajnos nem bírom a végtelenségig a víz alatt, igaz így is tudok pár kört úszni a medence alján.
Könnyedén a karjaiba csusszanok, a kezei pedig megtalálják a bőrömet. Az ajkaim égnek a csókja után és sokáig ízlelgetem a nyelvét mielőtt elhúzódnék hogy immáron teljes szirénalakomban csáíbtgassam a gyanútlan vámpírt a habok közé.
- Ekkora élmény szirént látni? - nevetem el magam de ebben az alakban még a beszédem és a nevetésem is éneklésnek hangzk. Az uszonyom diszkógömbként veri a fényt ezerfelé így ahogy mozgato apró fényszilánkok cikáznak körülöttünk.
Érzem a hűvös tenyeret az uszonyomra simítani és mosolyogva, az arcát figyelve folytatom a körözést. Hamarosan az arca egy vonalba kerül az enyémmel, az ajkai pedig újra az enyémekre simulnak. Átölelve a nyakát simulok hozzá és az ujjaim a hajáab túrnak kapaszkodót keresve. Nem tudom mikor állunk meg a szédítő körözésben de a hátam egyszercsak a medence szélének ütközik, a bőre az enyémnek simul.
- Mmm... pont így csáíbtották a szirének a mélybe a tengerészeket pár száz éve - súgom az ajkaira édes mosollyal mielőtt újabb csókora simulnék hozzá. Nem tervezem már elengedni többet ma este.

Kuncogása és a tekintete, a mosolyával együtt nagyon megkapó. Széles mosollyal kapom be a gyümölcs másik felét és eszegetem meg, a félig lenyelt horkantás után.
Ahogy megy és közben szabadul meg a ruháitól, egy italt kíván. Erőset és ütőset. Kezem odanézés nélkül nyúl a megfelelő pohár után és három korttyal felhajtom. Leplezetlenül bámulom, sosem volt bennem szeméremérzet, és ha valakit megbámulok, mert úgy tartja kedvem, nem válok zöldséget árusító szűzleánnyá. A szemeibe fúrom tekintetem és kortyolok az italból.
Csak akkor megyek a medence széléhez, mikor már benne van.
Akarom a csókját, a nyelvét a számban, jólesően hümmentek, s siklik végig derekán kezem.
Egy hatéves rajongásával válaszolnék, de elakadnak a szavaim, ahogy felnevet és a hangja! Ó édes málna!
- Mindig! - Történjen akárhányszor. Ugyanígy vagyok a tündérszárnyakkal, elf fülekkel és kecsességgükkel. A dzsinnek és a farkasok annyira nem izgatnak, bennük nem az a szépség van, ami megfogna, a jellemük az izgató. Szeretem is őket … hergelni és mókázni velük. Egynémely dzsinn kifejezetten frenetikus humorral bír. Ki nem hagynám a bandázást velük!
S a szirének hangja, az uszonyuk! Legfőképpen vízben! Érinteni akarom.  Játszani vele a vízben.
Nincs szükségünk a légzésre olyan módon, ahogy élőnek vagy szárazföldinek kéne. Elveszek ebben a csókban és a folyamatos mozgásban. Olyan egyedi élményt képes ez adni, amit nem akarok kihagyni. S ha játszópartnerre találok, gyermeki boldogsággal vetem magam bele.
Két alkarommal fogom hosszábban át a hátát, mikor érzem közeledni a medence szélét és két lábammal elrúgom vissza magunkat, hogy ne üsse meg magát. Felúszunk a felszínre, még ez is gyönyörű így.
- Milyen kár, hogy akkor nem tengerész voltam – hajolok vissza ajkaira, visszakérve a vizes cseppeket ajkairól.
- Minden bizonnyal azonnal megszabadultam volna minden ruhaneműtől, hogy utánad vessem magam – csenek le még egy cseppet ajkairól.
Az ingem kezdem gombolni az egyik kezemmel, s újfent felé hajolok, a fülébe mormolok, mielőtt beiszippantanám a fülcimpiáját.
- És mit tudsz még? - az övére vagyok kíváncsi, de nagyon. Hogy miben? Bármiben!
Aztán gondolok egyet és meglökve hátra magam, lustán terülök el a víz felszínén.
- Egyáltalán, tudsz itt az óceánban úszni? - nem értem az embereket, ebből a szempontból, de magunkat sem, miért nem teszünk ebben valamit. Sokkal tisztább világban élhetnénk. Létezhetnénk.

