Pretty please

Másnap délután van, én pedig tűkön ülök. Pedig már futni is voltam. Kétszer. Nem vagyok hozzászokva az ilyen helyzetekhez, ez a kényszerszabadság pedig a lehető legrosszabb, amit tehetett velem a parancsnok. Egyszerűen képtelen vagyok megmaradni egy helyben, így nem olyan nagy csoda, hogy három sikertelen hívás után már ott tobzódok Thornton hotelszobája előtt. Van előnye a jelvénynek.
Határozottan kopogok az ajtaján, de talán nem annyira, hogy azt higgye, bárki rá akarja törni az ajtót. Vagy… a fene tudja. Kicsit tényleg rá akarom törni, ha már cseszik felvenni a telefonját. Nem mintha nem érteném meg, ha dolga van. Minden elpergő pillanattal nagyobb ostobaságnak tűnik, hogy itt vagyok. Megigazítom az amúgy tökéletesen álló nyakkendőmet.
Megpróbálhattam volna negyedszer is felhívni, nem?

Nem erőltettem én semmit, egyszerűen csak tonnányi előítélettel, időszakos alváshiánnyal és egy halom aggodalommal felvértezve találkoztam vele először, és el kell ismernem, alap esetben sem vagyok túl kedves az ügyvédekkel. Az viszont tény, hogy sosem tartoztam azok közé, akik eltántoríthatatlanul tartják magukat az elsődlegesen kialakított véleményükhöz. Talán a hivatásomból is fakad, hogy szeretem alakítani a kialakult képet a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, és hát… eddig Thornton messze jobban teljesít, mint az ügyvédek nagyrésze, akivel eddig dolgom volt. A munkamorálja abszolút pozitívum, látszik, hogy érti, amit csinál, és még ha a módszereivel nem is értek egyet teljes mértékben, van annyira magabiztos, hogy elhiggyem neki, annyit fog tenni, amennyire szükség van, hogy megnyerje az ügyet. Persze nem mondom, hogy a meztelen felsőteste nem tett rá egy lapáttal a szimpátiámra, de ezt úgyis felesleges lenne taglalnunk. Elvégre az ügyvédem.
- Tény - bólintok rá, mert hát… nem csak a világ körülöttünk, de mi is változunk. Mindig van valami, amit az embernek először jut eszébe kipróbálni, vagy éppen olyan helyzet, amibe először kerül bele. Inkább csak az alkalmazkodás képességét nehéz hosszú távon megtartani.
Azért amikor a mondandóm végén Thornton elneveti magát, kissé értetlenül nézek rá, és a kis villanykörte is csak halványan pislákol a fejemben a szavait hallva.
- Azt akarja mondani, hogy csak azért csinált sok mindent, mert nem figyeltem rá eléggé? - vagy inkább nem úgy, ahogy szüksége lett volna rá? Minden esetre nincs sértettség a hangomban, inkább valami nyugodt, elemző hangsúly, ami szinte mindig jellemez, amikor egy adott szituációt igyekszem megfejteni. Tényleg érteni akarom, és ha valaki egy hajszálnyival is képes közelebb vinni Noel szemszögéhez, annak nagyon szívesen fizetek még tíz hasonló ebédet is.
Végülis, valahol egészen logikus magyarázat lenne, de nem véletlen a gyerekekkel kapcsolatos megjegyzésem sem. Úgy gondolom, vannak emberek, akik egyszerűen alkalmatlanok a gyereknevelésre, de ezzel az égvilágon semmi baj nincs, amíg valaki tudja magáról. Inkább ne legyen gyerekem, mint hogy elcsesszem az életét azzal, hogy nem tudom megérteni és bánni vele.
- Őket próbálnám? - pillantok Thorntonra elgondolkodva. - Azt hiszem, inkább csak egy élhetőbb világot szeretnék. Választhattam, hogy rendőr legyek, vagy Greenpeace aktivista, és ez állt közelebb hozzám.
A végére megint elmosolyodom, és végre én is leküzdöm az első tacom maradékát. Sosem ismerném be hangosan, de valahol nyilván munkált bennem, hogy lenyűgözzem egy kicsit az ebédválasztásommal, elvégre… az első foodtrucknál is megállhattunk volna kajálni, nem lett volna kötelező megmutatnom neki ezt a helyet, de úgy éreztem, értékelné. És lám, valóban meg is dicséri az ételt, én pedig elégedetten mosolyodok el.
