Lustán lapozgattam a könyvelésünket újra és újra áthúzva ugyanazt a nevet rajta. Már évek óta dolgoztam ugyanazzal a könyvelővel és soha nem tűnt fel korábban hogy valahogy egyre nagyobbak a kiadásaim. Valahogy rá kellett jönnöm hogy a legközelebbi embereimben sem szabad bíznom azokon kívül akiket a családomnak nevezek.
Na meg persze, ott van kedvenc bérgyilkosom akivel kölcsönösen utáljuk egymást és pont ezért ilyen gyümölcsöző a kapcslatunk.
A tollat kattogtatva nyúltam el a telefonért és kiszóltam az asszisztensemnek hogy értesítse Mr. Gilliest hogy sürgősen találkozóm van vele és amennyiben lehetséges csipkedje magát.
Persze a lehető legudvariasabban.
Tudtam hogy vele bármit elintézhetek és pontosan jól tudtam hogy morogni fog amiért idehívtam. Majd kárpótolom azzal a hatszámjegyű összeggel amit a fizetésének szánok.
A jó munkát hajlandó voltam megfizetni, azt viszont kissé sajnáltam hogy valószínűleg hamarosan új könyvelő után kell néznem.
Kíváncsi voltam mennyi időbe telik Masonnek hogy eltegye láb alól úgy hogy lehetőség szerint agyvérzésnek vagy valamiféle kellemetlen balesetnek tűnjön.
Persze tisztában voltam vele hogy Mason hivatalosan már nem foglalkozik ilyesmivel de a két szép szememért szerintem bármire képes... Na meg a korábban említett hatszámjegyű összegért.
Még pár helyen kihúztam a listáról a könyvelő nevét mikor az asszisztensem beszólt a telefonon.
- Uram, Mr. Gillies megérkezett - modnta a fiatal nő nyugodtan.
- Kérem kísérje be Helena - feleltem és le is raktam. Felkeltem a székemből és ahogy nyílt az ajtó egy laza mozdulattal hellyel kínáltam a fiatal dzsinnt.
- Hess hess - intettem Helenának aki ki is sietett én pedig szinte kedves mosollyal fordultam Mason felé.
- Rég láttalak. Frissítőt? Whiskyt? Egy teát? - emeltem fel a whiskys üveget amit éppen a kezemben tartottam

Négy óra, negyvenkilenc perc. Ennyi utazást jelentett az, hogy Heathen személyesen akart találkozni velem. Még úgyis felettébb bosszant a dolog, hogy a Rolls-Royce hátsó ülésén nyújtózva kényelmesen dolgozhattam a laptopomon. Azt hinné a dzsinn, hogy egy idő után képes kiharcolni magának egy olyan pozíciót a pénz és a hatalom világában, ami felruházza némi szabadsággal, de végülis nem sokkal jobb ez, mint a mesebeli lámpások: a múltam akkor is az alvilághoz láncolna, ha azóta szentként élnék is - amit nyilván nem teszek. Mégis, ez a munkaajánlat most kifejezetten rosszkor jött, több okból is.
Legalább nem várat sokáig, ha már olyan szépen megjegyezte, hogy csipkedjem magam. Mondtam már, hogy utálom ezt a seggfejet? Még jó, hogy eddig sikerült megállnom, hogy ezt ne mondjam a szemébe ilyen nyíltan, bár kétség sem fér hozzá, hogy elég jól érzékeltettem, ahogy én is tisztában vagyok vele, hogy csak egy púp vagyok a hátán. Egy kifejezetten hasznos púp, ha úgy tartja kedve.
- Rég. Nem bántam volna, ha ez így is marad - csendül a hangom tökéletes udvariassággal, de ez minden, amivel szolgálhatok. Nem mintha egy kölcsönösen jövedelmező üzleti kapcsolathoz bármi másra szükség lenne.
