Leaves

Kifejezetten erre a hétvégére időzítettem a kiruccanásunkat. Tegnap volt az évforduló, s végleg letettem a jegygyűrűt. Az élet megy tovább, s bár ők még mindig maradtak velem, bizonyos értelemben végleg szabad voltam. S azt nem önsajnálattal teljesen részegre ivással akartam megünnepelni, hanem azzal, ami mindig is vonzott. Ami az életem és lelkem része, abban nőttem fel, a részese voltam, s anyám tanításai, a vajda szavai mindig a fülemben zsonganak, akárhányszor a természetben vagyok. Az a természetes közegem, a vándorlással együtt, akármennyire is gyűlöltem azt az életmódot, amibe születtem, s a hátam közepére sem kívántam.

Könnyebb lélekkel, szabadabban ébredtem. Pontosabban ébresztettek, a szomszéd macskája, aki úgy döntött, hozzám költözik, önhatalmúlag elfoglalva a kanapémat. És a hűtőmet. Ami előtt ülve, éktelen gyereksírásra hajazó vonyítással jelzi, hogy őt aztán nem érdekli más, csak a hasa. S hogy még jobban tetézze az egészet, csak akkor hajlandó enni, ha a pultra teszem a tálját és vele együtt eszek én is.
- Félre is állsz, vagy éhen halsz, mert nem tudom kinyitni tőled a hűtő ajtaját? - Nézek le rá, végül marad az ajtóval arrébb tolás, mert úgysem mozdulna másik irányba.
A gyümölcssaláta reggeli közben végigpörgetem a maileket, s mindenkit kitiltok, egyetlen szám kivételével, az pedig Gavé.
- Készen vagy az örökös, két napos magányra? - Veszem fel a macskát az ölembe, ideje indulnom, őt pedig visszaszolgáltatnom a szomszédnak. A biztonság kedvéért kétszer leellenőriztem az ablakokat és a lakásom kulcsával együtt adtam vissza a macskát. Ha besurranna, ne én legyek a vétkes, mert éhen hal a lakásomban, hogy bemenni bemegy, de kifáradni már nem méltóztatna, inkább felveri az egész szomszédságot.
A csekklistát ismét végigellenőrzöm, rossz szokásom, s mivel egyszerűek az igényeim, a sátor és a kocsi, na meg a bakancs és kabát kivételével, túl sok minden nem lapul a csomagban, ami pedig a csomagtartóban.
A parkolóban várok Gavra, onnan már csak az erdőbe kell bevetnünk magunkat.
- Most egészen biztos nem fogunk elázni - mutatok a sátor csomagjára, ahogy találkozunk. Végre megkaptam azt a sátrat, amiért már régóta kutatok. Kis helyet foglal a csomagban, könnyű, és mégis, olyan extra tágas és tagolt, hogy kényelmesen elfér benne, nem csak két személy.
Üdvözlöm, s a hátamra kanyarítom a hátizsákot.
- Szerinted lesz eső? - Nézek az égre, majd rá. Vannak helyek, ahol képtelen vagyok bármit is megjósolni, s most kifejezetten élvezem, hogy ketten vagyunk. Semmilyen légies kísérő nem akart most kísérőmül szegődni, kifejezetten kikötöttem, hagyjanak most békén.

Anya aggódva sertepertélt körülöttem miközben elpakoltam a legszükségesebb táplálékaimat és még két napi sajtos melegszendvicset is eltüntettem, pusztán a biztonság kedvéért.. – Arra gondoltam, hogy Johanna is veletek mehetne. Biztos nem zavarna titeket és …  – a konyháslány irányába pislantottam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy édesanyám mennyire rosszul ismeri a személyzetet. – Anya. – egy kicsit kalimpáltam a kezemben tartott szendviccsel, hogy legyen időm lenyelni a falatot. – Semmi gond nem lesz. Kyle-al nem ez az első túránk. Két éjszakát terveztem, ha bármi gond lenne ott lesz a kocsi… nem fogunk elveszni. – és valószínűleg farkasok és medvék sem lesznek a közelünkben. Az üres kezemet anya kézfejére tettem és óvatosan megpaskoltam. – Feküdj vissza aludni.- megszorítottam az ujjait és ha engedte finom búcsú puszit leheltem az arcára és némán figyeltem, ahogy elindul a lakosztálya felé. – Biztos nem akarsz  jönni? – nevető szemekkel fordultam Johanna felé, mikor a királynő már hallótávolságon kívül volt.
Üdvözlésképp a magasra lendítettem a karom, és máris a sátrat kezdtem el méregetni. – Eső? Ha valamitől félni kell, én az erdőtűztől jobban tartok. – egy két villám, netalántán egy megeredt patak sem jelentett igazi fenyegetést. - De ha komoly fenyegetést jelentene valami, mindig felkaphatlak és elrepülhetünk. - pusztán bratyizásból böktem közbe, valójában mindketten tudtuk, hogy ennek az esélye nullával egyenlő. Szóval Kyle kérdésére csak megráztam a fejem. – Pedig– kivétel ha az ember romantikus csillaglest szervez- egy könnyű esőzés még elaludni is segít. – amíg a számat jártattam, kipakoltam a csomagtartóból és felszerelkeztem egy nagyobb, Kyleénál jobban megpakolt túrahátizsákkal. – Mi a terv? – kérdeztem előzékenyen, miközben a telefonomat az egyik, még kényelmesen elérhető zsebbe süllyesztettem. Nagyvonalakban tudtam mi az elképzelés, de valójában nem volt időm arra, hogy pontosan memorizálni tudjam és/vagy alaposan végigolvassam a tervet, amit Kyle átküldött. – Koordinátát célzunk meg, vagy túraösvényt követünk? – jobban jártunk így, hogy tervezésben,szervezésben Kylera bíztam magam. Elméleti-biológia tanárként ugyan magam is ismertem, tanultam néhány ösvényről de a való életben könnyedén eltévedtem és a katicabogár ösvénynél biztosan vannak szórakoztatóbb, látványosabb vagy esetleg megerőltetőbb vonalak is. – A családi kirándulásaink maximum a kastély szökőkútjaiig vezettek. – magyaráztam meg hirtelen jött tanácstalanságomat. Az pedig, ha egyedül indultam neki az útnak, megint más kategória volt. Akkor én feleltem saját magamért és a legapróbb részletre is odafigyeltem. Most azonban tudtam, hogy Kyle nem zöldfülű és éppen ezért, nem fog csalódást okozni… szóval árgus szemekkel figyeltem és . – Mellesleg, majdnem kaptunk egy konyhalányt is. – toldottam meg az előző kijelentést egy viccesebb gondolattal. Ha Kyle is elégedett volt a felszereléssel, elindultunk. – Johannát.- ejtem ki a lány nevét még azelőtt hogy olvasnám Kyle esetleges reakcióját. Mintha egy név válasz lehetne.  – Hogy főzzön ránk. Mert édesanyám szerint ha két napnál tovább nem eszünk házi kosztot, akkor csontvázként fogunk visszatérni a palotába. – és egy csontvázat nem lehet a trónra ültetni.

