Vannak időszakok amikor úgy tartja kedvem, hogy kiruccanok. Arra fogom, hogy ügyekent intézek, kapcsolatokat ápolok. Szeretem a pénzt. Az az oltárom, éltető Napom, életem központja. S nem a legbölcsebb dolog csak egy helyre koncentrálni mindezt. Szeretem a gomba módszert, szeretem a csalikat és a behálózást. S ezzel csak nem mást nyerek, mint pénzt, pénzt, pénzt. És ezen keresztül hatalmat, befolyást. Péládul a Tanácsba is. Jó dolog kis halnak, vagy távolni halnak lenni. A tűz közeli helyeket ne szeretem, hamar meg tudnak égni pikkelyeim. Éppen ezért, szerénynek tűnő adományokkal és befektetéssel bírok... úgy nagyjából mindne fajnál. A Tanácsban. Szeretek ebben nyílt kártyákkal játszani, s azért hát na. A saját fajo előrébb való, fejezzek ki némi loyalitást. És a pénz kell az uralkodáshoz. Pénz nálad van, akkor a hatalom is. Ha a hatalom nálad, akkor mások pénze van nálad és az nálam már nem egy nyerő kombináció. Ezért sem vágyom a trónra. Pedig az enyém lehetne, csak akarnom kell. Nem akarom. A pénzt akarom, az az istenem.
A gépem még a déli verőfényben landol, de már tele a naptáram, mielőtt felszálltam volna. Túlzottan nem zavar. Pár nightklub, pár kaszinó és mire felszáll a magángépem, újabbakkal leszek gazdag. Nem kéne ezért idejönnöm, de egyvalaki érdekel. Hayden. Jó ideje már, hogy eltűnt a radaromról, szánt szándékkal. New Yorkban sem látogattam meg, kíváncsi voltam, hogy bírja a ridegtartást. Nem kell magamhoz vennem, bőven elég annyi nekem, hogy az eszében tartom vagy tartatom, sokkal tartozik nekem, hogy ma ott legyen, ahol. S nem, egyáltalán nem terhesen. Az olyan majmokkal egyszerűen csak végzek. Jó kis aduász, éppen oda lavíroztatni, ahol látni akarom, a jövőmet biztosítva. Nem kell nekem mindenhol szem előtt lenni.
Ő azonban nem feltétlenül csak ebben fontos a számomra. Az élete nagyban hasonlít az enyémre és mit nem adtam volna, ha a kellő időben valaki felkarol. Ma sokkal több pénzem lenne és sokka kevesebb, gerincig szántó lelki sérüléseim. Utóbbit leszarom, az előbbit pedig minden erőmmel behozni akarom. Pénz az első. Pénz a második és pénz a minden.
Nagyot lélegzek a szennyezet, washington dc levegőjéből, hiányzik a sós felíz belőle, mint Las Vegasban is.

Órákkal később már türelmesen várakozom. Az illető még nem tudja, hogy éppen őrá. Ez benne a szép. Meg a kávézókban, kiülhető teraszokkal, s az idő is éppen annyira kellemes, hogy csak könnyebb kabátban, sállal, de még nagyon is élvezhető a Nap fénye, kis idő után már a kabát sem hiányzik.
Hosszú kávét kértem, tejjel, mézzel és szerecsendióval. Ez a kombó fel tud melegíteni, másoknál chilis forró csoki illata leng körbe, azt is élvezettel szimpantom be.
Erre kell  majd jönnie. S veszettül kíváncsi vagyok, észrevesz-e. S ha észrevesz-e, vajon akar-e beszélgetni. Mert nekem vannak híreim is.....

