A kezemben lévő meghívó kártyával ütögetem az asztalt, lélekben máshol vagyok. New Yorkban, akárhová mentem az eset után, három reakciót láttam a többiek szemében, ha partin jelentem meg, hiszen a kötelezettségeknek eleget kell tenni. Szánalmat, együttérzést és megvetést. Egyszerre volt nehéz és könnyű tartani az álcát. Időbe került, mire elsimítottuk a gondjainkat a nejemmel és a lányommal, a nyitva maradt témákat és kérdéseket, és még most is merülnek fel. Még nem mentek el, ebből tudom, hogy még van valami, amit el kell rendeznünk.
A hajamba túrok, sóhajtva dobom magam a szék háttámlájának. Pár perc mennyezet nézegetés után kisétálok az irodából, s Helen ajtajának oldalához dőlök, zsebre dugott kézzel
- Huszonnegyedikén van programod? Vagyis... van programod.

Itt nem néznek úgy rám, mintha valahonnan egy másik bolygóról pottyantam volna a partira. Egyedül Helen tudja. A jegygyűrűt még nem vettem le. Nemsokára a házassági évfordulónk lesz, s így kívántam kerekké tenni a házasságunkat.
Jótékonysági bál, amennyit nyerünk, mint szervezetekhez kerül, támogatva a rászorulókat. Helen legalább háromszor megjegyezte már eddigre, hogy rossz adakozó leszek, amire minduntalan elmosolyodtam. Sosem nyerek, nincs szerencsém. Ismerkedésnek viszont tökéletes, lefoglalom valamivel a kezem, s félig a figyelmem, s még csak táncolni sem kell, amit  a legjobban mindig a nejemmel élveztem. Mint ahogy Helen sziporkázását is arra nézve, hogy az arcok legtöbbjét már nevekhez köti, s csillogtatja is ezen tudását, kis híján teljesen körbevezetve. Hagyom, ehhez nagyon ért, s megtanultam ebben rá hallgatni. Lassanként feloldódtam, s kezdett elegem is lenni a sok, felszínes locsogásból. S hagyom el is tűnni a tömegben, láthatóan teljesen felpezsdült.
Leveszek egy pohár whiskyt a kínált tálcáról, a pezsgővel most nem éheztetem magam, s az egyik felszabaduló helyre a kaszinó asztalnál, helyet foglalok.
- Üdvözletem - csak annyira mondom ki hangosan, hogy a koncentrálásból senki se essen ki, mégse tűnjek modortalannak. Az előttem lévő alátétre teszem a poharam, s a megkapott zsetonok egy részét magam elé helyezem, s úgyis mindegy alapon, közepesen erősen indítok.
Pár másodperccel később már a tenyeremben támasztom meg arcomat, hiába tettem tétet többre is, egyik sem nyert.
- Még szerencse, hogy csak itt veszítek - nevetem el magam halkan, s emelem fel poharam, hogy egy kortyot fogyasszak.
- Remélem, másnak nagyobb szerencséje van ma este, mint nekem  - kipakolom a maradék zsetont, amely mutatja, eddig akárhová ültem le, veszítettem.

Nem igazán kenyerem ezekre a jótékonysági bálokra járni de miután Vivvel olyan csodásan sikerült a legutóbbi találkánk, bármit megtettem volna hogy valami kicsit elvonja a figyelmemet. Ki kellett szállnom a mókuskerékből és egy ilyen bál... tökéletes volt erre. Nem tudom hányadik pezsgőt ittam már aznap este, és bár nem volt szokásom felönteni a garatra, úgy éreztem a ma este ebben is kivétel lesz. Fel sem tűnik az embernek hogy a pezsgő milyen alattomosan száll a fejébe és veszi át az irányítást.
Már nem is tudom hány asztalnál jártam aznap este, és bár egy ideje kerülöm a szerencsejátékokat, ez az alkalom ebben is más volt mint a többi.
Mintha nem is önmagam lennék.
Rezignált arccal figyeltem az osztó kezét ahogy lepakolta elém a kártyákat. A hátam mögött az emberek állandó csacsogó kakofóniája amitől már most megfájdult a fejem. Lehet hogy a pezsgő ártott meg, de msot valahogy a lehető legkevesebb kedvem volt a csacsogó mindig jókedvű társasághoz és a jópofizáshoz. Borzasztó öregnek és fáradtnak éreztem magam hirtelen.
Az egyik zsetonomat lebegtetve figyeltem ahogy az osztó letesz elém egy hetest és egy négyest, és a másik kezem mutatóujjával koppantva a kárpiton jeleztem hogy kérek még lapot. Messze még a 21.
És nyertem. Megkaptam a zsetonjaimat és jött még egy kör.
Azt is megnyertem. Úgy fest sikerült a nyerő szériát összehoznom. Ketten leültek még az asztalhoz játszani de nem igazán foglalkoztam velük, ők is inkább egymással beszélgettek. A nyerő szériám töretlen volt.
Ideje ezt máshol is kamatoztatni. AMúgy is zavart a mellettem álló két beszélgető ürge így tovább haladtam a rulettasztal felé. Ott mindig a pirosra tettem. Így nyertem el Viv szivét is. Azt mondta ha megint nyerek a pirossal hozzám jön. A többi már  történelem.
Megálltam a rulettasztal mellett és egy százast fel is tettem a pirosra. A nyerő szériám nem töretlen volt.
Hamarosan egy halk hang felpillantásra késztetett. Jóképű, korombeli fickó, elegáns öltönyben. Elf, és a hatodik érzékem azt súgta a törvény jobbik oldalán áll. Érdekes. Több tétet is felrakott de mindet elveszítette. A piros megint vitt mindent.
- A piros nekem eddig mindig nyert - pillantottam rá - Ha azzal is veszít, vendégem egy italra és egy jó kubai szivarra - mosolyodtam el féloldalasan és nagy merészen felraktam két ötszázast a pirosra.