- Egy pohár víz jólesne - közlöm fesztelenül. Mintha nem tudná, hogy sosem iszom, ha üzletről van szó. - ...és egy kávé.
Kigombolom a fekete, ezüst jaquard mintás zakómat, mielőtt - akár hellyel kínál, akár nem -, kényelmesen elhelyezkednék az asztala felém eső oldalán elhelyezett székben.
- Igazán értékelem, hogy rám gondoltál, de tudod, hogy már nem vállalok megbízásokat - térek szinte egyből a lényegre. Az azonban jelent valamit, hogy Heathen kedvéért személyesen is eljöttem idáig, elmondani mindezt. Na nem azért, mert telefonon nem jut el hozzá az információ, egyszerűen csak… azt akarom, hogy értse a kialakult kényes helyzetet, ami miatt fokozott óvatossággal igyekszem eljárni, és hát amúgyis… tisztában vagyok vele, kik azok, akiknél nem érdemes túlfeszíteni a húrt, bármilyen stílust engedek is meg magamnak vele szemben. A magam módján tisztelem Heathent, ahogy jaguár az oroszlánt.

Ahogy nyílik az ajtó és az ifjú dzsinn belép a terembe, szinte érzem a hullámokban érkező gyűlöletet ami az irányomba áramlik felőle. Alig tudom elfojtani az apró mosolyomat. Nem mondanám hogy kifejezetten kedvelnénk egymást Masonnel mégis, túlságosan gyümölcsöző a kettőnk kapcsolata ahhoz hogy egyszerűen megrázzam a kezét és elfelejtsem a telefonszámát.
Na meg persze borzasztóan szórakoztatott az arca minden egyes alkalommal ahogy belépett az irodámba. Mintha citromba harapott volna, de el kellett volna játszania hogy élvezi a citrom ízét.
- Azt mindjárt gondoltam - nem tudom tovább visszafojtani a ragadozószerű mosolyomat ahogy beljebb sétál és helyet foglal az asztalom tulsó felén. Minden mozdulatán látszik hogy nem akar itt lenni. Minden mozdulata egyértelműen sugallja hogy gyűlöl. Annyira mókás egy ilyen emberrel együtt dolgozni.
- Máris intézkedem - nyúlok el a telefonért és megkérem Helent hogy hozzon egy csésze finom olasz kávét és egy pohár vizet a vendégünknek. Hosszú utat tett meg és még csipkedte is magát hogy időben ideérjen amit igazán értékelek.
Ismét egyből a lényegre tér ahogy már megszoktam mire finoman felvonom a szemöldökömet. Mintha csak meglepődnék hogy nemet mond nekem.
Az elmúlt tíz-tizenöt alkalommal is nemet mondott, aztán mindketten boldogan, ő teli pénztárcával én pedig elégedetten távoztam a megegyezésünk helyszínéről.
Mint mondtam ez egy igen gyümölcsöző kapcsolat.
- Te pedig tudod hogy nem fogadok el nemet válaszként. Soha - a mosolyom töretlen és könnyedén felülök az asztalom sarkára feléfordulva.
Helen siet be és gyorsan lepakolja a kávét és a vizet a bérgyilkos elé. Valószínűleg ő is érzi a köztünk pattogó feszültséget.
- Köszönöm Helen. Zárja be az ajtót kérem, senki ne zavarjon a következő fél órában - mondom neki egy rövid pillantás kíséretében. Helen bólint és kisiet én pedig visszapillantok a láthatóan rosszkedvű férfi felé.
- Szóval hol is tartottunk Mr. Gillies... áh meg is van. Szóval lenne egy munkám Ön számára. Nem bízom más képességeiben, Ön a legjobb a területén, és ezt ismét egy hat számjegyű összeggel kompenzálnám - nyújtom át neki a már előre megírt csekket, rajta az igen csinos pénzösszeggel. Nem mintha szüksége lenne a pénzre, de egy igen nagy motiváló erő az is, becsesz személyem mellett.