Ebben a városban nem kell akklimatizálódnom, nincs időcsúszásom. Semmi bajom nincsen némi céltalan csellengésen kívül. Sose hittem volna, hogy egyszer itt fogok állni majd. Egyszer úgy volt, hogy jöhetek. Ez lett volna a karácsonyi ajándékom, megkaptam a repülőjegyet is meg mindent. A programok is megvoltak előre, mit nézünk meg, hova megyünk. Aztán apám lefújta. Szar bizonyítvány, gyenge eredmény ami nem megengedett, mert az egyetem a seggembe is belát az orromon keresztül majd. Szerinte akkor baltáztam el a jövőmet amikor az lejött. Pedig egyébként egy kibaszott kamu. Úgyis meglett volna, legfeljebb nem oda és úgy ahogy ő akarta volna. Nála csak a Borostyánliga játszik, ami alatta van az mind szar és semmirekellő.
Úgyhogy most későn kezdődő napjaim vannak és túl hosszúra nyúló éjjeleim. Valójában teljesen kezdek átfordulni, pedig megígértem magamnak, hogy keresek valami melót, amihez szintén nem kell túl sok erőfeszítés, vagy ha mégis akkor meg olyan a fizu. Otthon eléggé kimaradtak a pályaválasztási tanácsadózós tervek. Egyébként kurvára felvettek volna, csak nem kezdtem meg az évet, a tandíj hiányzott amihez kellett volna az öregem. Azt mondta, hogy oda nem. Arra nem hajlandó pénzt adni. Váltsunk, keressünk megoldást. Élete leginkább kompromisszum készebb mondatát ejtette ki a száján. Kisétáltam, másnap meg leléptem.
Felöltözöm és trafikot keresek cigi reményében az utcán, meg a reggeli lapot. Melók miatt meg minden miatt. Erről meg már lekéstem. Ebben a városban a reggeli hírek csak egy óráig tartanak, utána már más az aktuális. A kukába is hajítom mikor erre rájövök. Rossz szokás. A kávéhiány viszont komoly dolog, szóval kivakarom az aprót a zsebemből és tripla americanot kérek minden nélkül. Mondtam már, hogy nem vagyok jó ébredő? Más vágyam se nagyon van csak leülni egy sarokba és kussban meginni. Ez meg is történik, mégis kellett volna az az újság. Ebben a városban mindenki azt bújja. Otthon mindenki divatlapokat búj, barnább akar lenni mint a többiek, elvárás a kockás has meg a lóvé. Magam sem tudom, hogy ahol tartok az inkább szárnyalás ahhoz képest, vagy maga a mélyrepülés. Felnézek és egyszerűen csak egy nevetős halk "baszd meg" hagyja el a számat. Leith. Felállok és az asztalához sétálok. Baszki, vagy két éve nem láttam már az arcát, nem hallottam a hangját. Sosem fogom elfelejteni, hogy segített a szükségben. Hitt nekem, nem rázott le azzal, hogy csak egy kölyök vagyok és húzzak szépen haza. Lenézek rá, leülni csak úgy, elég nagy tahóság.
- Azt hittem nem hagyod el a szentélyed. - megkapja a félmosolyom - Mi szél hozott DC-be, Leith? - rábökök a székre, ha bólint leülök a nevemmel kidíszített papírpohárral együtt. - Tré a hely, nem adnak bele rumot. - bezzeg Vegasban, ott meg csak az van hozzá. Egyébként előle nem kellett eltűnnöm. A számom is tudja, én is az övét. Beszéltünk is, néha meg csak úgy. - Szinte furcsa élőben. - iszom inkább a kávém, ez a hely nekem nem annyira jön be. - Zavarok amúgy? - neki egyébként van valami dolga mindig. Nem sok az üresjárat, bár ki tudja mi változott meg két év alatt. - Azt ne mondd, hogy költözést tervezel. - nehéz a helyzet, vagyis csak különös. Rájövök, hogy tépem a számat. Szövegelek neki, mint valami hülye. Hátradőlök a széken. Szerintem azt még nem mondtam neki, hogy DC-ben vagyok, akkor ez valami kikúrt véletlen lehet. Karma meg ilyenek.

A diós sütemény annyira jól esik. A nyugati parton mindent borzalmasan szétcukroznak. Itt legalább néha befigyel a juhar, amit jobban kedvel lelkem. Tökéletes a kávéhoz, felmelegít és ad értelmet annak, hogy kint élvezzem a Napot.