Figyelem, ki, milyen tétet tesz, s nézem, mennyire jön be a tétjük. Van, akinek nagyon jó a szériája, de hogy mindig hátul kullogok, a vesztesek élén, nem tagadhatom. Már mindegy alapon, megteszem a tétet, kezeim az asztal szélére teszem, még jobban kiegyenesedek, s figyelem, ahogy a golyó pörög. Nem az az izgalom van bennem, mint a szerencsejátékosok megszállottjaiban. Csak találgatom, mennyire nem fogok nyerni. Nagyon nem. Az legalább megy.
Jókedvűen jó veszíteni, s ezen még a krupié is kicsit csodálkozik, noha egészen jól takarja. Nincs okom hőzöngeni, én tettem a tétet.
A hang irányába pillantok, még mindig mosollyal a szám sarkában. Megnyerő, túlságosan is. Félrebiccentem a fejem, kezem megáll a levegőben, már éppen tenni akartam a tétet, két zsetonom maradt mindössze, s ki akartam próbálni a zöld nullát.
- Nem tudom eldönteni, melyik a csábítóbb: nyerni, végre, vagy egy ital és egy kubai szivar - visszaveszem a kezem, még lehet téteket tenni, a krupié is rám tekint, hiszen, ha nem játszom, akkor adjam át a helyem másnak.
A másik kezemmel elveszem az egyik zsetont a kezemből, majd mind a kettőt feltartom, sokat mondóan ránézek. Az egyiket egy pirosra teszem, a másikat a zöldre.
Várakozás közben rátámaszkodom könyökömmel az asztalra, s beleteszem az államat. Irtó udvariatlan, de most nem zavar. Koncentrálok, mikor pillantom meg a golyót a helyén.
- Piros tizennyolcas!
Erre a tenyerembe csapok mosolyogva. Majd elámulva nézem, amit elém tol a krupié, zsetonhalmot. Több, mint amivel indultam! Rásandítok a tanácsadóra.
- Így lehet nyerni egy téttel duplát - emelem fel a poharam felé, köszönetem jeléül, s utalva szavaimmal is a másik ajánlatra. Kevesen adnak tippet csak úgy.
A krupié elém tol egy zsetontartót, amit először nem értek, aztán az oszlopokat megfogva, belehelyezem a zsetonokat. Kiveszem azt a zsetont, amivel előbb fogadtam.
- Állítólag a piros huszonhármas nyer a legtöbbször - tenyerembe fogom a zsetont. - Mivel nem mondta, melyik vesztés esetén hív meg - hosszú ujjaim közé fogom a zsetont, és a fekete tizenhármasra teszem a tétemet. - Szeretek biztosra menni.
Várakozás közben alaposabban végigmérem. Biztos vagyok abban, hogy veszíteni fogok, így nem fogok a drukkolással foglalkozni. Sokkal inkább érdekel az, aki egy vadidegen számára egy baráti beszélgetés fonalát dobta oda. Van valami a mosolyában, ami egyszerre fog meg, s sugall veszélyt.
- Fekete tizenhármas!
Odakapom a pillantásom, pár helyről fojtott kuncogás, máshonnan csodálkozás hangja ér hozzám, az asztal  körül ülőkről, s a velük érkezett társaságból.
- Ó! - Lepődök meg. - Azt hiszem, ezt mondják annak, hogy mindegy, hogyan veszítek, mert nyerek vele?
Leengedem a kezem az asztalra, hagyom lógni le.
- Kíváncsi vagyok az ajánlatára - nézek a javaslatot adómra.