Még értékelhetném is, hogy valaki ilyen nagyra tartja a szakértelmemet, ha nem törekednék arra egy jó ideje, hogy viszonylag eseménytelen életet élhessek. Nem mintha nem hiányozna az adrenalin, a megfigyelés, a régi életem egy töredéke, de… nem engedhetem meg magamnak a feltűnést, a gyanús dolgokat. Már az átlag üzleti ügyeknél gyanúsabbakat.
Annyira lehet mókás együtt dolgoznia velem, amennyire mókás lenne golyót ereszteni a fejébe. Megjegyzem, még talán tényleg értékelném is a pillanatot. Nem mintha ne lenne kölcsönösen gyümölcsöző a kapcsolatunk, de valóban nincs ínyemre az, ahogy a hatalmát fitogtatja. Legalábbis velem szemben. Mert azért valljuk be, van valami kísértetiesen vonzó a hatalom megnyilvánulásában.
Legalább a kávéért tényleg hálás vagyok. Nincs is jobb idegnyugtató, mint egy minőségi kávé. Vagyis van…
- Rágyújthatok? - szegezem Elijahnak a kérdést, és a válasznak megfelelően veszem elő a cigarettatárcámat, vagy húzom el alig észrevehetően a számat.
- Tudom - jegyzem meg, felpillantva rá, ahogy fölém helyezi magát, az asztal sarkára ülve. Nem mintha zavarna, hogy fel kell néznem rá. Megvan a joga, hogy fölényeskedjen, még ha elég idegesítő is néha.
- Köszönöm - villantok egy megnyerő mosolyt Helen felé, mikor leteszi a kávét, majd mintha ez az üde jókedv továbbra is megmaradna, miután a titkárnő kisiet, én pedig ismét egyedül maradok Heathennel.
- Fél óra, hm? - vonom fel kihívón a szemöldökömet. - Sok mindenre elég…
Hagyom nyitva a mondat végét, miközben szórakozottan az ajkaimhoz emelem a kávéscsészémet, és megszagolom, mielőtt belekortyolnék. Valószínűleg nem én lennék, ha képes lettem volna megállni megjegyzés nélkül.
Persze amikor felvázolja a munkát, nehézkesen sóhajtok.
- Tényleg, igazán hízelgő, hogy rám gondoltál, de igyekszem minimálisra csökkenteni az ilyesfajta megbízások számát az utóbbi időben - újabb kortyot iszok a kávémból, majd a tenyeremen pihentetem meg a csészét. - Pláne, hogy két hete szaglászik körülöttem egy kotnyeles jogász. Szívesen eltenném őt is láb alól, de túl sokan tudnak róla, hogy két perben is ő képviseli az ellenfeleimet, és úgy sejtem, arról is tudott valaki, hogy meglátogatott néhány napja. Nem sok mindent lehet előásni róla. Túl… óvatos.
Ha nem ismerném régóta Heathent, még arra is gyanakodhatnék, hogy ő akasztotta a nyakamba Wallace-t, de egyelőre nem sok érdeke fűződne hozzá, hogy engem kiiktasson. Meg nyilván lenne jobb módszere is rá.

Van valami számomra is izgalmas abban ahogy Masonnel kommunikálunk. Az ellenszenve érezhető, mégis a kölcsönös tisztelet úgy megfűszerezi az egész érzéskavalkádot hogy beleborsódzik a hátam. Egyértelműen fölékerekedem, még ha tisztelem is, őt pedig ez láthatóan nagoyn is zavarja mégis... elfogadja.
Tetszik ez az érzés nagyon is...
- Oh hogyne, kérlek érezd otthon magad - felelem rögtön és még a cigarettatárcám is előveszem hogy megkínálhassam egy szállal az enyémből ha esetleg valami különlegességre fáj a foga. A fekete, szegfűszeggel ízesített szálak szépen sorakoznak egymás mellett. Ha vesz egyet odanyújtom neki és én is csatlakozom hozzá, az ajkaim közé véve egy szálat gyújtok rá.
