Az autó kellemesen dorombolt alattunk ahogy végigsiklottunk az autópálya szürke csíkján. Már majdnem beértünk a városba és egy ilyen hosszadalmas repülőút után semmi másra nem vágytam minthogy végre kapjak egy jó teát és kinyújtóztathassam a lábam. Sonja mellettem látszólag élvezte a kilátást, ő még nem látta milliószor, hiszen csak néhányszor hoztam el magammal New Yorkba. Teddy imádta a lányt, mintha a sajátja lenne, így most ragaszkodott is hozzá hogy hozzam magammal. Felpillantva az újságomból néztem ki az ablakon ahogy a városba vezető óriási alagúthoz értünk. Nem szerettem. Nem voltam klausztrofóbiás de nem kedveltem a szűk helyeket. Szerettem látni az eget magam felett. - Írtál Skynak hogy leszálltunk? - kérdeztem Sonjára pillantva és összehajtogatva az újságomat az ölemben ránéztem. Behajtottunk az alagútba és körülöttünk sötét lett. Előrepillantottam a sofőr melletti GPS kijelzőre. Alig fél óra volt vissza Teddy irodájáig, ha kiértünk az alagútból írok neki egy smst... Ekkor hallottam meg a morajlást. A hideg végigfutott tőle a hátamon, valami ősi ösztön azt üvöltötte bennem hogy meneküljek. Mintha egy óriási, ébredező szörny hangja lett volna és a kocsi oldalra fordult a hirtelen földmozgástól. Már nem mi irányítottuk az autót, a kocsi orra az alagút falának csapódott, nekünk pedig egy másik autó ütközött balról. Ösztönösen Sonja karja után kaptam és felkiáltva utasítottam a sofőrt hogy azonnal álljon meg. Egy óriási darab beton tört le a mennyezetről és a következő pillanatban már a kocsi elejének helyén volt. Olyan hirtelen álltunk meg hogy éreztem hogy megreccsen néhány bordám ahogy megránt a biztonságiöv. Nem kellett a sofőr pulzusa után tapogatnom hogy tudjam... már nem él.
Amikor azt mondtam Elijah-nak, hogy el kéne utaznunk, akkor azért nem pont erre gondoltam. De semmi kifogásom Teddy társasága ellen. Mindig örülök, ha láthatom a… szakállát. Ő is egyike azoknak a fazonoknak, akik miatt azért időnként nagyon is bánom, hogy ennyire óvja a nem létező erényeimet… vagy hát, ha már ennyire óvja őket, akkor megrongálhatná ő is azokat az erényeket. Úgy közben csak mélázva bámulok ki az ablakon, ahogy elrohan mellettünk a táj. A gondolataim akaratlanul is, szórakozottan egy harmadik ipse felé kalandoznak el, de ezt meg már aztán meg se említem. Helyette csak lassan felemelem a fejem, a kérdést hallva, majd bólintok egy aprót. -Persze, már rég. – mosolyodom el, majd visszafordítom a tekintetemet az ablak felé. Már amúgy sem sokáig élvezhetem a kilátást, mert hamar beérünk az alagútba, majd mire felocsúdok, a kocsi eleje nemes egyszerűséggel összegyűrődik, mint egy eldobott papír zsebkendő. Legalább olyan reflexszerűen kapok Elijah után, mint ahogy ő énutánam, miközben a másik kezemet alaposan bebaszom az ablakba. Még az egyik műkörmöm is beletörik, miközben riadtam felsikítok. -Ki… kifelé! – nyögöm nehézkesen, miközben kissé koordinálatlanul próbálom kicsatolni az övemet. Csak harmadszorra sikerül, majd pánikba esvelököm ki magam mellett az ajtón, amin ki is zuhanok a nagy lendület következtében, beszerezve néhány fasza horzsolást is.