- Örülök, hogy elnyerte a tetszését! - jegyzem meg, miközben egy korty lassival öblítem le a tacot.
Egy hosszú pillanatra azért elgondolkodok a kevésbé becsületes kollégáim listáján.
- Akadnak. De inkább olyan kontaktot adnék, aki azért segítene, mert Noel az én öcsém, és nem azért, mert megfizetik - persze ha bele akar kötni a logikámba, előtte a lehetőség, nem fogok megsértődni rajta, elvégre mindkettőnk érdeke, hogy a legmegfelelőbb segítséget válasszuk. - Bár engem nem engedhetnek az ügy közelébe, mert azzal túl nagy seggberúgást kockáztatnának, de maga legálisan lenne jelen, és hajlandóak lennének a kötelezőn felül is együttműködni.
Valóban kíváncsi vagyok a véleményére. Mike és Dave egyértelműen olyanok, akikben kérdés nélkül megbízom, és nem csak a saját, de Noel életét is rájuk merném bízni. Ilyen emberekből nincs sok a világon.

A pszichológia sosem volt erős oldalam, és nem is érdekelt igazán annyira, hogy alaposabban beleássam magam. Persze annyi megvan, amennyi elengedhetetlenül szükséges a munkámhoz, de általában a tárgyi, és nem az emberi részével szeretek foglalkozni a nyomozásnak. Ami nem jelenti azt, hogy néha nem muszáj ez utóbbival is kapcsolatba kerülnöm. Talán kellene egy kis energiát fektetnem némi pszichológiai továbbképzésbe? Vajon segítene egy kicsit jobban megértenem Noelt? Még akár az is lehet, hogy találtam valami hasznos célt a hirtelen jött szabadidőmnek.
- Hm - hümmentek elgondolkodva a rövid összefoglalómra kapott válaszra. Nyilván ez egy végtelenségig leegyszerűsített változat, de van, hogy ez juttat minket közelebb a megértéshez. Pláne amikor olyasmiről van szó, amivel kapcsolatban valakinek nincs megfelelő előismerete.
Ami a bálnamentést illeti… valószínűleg először hallhat nevetni rövid, de velős ismeretségünk óta.
- Jobb szeretem a szárazföldi mentőakciókat. Tigrisek, esetleg vombatok… A bálnákat meghagyom magának.
Határozottan jókedvűen mosolygok az asztaltársamra a tacóm felett, mielőtt belekóstolnék a második adagba, és bizony nem kerüli el a figyelmem, hogy Thorntonnak is ízlik. Azért a nyomozóösztönök ilyenkor is működnek, persze, hogy figyelek!
Le sem tagadhatnám, hogy jónéhány idegszálam tiltakozik az elhangzott szavak ellen, mégis átgondolom, hogy vajon Dave vagy Mike hajlandó lenne-e pusztán miattam tűzbe tenni a kezét.
- Michael Donelly lesz az emberünk. Vagyis a vérfarkasunk, hogy pontos legyek - kétlem, hogy pénzt elfogadna a “szolgálataiért”, de nagyon sokkal fogok lógni neki, az tény. Ez azonban legyen már az én gondom. Így is rá fog menni a gatyám az ügyre, de nem feltétlenül spórolni akarok ezen, inkább tényleg az munkál bennem, hogy biztonságban tudjam magunkat. Tudom, hogy pont azzal védi be magát ilyenkor az ember, hogy ha valaki pénzért hajlandó szabadon értelmezni a szabályokat, az felhasználható ellene, mégis… a bizalmatlanságomat nehezen küzdöm le. Mármint nem Thornton felé, valahogy benne tényleg bízom, hogy azt teszi, ami szükséges, hogy Noel megússza a börtönt, de ha van esélyem más utat választani, hogy megkapjuk, amit akarunk, akkor a lefizetés bizony hátra fog sorolódni a módszerek között. Ettől függetlenül azonban nem zárkózok el előle teljesen, és ez már óriási szó nálam. Akkor is, ha utálom magam egy kicsit azért, mert ilyesmire kérem Mike-ot.