Felpillant rám ahogy leülök mire nem bírok elfojtani egy apró, de annál elégedettebb mosolyt. Könnyedén játszani kezdek az öngyújtómmal és bólintok egy aprót.
- Akkor felesleges ellenkezned, úgy hiszem - nézek a szemeibe a tenyerem felett lebegtetve az öngyújtót egy pár mádodpercig.
Ahogy Helen belép az öngyújtó a tenyerembe huppan és könnyedén lerakom az asztalra.
Helen sietősen lerakja a kávéinkat és kisiet. Halkan hehhentek Mason szavaira és felvonva fél szemöldököm pillantok rá.
- Nem mindenre - kacsintok rá kihívón én is. Ezt a játékot tudjuk ketten is játszani. Felemelve a kezem varázsolok egy kockacukrot a kávémba aztán meg is keverem míg megkerülöm az asztalt hogy leüljek a székembe. A finom bőr halkan nyikordul meg alattam ahogy közelebb húzódom és beszéd közben elkezdem előkészíteni a papírokat.
Azonban ahogy felsóhajt felszalad a szemöldököm és rápillantok megállva a mozdulatban.
- Egy jogász? Meglepsz Mason, nem gondoltam hogy holmi jogászok még sarokba tudnak szorítani. És amúgy ha szólsz hogy ilyen problémád van, könnyedén segíthetek. Nekem is megvannak a magam trükkjei - csukom be a dossziét és átnyújtom neki az asztal felett. Ezzel is jelzem hogy nem fogadok el nemleges választ. Túlságosan szükségem van az ő szakértelmére.
- Kölcsönösen segíthetünk egymásnak. Te elvégzed nekem a munkát én pedig utánajárok a jogászodnak. Ha akarod... - mosolyodok el könnyedén és a kezembe véve a csészét hátradőlök a székemben.

Az évek alatt kénytelen voltam ösztönösen is megtanulni, hol a helyem, és ráérezni arra, kinél, meddig nyújthatom azokat a bizonyos határokat. Heathen esetében ez mindig érdekes volt. Alapvetően megadom neki a tiszteletet, amit megkövetel, mégis, sosem hagytam fel azzal, hogy próbálgassam a türelmét, és úgy érzem, ez jobban imponál neki, mintha én is nekiállnék a seggét nyalni, mint annyian mások. Ettől függetlenül azonban tudom, hol vannak a határok, és nem áll szándékomban felrúgni őket. Heathen túl jövedelmező szövetséges, és túl veszélyes ellenfél.
Egy apró biccentéssel veszek el egy szálat Elijah tárcájából. Általában szeretem az extra dohányokat, kivéve, amikor lesen vagyok. Akkor a legkommerszebb koporsószögeket szívom. Megszokás.
Ahogy megszokás az is, hogy a mutató és középső ujjamat egymás mellé kinyújtva apró lángot csiholok, hogy azzal gyújtsam meg a cigaretta végét, jóízű füstkorttyal figyelve Ejilah játszadozását az öngyújtójával.
- Sosem tudhatja a dzsinn, mikor jön be - vonom meg a vállam kiengedve a füstöt. Mármint az ellenkezésre gondoltam. Hátha valamikor végre békénhagynak, és hagynak a saját szabályaim szerint élni. A remény hal meg utoljára.
Amikor megérkezik a kávénk, jólesőn kortyolok bele, rezzenéstelen tekintettel állva, ahogy Heathen rám kacsint. Óh, bizony, ez egy meglehetősen érdekes játék minden egyes alkalommal, még ha csak egymás idegein táncolunk is. Azt az egyetlen alkalmat leszámítva nem kerültünk karnyújtásnál közelebb egymáshoz, de minek fosztanánk meg magunkat a verbális szórakozástól? Heathent figyelem, amint visszatér az asztala mögé, és nekiáll a papírokkal babrálni, én pedig megszólalok.