Ahogy az autó eleje felgyűrődött semmi másra nem tudtam gondolni minthogy meg kell védenem Sonját. Bármiáron. Ahogy a karomba rántottam hogy felfogjam az üközés erejét éreztem hogy valami roppan a vállamban, de egyenlőre nem tudtam ezzel foglalkozni. Ki kellett jutnunk a kocsiból, most azonnal. A lány pánikba esve próbálta kicsatolni az övét mire én is hasonlóan tettem. A csat beragadt így az erőmmel kellett széttörnöm azt hogy ki tudjam kötni magam. - Megvagy? Mássz ki! - pillantok a lányra ahogy kilöki az ajtót és én is nagynehezen kirúgom a saját oldalamon az ajtót és kiszállok. Sonja a földön térdel mire egyből odaugrok hogy felsegítsem. - Jól vagy? Megsérültél? - fogom a két kezembe az arcát hogy megnézzem nem vérzik-e valahol de úgy látom az ijedtségen kívül nincs más baja. Én érzem hogy valami végigcsordul az arcom mentén, de nem érdekel. Ez csak vér. Véreztem már párszor. - Ki kell jutnunk az alagútból! Gyere, és maradj szorosan mellettem. Még megmozdulhat a föld - fogom meg a kezét és elindulok vele a fény felé. Rengeteg idebent a füst, lángokat látok, a benzinszagot szinte vágni lehet. Ki kell jutnunk mielőtt még valami felrobban. A föld újra megmozdul a lábunk alatt, olyan erővel hogy szinte mindketten felborulunk. Magamhoz rántom Sonját és az alagút falának lapulok vele az erőmmel megpróbálva pajzsot vonni körénk, hoy megvédjem magunkat a lehulló törmeléktől.
Nem mondanám, hogy kifejezetten az a szívbajos típus lennék, de amikor a világ akar ránk omlani, na akkor még én is beszarok. Ez eredményezi azt, hogy annyit szerencsétlenkedek a biztonsági övvel, meg a kiszállással, ami egy cseppet sem kellemes landolással végződik. Pofára esés ide vagy oda, örülök, hogy kint vagyok az autóból. Már tápászkodnék fel, amikor Elijah is kiszáll, így aztán rátámaszkodva kaparom össze a maradék romjaimat. -Nem. – pillantok riadtan a szemeibe. Hagyom, hogy maga után húzzon, de védőburok ide vagy oda, ahogy próbálok utána tipegni – mert persze most jól jönne Sky valamelyik büdös bakancsa a tűsarkú helyett – aggodalmas tekintettel bámulok időnként felfelé, hogy mikor omlik ránk az egész rohadt alagút. A nagy bámészkodásban szinte vakon követem a férfit, mert sokkal jobban leköt a hulló darabok vizslatása. De kijutva onnan már egyszerűen csak tisztes távolságra a járattól, lerogyok a fűbe és végre lecibálom a lábamról a kényelmetlen cipőket is. Egész testemben remegve nézek fel Elijah-ra és bár rengeteg kérdés tolul hirtelenjében a fejembe, egy rövid ideig nemigen tudok megszólalni sem. Legalább egy perc eltelik, mire nagy nehezen megtalálom a hangomat. -Mit… mit csináljunk? – A sofőrrel együtt az autót is betemette a törmelék, mi meg itt állunk az országút szélén és ki tudja, jön-e még egy-két ilyen rengés. Én a magam részéről csak egy fürdőszobába szeretnék bezárkózni, ahová ki tudja, mikor juthatok el. Tétován pislogok abba az irányba amerről eredetileg jöttünk. Szeretnék reménykedni benne, hogy jönni fog egy autó… de nem valószínű, hogy bárki megkockáztatná a továbbhaladást…
Látom a fényt az alagút végén, és tudom hogy oda kell kijutnunk. Ha megint megmozdul alattunk a föld, nem lehetünk idebent. Az alagút szerkezete túlságosan megrogyott, még egy rengés és az egész beomlik. Onnan még én sem leszek képes kihozni magunkat... Félig húzom félig cipelem Sonját kifelé és ahogy megpillantom az eget leeresztem a pajzsot magunk körül és az autópályá szélén levő kis zöld folt felé vonszolom magunkat. Sonja a földre rogy én pedig mellette állva törölgetem le a vért az arcomról. Percekig csak az alagút romjait nézem, az embereket akik nagynehezen kijutottak onnan. - Még... nem tudom - nézek rá magam is kicsit meglepődve a válaszomon. Mindig kész tervem van, rengeteg opcióval de ez most... borzasztóan váratlanul ért. - Először... le kell jutnunk az autópályáról. Nem biztonságos ha itt mara... - ahogy beszélni kezdtem megérkeztek az utórengések. Az erejétől majdnem hanyatt vágódtam Sonja mellett a füvön az alagút pedig nagy robajjal adta meg magát a rengés erejének és beomlott. Por és törmelék szállt mindenfelé. - A mocskos kurva életbe... - sóhajtottam a romokat nézve. Ezt a napot nagyon nem így terveztem. Az utórengés lassan alább hagyott és kiegyenesedtem lassan, óvatosan, nehogy megint el akarjak esni Kinyújtottam a kezem Sonja felé hogy felsegítsem. - Megleszel mezítláb? - kérdeztem aggódva a füvön heverő cipőire pillantva majd kibújtam a zakómból és a vállára terítettem. Április eleje volt, még hűvös hiába sütött a nap. - Menjünk, keresnünk kell egy másik fuvart. Megvan a mobilod? - az enyém a kocsiban maradt. Sky és Finn ki lesz borulva ha megtudják mi történt. El kell érnünk őket mielőbb.
