De finom a habos sütemény

-Szuper lenne – lelkesedem az ötletért, hogy valami finomságot kitaláljanak a bátyám születésnapjára. Valami nem túl extrém, de mégis pompás tortát. Ami persze még nekem is ízlik.
-Juj… ez remekül hangzik – bár Alec nem szereti a nagy felhajtást, úgyhogy itt is fő a visszafogottság. De mindig is szerettem volna valami meglepi bulit, vagy valami hasonlót szervezni neki. Pedig tudom, hogy ez az ő esetében akár rosszul is elsülhet, de egyszer talán kibírná. Talán még élvezné is. Bár az utóbbira nem sok esélyt látok. De majd kiderül, ha ott tartunk.
Érzem ahogy elpirulok a kérdését hallva. Nem sok bókot kaptam még az életem során, de kimondottan jól tud esni.
-Köszönöm - mosolygok rá félrefordított fejjel. Majd leválasztok a hajamból, egy tincset és tekergetni kezdem. Nem szívesen tárulkoznék ki neki. De ha kérdeznek, ugye illik válaszolni. Legalább egy morzsányit elárulhatnék abból, hogy mi is történt, akkor délután.
-Nem is tudom – kezdek bele és elhúzom a szám. Mondjuk ez így nem feltétlenül fedi az igazságot.
-Az van, hogy nem számított arra, hogy én fogok megjelenni itt – ez most úgy hangozhatott, mintha vakrandink lett volna és sosem láttuk egymást korábban. Pedig még ez sem teljesen így volt. Hiszen én láttam és tudtam is korábban, hogy vele lesz randim, ő viszont nem az én képeimet látta.
-Félre ne értsd, én tudtam, hogy ő kicsoda, ő viszont egy másik képet látott a profilomon – helyesbítek. Nem tudom, hogy ezek után vajon mit fog rólam gondolni, de remélem, hogy semmi rosszat. Én nem azért adtam ki magam másnak, hogy ezzel visszaéljek, csupán azt történt, hogy féltem. Nem voltam még hasonló helyzetben, még soha nem volt barátom, de még olyan se volt, aki megdobogtatta volna a szívem. Tehát gyakorlatom se volt és még mindig nincs olyan nagy abban, hogyan kell ismerkedni. Mármint pasival, mert más esetben azt hiszem könnyen megy.
-Uh… szegény srác – hallgatom a történeteit, amiket a kávézóban átélt. Gondoltam, hogy voltak már kellemesebb, de kínosabb szituációk is. De mégis jó, amikor azt hallom, nem az én esetem az egyetlen kivétel. Bár talán az nem is volt olyan béna, vagy legalábbis nem tűnt fel senkinek.
-Érdekes – bólogatok. Én se igazán értem, hogy az mégis mire jó. Én mondjuk sosem vennék részt hasonlóban.
-Akkor gondolom, te normál körülmények között ismerted meg a barátnőd – ugyan nem tudom, hogy ez a mondat, most honnan tört a felszínre, de lehet, hogy az a sok cukor tehet róla.
-Ne haragudj, nem akartam a magánéletedben vájkálni – kérek azonnal elnézést. Nem kell elmondani, ha nem akarja. Meg aztán abban sem vagyok biztos, hogy tényleg van valakije, de ha van is nem biztos, hogy rám tartozik. Bár a szavaiból ítélve valószínűleg ha van is, akkor valami szórakozóhelyen, vagy épp a munkája kapcsán ismerhette meg.