- Hidd el, hogy engem is meglep - szusszanok fel, mintha én magam sem tudnám eldönteni, hogy inkább frusztrál vagy szórakoztat a dolog. Egy hosszú pillanatig még szemezek a dossziéval, amit Elijah elém tol, majd lehúzom az utolsó korty kávét is, és amikor leteszem a tálcára, visszafelé magam elé húzom, és keresztbe fordítom a mappát. Nem nézem meg, nem látom értelmét. Úgy sejtem, úgyis minden információ benne van, amire szükségem lehet, ami pedig esetleg nincs, azt Heathen úgyis elmondja.
- Eoin Shane Wallace. Túl tökéletes a pasas. Egy kibaszott hős, az igazság bajnoka a tárgyalóteremben… - nagyot szívok a cigarettámból, majd nyugodtan fújom ki. - Tudni akarom, mit rejteget. Annyit sikerült kiderítenem, hogy van egy rendőr bátyja, de a családja mintha ki lenne radírozva. Úgy sejtem, védi őket. Vagy eltüntette. Mindkettő érdekes eshetőség lenne.
Ha nem is egyeztem bele egyértelmű szavakkal Heathen feltételeibe, tudhatja, hogy részemről áll az alku.
- Erről kell tudnom valami különlegeset, vagy elég, ha a magamévá teszem az aktát? - intek az állammal a dosszié felé, újabbat szívva a cigarettámba.

Ha valamit már megtanultam hosszúra nyúlt pályafutásom során az az hogy sosem szabad lebecsülni a kapcsolati háló értékét. Már nem is emlékeztem pontosan hogy mikor futottunk először egymásba Masonnel de az biztos hogy érdekes fickó volt...
Akkor még teljes melszélességgel, és persze a legnagyobb titokban űzte az ipart és nem kellett ilyen szépen körbeudvarolnom ha el akartam intéztetni vele valamit vagyis... valakit.
Persze nem bántam az udvarlást. Tudta jól hogy nem lehet nekem nemet mondani, én pedig szerettem a sármommal puhítani bárkit aki csak az utamba került.
Azt már megtanultam hogy kedves Mr. Gillies igenis fogékony a sármomra, hála egy igen véres, igen gyors ám annál forróbb kis... afférnak. Azt hiszem azóta is van egy apró égésnyom a derekamon...
- Hát velem nem fog bejönni, ismerhetnél ennyire, elég régóta dolgozunk együtt - a mosolyom széles és kedves, mégis olyan mitn a cápáé. Ha nem vigyázol, megkóstolja a lábadat.
Megkapjuk a kávéinkat és egyszerre kortyolunk bele. A kis játékunk persze most sem maradhat el. Hiába, Mason vonzó férfi, és tisztában vagoyk vele hogy én is az vagyok. Eg ykis játék pedig nem fáj senkinek a világon.
Kissé felvonom a szemöldököm a hanghordozására, nem tudom eldönteni hogy mulattatja-e az ügyvéd felbukkanása vagy komolyna bosszantja. Kissé csodálkozom hogy még nem gyújtotta fel egy félreeső sikátorban, vagy bütykölte meg a kocsiját hogy balesetnek tűnjön de ki vagyok én hogy a módszereit firtassam.
Maga elé húzza a mappát én pedig egy tollat veszek a kezembe és lejegyzek pár dolgot az előttem heverő papírlapra. Eoin Shane Wallace... különleges pasi lehet ha ennyire zavarja Masont.
- Utánakérdezek a tégláimnál. Senki nem lehet ennyire patyolattiszta. És megtaláljuk a családját is ha el akarnál szórakozni velük egy kicsit - mosolyodom el féloldalsan újra felpillantva rá és a toll végét az asztalra koppantva csukom be a tollat majd lerakom.