Elég ritka, hogy nem találom a lélekjelenlétemet, de most azért annyira nem megy. Örülök, hogy legalább Elijah ura a helyzetnek, mert ha nem cipelne ki magával, akkor nagy eséllyel bent ragadnék én is a törmelék alatt, így viszont legalább az alagútból kiérve elegánsan összerogyhatok, mint egy zsák krumpli. Meg sem próbálom titkolni, hogy pánikba estem és tanácstalan vagyok. Őelőtte egyébként is felesleges lenne, tehát tőle várom a megoldást. Ki is fut egy pillanatra a vér az arcomból, amikor életemben először azt hallom tőle, hogy nem tudja. Aztán bólintok egy aprót, ahogy folytatja. Igaza van. De mielőtt meg is szólalhatnék, beomlik az alagút, én pedig óhatatlanul megremegek – és nem csak az utórengés miatt. Nyelek egy nagyot, majd újra bólintok. Félek, hogyha kinyitnám a számat, akkor kijönne rajta a reggelim. Jólesően bújok bele a zakóba, majd a telefonom után kezdek kaparni. -Meg… - nyögöm. Bár a kijelzője megrepedt, de működik. Remegő kézzel pörgetem a névjegyeket, amíg el nem érem Sky nevét, majd rányomok a tárcsázásra. -Szia… ke- kellene egy új kocsi. Föld… rengés… - próbálom elmagyarázni, de hogy ebből mennyit fog érteni, az már más kérdés. Tőlem viszont jelenleg kábé ennyi telik.
A semmi közepén állva, miközben mozog alattad a föld, teljesen mindegy hogy mekkora varázserőm van, hogy mennyi pénzem van és mekkroa ember vagyok. Ott és akkor Sonjával nem voltunk mások mint apró porszemek az univerzumban. Csupán a vakszerencsén múlt hogy nem végeztük úgy az alagútban mint a sofőrünk és még ki tudja mennyien. Soha... nem ejtettem ki a gyerekeim előtt azt a számon hogy nem tudom. Most mégis teljesen tanácstalan voltam. Anynit tudtam hogy ki kell jutnunk innen, valami biztonságos helyre. Felsegítem szonját és ráadom a zakómat nehogy megfázzon és elindulunk lefelé a kis dombon. Látom ahogy tárcsázza Skyt és bár megpróbál vele beszélni nem sok értelmesség jön ki a száján. - Add majd inkább én - mondom neki gyengéden és finoman átölelem a vállát. Kiveszem a kezéből a telefont és a fülemhez emelem. - Skyler, én vagyok. FÖldrengés volt, ugye odáig nem ért el? Te jól vagy? - kérdezem aggódva. Valószínűtlen hogy ott is rengett volna a föld, de tudnom kellett hogy ő is biztonságban van-e. Amint megnyugtatott lassan kifújtam a levegőt. - Jó... Mi jól vagyunk. Nem sérültünk meg... kész csoda... szükségünk lenne egy autóra, vannak ismerőseid New York határában?- kérdezem miközben lesegítem Sonját az útra. Szorosan magam mellett tartom, nehogy elessen.