Egészen belemerülök a gondolataimba néhány falat erejéig, az arcomra van írva megint, hogy nyomaszt az egész ügy, és ezen még a kiemelkedő ebéd sem segít. A társaság talán egy kicsit. Vagy talán a kettő együtt. Az idejét sem tudom, mikor sikerült bárkinek megnevettetnie, de nem mostanában volt, az biztos. Persze lehet, hogy azért, mert nem igazán jutott időm kikapcsolódásra az utóbbi időben, a kávém és az akták pedig nem a legviccesebb társaság.
- Előre láthatólag meddig marad a városban? - nézek fel ismét két falat között a velem szemben ülőre. Nem mintha bármi konkrét célom lenne a kérdéssel, csak hogy tudjam, mire számítsak, hogy számoljak. Nem áll szándékomban a maihoz hasonló reggeli ébresztőkkel szolgálni.

Valójában sosem fordult meg a fejemben, hogy Greenpeace aktivista legyek, még ha szívesen támogatok is egy-egy jó célt, mondjuk anyagilag. Mindig is rendőr akartam lenni, még csak megmagyarázni sem tudom, miért. Sok kollégának volt az életében valami kezdő lökés, ami erre a pályára vezette, vagy családi örökségként vitte tovább, de nálam egyik sem él. Egyszerűen csak van, amikor az ember úgy érzi, a hivatást nem véletlenül hívják úgy, ahogy. Ettől függetlenül elméleti síkon nem esik nehezemre eljátszadozni a gondolattal a beszélgetés kedvéért.
- Ez elég elnagyolt leírás, de igen, kicsik és szőrösek - nem mintha én el tudnám képzelni magam, ahogy épp vombatot mentek, pedig az ausztrál bozóttüzek elég sok munkát adnak az utóbbi időben az állatmentőknek.
- Tökéletesen érthető - bólintok rá nagy komolyan a megjegyzésére. Nyilván mindenkinek megvannak a maga lehetőségei a maga hatáskörével. Az ügyvédek sem istenek, már ha a legtöbbeknek igazán nagy tehetségük van is megtalálni a kiskapukat. – Mike segíteni fogja a munkáját, ebben biztos vagyok.
Akkor is, ha olyasmit kér tőle, amik szabályzatba ütköznek. Inkább bízok benne, mint bárkiben, akit pénzzel megvehetnénk.
Néhány hét. Sejthető volt, hogy karácsonyra visszatér a Nagy Almába, de addig legalább… mi? Meglátogathatom? Nem mintha eszemben lenne, és a digitális technika korában azt sem mondhatom, hogy a kapcsolattartás könnyebb, ha egy városban vagyunk. Sőt, valószínűleg jobban is örülne, ha nem rángatnám ki a zuhany alól egy kellemesnek induló reggelen.
Inkább csak rábólintok a válaszára.
- A karácsonyt én is Noellel terveztem tölteni, bár jó ideje nem rajong már az ötletért – elhúzom egy kicsit a számat, mielőtt folytatnám a falatozást. Az igazat megvallva az utóbbi néhány évben én voltam ügyeletben, mert hát miért ne, ha se kutyám, se macskám, míg másnak ott a családja, akikkel együtt töltheti az ünnepeket?
- Az igazat megvallva nem voltam biztos benne, hogy elvállalja az ügyet ennyi ingázással – jegyzem meg, nyitva hagyva a hangsúlyt, hogy kissé kérdésnek is hangozzon. Persze, egy gyilkossági ügy általában kellőképpen figyelemfelkeltő, a semmiért én sem szívesen repültem volna New Yorkig, de ez sem volt garancia semmire. Tényleg érdekel, miért vállalta el.
Közben nekem is elfogy a második tacóm is, és megkeresem a tekintetemmel a pincért, majd enyhén megemelem a kezem, jelezve, hogy fizetnék.
- Visszavigyem a hotelhez? - pillantok Thorntonra, miután kifizettem az ebédünket - jócskán megtoldva borravalóval. - Vagy ahova szeretné.
Elvégre nem tudhatom, van-e még dolga most valamerre. Könnyebben eligazodok a városban, mint ő, és a kocsi is kényelmesebb, mint a tömegközlekedés.