Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
That, my dear
is what makes a character interesting, their secrets.
"Tell me your story"
These are the most powerful words in the universe

crimson dusk
Tristan Wighton Emptyírta: Eliott Irvine
Csüt. Okt. 28, 2021 6:34 pm

queen of nothing
Tristan Wighton Emptyírta: Florian Draco
Pént. Okt. 22, 2021 1:14 pm

It is what it is - Deni & James
Tristan Wighton Emptyírta: Fernandeniar Leach
Hétf. Okt. 11, 2021 9:49 pm

Like I ever wanted to see you again ~ Kyle & Leith
Tristan Wighton Emptyírta: Kyle Thyron
Hétf. Okt. 11, 2021 8:48 pm

See, hear and speak
Tristan Wighton Emptyírta: Kyle Thyron
Hétf. Okt. 11, 2021 8:40 pm

Sonja & Elijah - and the earth is still moving
Tristan Wighton Emptyírta: Sonja Hunt
Vas. Okt. 10, 2021 10:37 am

Cyrus x Cain - Shake it up
Tristan Wighton Emptyírta: Cyrus Fisher
Vas. Okt. 10, 2021 9:45 am

First step to a (not) wedding
Tristan Wighton Emptyírta: Anriad Lyell
Hétf. Okt. 04, 2021 8:44 pm

Jonathon Llythir
Tristan Wighton Emptyírta: Jonathan Llythir
Hétf. Szept. 27, 2021 10:10 pm

I'm lost in the darkness, and you are my torch ~ Orion x Florian
Tristan Wighton Emptyírta: Orion Draco
Pént. Szept. 24, 2021 3:08 pm

Here we are
kings and queens of the world
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (180 fő) Kedd Okt. 15, 2024 3:01 am-kor volt itt.


Megosztás
 

 Tristan Wighton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Tristan Wighton EmptySzer. Ápr. 14, 2021 3:08 pm

Tristan Wighton

Úgy él a múlt, ahogyan akar, éppen csak meghalni nem bír soha.


Becenév

Tris


Foglalkozás

író


Születési hely és idő

California, 1983.07.12.


Családi állapot

egyedülálló


Beállítottság

biszexuális


Varázserő

levegőmágia



Tündér
Szórakoztatóipar
Jon Kortajarena

Erösségek

A fantáziámban mindig bízhattam, tudtam, az élet melyik pillanatát ragadjam ki, ragozzam túl és próbáljam eladni.
A mágiatanulás sose érdekelt különösebben, de gyerekkorom legnagyobb tragédiája után, szüleim kérésére, megtettem minden tőlem telhetőt, hogy kiválóan elsajátítsam minden csínját-bínját.
A természet ellenben gyerekkorom óta közel állt hozzám, az engem körbevevő élővilággal világ életében jól kijöttem és ez semmit se változott, mióta felnőttem.
Gyengeségek
Bármennyire utáljam is, be kell vallanom, messze nem a merészségemről, segítőkészségemről vagyok híres. Félelmem könnyedén legyűr, akkor pedig ijedségem által vezérelve, képtelen vagyok átlátni a helyzetet, ösztönösen magam mentem.

Család

Nagy család vagyunk, szülők, nagyszülők, testvérek, millió egyéb rokon. Gyakran tartunk összejöveteleket, születésnapot, évfordulót, ünnepeket tartunk, s minden lehetséges módon tartjuk a kapcsolatot ezeken felül is. Igazán közel azonban, legalábbis velem, nem állunk közel egymáshoz. Nem volt talán mindig így, de olyan rég volt az már, hogy az idő és a tragédia a feledés homályát húzta rá, fogalmam sincs, mi volt pontosan előtte. Utána azonban lassan, de biztosan eltávolodtam mindenkitől, falakat emeltem. Ugyanúgy részt veszek minden kötelezően ajánlott programon, ugyanúgy beszélek mindenkivel, témáink azonban sose érintenek semmi személyeset, semmi komolyat. Ez pedig tökéletesen meg is felel nekem.
A testvérem talán az egyetlen, kivel egy leheletnyivel közelebbi kapcsolatot ápolok, ő se tud azonban sok mindent rólam és nem is fog soha.