Ez az egyetlen aprócska szó, jobban mondva betű, mindent elárul. Nem igazán ért meg engem, legalábbis a cselekedetemet nem. Amiért természetesen nem hibáztathatom és nem is várhatom, hogy megértsen. Bár biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az első és egyedüli, aki ilyet csinált. Mégis kezdem magam egy kicsit kínosan érezni. Nem is tudom, hogyan lehetne megmagyarázni azt, ami történt, nem hiszem, hogy ha bevallanám az okot amiért tettem az előrébb vinne minket. Egyébként sem egy idegennel szeretném megosztani a titkaimat. Szerintem fura is lenne. A következő kérdésén el is gondolkozom néhány percig. Hogy mégis miért? Talán mert ezt tartottam a legjobb ötletnek, mert ez volt az, amiről azt gondoltam segíthet megismerni az álompasit. Legalábbis annak véltem, pedig még semmit sem tudtam róla.
-Tudod azt hittem, ha egy másik lány képét látja, kíváncsi lesz rám. Talán megismerhetem őt – ahogy tudatosul bennem, hogy mit mondtam elharapom a mondatot és félve pillantok az előttem ülő férfira. Ha figyelt ebből rájöhetett arra, hogy én már tudtam, hogy ki az, akivel randim volt. Tehát arra is rájöhetett, hogy nem véletlen volt az egész. Jajj… gyorsan ki kellene magam javítani. Épp elég lesz nekem ezt elmagyarázni, nemhogy akkor újabb kérdéseket megválaszolni.
-Mármint úgy értem, hátha egy másik lány képeivel sikeresebb leszek az ismerkedésben. Eddig még egyáltalán nem volt senki az életemben. Nem tudom, hogy az ilyesmit, hogyan is kellene. Az összes barátnőm már rengeteg kapcsolaton van túl, nekem ez eddig kimaradt az életemből. Arra gondoltam, talán, ha így próbálom meg… ha hülyeségeket is fogok beszélni, könnyebb. Nem tudom ez így mennyire érthető – érdekes, hogy most meg ennyire megnyíltam neki, pedig nem állt szándékomban. Nem akartam ennyit beszélni magamról. Főleg nem ezekről a dolgokról. De ha már így alakult nincs mit tenni.
-Ó, ezt igazán sajnálom – vagy nem. Nem tudom ilyenkor mit is kellene mondanom. Nem vagyok otthon ebben a témában.
-Ennyire válogatós lennél? – csúszik ki a számon a kérdés. Amire a kezemmel azonnal a számhoz is kapok.
-Nem akartalak megbántani, csak azért mondtam, mert biztos vagyok benne, hogy a lányok sorban állnak az ajtód előtt – na jó, ezzel a mondattal nem biztos, hogy azt sikerült elérnem, mint amit akartam, lehet, hogy tovább rontottam a helyzeten.
-Szóval érted, a megjelenésed is rendben van, a stílusod is és nagyon jól el lehet veled beszélgetni – nekem pedig jobb lesz ha leállítom magam.

Nem akartam ennyi részletet megosztani vele. Nem mintha sokat mondtam, de nekem már ez is annak számít. Nem könnyen nyílok meg idegeneknek, legalábbis a titkaimat nem szoktam mindenkivel megosztani. Ebből a szempontból nem vagyok valami könnyű eset. Ha valaki az érzésekről kérdez, általában harapó fogóval kell kihúzni belőlem minden egyes szót. Most pedig itt ülök és az első randimról mesélek.
-Hmm… miért is? – mert nem érzem magamnak elégnek egy ilyen helyes fiú mellé. De ezt ilyen formában nem jelenthetem ki. Úgyhogy jobb, ha átgondolom, hogy most mit is kellene mondanom. Bár a legszívesebben felpattannék és elfutnék. Ez a helyzet kezd egyre kellemetlenebb lenni. Az a baj, hogy nincs elég önbizalmam, de erről nem szeretnék beszélni. Azért is kerültem ilyen helyzetbe, vagyis azért nem mertem felvállalni magam.
-Őszintén szólva nem igazán tudom, de ez most már úgyis mindegy – füllentem és próbálom lezárni a témát. Imádkozom, hogy ne tegyen fel több kérdést. Nem szeretnék további kellemetlen kérdésekre válaszolni. Szerintem jobb lenne valami vidámabb téma felé terelni ezt a beszélgetést.
-Persze, tudom – felelem. Bár nem mondhatnám, hogy tényleg tudom. Ez olyan érzés, mintha kimaradtam volna valami jóból. Bár ahogy a szakítást emlegeti, az tényleg szörnyű. Főleg, ha velem szakítanak. Nem éltem még át, de az egyik barátnőm nagyon kikészült, amikor a barátja elhagyta. Napokig csak sírt, még étvágya sem volt, megmozdulni is alig bírt. Nehéz helyzet az biztos.
-Vagyis csak gondolom, mert még sosem voltam így, de azért szeretném átélni. Inkább azt a részét, amikor a mennyekben járok, de a szívszorító érzésen is egyszer át kell esni – foglalom össze a gondolataimat. Mondjuk a randin is már megtapasztaltam néhány eddig ismeretlen érzést. A szívem majd kiesett a helyéről, volt, amikor szinte levegőt sem tudtam venni és ahogy össze-vissza beszéltem. Tényleg jó, hogy nem szaladt el azonnal.
-Ó… az egy kegyetlen szakítási mód lehet – húzom el a szám. Engem legalábbis biztos érzékenyen érintene, ha valaki egyik napról a másikra csak eltűnne.
Ahogy elvörösödik tudom jobb lesz ha most már befejezem és meg se szólalok.