Sosem fogom megunni a csillogó szemeket mikor valaki először látja az uszonyomat. Az ezüstös csillogás olyan akár a diszkógömb. Még a bőrömön is végigfut az ezüstös csillogás, végig a felsőtestemen, mintha az egész mellkasom apró ezüstszilánkok borítanák.
Ebben az alakoman vagyok a legszebb. A legerősebb. Legyőzhetetlen. Elpusztíthatatlan és ami a legfontosabb... Ellenállhatatlan.
Széles mosollyal úszom körülötte, az minden egyes apró hibát elfeledtetett velem ami a ma este történt. Mér nem érdeke hogy eázott a teefonom, elázott a cigim és hogy a pajtim akive idejöttem, az első öt percen kegyetlenül magamra hagyott. Ki tudja, talán ha vele maradok, nem alakul ilyen jól az estém.
Azért pedig miyen kár is lenne.
- Látnád a sziránek víz alatti városát... Olyan gyönyörű uszonyai vannak néhány szirénnek... Irigykedem rájuk olykor... - súgtam az ajkaira mielőtt belevetettük magunkat a vízbe. A sodrás szinte vitt magával ahogy a csókja is. Nem akartam többet elengedni, nem akartam többet kiszállni a sodrásból, valahogy mégis kikerültünk onnan.
Átölelte a hátam mielőtt a medencéhez érhettünk volna. A csillogó víz olyan mintha a saját óceánunkban lennénk, itt new york kellős közepén. A csodálatos, kellemesen langyos ragyogó víz a legpuhább bársonyként simogatta a bőröm.
- Hát mi voltál ha nem tengerész...? - kuncogok bele a csókunkba, de aztán a hajába markolva tartom közel magamhoz, ahogy teljes testemen hozzásimulok - Most is megszabadulhatsz mindentől, nem fogok ellenkezni... - mosolyodom el szélesen ő pedig engedeleskedve kezd el vetkőzni. A kezeim a bőrére simulnak végig az ing alá. Selymes és hűvös, mégis... jól esik a kezemnek.
A nyakam érzékeny terület így mikor odasimul az ajka felnevetel. Csiklandoz.
- Mit tudok...? Mire gondolsz...? - szuszogom a vállait simogatva. Az uszonyom lassan cirógatja a lábait a víz alatt. Egy kis gondolkodás után lesimítok a hasán és kioldom az övét. A nadrágja hamarosan csatlaozik a víz felszínén lebegő ruhaneműkhöz. Egyre gyűlnek.
Elengedve engem terül el a víz felszínén én pedig odauszikálva csatlakoztam hozzá.
- Itt nem... San Diegoban születtem, ott csodás a tenger... de itt... van egy nagy medence az unokahúgaimnál. Velük élek... Ott szoktam úszkálni. De hiányzik a nyílt víz... - sóhajtom lehunyva a szemem. Mennyire más is az mint egy medencében úszkálni... Össze se lehet hasonlítani azt a csodát, egy ilyen, akármenynire is gyönyörű és kellemes de zárt medencéhez.
- Szeretem a tengert... Annyira rejtélyes... hiába úszom ugyanott mindig, mindig találok benne valami újat - emelem ki a kezem a vízől és játszadozni kezdek egy kis vízmágiával. Nem vagyok erős de... elszórakoztatom magam vele.

Kellemeset sóhajtok, széles mosollyal. Gyönyörű!  Ahhh, órákat el tudnám nézni. Napokat csak azért nem, mert szerintem az előttem vízben úszkáló nem kíváncsi a hamuformámra.  És különben is, akkor hogy élvezném a látványát?
- Szívesen megnézném – suttogom vissza.
- S a tiéd is gyönyörű – a szomszéd fűje úgysem lesz zöldebb, mert általában a kutyák úgyis odamennek, így aztán fuccs is neki.
Élvezem, ahogy együtt mozgunk, forgunk. Mindennek megvan a maga varázsa, talán éppen azért, mert egyszer véget ér. S éppen ez a jó benne! Mert egyedi és megismételhetetlen! S éppen ezért merülök bele annyira teljesen. Ki akarom élvezni, át akarom adni magam az érzetnek és osztozni benne.
Nem ellenkezik, hagyja magát és ez még nagyobb boldogságot okoz.
- Apuci lázadó fiacskája – mosolygok vissza a kuncogására, s mielőtt válaszolhatna.
