De finom a habos sütemény

Csak pár nap telt el azóta, hogy utoljára New Yorkban jártam. Mostanában kezdem megszeretni ezt a nyüzsgő nagyvárost. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer ide is költözzek. Persze nehéz szívvel hagynám ott a bátyámat. De minden hétvégén hazalátogatnék hozzá.
Eredetileg vásárolni akartam volna, de időközben meggondoltam magam és a kávézónál kötöttem ki. Emlékszem, még mennyire izgultam legutóbb amikor az ajtó előtt álltam. Szeretem ezt a helyet, de akkor nem tudtam mi vár rám odabent. Elmosolyodom, ahogy felidézem az emlékeket.
Szerencsére most nincsenek annyira sokan, mint akkor. Nem is kell sokat várnom, hogy rám kerüljön a sor. Mielőtt még rendelnék elgondolkozom, hogy maradjak és igyam meg itt nyugalomban, az italom, vagy inkább kérjem elvitelre.
A megjegyzésre felhúzom a szemöldököm. Nagyon jó lehet a memóriája, hogy ha meg tudott jegyezni magának. Ahogy elnézem akaratlanul is eszembe jut, az, amit már sokszor hallottam. Ne csak a külső alapján ítéld meg az embereket. Ránézésre, róla is előbb jutna eszembe egy bűnöző, mint egy jó fej srác. A megjegyzése alapján viszont már az utóbbihoz sorolnám, máskülönben nem hiszem, hogy ennyire odafigyelne a vendégekre.
-Igazad van, általában azt szoktam inni – helyeslek a kijelentésére.
-Viszont ma valami különlegeset szeretnék – de még magam sem tudom, hogy mi lenne a megfelelő választás.
-Lepj meg – kacsintok rá. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog nekem kitalálni. Remélem valami extrán édeset, mert az eszpresszót és társait nem szeretem.
Nézem ahogy nekiáll elkészíteni a kávém. Figyelek, hogy milyen alapanyagokhoz nyúl hozzá. Bár nem látom mindegyiket, de azt hiszem elégedett leszek a végeredménnyel.
Amikor elkészül, keresek magamnak egy asztalt és leülök. Figyelem a többi vendéget. Vannak, akik társasággal érkeztek és vannak, akik csak egyedül üldögélnek. Az utóbbiak, főként elmerülnek a telefonjaikban, vagy újságot olvasnak. Az előbbiek, beszélgetnek és nevetgélnek.
Belekortyolok a gőzölgő italba és elmosolyodom. Pont olyan, amilyennek szerettem volna. Szinte hihetetlen, hogy ennyire el tudta találni az ízlésemet.
Oldalra fordítom a fejem és látom, ahogy a pultos leül a mellettem lévő asztalhoz, egy bögre kávé és egy finom süti kíséretében. Az első falatja után nekem is összeszalad a nyál a számban. Annyira jól néz ki, hogy kedvem lenne nekem is beleharapni.

Szalutálására felnevetek. Nem csak figyelmes, de még humora is van. Ez tetszik.
Elnézem, ahogy munkához lát és próbálom megfigyelni, mi is kerül a kávémba, de nem látok minden összetevőt. Viszont a végeredményt látva elmosolyodom. Ínycsiklandozóan néz ki. Az apró csokigolyóért pedig plusz pont jár. Imádom a csokit is és a kókuszt is.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert az alakommal sosem volt problémám. Azt ehetek, ami csak jól esik, nem látszódik meg rajtam.
-Köszönöm! – mosolygok rá és elveszem a poharat. Majd elindulok egy közeli asztal felé.
Eltelik jó néhány perc, mikor a srác ismét feltűnik és leül egy másik asztalhoz. Figyelem ahogy nekilát egy finom, habos sütemény elfogyasztásához. Szinte le se tudom venni róla a szemem. Ez valószínűleg neki is feltűnik, a kérdését hallva.
-Hmm… nem is tudom – elgondolkozok egy pillanatra.
-Miért is ne? Igen kérek – tényleg jól néz ki. Bár általában a túl sok cukor hamar a fejembe száll, de most ezt figyelmen kívül hagyom. Majd valahogy megpróbálom visszafogni magam, mert olyankor nagyon sokat tudok beszélni. Csak jönnek, a szavak, magam sem tudom, hogy honnan. De rám se lehet ismerni annyit tudok csacsogni.
Amikor hellyel kínál, egy pillanatra elgondolkozom, az előbbi eszmefuttatásom miatt. Remélem nem fogom elijeszteni, ha később egy kicsit többet fecsegnék, mint egyébként. De kedvesnek tűnik, szívesen megismerkednék vele. Egyik kezemben a kávémmal, a másikban a táskámmal, elindulok felé.
-Régóta dolgozol itt? – teszem fel az első eszembe jutó kérdést, miközben leülök. Bár gyanítom a válaszát, hiszen, ha engem megismert és tudta, hogy már jártam itt korábban, akkor nem most kezdett a vendéglátó iparban.  

