Messziről felsejlenek a partok, még kék víztömeg vesz körül, sötét és kiszámíthatatlan, lazán megtámaszkodsz a korláton - feltűrt ingujj, horizonton fennakadt tekintet. Akár itt is születhettél volna, talán idevalósinak néznek, csak kicsit magasabb vagy, vonásaid markánsabbak, nincs benned semmi, ami a helyi halászokra vagy vendéglátósokra emlékeztetne. Lassan hozzászoksz a morajláshoz, hullámok folynak szét a vitorlás hajó körül, felfoghatatlan víztömeg ringatózik alattad. Azt hitted, tengeribeteg leszel, de sosem aludtál még ennyire háborítatlanul és mélyen.
Lefelé gyűrűznek a gondolataid, ahogy közelebb érsz, és a különös színömlenyek kontúrt kapnak. Nincs otthonod - mégis, talán a szigetcsoport, egy partszakasz vagy az óceán, talán a kettő közötti folyton változó sáv, a homokra nyújtózkodó, lusta, fehér fodrok, az átnedvesedő szemcsék, a sötétebb árnyalat. Ha az embernek nincs hazája, nincs semmije – kozmopolita vagy, bárhová tartozhatsz.
Végül azúrba oldódik az indigókék áramlat, korallok sziluettje rajzolódik ki, minden fényes és áttetsző.

- Tulajdonképpen megszöktél.
- Erős túlzás – a koktélhoz kapott pálcikával felkeveri a szirupot, unottan, mintha nem is lenne biztos abban, meg akarja-e inni, vagy egész este csak piszkálgatni fogja. – Szabadságoltam magam.
- Kirúgtak, Owen.
- Az nem mondtam, hogy önkényesen – ujjai közé csúsztatja a szalvétába csomagolt poharat, itt minden egyszerre puritán, elegáns és laza, abszolút eklektikus. Három napja egyfajta bódulatban él, szétcsúsznak a napszakok, összemosódnak az arcok, bőre nem ég, hanem barnul, zuhan az őslakosok ismeretlen árnyalata felé. – Ha meg is szöktem, és nem mondom, hogy azt tettem, abban sem látok problémát. Miért ne szökhettem volna meg?
- Azért, mert ezen a ponton kellene ügyvédet fogadnod, és…
Elhallgat, közbe se kell vágnia.
- Mondj egy olyan ügyvédet, aki szívesen…
- Jó, tudom – most közbevág, ingerülten, de érezhető, ez véletlenül sem Owen felé irányzott, a rendszer a probléma, a politikai irányzatok, a közvélekedés. – De akkor sem kellene csak úgy elfogadnod. Verhetnéd az asztalt.
- Alátámaszthatnám a felsorolt érveiket. Lobbanékony, nem protokoll-orientált, veszélybe sodorja a társait, kihallgatásokra alkalmatlan. Puszta jóindulatból nem tették hozzá, minek is gondolnak. De kisegítelek: szörnyetegnek, fajzatnak, kontrollálhatatlan vadállatnak.
- Kiváló nyomozó vagy.
- Tudom – a teraszon túlra ér, kilép vitorláscipőjéből, talpa homokba süllyed. Innen kísértetiesnek tűnnek a fövenyt nyaldosó hullámok, fehér, helyenként megtört kezek nyúlnak felé, és visszahúzódnak, mielőtt elkaphatnák. – Sajnos ez nem elég.
- Kérlek, gyere haza.
- Nézd, én nem disszidáltam, hanem nyaralok. Ennyi év fizetetlen túlóra és átmelózott ünnep után megérdemlem.
- Tudom, miért oda mentél. Tudom, kit szeretnél megtalálni. De nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Az apád…
- Komolyan azt hiszed, az apám miatt jöttem? – szakítja félbe félig nevetve – félig indulatosan. Őt senki ne akarja analizálni. Ha viszont már megtette, végezhetne ennél sokkal jobb munkát is. Araszol, lassan, megfontoltan, amíg az első hideg nyaláb el nem éri a bokáját, és bele nem borzong. – Valószínűleg már meghalt, vagy van másik gyereke és felesége, akiket terrorizálhat. Semmi közöm hozzá, semmi köze hozzám.
Hosszú csend, majdnem a vonalbontottság aggályáig kitartott. – Akkor mégis miért?
- Nem is tudom – fátyolfelhők közé bújt, ezüstös félhold, kortyokban leszaladó alkohol, szelíden habzó tajtékok. – Azt hiszem, ez természetes, ha az ember… mármint… - két ujja közé csípi orrnyergét, gondolkozni próbál, de tompul és érdektelen, és miért is kell neki megmagyaráznia, miért utazott el? – Vissza a gyökerekhez, tudod, ha már kitéptek a biztonságos közegemből. Fogalmam sincs, hogyan tovább, és amíg rá nem jövök, akár itt is pihenhetek, nem?
- Kérdezősködtem az egyetemen, és az egyik tanszéken szívesen alkalmaznának adjunktusként. A rektor teljes támogatásáról biztosított.
- Erre most nem tudok mit mondani.
- Csak gondold át, jó?
- Oké, de nem ígérek semmit.
Persze ebben a pillanatban már tudta – kiürült pohárral a kezében, térdig a vízbe gázolva, a bárból kiszűrődő zene és az óceán morajlásának bűvöletében -, hogy úgyis igent mond majd.