Bólogatok párat. Megnéztem az időjárást, és boldogan néztem, hogy minden szép időjárást megkapunk a két nap alatt.
- Azt ne kérj a kiránduláshoz. Hm... tényleg csak erdőtűz kellene ahhoz, hogy együtt repüljünk? - a mosolyomon látni, hogy csak viccelődöm. Bízom benne, tudom, megtenné, de ha arról lenne szó, az ő biztonsága az első. Ahogy megbök, úgy teszek, mint aki kibillen az egyensúlyból, közben szélesen mosolygok, visszalendülve az eredeti pozíciómba.
- Vagy egyfolytában késztetést érezne tőle mindenki, hogy a mosdóba menjen - tanulságos volt, hogy ne nagy üdítővel menjek olyan filmet nézni, aminek kilencven százalékában eső esik....
Figyelem, ahogy pakol ki a csomagtartóból.
- Tippelhetek, melyikbe csomagolt édesanyád egy hadseregnek való, egyhavi élelmet? - Mutatok az egyik csomagra. Rajongok édesanyja gondoskodó törődéséért, a feleségemet juttatja eszembe. Nem volt egy mintafeleség, és anya, mint ahogy én sem apa, se férj, de amit tett, szívből-lélekből tette. S ez számított.
- Azzt... sejtem. A barátok azért vannak, hogy kicsit kijjebb húzzák azt a kirándulási helyszínt - már azért is boldog vagyok, hogy nem tucat testőr veszi körbe, és ennek következtében az összes udvari etikett betartásáért remeghetne a térdem. Persze, féltem, hogyne félteném, de valamilyen okból ez sokkal inkább a baráti féltés, mint más.
- Ösvénynek ösvény, és mégsem. Mit szólnál, ha végigmennénk a folyó mentén, egészen... - előkészítem a vízálló papírtérképet, szétnyitom. A modern technológia jó dolog, feltéve, ha fel van töltve, ha működik, és még sorolhatnám. Mutatom a folyót. - idáig. Ezen a szakaszon most éppen vagy virágoznak, vagy érnek finom dolgok, érdemes megnézni őket. S holnap akár el is ruccanhatnánk Bluemontékhoz. A neje isteni sajtokat készít, jól fog menni Bluemont boraihoz. A hegyekben most sok eső esett, azt inkább kihagynám.
Éppen a táskája szélét fogom, a toldásra széjjelebb nyitom, és belenézek, mintha a nevezettet keresném.
- Nem látom, hogy benne lenne. Melyiket? - Elégedetten bólintok, s a hátamra dobom a saját hátizsákomat. - Aha. Ő az, aki jó sülteket tud készíteni, vagy aki a sütikben kiváló?
Elnevetem magam, rengeteg melegséggel.
- Sejtettem, hogy édesanyád volt mögötte. Mindig nagyon törődik veled. A hogyléteddel.
Az irányt a folyó felé vesszük, elöl megyek a veszélyesnek tűnő helyeken, hogy ha valami történik, az velem történjen meg.
- Csontváz? - Nézek rá, majd elgondolkodó arcot vágok, amin látni lehet, annyira nem is komoly. - Megígéred, hogy a síromra felvésitek, "Az elf, aki csont nélkül megúszta a kirándulást?"
A folyó mellett nincs mesterségesen kialakított út, viszont járható ösvény igen, sokkal kitaposottabb, mint egy csapás. Körbenézek az avaron, kiszúrok egy ágat, beljebb megyek.
- S ha már étel. Hoztam egy kis csemegét - luxust nem pakolok be, de ez pont egy sátoros, túrás kiránduláshoz való.
Felveszem az ágat, nézegetem, mennyire masszív. Nagyon is. S támasznak, sétához, kiváló. Átnyújtom Gavain számára. Hasonló, erős teherbírású ágat nem látok, s megtanultam, egy jó bot mindig nagy segítség kiránduláskor.