-Egyébként nagyon finom lett a kávé – dicsérem meg miközben elfoglalom a helyem, az asztalánál és visszaér a süteményemmel. Alig tudom visszafogni magam, hogy azonnal rá ne vessem magam. De nem illik habzsolni, így csak egy pici falatot veszek a villámra, amit aztán be is kapok.
-Hmm… ez igazán ízletes – mosolygok rá.
- Valóban jó ötletei vannak a kolléganődnek. Üzenem neki, hogy végérvényesen megnyert, hogy ez legyen a kedvenc helyem a városban. Már nem is vágyok új helyeket felfedezni – pedig kíváncsi lennék milyen a kínálat más üzletekben. Viszont itt minden megvan, ami csak nekem kellhet. Udvarias kiszolgálás, kávé különlegességek és finom sütik. Kell ennél több?
-Ezek szerint még kedves is a hölgy, ha ilyen ajándékokkal lepi meg a munkatársait – remélem, ha egyszer elvégzem az egyetemet, majd én is egy hasonló helyen találom meg a helyemet. Na nem a vendéglátásban, mert az nekem nem hiszem, hogy menne. De ha a leendő munkahelyemen is ilyen barátságos légkör várna, az igazán örömmel töltene el.
- Tetszik a berendezés. Mikor nyitottatok meg? – eddig azt hittem, hogy csak mostanában lett felújítva, de már évek óta üzemel. Ez a mondat viszont arra enged következtetni, hogy a jelenlegi tulaj, egyben az első is. Pedig azt hittem családi vállalkozás, ami szülőről, gyerekre száll. Tévedtem.
-Megértelek. Én is szoktam oda is járni, Washingtonban. Viszont jobban szeretem azokat a helyeket, ahol a baristák szabadon engedhetik a fantáziájukat. Ugye ez a Starbucksban annyira nem megengedett, van egy itallap és ahhoz kell igazodni. Itt viszont, viszonylag szabadon megálmodhatjátok, mit szeretnétek – legalábbis én így képzelem el. De nem sokat tudok arról, hogy egyes kávézókban, vagy éttermekben mi zajlik a háttérben.
-Nem, nem itt lakom – nézek fel rá, miközben egy újabb adagot veszek a villámra a sütiből.
- Washingtonban élek jelenleg, most fogom befejezni az egyetemet. A tesómmal élek együtt – bekapom, amit a villámra szedtem és lenyelem. Másodjára is ugyanolyan finom, mint elsőre. Ami lehet másnak nem meglepő, de jártam már úgy, hogy valami először tetszett, de utána már nem.
-Talán egyszer majd itt fogok élni – elgondolkozom. Nem lenne rossz, tetszik a város.