- A könyvelőről minden benne van ami fontos lehet. Név, cím, családtagok, barátok... Egy két fontos kérésem van, amit igencsak prioritást élvez - szívok egyet a cigarettámból majd elé teszek még egy papírt, amin több tucat cég sorakozik. Mind az enyémek. Ezeken keresztül mosom tisztára a pénzemet.
- Ha bármilyen kapcsolódást látsz ezekhez a cégekhez kérlek semmisítsd meg a bizonyítékot. Nincs szükségem most egy házkutatásra, pláne ha elkezdek nyomoztatni a kis ügyvéded után. Elég sok kétes területre kell majd nyúlkálnom - mondom elgondolkodva és rápillantok huncut mosollyal, mintha csak piszkálni akarnám - Gondolod hogy menni fog? - kérdem kihivóan. Persze csak húzkodom az oroszlán bajszát, tudom hogy mindenre képes ha nagoyn akarja. Na meg ha eleget fizetek neki, de arra még sosem érkezett panasz

Számomra először furcsa volt, hogy muszáj fenntartanom azt a bizonyos kapcsolati hálót, ha nem csak túl akarok élni, de valamit el is akarok érni az életben. Bérgyilkosként az egyik alapszabály az volt, hogy minél kevesebben tudnak róla a személyes ismeretségemben, mivel keresem a kenyerem, annál nagyobb biztonságban vagyok. Később azonban ez egyre nehezebbé vált, mostmár pedig rengeteg energiát emészt fel, hogy egyensúlyban tartsam a két “életemet”. Ráadásul nincs is már szükségem rá, hogy fegyvert ragadjak, és bemocskoljam a kezem, mégis időről időre muszáj megtennem, pontosan az ehhez hasonló “szívességek” miatt. Heathent amúgyis túl régóta ismerem, hogy nemet mondjak neki egy ilyen megkeresésre. Még szerencse, hogy ha a dzsinn karbantartja magát, maga a tudás olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni.
- Olyan ünneprontó vagy, Heathen - sóhajtok a kávémba kortyolva, mielőtt felvázolnám a problémát, amit Wallace jelenléte jelent. Különös inkább, mint különleges, és az is csak azért, mert különösen bosszantó. Az pedig, hogy miért nem tüntettem még el, többrétű probléma. Vannak olyan emberek, akik egyszerűen túl jó pozícióban vannak ahhoz, hogy meggondolatlanul rájuk gyújtsam a házat, és egy jól menő ügyész, aki utánam nyomoz, és van egy rendőr bátyja, határozottan ezek közé tartozik. De nincs ok az aggodalomra, már megvan a tervem, hogyan hatástalanítsam. Az, hogy minél több információ legyen róla a kezemben, csak extra biztosíték.
- Én is így gondolom - bólintok rá Elijah szavaira. Mindig gyanús, ha valaki túl tökéletes. Pont mint azok az emberek, akik minden misén az első sorban ülnek, hogy minél többen lássák őket.
- Köszönöm! - fújom ki a néhány pillanattal ezelőtt beszívott füstöt. Tényleg érdekel, mi rejtőzik Mr. Wallace pincéjében-padlásán, talán egy hangyányit jobban is, mint kellene, de hé, nem én kezdtem ezt a macska-egér játékot! Az, hogy folytatom, már nyilván az én döntésem, de egyelőre kifejezetten élvezem az egészet.
Amikor Elijah elém tolja a listát, elveszem, és egy korty kávé mellett átfutom, majd bólintok.
- Érthető. Azt hiszem, sejted, miért van még életben. A fene akarja a nyakába a bátyját, még ha a rendőrség figyelmét el is lehet terelni néhány nullával a megfelelő helyeken. Ha mindkettőt ki kellene nyírnom, azt már nagyon nehezen tudnám megoldani feltűnés nélkül - elhúzom a számat egy pillanatra, majd lehajtom a kávém maradékát. - De ez menni fog.