Torteneted

Bármennyi idő is teljen el, bármennyire próbálkozol is, van, amit sose felejtesz el. A rettegés, a lassan minden mást bekebelező halálfélelem, majd az érzékeidet eltompító reményvesztettség ilyen. Sok mindenre nem emlékszek arról az időről, képtelen lennék konkrét, tiszta események felidézésére, csupán homályos képek, tompa szagok, értelmetlen szavak épültek be emlékeim közé, az érzések azonban megmaradtak, azok sose tűnnek el. Az ifjú tündérek, s az elrablóink vonásai is áldozatául estek az idő múlásának, egyet kivéve. Caleb arcát, melyet akkor láttam utoljára, a menekülés káoszának közepén, nem fogom tudni kirázni fejemből, bármennyire is igyekezzek. A mai napig nem értem, hogyan lehetett képes annyi erőt és bátorságot összeszedni, hogy megmentsen bennünket, de örökké hálás leszek neki, mert nélküle esélyem se lett volna kijutni onnan. Sose fogom elfelejteni, mindig fel fogok nézni rá, de meghalt, nekem pedig túl kellett ezen lépnem, el kellett engednem.
A túlélők szétszéledtek, szinte mind hátat fordítottak egymásnak, tudva, ha együtt maradnak, a felejtés is nehezebben megy majd. Ezt akartam tenni én is, de képtelen voltam Blue-t magára hagyni. Azt reméltem, a jelenlétem segíti a túllépésben, hogy egy napon képtelen lesz maga mögött hagyni a múlt árnyait, nem fogja kétségbeesetten tovább üldözni őket, de tévedtem.
Bármit tettem, bármit mondtam is, az igazamról meggyőzni nem tudtam, mindössze annyit értem el vele, hogy lassan, de biztosan eltávolodott tőlem, míg végül már beszélni se volt hajlandó velem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem fájt az elutasítása, nem mart mélyen a lelkembe minden egyes rám kiáltott szavával, mintha nem éreztem volna így is szánalmas, gyáva senkinek anélkül is, hogy emlékeztetett volna rám.
Hátat fordítani neki azonban, látva mennyire szenved, ennek ellenére se tudtam, elutasítását tűrve igyekeztem támogatni a továbbiakban is.

🌑🌑🌑

Lábamat elégedetten lóbálva üldögélek íróasztalán, türelmetlen lelkesedéssel várva, hogy végre visszaérjen a parancsnok irodájából, azzal a paranccsal zsebében, hogy az elkövetkezendő néhány hétben cipelgesse magával az írót, aki épp anyagot gyűjt legújabb könyvéhez.
Egészen eddig csöndben tűrtem, hogy Blue úgy nézzen levegőnek, ahogy akar, mostanra azonban betelt az összes képzeletbeli pohár. Valamit tennem kellett, hogy kénytelen legyen kommunikálni velem. S mi működhetne jobban ennél, mint az, hogy egyenesen a munkahelyén környékezem meg, elmenekülni előlem így legalább biztosan nem tud. S tulajdonképpen még csak nem is hazudtam senkinek. Valóban egy nyomozóról szól éppen készülő regényem, s tényleg jól jönne hozzá némi bennfentes infó, az pedig már csak plusz szerencse, ha ezzel Őt is elkaphatom.
Tisztában vagyok vele persze, hogy ezzel nem szerzek jó pontot nála, sőt, épp ellenkezőleg, valószínűleg az eddiginél is jobban pikkel majd rám, már ha ez lehetséges egyáltalán, de nem érdekel. A lényeg, hogy legalább egy rövid ideig közvetlen közelről rajta tarthatom a szememet és talán ez elég lesz ahhoz is, hogy legalább megfontolja azt, amiért húsz éve hiába rimánkodok már a távolból.