Nem örültem, hogy nem mehettem apával és a húgommal, de idehaza kellett rendet tartanom addig, amíg ők elutaznak, na meg pesztrálni Finnt, nehogy kinyirassa magát valamelyik farkassal. Még csak az kellett volna nekem! Már az irodában voltam a gépem előtt, szokásos módon jöttek-mentek az alkalmazottak, hol csörgött a telefon, hol egy email érkezett a következő szállítmányról vagy épp beszerzésről. Nem szerettem, ha apa és Sonja egyedül mentek a világ másik felére - mégha New York annyira nem a világ másik fele -, de bíztam benne, hogy nem lesz gond. Az sms-t is megkaptam, hogy leszálltak a gépről, így fellélegezhettem, hogy a következő percekben elszabaduljon a káosz. Emberek rohantak át a kinti teremben a TV-hez és azt kapcsolták be, azonnal mindenféléről kiabáltak, én meg mérgesen mentem ki, hogy mégis mi ez a zaj, mikor meghallottam a telefonom csörgését. Sonja volt az… valamiért nagyon-nagyon rossz előérzetem támadt, ugye nem történt velük semmi rossz? - Sonja, mi történt? – Ahogy meghallottam húgom remegő, el-elakadó hangját, megfagyott a vér is az ereimben. Valami nem volt rendben, a hideg futkosott a hátamon, de mielőtt húgom bármit mondhatott volna, apát hallottam a vonal túlsó végén. Közben a TV-ben is már mutatták a földrengés nyomait szerte az egész városban, a fiúk kiabáltak és telefonáltak, a szeretteiket keresték. - Apa! Hála égnek! Itt minden rendben van, most láttuk a hírekben, hogy mi történt. Mindketten jól vagytok, nem sérültetek meg? – kérdeztem azonnal, közben visszamentem az irodámba, ahol viszonylag nagyobb volt a csend, így hallgatom őt végig, végül nagy levegőt vettem. Nem vallottam magam istenhívőnek, de most minden égi szentnek és mindennek hálát adtam, hogy mindketten jól voltak. - Megoldjuk! Mi van a közelben, ami jellegzetes? Látsz bármilyen táblát, útjelzőt magatok körül? – kérdeztem, közben bevágódtam a gépem elé, hogy azonnal Sonja telefonja alapján lekérjem a GPS jeleket. Semmit nem bíztam a véletlenre, de ha ez pontatlan lett volna a telefonállomások miatt, amint apa elmondja, mi van körülöttük, be tudom lőni a továbbiakat. Ha ez megtörtént, magamhoz ragadom a másik telefonomat is. - Figyelj, maradjatok vonalban, rendben?! Gyorsan telefonálok és intézem az autót és a menedéket! – Bár rég jártam New Yorkban, de vannak ott is kapcsolataim, nem véletlenül, mert soha nem tudhattam, mikor lesz szükségem rájuk, vagy nekik rám. - Ingrid! Figyelj, merre jársz, hol vagy most? – Sonja telefonján csak ennyi hallatszik, a választ ők nem hallhatják, csak ahogy felszisszenek, majd végül újra tárcsázok valakit. - Roshan! Fuvar kéne és szállás, megoldható? – Újabb csapkodás, majd nagy sóhaj, végül leteszem a telefont. - Apa, figyelj rám! Menjetek távolabb attól a helytől, hagyjátok el azt a területet. Ha utórengések vannak, nem biztonságos! Induljatok el észak-északkeleti irányba, ha elnézel arra, előtted lesz egy ronda nagy szürke épület, ruha és élelmiszer bolt lesz kiírva. Menjetek el addig, és Roshan ott fog felvenni. Sonjának próbálj szerezni cipőt, ha jól gondolom, most mezítláb van, meg fog fázni! – felelem, miközben ujjaim szaladtak a gépen, addig fülesre áttettem a telefont, hogy a kezeim szabadon maradhassanak, mialatt velük vagyok folyamatosan kapcsolatban.