Kezének és ujjainak érintése a hajamon kellemesen bizserget végig, s mozdulatára még jobban hozzáigazodok a vízben.
- Hasonlóképpen reméltem – a pikkelyei kifejezetten izgatóak, a borzongás kellemes, s ó neeeem, nem a víz nem létező hűvössége adja ezt, ó nem-nem! Minden bőrsejtemmel érezni akarom testét, amennyire csak tudom!
Belesóhajtok az érintésébe, ahogy az ingem és a bőröm közé simul tenyere. Akarok még, még, még!
Ahogy felnevet, még több csókot kap nyaka, mire elérek fülcimpájáig, hogy ajkaim közé csippentve, szívjak egyet belőle.
Ujjainak cirógatása a vállamon, s uszonyának finom érintését még a ruha anyagán keresztül is érzem... hatásosan.
- Nem is tudom... - az ing végre eltűnik, vagyis feltűnik a víz feleszínén, hogy a nem létező beszívott levegő benn rekedjen, ahogy lejjebb csúszik keze, s végül megállapodik az övemen, így végül nadrág nélkül maradok, amiből hátrabukfencben, némi siklással bújok ki. Vállam és bőröm máris  hiányolja ujjait.
Széttárom a karjaim a víz felszínén, úgy lebegek. Az sem zavar, ha van rajtam valami, s az sem, ha egyáltalán nincs. A szemérem  szerintem sosem volt részem, az már születésemkor elfutott valahova a Holdra.
- Ó, San Diegoooo! - vízlapátolás közben ér oda hozzám, s úgy alakítom a mozgást és a karlendítést is, hogy a túlsó vállán landolkezem, s hozzám vonom, hogy azután együtt lebegjünk tovább a felszínen.
- Ez is elég nagy, ide is jöhetsz, hozzám úszkálni, ha van kedved – mert mért ne? Én meg legeltethetem rajta aaaa... sok mindenemet.
- Édes vagy sós? Vagy mindegy?
A csillagokat éppen hogy lehet látni. Ezért sem szeretem a várost. DC-ben is a városon kívül lett a birtokom, házam, fogalmam sincs és nem is érdekel, merre van a kifejezésben. Állat bulit lehet tartani, ha akarok, vagy ha éppen mindenkit kidobni van kedvem, akkor csak a csend és én vagyunk. Feltéve, ha senki nem gondol semmire. Még én se. Egy fűszálse.
- Itt is vannak helyek, ahová ki tudsz menni? Van hajóm is... van kedved kiruccanni majd? - Nem tart vissza az, hogy az óceán marha hideg. Ugyanis mit foglalkoztatna ez, egy hulla testtel? Csak most semmi kedvem nincs innen kimászni egy ideig.
- Biztos izgalmasabb, mint az emberek világa a szárazföldön – elmerülök abban, ahogy játszadozik a vízzel, ennek örömére elkezdek süllyedni, mire elnevetem magam.
- Szirének és a vízmágiájuk... imádom – hirtelen bukok le, s rántom le derekánál fogva, hogy felém forogjon a vízben, s mire hozzám érne, addigra már újfent csókolom.

Szélesen elmosolyodom a bókjára és biccentve köszönöm meg. Mindig jól esik ha valaki dícsér, nem vagyok hozzászokva. Ez is megmutatja a csodálatos szüleim csodálatos nevelési módszereit. Azóta hogy coming outoltam nem is beszéltem velük. Ez valahol szomorú. Valahol meg nem érdekel.
- Jól esik hogy ezt mondod... - simítok végig az állkapcsa mentén. Olyan jóképű... Majdnem annyira mint az a bizonyos valaki akire ma nem akarok gondolni. Részeg agyam el is rejti az ő arcát valahová az elmém hátuljába. Majd ráérek gondolkodni rajta ha másnapos leszek és magányos.
Hagyom hogy úgy irányítson ahogy neki kényelmes, ma este csak az övé vagyok és nem vehet el tőle senki. Úgy simulok a karjai közé mint gy hálás macska. Ahűvös ujjak a bőrömön apró remegéseket küldenek végig rajtam és csak még jobban éhezem a csókjaira. Még több kel. Még sokkal több.
Jóízű nevetés szakad ki belőlem ahogy elmondja mi volt mikor tengerésznek kellett volna lennie és a fejem csóválom. Mi más is lehetett volna...?
