„Egy, két, há’
Eltűnik az út, ha nem lépsz rá
Mindig követ egy démon engem
És visszahúzna, ha mennék már
A fülembe is sokszor súgta
Hogy inkább meneküljek el a múltba
Fogott egy kést, és jól belém szúrta
Megtanultam, hogy az élet egy kurva…”A kedvenc időszakom ez. Izgulok, holott biztosra veszem, nem változik semmi. Már megszámolni sem tudom a ciklusokat, amik első embere az apám. De újra és újra meg kell mérettetnie magát, az ellenfelei pedig egyre csak erősödnek. Számomra ez a karácsony. A kampányidőszak, amikor a család összes tagja egy emberént veszi ki a részét azért, hogy Miles Walker úgy nyerjen, ahogy az tőle elvárható. Tekintéllyel és magas számokkal. Én a magam részéről hozzátenném azt is, a Fehér Ház annyira a szívemhez nőtt, hogy nem szívesen költöznék el onnan.
Tudjátok, mikor a nap bármely szakában kinyitják előtted az ajtót, és a turisták azok, akiket elsőként látsz meg. Már-már hallom Andreas fájdalmas nyögését, meg némi halk szitokáradatot, amiért neki is végig kell szántani köztük. Ő gyorsan letudja az autóig vezető utat, ellentétben velem, aki már az első pillanattól kezdve gondosan ügyel arra, előnyös képeket lásson viszont magáról az interneten. Mert ez van, ha felcsendül a nevem, az első, ami eszükbe jut az embereknek rólam a szépségem. A természetes vörös hajam, a szeplők, amik nyáron jobban észrevehetőek, és amiket csak vakolatnyi sminkkel tudnék eltakarni. De én a természetes vonalat részesítem előnyben, kivéve persze a bulikon.
- Apaaaaa nyertél – mindig én vagyok az, aki nem törődve azzal, mit csinál épp, berontok a dolgozó szobájába, hogy elsőként közölhessem vele. Le nem mondanék erről, mert most, ahogy a karom köré fűzöm, és megérzem magamon az övéit, érzem, hogy igen, a lánya vagyok. Nem felejtett el, nem hisz egy idegennek. Persze ez a pillanat illanékony, hisz engem aztán követ mindenki más, és a pezsgő is elő kerül, amivel boldogan koccinthatok én is.
„És rég elmúltak az érzések
A sebek rajtam mind égések
Készpénznek vettem, amit mondtak
Volt ára minden lépésnek
Megláttam a rosszban a szépséget
Nekikezdtem az élésnek
Gyakran akadnak nehézségek
És néha széttépnek a kérdések…”
- Nem, tényleg hazakísérlek – soha nem éreztem még ilyet, és bár minden sejtem küzd ellene, bólintok. Mert tudom, hogy túl szép. Sose hittem a szerelem első látásban. Mindig tudtam, hogy velem ez nem eshet meg… meghív kávéra, leül velem szembe, és órákat beszélgetünk úgy, hogy még csak egymás nevét se tudjuk. Ez annyira meseszerű volt, egész mostanáig.
- Jó lehet azoknak, akik ott bent vannak. Biztos semmi miatt nem fáj fejül…. Bocsánat, nem akartam ennyire vehemens lenni – veszi észre Logan, hogy megtorpanok, mire serényen rázni kezdem a fejem.
- Nem, nem erről szó sincs, csak…. én itt lakok – életem legnehezebb három szavát préselem ki magamból, mindezt úgy, hogy rá se bírok nézni.
- Figyelj, én el akartam mondani már az elején, de…
- De? Fontosabb volt, hogy hülyét csinálj belőlem, csak hogy legyen min röhögni a barinőiddel? Könyörgöm, velem röhögtél, mikor az ilyen lányokat ecseteltem, de tudod mit? Nem gond, most már biztosan tudom, igazak az állításaim. Tudod mi a vicces? Én…. megkedveltelek, de ne fáradj, sejtem, ez neked mennyit is jelent – sose éreztem ennyire rosszul magam. Sose éreztem, hogy ennyire rossz lenne, hogy az vagyok, aki. Mocskosnak érzem magam. Nem vagyok egy sírós típus, Isten rá a tanúm, nem tudom elmondani, mikor ejtettem utoljára könnyeket, de most, hogy hátat fordít és elsétál úgy, hogy gúnyos szavai még mindig a fülemben visszhangoznak, a könnycseppek utat nyernek maguknak, és végig folynak az arcomon.
