Összehúzott szemekkel néztem Sercan bey arcába, a nyelvem hegyén forgó szitokszavakat pedig csak nehezen tudtam visszanyelni
és csak azért nem mondtam ki őket hangosan, mert szeretem az ujjaimat a helyükön tudni. Olyan szép kezem van … kár lenne elveszteni,azért mert meggondolatlan voltam. –
Átismételhetnénk még egyszer? – Sercan arcán megremegett egy ideg. –
Az alaposság kedvéért. – nem folytattam tovább a magyarázkodást. Nem mondtam el,hogy gyakorlatilag lehetetlen amit kér, mert hiába minden erőfeszítésem: nem tudok egyszerre két helyen lenni. Igazából, csak azt szerettem volna elérni, hogy Sercan megnyugodjon. Bőven elég volt az is, hogy én remegtem az idegtől és legszívesebben behúztam volna a beynek. De ezzel megint visszatértünk a hosszú,csontos ujjaim védelméhez szóval egész egyszerűen bassza meg. –
A lányom hagyományos esküvőt akar Isztambulban. És neked végig mellette kell lenned, érted? Végig. – szerettem volna megkérdezni, hogy ha olyan fontosnak tartja a lánya boldogságát akkor mi az istenért nem békül ki vele végre…és miért nekem kell óvó bácsit játszanom mellette. –
Nem érdekel, hogy érsz oda. Repülővel, hajóval, motorral tudomisén mivel de ott kell lenned, érted Selim? Ha bármi történik az esküvőn… Ritka pillanatok egyike volt, hogy ilyen közel hajoltam a húgomhoz. A karom finoman átfűztem a karja és a dereka között. –
Beszéltem Nadirral. – olyan légbőlkapott a kijelentés, hogy a kishúgom megdermed a karom alatt és riadtan pislog fel. Még pár másodpercig hagytam szenvedni, mielőtt ismét megszólaltam, hogy megmagyarázzam a szavaim jelentését. –
Mivel baba nem lehet velünk, ezért úgy éreztem, hogy beszélnem kell Nadirral. Mégsem hagyhattam anyára a feladatot. – a húgom szemében sziporkázó rettegés alábbhagyott és újra beleolvad az ölelésembe. A tükörben találkozik a tekintetünk. –
Tudod Selim bey, igazán nem szép dolog, hogy a húgaid már mind férjhez adtad te pedig egyedül élsz. Mindened adott ahhoz, hogy apánk nyomdokaiba lépj és tovább vidd a családi nevet. – a tekintetét meglepő gyorsasággal kapja el a tükörképemről és fordul velem szembe. A karom lecsúszott a derekáról és egy finom mozdulattal az öle előtt tartja apró, törékeny kezeiben. –
Várj, hadd mondjam végig. – a fehér ruhában aprókat emelkedik a mellkasa és számomra ismeretlen hévvel folytatja a kiselőadást, családról, felelősségről és arról, hogy mikor fog végre benőni a fejem lágya.
Kelletlenül ültem fel a repülőre, Sercan kapcsolatait kihasználva egy másik családhoz kerülök, és a török családom leveszi rólam a kezét. Ízig vérig amerikai leszek. Megszűnök létezni és újjászületek – a kezemben szorongatott papírokra lestem, hogy újra elismételjem magamban a fontosabb adatokat.
Eliott Irvine – a név még akadozott a nyelvem hegyén. Túlságosan idegen volt, hiába beszéltem folyékonyan az angol nyelvet, hiába utaztam már korábban ilyen-olyan ügyekben az államokba most másról volt szó. Olyan volt ez, amiről mindenki hallgatni fog, amikor egy tudatlan,távoli rokon rákérdez valamelyik unokafivér körülmetélésén.
És, Selim? Ők meg majd szégyenkezve fogják vonogatni a vállukat. Nem presztízs meló volt ez, amit James Bondra bíznak … nem kellett fedősztorit kitalálnom, mert ezúttal egy senki voltam. És jobb is lesz így mindenkinek.
Kezdőlap 
írta: 
A felsorolt tulajdonságok jó-rossz skálán való megítélése vitatott, szubjektív. A felsorolt tulajdonságok valójában erősségek, ezekkel nem cél bármilyen szimpatizálást ébreszteni az olvasóban. Maximalista- zongorázás-erőszak-őszinteség-manipuláció-futás/menekülés?
A felsorolt tulajdonságok, tárgyak a karakter gyengéi, így: telenovellák, olvadt jégkrémmel - lányok rövid szoknyában, platformos cipőben - hűtlenség(azaz, nem a saját hűtlensége, hanem a vele szemben elkövetett megcsalás és hazugság) - könnyedén feladja - hirtelen-haragú. 
Van úgy, hogy van és van úgy, hogy nincs. Legtöbbjükre csak részeg-mámoros estéken emlékszem, amikor a zene túl hangos, a sör elfogyott és egy rövidszoknyás lány kedvéért valami takonyállagú édes koktélt iszom. A húgaim természetben is kinézetben is annera hasonlítanak - kiegyensúlyozott, talpraesett nők. Én pedig apró jeleket keresek a hosszúlábú lányok természetében... hasonlóságot. Pillanatokra beosztott szeretetet. 
A család...néha azt kívánja az ember, hogy bár ne lennének, de mégis az az alapja mindennek, amik vagyunk. Az, hogy hogyan simogatott meg az édesanyánk, hogy szidott az édesapánk. Milyen volt a kapcsolatunk a testvéreinkkel gyerekként, és milyen, amikor már felnőttek vagyunk. Mindent ők határoznak meg, és nem tudjuk magunkat definiálni, anélkül, hogy őket ne említenénk meg. Neked pedig egy kifejezetten sokszínű, és kicsit talán bonyolult család jutott. No meg az elvárások. Hogy legyél olyan, mint az apád, hogy töltsd ki az utána maradt űrt, egyengesd családod nái tagjainak az életét. Súlyos feladatok ezek, és megértem, hogy nem voltál felkészülve rá. Nem vagyunk egyformák.