A nyakam valahogy sokkal érzékenyebbnek érződik ahogy a csókjai végigsimogatnak. Beleborzongok egészen ahogy a fülemig. Muszáj belekapaszkodnom. Muszáj levetkőztetnem. Muszáj éreznem a bőrét az enyém alatt.
Könnyedén emgszabadítom minden ruhájától. Valami hiheteten látvány ahogy a hófehér, alabástrom bőrön megcisllan a kivilágított medence fénye. Tökéletes látvány és minden próbálkozás hiábavaló hogy elpillantsak róla.
Hamar mellette kötök ki és felé fordítva a fejem nézem ahogy a fény okozta tükröződés játszik az arcán. A szemei mintha valami földöntúli zöld ékkövek lennének. Lehet hogy túl sokat ittam...? lehetetlen.
Magához ölel én pedig nagyon elégedetten simulok hozzá, a kezem a dereka selymes bőrén pihen, apró köröcskéket rajzolgatva rá.
- Jártál már ott? - kérdezem az arcát fürkészve. Én tizennyolc éves korom óta nem léptem át a város határát. De ő talán... mesélhet nekem a szülővárosomról.
Az ajánlatra szélesen elvigyorodok és felé fordulok teljes testemben. Hiába a meghívás, józanon valószínűlg nem lennék elég bátor hogy beállítsak hozzá. Pláne hogy más után rágom a küszöböt. Mert egy idióta vagyok azért...
- Köszönöm a meghívást, majd meglátjuk... És mindegy, bármelyik jöhet... Mindegyik másért jó de én eredendően a tengerből származom... így az áll közelebb a szívemhez... - mosolygok a mellkasát cirógatva. Olyan békés itt, a buli hangjai el sem érnek idáig, mintha tényleg senki más nem lenne az épületben. Meg tudnám szokni.
- Félek túl hosszú lenne a lista hogy mindent meg tudjunk látogatni... - suttogom újra az ajkait figyelve. Az alkohol megint dolgozni kezd az ereimben. Még több csókot akarok.
Ahogy játszani kezdek a vízzel teljesen elvarázsolom, a tekintet mgint oylanná válik akár gy kisgyereké. Aranyos...
- A szárazföld idegen számomra és örökre az is marad... - mondom nyugodtan és megcsiklandozom az oldalát eg ykis vízzel.
Olyan hirtelen mozdul hogy reagálni is alig van időm. Csak átölelem a hátát és elmerülök a vízben és a csókjában is. Forrón viszonozva simítok végig a teste minden apró négyzetmiliméterén. Többet már nem akarom elengedni. Az uszonyaim eltűnnek és a dereka köré fonom a lábaim nemes egyszerűségge. Szerencsére a víz alatt légzéssel így sincsenek gondjaim.

- Hiszen ezért is mondom – teszem rá tenyerem kezére, s ajkaimhoz vezetem, hogy egy csókot adjok bele, s finoman elengedjem.
Élvezem, ahogy szavak nélkül reagálunk egymás mozdulataira. Akármilyen nagy a szám, szeretem az összhangot, szeretem, ha kimondás nélkül is értjük egymást. Jó-jó, jöhetnél azzal, hogy de hát én belelátok a fejekbe. De most nem erről beszélek, nem-nem.
A víz még nem melegített fel teljesen, de már legalább a külső hőmérséklettől hűvösebb bőröm kezd felmelegedni, ám még mindig nem elég, hogy meg ne borzongjon a másik. Vajon a tenger vagy óceán, esetleg folyó vagy tó hűvös vize mennyire borzongtatja meg pikkelyeit?
Elmosolyodok a nevetésére, majd elnevetem magam.
- Nevethetnél többet is. Csodálatos a nevetésed.
Megfogom a derekát, ahogy belém kapaszkodik, s abba nem hagynám a csókokat, mert miért akarnám, ha annyira finom a bőre? Puhaságra és ízre is?
Hagyom, hogy megküzdjön a ruháimmal, míg a nadrágból könnyedén kisiklok, s közben annak örülök, hogy holt testként nem váltam szürkés árnyalatúvá, pusztán alabástromfehérré világosodott bőröm alatt rajzolódnak ki a közeli erek, ezzel igazi márvány érzetet adva. És hát valljam be, valóban az is. Nem sérül könnyen, hamar eltűnik a sérülés.
Ennek tudatában tekintek rá, tisztában vagyok azzal, milyen látványt nyújtok.