🌑🌑🌑

Remegő ujjakkal szorítva telefonom bámulom a már fekete képernyőt, a hívás vége óta. Fogalmam sincs, mennyi idő telt már el, a tér beszűkült körülöttem, elmém egyetlen mondatot ismételget, fáradhatatlanul. A szavak nem ismeretlenek, a nyelv is, min elhangzottak, az, mit gyerekkorom óta beszélek, így együtt mégse értem őket. Pontosabban, érteni értem, csak elhinni vagyok képtelen. Mert lehetetlen, nem igaz? Semmi esély arra, hogy Caleb életben legyen.
Néhány héttel, néhány hónappal, talán még néhány évvel a történtek után is el tudtam volna kétkedés nélkül fogadni egy ilyen hírt, de több, mint húsz év telt el azóta. Elfogadom azt, hogy Blue meg van győződve az igazáról, hogy elhiszi, akit látott, az Caleb, nem pedig egy ismeretlen férfi, hasonló vonásokkal, akiről pusztán csak remélni merte, rég elveszett barátja.
Nem is értem igazán, miért lep meg, hogy idáig jutottunk. Blue olyan görcsös vággyal igyekezett meggyőzni önmagát és mindenki mást is, megmentőnk még mindig életben van, olyan természetfeletti kitartással kutatott utána, hogy valószínűleg idő kérdése volt csak, hogy vágya tárgyát lássa is maga előtt.
Ez azonban nem maradhat így. Egészen mostanáig igyekeztem csöndben maradni és a tőlem telhető legnagyobb türelemmel megértetni, szép dolog ugyan a reménykedés, de ideje végre abbahagyni, mert csak magát teszi tönkre vele. Hagyni akartam azonban, maga jöjjön rá végül, értelmetlen tovább kutatni egy emlékkép után. De most tennem kell valamit, akármit, hogy visszatereljem a valóságba, hogy ne hagyjam, hogy még jobban elhatalmasodjon rajta ez a tévképzet.  


Vendég

Vendég
Anonymous



Tristan Wighton Empty

Tristan Wighton EmptyVas. Ápr. 18, 2021 9:40 am
Üdv köztünk Tristan!

Surviving is just one thing, moving on is the really big deal.

Az amit ti hárman túléltetek minden egyes alkalommal összeszorítja a szívem, mindegy melyikőtök történetét olvastam el. Egyetlen fiatal tündér, sőt egyetlen fiatal lény sem érdemelne olyan sorsot mint ami nektek adatott.
Az a félelem sosem fog igazán eltűnni belőletek, de ki tudja, talán es segít hogy igazán jó író legyél, hiszen a fantáziád mellé ott vannak az igaz tapasztalatok, még ha nem is emlékszel rájuk konkrétan.
Az hogy Blue ennyire ki akar zárni az életéből valóban fájdalmas lehet, hiszen ő az egyetlen akit úgy érzel hogy megérthet téged. Együtt éltétek át a szörnyűségeket és most mégis ő az aki el akar szakadni tőled. Ha akarod beszélek azzal az ostoba fejével. Mégiscsak a felettese vagyok, legalábbis elméletben. Gyakorlatban úgysem hallgat senkire.
Azután a telefonhívás után viszont úgy érzem teljesen fel fog fordulni az életed. Hidd el, a világunk tele van meglepetésekkel és csodákkal. Ez még csak a kezdet.
Most menj, biztos vagyok benne hogy rengeteg megbeszélnivalótok van hármótoknak. Foglald le ezt a csodálatos arcot Jon nagy kedvencem és nyomás a játéktérre!
Jó játékot kívánok!

Üdvözöl:

 Eden



Eden Ravalee

Rendfenntartás
Eden Ravalee


:
Tristan Wighton C1edd522c936c3ab8909da2c5a123d8d
Play by :
Jack Falahee
:
Tristan Wighton AnxiousWateryCockerspaniel-size_restricted
Join date :
2020. Sep. 17.
Hozzászólások száma :
135

Tristan Wighton Empty
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
One of Us :: Every story ends sometime :: Archívum :: Archivált előtörténetek-
^
ˇ