Magabiztos a válaszom, de nem elbizakodott. Ha valamit megtanultam az évek alatt, az az, hogy nincs olyan a mi berkeinkben, hogy “rutinmunka”.
- Ugye tudod, hogy minimum egy kurvadrága vacsorával lógsz nekem, amiért idecibáltál? - vonom fel a szemöldökömet enyhe kihívással Elijah felé, miközben elnyomom a cigarettámat. Elég egyértelmű jelzés, hogy ha nincs más, én már itt sem vagyok.

Teátrális sóhajtására a szemem rávillan és nem tudom elfojtani az apró mosolyomat megint. Még hogy én ünneprontó? Kikérem magamnak... én magam vagyok személyszerint a buli. Egy olyan buli amire ő el se akart jönni.
- Valahogy ki fogod bírni, Mason - paskoltam meg az arcát mielőtt felálltam volna és ahogy mesélni kezd a kis ügyvédjéről összevonom a szemöldököm. Már előre érzem hogy ez nem lesz egy egyszerű menet. Valószínűleg bele kell vonnom a rendőrségi tégláimat is, sőt talán még egy két emberemet is rá kell küldenem hogy megfigyeljék ezt a bizonyos... Wallacet.
Érdekes játéknak tűnt én pedig szerettem az olyanokat. Addig sem azzal a sok szarral foglalkozom ami mostanság az én házam tájékán történik. Finn felbukkanása és a gyerekek közti perpatvar... Túl öreg voltam én már ehhez. Ahhoz persze nem hogy drága bérgyilkos kollégám kedvenc ügyvédjét hajkurásszam.
Abból nem lehet kiöregedni.
Mason egyetértett velem abban hogy muszáj lennie néhány csontváznak azon a bizonyos padláson. Már csak ki kell őket ásni onnan.
- Szerintem egy hónap alatt találok róla annyi mindent hogy érdemes legyen beszélnünk róla. Ha nem... akkor úgyis értesítelek - mosolyodom el nyugodtan.
Máris sokkal jobb a kedvem, tudván hogy míg én elintézem az ő kis jogi problémáját ő elintézi a könyvelési problémáimat. Milyen szép is ha az embernek ilyen kedves, segítőkész barátai vannak.
- Hálás vagyok a diszkréciódért, és természetesen a fizettséged így sem fog elmaradni hogy közben segítünk is egymásnak... felkeltette az érdeklődésem ez a fiatal ügyvéd aki így rád tud ijeszteni...a  végén még lehet hogy alkalmazom is... Az enyém néha már pimaszkodik és nem akar elvállalni mindent amire megkérem - sóhajtom teátrálisan de a félmosolyom elárulja neki hogy csak viccelek. Az ő kapcsolata többet ér annál minthogy egy jöttment kis ügyvéd maitt gallyra vágjam.
- Nagyszerű... de vigyázz vele. Van valami vadászfelszerelése otthon amivel olyan gyakran dicsekedett és amit az én pénzemen vásárolt... - morgok aztán legyintek - de ez mind benne van az aktában, ha bármi kérdésed van tudod a számomat - mosolyodok el végül és a kérdésére felállok. Itt az indulás ideje, de értékelem hogy ilyen tapintatosan jeleze
- Oh tisztában vagyok vele Mason, pont erre az alkalomra rendeltem elő két jegyet a Cirque de Soleil előadására a Bellaggioban. Az italt én állom természetesen ahogy a vacsorát is. Ott találkozunk, egy hónap múlva ha az megfelel. Addig mindent kiderítek az ügyvédedről - mosolygok rá és ahogy felkel kezet nyújtok neki. A kézfogással pecsételjük meg a megbeszélteket mielőtt elindulna kifelé. Csendesen elidőzök még az alakján ahogy eltűnik, de nem bambulok el soká. Sok telefonhívást kell még lebonyolítanom ha egy hónap alatt hasznos információkat akarok összeszedni Mr. Eion Wallaceról.