-Ez egy szuper hír! – még inkább sikerült meggyőznie, hogy a kávézók, amiket szeretek listámon, ez a hely egészen elöl foglaljon helyet. Nem csak a kávékhoz ért, de még ahhoz is, hogyan kell egy vendégből, törzsvendéget csinálni. Lehet, hogy egyszer ez a hely azzá fog válni. De amíg Washingtonban élek, nem hiszem. A barátaimmal ott is megvan az a hely, ahova előszeretettel járunk. Hasonlóan kedves személyzettel és pompás ízvilággal.
-El is tudom róla képzelni, hogy egy angyal, bár itt még sosem ért kellemetlenség semmilyen formában sem. Igazán jól sikerült a tulajnak összeválogatni a csapatot – amibe persze ő is beletartozik. Ahogy már korábban is gondoltam, ez a televart külső egy kedves srácot takar. Aki még szimpatikus is. Na nem úgy, mint férfi, mert már van kiszemeltem. Akivel talán egy nap egy párt fogunk alkotni. De vele is összebarátkozhatnék.
-Gyönyörű, tényleg – nézek körbe a helyen. Ahogy a többi vendégre pillantok úgy tűnik ők is jól érzik magukat. Magával ragadó ez az atmoszféra.
-Igen, azt gondolom – mosolygok én is. Persze semmi kivetnivalóm nincs a franchise-okkal de mégis csak jobb egy ilyen helyen időzni. Legalábbis időnként biztosan. Igazából az olyan helyek általában dugig van emberekkel, szinte hely is alig akad leülni. Vagy pedig annyira nincs idő, hogy két mondatot váltani a pult mögött álló személlyel. Persze van, akinek pont azért tökéletes, mert kevés ideje van. De azokon a helyeken az sem jellemző, hogy a kiszolgáló tudja, hogy a vendég mit szeret. Ezzel eléggé belopta magát a szívembe.
-Nem, vásárolni jöttem New Yorkba, de az sem kizárt, hogy meglátogatom a barátnőmet, aki csak nem rég költözött ide – eredetileg nem terveztem, de ki tudja. Lehet később felhívom és felugrom hozzá. Miért is ne?
-Nincs semmi baj Washingtonnal – felelek.
-Szeretek ott élni, a bátyámat se szívesen hagynám ott magára, de imádom New Yorkot, annyira fantasztikus város. A nyüzsgés, az, hogy állandóan lüktet, bármikor, bármit meglehet itt tenni – áradozok róla. Bár gondolom ezt ő is pontosan tudja, hiszen ő már itt élhet ki tudja mióta. Legalábbis nem hiszem, hogy messziről járna be a munkahelyére.

-Abban biztos lehetsz, hogy még fogsz itt látni – mosolyodom el. Persze, hogy a terveim között szerepel. Hiszen jól érzem itt magam, tetszik a hely hangulata és persze a személyzet is.
-Lehet, hogy egyszer meglepném a bátyámat egy igazán különleges tortával, vagy süteménnyel – bár ahogy Alecot ismerem inkább a szokásoshoz ragaszkodni. De az is lehet, hogy annyira tetszeni fog neki, amit a hölgy alkot, hogy be se fog tudni telni vele.
-Vagy egyszer magammal hozom ide – ritkán ruccanunk ki együtt Washingtonból. Valamelyikünknek mindig akad valami elfoglaltsága, ami miatt nincs erre lehetőségünk. De szívesen megmutatnám neki ezt a helyet, ami ennyire megnyert magának.
A következő kérdésére először csak összeráncolom a szemöldököm. Aztán leesik, hogy valószínűleg akkor is épp dolgozott, amikor randim volt Kade-del. Lehet, hogy még az is feltűnt neki milyen bizonytalan léptekkel indultam a fiú felé.
-Ó, hogy ő… hát nem is tudom. De az a randi jobban sikerült, mint vártam. Legalábbis nem küldött el azonnal amikor meglátott – nem tudom milyen válaszra várt, de nem akarom beavatni a részletekbe. Nem állok még készen arra, hogy egy idegennek meséljek az érzéseimről és arról, hogy mennyire szeretném, ha az érzéseim viszonzásra találnának. Nem attól félek, hogy unalmasnak találna és még csak ki sem nevetne, talán, ha az egész sztorit elmesélném. De még én sem tudom mi az, ami visszatart.
-Gondolom sokan választják ezt a helyet ismerkedésre is. Láttál már valami érdekes szituációt? – próbálom elterelni a témát magamról. Meg persze érdekelne is, hátha van vagy volt még nálam is kellemetlenebb, vagy viccesebb helyzet, aminek szemtanúja volt.
A villámra veszem a sütim maradékát és a számhoz emelem. Bár már teljesen elteltem vele, de annyira finom, hogy nem hagynám kárba veszni. Lenyelem.
-Mesélj, mikben volt részed? – kíváncsiskodom. Biztos többet tapasztalt már, mint én. Úgyhogy érdeklődve figyelem milyen sztorikat élt már át a városban. Nekem a legfurcsább, amit láttam, hogy egy férfi alsógatyában rohant végig az utcán. Biztos összeveszett a barátnőjével, vagy ki tudja.