Nem tennék olyan bátor kijelentéseket, hogy a helyzet magaslatán állok. Vagyis hát tehetek, de ettől rettenetesen messze vagyok. Erről árulkodik az is, ahogy gyakorlatilag összecsuklom leülés címszón, amikor kiérünk az alagútból és olyan tanácstalanul nézek Elijah-ra, mint talán még soha. Nemigen szokott előfordulni, hogy nem tudom, mit csináljak. Azért nagy nehezen eljutok odáig, hogy nekiálljak tárcsázni és megpróbáljam elmagyarázni Skynak, hogy mi történt. De valahogy ez sem pont úgy sikerül, mint ahogy szeretném, így aztán csak sokkos képpel hagyom, hogy Daddy kivegye a kezemből a telefont. Azzal nincs bajom, ha lövöldöznek körülöttem, vagy embereket csonkolnak. De egy földrengés más. Afölött senkinek nincs hatalma. És ez az, ami igazán megrémít benne. Azt ugyan nem hallom, hogy Sky mit mond a vonal túlsó végén, de azért erősen artikulálva tátogni kezdek, hogy „Ő jól van?”. De ha elindulnánk, akkor azért azt észreveszem és ezúttal nem fogadok el segítséget. Elijah előtt ugyan nem szégyen, de még így sincs ínyemre ez az állapot. Így aztán inkább bevállalom, hogy csetlek botlok, de hacsak nem ráz meg minket egy újabb földrengés, a saját lábamon akarok eljutni oda, ahova megyünk, bárhol is legyen az. -Ki jön? – kérdezem néhány méter után, mert hát van néhány eshetőség. De nem akarok bármelyik sofőr előtt így megjelenni. Nem vagyok valami szalonképes, na.
Sonja kezei reszkettek ahogy kivettem a kezéből a telefont és ahogy a fülemhez emeltem a készüléket és meghallottam Sky hangját óriási, forró megkönnyebbülés szaladt szét a mellkasomban. Egy pillanatra lehunytam a szemem és lassan kifújtam a levegőt. - Jól vagyunk, mindketten sértetlenek vagyunk hála az égnek és kint vagyunk a szabad ég alatt... Csak megijedtünk - mondtam kinyitva a szemem és Sonjára pillantva bólintottam egy aprót a kérdésére. Odáig nem ért el a földrengés. Ahogy a háttérben hallottam ott is nagy volt a káosz ugyan, mindenki próbálta elérni a szeretteit. Sky kérdéseire körülnéztem. - Az autópálya mellett vagyunk... közvetlenül az alagút előtt. Itt van eg ykis bekötőút, ami a kertvárosba visz, utcanevet nem látok ahhoz túlságosan messze vagyunk - Sonjára pillantottam - Megvagy? Mehetünk? Sky azt mondja hogy maradjunk mozgásban... Kell keresnünk egy utcatáblát - megvártam hogy a lány felálljon és együtt indultunk el tovább. Úgy festett már összeszedte magát annyira hogy ne bújjon hozzám ijedt kislányként, én mégis újra és újra aggódva pillantok rá. - Figyelek - fordítottam a figyelmem megint Skyra aki elmondta hogy merre meddig kell mennünk - Rendben... Követjük az utat észak felé, és keresem a boltokat. Ha találok valami olyan helyet szerzek Sonjának cipőt. Ha más nem felkapom a karomba - mosolyogtam a lányra féloldalasan. Sonja kérdésére kicsit elemeltem a számtól a telefont. - Roshan jön értünk, észak felé kell mennünk egy ronda szürke épületig ami valami ruha és élelmiszerbolt - avattam be Sonját is a részletekbe - Köszönöm Sky, életmentő vagy.
Kezdőlap 
írta: 
Az autó kellemesen dorombolt alattunk ahogy végigsiklottunk az autópálya szürke csíkján. Már majdnem beértünk a városba és egy ilyen hosszadalmas repülőút után semmi másra nem vágytam minthogy végre kapjak egy jó teát és kinyújtóztathassam a lábam.
Nem örültem, hogy nem mehettem apával és a húgommal, de idehaza kellett rendet tartanom addig, amíg ők elutaznak, na meg pesztrálni Finnt, nehogy kinyirassa magát valamelyik farkassal. Még csak az kellett volna nekem!