Bámulom az eget. Ha nem kellene attól tartanom, hogy a Nap még ott is porrá éget, akkor már régen kipróbáltam volna az űrutazást. De az is meglesz előbb-utóbb, amint kitaláljuk, miként lehet azzal is játszani. Kijátszani. Mert mindent ki lehet cselezni!
- Mmm... voltam párszor – gondolkodom el, miközben lustán lapátolom egyik kezemmel magunkat a vízben, a másikkal a derekára simul a kezem. S közben élvezem, ahogy a keze játszadozik a derekamon. - A víz mondjuk csak éjjel csábított. A maga szépséges Hold fényével, ezüsthídjával.
A szirén lányok pedig elbűvölőek, szerintem a legszínesebb kompánia ott leledzik.
A majd meglátjukra a kedvem kissé lohad. Korántsem, mert megsértődnék, hogy csodás személyem nincs rá olyan hatással, mint ahogy akarnám.
- Az ilyen, majd meglátjuk virágnyelv szaromságokat hagyd másnak. Semmi sem kötelező. Ha jössz, jössz, ha nem, akkor nem – vonok vállat, lustán lapátolva tovább a vizet.
- Ez ám a jó hír! Mondjuk a tavak is jöhetnek – a folyók szeszélyesebbek mint az óceán vagy a tenger és hát nem is tudom. Mindegyik tetszik, az az igazság.
A cirógatásra még jobban magamra vonom, s némi lebegést használva, a víz felszínén tartom magunkat. Ó, dehogy félek én a fulladástól! Hallani akarom csodás hangját és hát az a víz alatt máshogy működik. Tényleg, hogyan működik?
- Ó, ugyan, időnk, mint... a tenger – vigyorodom el.
Mindenért rajongok, ami játék, ami kiszámíthatatlan és éppen ezért nagyon képes próbára tenni bármilyen tűrőképességet, befogadóképességet. Márpedig szeretek határon túlra lépni, nem csak a határokat húzogatni. A víz ilyen, a maga kiszámítathatlanságával, s egyben gyönyörűségével. Nagyra kerekedett szemekkel és csillogó íriszekkel bámulom, ahogy játszik a vízzel.
Hangosan felkacagok, ahogy megcsikizi az olalamat. Hiába halott a test, annyira mégsem, hogy ne érezze meg ezt és nevessek fel tőle.
- S most mégis itt vagy – mosolygok sejtelmesen, majd hirtelen kapom el a derekát és vonom a víz alá, ami szerintem sokkal természetesebb közege és sokkal inkább ő, mint valóban, a szárazföldön.
Elveszek a csókjában, hűvös vízként zubog belém. Csak egy másodpercre lepődök meg, ahogy a derekam köré fonódik lába, amely már nem uszony. Minden formában imádom a sziréneket, gyönyörűek!
Még levegőért sem kell szuszognom, s kedvünk szerint addig maradhatunk a víz felszíne alatt, amíg jól esik.
A csókja édes, az enyém követelőző, ám ujjaim finoman cirógatják. Végül ismét derékon kapom, s egy rugaszkodás, némi levitáció, s kint vagyunk a medencéből, s ott rabolok ismét a szájára. Senki sem láthat meg bennünket, ha meg igen, az sem érdekel, ha holnap főcímlapon leszek pucéran. Van már pár ilyen a készletemben.
A bőrének érintése és nyelvének játéka, íze jobban leköt, hogy ezzel foglalkozzak.
Egyik kezem kinyúl újfent a tálca felé, és felé nyújt egy újabb adag italt.
- Mondd, szeretnél földöntúli érzelmeket átélni? - Suttogom a fülébe, amit sokkal inkább búgok.
A szex az egy halvány másolata annak, amit a vérszívás tud okozni abban, és annak, akiből fogyasztunk.
A körmeimet legfeljebb csak körömlakkal tudnám lefedni, ha takarni akarnám, mi is vagyok. De nem akarom.
Játszadozom az ujjaimmal előtte, majd a nyakára tekintek. Én, engedélyt kérni? Még utólag sem kérek bocsit. Főleg, hogy tudom, ő sokkal jobban fogja ezt élvezni, mint én. Szuperül ki van találva ez az étkezés, én mondom!
Finoman megkarcolom a bőrét a körmömmel, s mélyet lélegzek a felszabaduló illatból, s ajkaimmal a csíkra hajolok, a felbugyannó cseppekre.