- De én nem vagyok olyan – hüppögöm az üres térnek, de mintha a fák levelei is csak nevetnének ezen állításomon.
„Mostanában érdekből ír rám sok liba,
Visszaírok nekik, pedig tudom hogy ez hiba,
Olyanok keresnek, akik régebben még soha,
A barátjának hív, pedig azt sem tudom, hogy kicsoda,
Távol tartom magamtól őket, megvan az oka,
Néha elmennék jó messzire, de néha nincsen hova,
Nem is csoda, hiszen túl hamar jött ez az egész nekem,
Nem voltam felkészülve, de nincs is itt a helyem,
Fellépés előtt még mindig megremeg a kezem,
Attól nem leszek valaki, hogy páran ismerik a nevem,
Rengeteg negatívat kapok, de én lenyelem,
Kérlek, mással játsszátok a pszichológust és ne velem,
Millió ember figyeli minden lélegzetem,
Ezért néha elbújok, a hibáimat nézegetem…”
- Köszönjük, hogy eljött Ms. Walker. Igaz, hogy idén beül az egyetemre? – interjú, interjú hátán, mióta megjelent a nevem a felvettek listájának negyedik helyén. Ezt megérdemlem, gürcöltem érte, elvágtam minden kapcsolatom az olyan emberektől, akik nem mozognak a köreimben. Akkor este valami végleg eltört bennem, és valami bezárult. Észre se vettem, hogy tényleg méhkirálynővé váltam, csak mikor már késő volt. Isszák minden szavam, ha nem csodálnak, félnek tőlem, kinyílt előttem minden ajtó, és én erre megtanultam lehetőségként tekinteni.
- Igen igaz, és hogy válaszoljak arra is, miért pont oda. Csicseregték a madarak, az ott lévő professzorok híresek a kinézetükről – nevetek, nevetnek. Pontosan ezt várják tőlem. Pontosan ezt akarják hallani, hogy én olyan erővel keresem az igazit, hogy nem zavar, mennyi szívet kell összetörnöm, míg meg nem találom. Felületes és sekélyesnek tudnak, aki úgy válogat pasit, melyik illik jobban az aktuális szettjéhez. És a legszomorúbb, sokan irigykednek erre, a helyemben akarnak lenni. Azt meg talán a tulajdon családom se látja, mennyire mű ez a mosoly….
Kezdőlap 
írta: 
Személyiségét tekintve ENTJ, tehát minden adottsága megvan ahhoz, hogy akár apja nyomdokaiba lépjen. A kisugárzását mindenképp megörökölte tőle. Karizmatikus, magabiztos, és van egy tekintélyt parancsoló kisugárzása, ami miatt a körülötte lévők mindig adnak a véleményére. Esze az van, legalább annyira okos, mint a bátya, de ezt általában elnyomja a stílusérzéke. A nagytöbbség csak a hibátlan testtartását, és a divatos ruháit látják. Na meg a hírnevet, amit egyszerűen képtelen magáénak tudni, hisz nem az ő érdeme. 
Imád vitatkozni, ezért kötözködőnek tűnhet. Szeret ő irányítani, pedig igyekszik erről leszokni. Nehezen mutatja ki érzéseit, ez a családi kapcsolatára is kihat. Épp azért, mert sok csalódás érte, magasak lettek az elvárásai. Nagyon jól tudja, milyen úgy magányosnak lenni, hogy közben rengetegen veszik körül. De nem osztja már a barátságát akárkinek, s főleg nem enged a kis világába bárkit. 
Walkerék olyan emberek, akik több milló másik ember előtt élik mindennapjaikat. A lakhelyüket mindenki ismeri, a családfőt tisztelet övezi, a gyerekeket pedig néha a sajátjukként tekintik. Kitty már ebbe született, nem tudja, milyen élet az, amikor úgy megy a kedvenc boltjába, hogy nem várja ott kedvenc lattéja. Nem tudja, milyen az, mikor nem elsőként kap meghívót egy nagy buliba. Arról sincs még csak fogalma sem, hogy milyen az az élet, amiben a tervezők nem keresik meg, hogy viselje a legújabb kollekciójukat. 
A nyilvánosság előtt élni, úgy hogy minden egyes lépésednek tökéletesnek kell lennie minden csak nem egyszerű. Egy fiatal lánynak kell a magánszféra és a kamerák kereszttüzében, soha nem kaphatod meg azt a magányt amire vágynál és mégis... olyan egyedül érezheted magad.
