A telefonom csörgése ébresztett. Olyan volt akár millió apró késszúrás az agyamba. Fogalmam sem volt hol vagyok, kivel vagyok arról meg végképp nem hogy hol a mobilom és ki a ménkűves fene keres engem ilyenkor.
Leszorítva a szemeim kezdtem tapogatózni a hang irányába. A kezem meztelen bőrt érintett, és a bőrfelületek túl nagoyk voltak ahhoz hogy csak egy emberhez tartozzanak.
Ahogy a telefon kitartóan csörgött úgy erősödött a morgás. Halk bocsánatokat motyogva másztam ki az ágyból.
Mikor végre rájöttem hogy hogyan kell kinyitnom a szemem, és megszoktam a világosságot a szobában egy kupac ruha alatt egészen könnyen megtaláltam a mobilomat.
A képernyőről Ian neve villogott rám, és egy kép amin éppen morcosan nézett rám amiért sutyiban fotóztam. A kedvenc képem volt kedvenc menefzseremről akit igazság szerint most a hátam közepére se kívántam de a fülemhez emeltem a készüléket.
- 'zu? - nyögtem a telefonba miközben elindultam felfedezni ezt az óriási házat ahol éppen voltam. Annyira lekötöttek a szép nagy ablakok és a kilátás hogy oda se figyeltem igazán arra hogy Ian mit pöröl velem a telefonban. Valószínűleg csak most jött rá hogy nem vagyoka hotelszobában ahogy megígértem. Jó na, ha elhívtak bulizni muszáj eljönnöm. Őt is hívnám ha nem lenne ilyen savanyú.
Egy konyhában lyukadtam ki, a pulton egy bontott doboz cigi hevert amit azonnal magamévá tettem. Mivel anyaszült meztelen voltam, zseb híján a telefonomat voltam kénytelen elsuvasztani valahova.
- Tartsd egy kicsit! - vágtam a szavába és lehelyeztem a telefont a pultra míg rágyújtottam. Máris könnyebb volt összeszedni a gondolataimat. Pár másodpercig csak álltam és élveztem a másnap okozta fájdalom enyhülését miközben Ian ordított velem a telefonon keresztül, de túl messze volt a fülemtől hogy bármit is kivegyek belőle.
Aztán nem hagytam tovább szenvedni, visszavettem a telefont és elindultam megkeresni a ruháimat.
- Nemt'om hol vagyok... Valami házban... Jahh buli volt vannak itt még egy páran - vagy öten feküdtek az ágyban meztelenül. Onnan másztam ki, valószínűleg ezért fáj mindenem. Közben elkezdtem keresni a ruháimat. Ian valami fotózásról darált nekem amin már egy órája ott kellene lennem.
- Oké oké... de kajak nem tudom hol vagyok... - mondtam neki miközben elkezdtem gombolgatni az ingemet. A farmerom zsebében még ott volt a tárcám és abban az apró zacsi, benne néhány tablettával. Az egyik apró, smileyval díszített tablettát a nyelvemre teszem és hagyom hogy elolvadjon. Hamarosan szebb lesz a világ.
- Jóóó fogok egy taxit... Nem nem tudom mikor fogok odaérni... - sóhajtom ahogy elindulok kifelé. Valahol mélyen mégis jól esik hogy így pöröl velem. Őt legalább érdekli mi van velem. Végülis... ezért fizetem.
Kezdőlap 
írta: 
A külsőm. Úgy értem... nézz már rám. 14 éves korom óta modellkedem de 18 évesen kezdett igazán beindulni a biznisz. Hiába, a pubertás csodákat művelt velem, pedig előtte is hihetetlen jóképű gyerek voltam. AMúgy meg okos, vicces és tökéletes vagyok. Na meg szerény is persze. Kérdezzetek meg csak bárkit a környezetemből. Csak ne a menedzseremet ő valahogy sosem értékeli a poénjaimat, pedig ő az egyetlen aki állandó jelleggel részt vesz az életemből. Szerencsés fickó! Mégsem értékeli.
Néha egy kicsit... nehéz velem? Persze még ha épp rossz passzban vagyok is eszményi társaság vagyok. De ha épp nagyon elkap a dolog... Jahh... akkor nem vagyok épp a legnagyobb partiarc. 
Sokszor mondják hogy az elbaszott szülőknek elbaszott gyereke lesz. Hogy ha valakit jól nevelnek, szeretetben, tisztességben akkor jó ember lesz. Nos... úgy néz ki a kivétel erősíti a szabályt. A szüleim rendes, dolgos emberek, akik soha nem éltek semmiféle tudatmódosító szerrel. Szerettek, megadtak mindent amit csak akartam, támogattak, elfogadtak olyannak amilyen vagyok... 
Szépnek lenni sosem könnyű, igaz? Mindig van egy újabb haragos, egy újabb irigy. Valaki, aki ki akar használni, vagy éppen elhasználni, csak azért, mert gyönyörű vagy. Mert a világ úgy gondolja, hogy kedvére használhatja a szépséget, aztán, amikor már nem maradt belőle semmi, eldobhatja. Pontosan emiatt választottál rosszul szakmát. Azért, mert a modellek élete éppen erről szól, És tudom, hogy a drogok feledtetik veled ezt az érzést, de nem örökre. Az üresség csak nő, és nő, míg egyszer majd mindent felfal, mindent bekebelez, ami valamikor te voltál. Nem tudod legyőzni egyedül, akármennyire is igyekszel. Sajnálom.