A témától már egyre feszélyezettebben kezdem magam érezni. Nem örülök neki, hogy itt kötöttünk ki. Főleg, mert nehezen nyílok meg, ha az érzelmek kerülnek terítékre. Nem szoktam erről társalogni, maximum a barátnőimmel, de még velük is nehezen. Azt is csak harapófogóval tudták kiszedni belőlem, hogy volt egy randim. A részletekről meg alig mondtam valamit. Szerintem most sokkal többet elárultam, mint akkor, nekik.
A kérdésével sikerül ismét zavarba hoznia. Eddig még nem sokan akartak. Legalábbis a legjobb tudomásom szerint senki. Sosem próbálkoztak nálam a fiúk, ha mégis akkor az nekem nem tűnt fel. Hajlamos vagyok a dolgokat félreértelmezni.
-Aranyos vagy – mosolygok rá. Jól esik ezt hallani. Bár őszintén nem tudom, hogy érdemes-e reménykednem. Lehet, hogy fogunk még találkozni, talán nem is egyszer, de az is előfordulhat, hogy a múltkori volt az első és az utolsó. Örülnék, ha nem így lenne, mert a randink után azt hiszem sikerült még inkább belehabarodnom. Olyan édes volt és én meg annyira béna. Nem haragudnék meg rá, ha többet nem keresne. Nem hiszem, hogy találkozott volna még egy hozzám hasonló lánnyal, aki ennyire nehéz eset lenne.
-Ne érts félre, én aztán nem siettetek semmit. Minden jön a maga idejében, csak néha azt érzem, hogy nekem ebben sosem lesz részem. Na jó, persze én is arról a rózsaszín ködről álmodozom inkább, mint a szakításról. De leginkább csak szeretnék megtapasztalni mindent. Bár, ha az első barátom lenne egyben az is, akivel leélem az életem, az sem bánnám – vázolom fel a gondolataimat. Igazából csak a barátnőimhez képest érzem azt, hogy valamiről lemaradok. De a bátyámnak se volt még kapcsolata, ha jól tudom. Az egyik este szóba került, hogy ismerkedne, legalábbis próbálkozott volna, de aztán ahogy letöltötte az appot, már törölte is. Lehet, hogy ez valami családi átok, hogy nem igazán tudunk megnyílni az érzéseinkről… reménykedek benne, hogy nem így van.
-Gondolom, kinek ne esne rosszul egy ilyen? – azért remélem Kade még jelentkezni fog és nem fog eltűnni. De lehet, hogy én is át fogom ezt élni és az nekem se fog tetszeni.
-Ó, köszönöm – veszem el a kártyát és a táskám zsebébe helyezem.

Lehet, hogy lenne, aki elítélne azért, amit tettem. Bár nem én vagyok az első, aki egy álarc mögé bújt és úgy próbált a kiszemelt fiúhoz közel kerülni. De örülök, hogy a velem szemben ülő, beszélgetőpartnerem arcán nem fedezem fel azokat a jeleket, amik arra utalnának, hogy ő is ilyen. Csupán csak nem érti, de nem ítél el.
-Igen, azt hiszem igazad van – mosolyodom el. Bár szirén mivoltomból adódóan tovább élek, mint egy átlagos ember, ezért szerintem még százévesen sem lennék elkésve. Még akkor is megtalálhatnám a szerelmet, amit keresek. De azért reménykedek benne, hogy nem kell addig várnom. Főleg azért, mert szeretném, hogy a kiszemeltem is ugyanúgy érezne, mint én. Bízom benne, hogy hamarosan jelentkezni fog és ismét találkozhatunk. Nem szeretném sürgetni. Még azt sem tudom, hogy mit fogok mondani a bátyámnak, ha közelebb kerülünk egymáshoz. De ez még bőven odébb van.
-Ha nem is mostanában, de a jövőben még mindenképp beugrok hozzátok – komolyan gondoltam, hogy felvehetnek a törzsvendég listára. Ha ismét New Yorkba látogatok, biztosan beugrom még hozzájuk.
-Örülök, hogy beszélgettünk és köszönöm a sütit és a kávét is, mindkettő nagyon finom volt – közben az órámra pillantok. Meglepődőm, hogy így elrohant az idő. Ha nem figyelek el fogok késni. Sietősen szedem össze a cuccaimat, majd magamra kapom a kabátom, vállamra a táskám és sietős léptekkel távozom a kávézóból.
/Én is köszönöm a játékot.