A hangra felnézek, a napszemüveg itt is kötelező, nem vágyom arra, hogy szemen töröljön a Nap, csak élvezni akarom, nem belevakulni.
A bökésével egy időben tolom ki lábammal a széket, hogy helyet tudjon foglalni. Alaposan szemügyre veszem, halvány mosoly van arcomon. Hátradőlök.
- Az én szentélyem az egész világ – tárom szét a karom. Ahol pénz van, ott én is ott vagyok. És pénz mindenhol van. Szertem gyarapítani, szeretem osztani, hogy még több jöjjön vissza.
- Mintha azt mondtad volna, később jössz ide – utalok a városra. Majd előre dőlök és nevetve átkarolom, megpaskolva a hátát.
- Rég láttalak, Hayden – szeretem a nevét, sosem becéztem.
Kíváncsi vagyok rá, saját magam akartam meggyőződni, mennyire volt jó a fogadásom magammal szemben, hogy mivé alakul. S ez az alkalom kiváló lehetőség arra, hogy erről megbizonyosodjak. Vannak elvárásaim másokkal szemben, akár tud róla, akár nem. Haydennel szemben is van, s nem baj, ha nem tud róla. Annál jobb.
- Ez egy öreg hiba, de orvosolható – mosolygok rá. Rum. Megy a kávéhoz.
Alaposan megnéztem, ahogy helyet foglal. Megváltozott, de hát ki ne változna, az évek alatt? Mégis, valahol ugyanazt a fiút látom, mint mikor azt rendeztem el neki, hogy elpárologhasson otthonról. Nagyon sok közös vonás van korai életünkben és azt különösen kiemelten kezelem. Nem, mert gyenge lenne. Hanem éppen, hogy erős. Ez csak megerősít bárkit is és tudni akarom a közelemben. Még ha éppen több tízezer kilomégteres távolságra is van tőlem.
- Kétdimenziósból három? - Mosolygok rá, s intek a pincérnek. - Kérsz valamit?  De, zavarsz, menj már innen – nevetem el magam.
- Jó beléd botlani – teszem a vállára a kezét. S botlásról szó sincs. Olyan nálam a nem létező szavak gyűjteményében van. Tanulság inkább. Kerestem az alkalmat, hogy össze tudjam kötni a pontokat és ez most érkezett el. Sosem pazarolom az időmet, mindig ott vagyok, ahol éppen  lennem szükséges, hogy elérjem terveim. És ehhez ide is kellett jönni, politikai vízfejű társaságnak.
- Ide? A pipere kirakatba? -  előbb fürdök meg édesvízben, mint hogy végleg ideköltözzek. Ám a jövő még alakulhat úgy.
- Te mit keresel itt? - beszélgettünk róla, nem beszélgettünk, lényegtelen. A dolgok mindig változnak, így a tervek is.
A pincér megérkezik és mivel nagyon kifejezte magát a hellyel kapcsolatban, így csak három szelet diós-körtés süteményt kérek és a számlát, majd átnyújtom neki a kártyám.
- Merre tartasz? Pótoljuk a rumot a kávédba? - Pillantok a kávéjára.

Leith, komolyan nem hittem volna, hogy DC-ben fogunk találkozni, New Yorkban sem tettük. Los Angeles környékére meg inkább már én nem megyek, pedig iszonyat dolgok voltak Vegasban, azt hiszem míg élek nem fogom elfelejteni azokat. Azóta meglehetősen nagyot fordult velem a világ, konkrétan egy atomtöltet erejével verődött le a tojáshéj a seggemről, ami lehet amúgy meg se volt már 12 éves korom óta. Anyagilag viszont megvolt, sose kellett kínlódnom a ruhatárért, telefonért, bicikliért meg nagyon semmiért sem. Nem üres zsebbel jöttem el otthonról, de nem is tartott ki túl sokáig. Kénytelen voltam melózni, szerencsére Leith elintézett nekem hamis papírt, nevet, így szerintem ki sem tudódott, hogy merre járok. Apámat is azért szoktam megcsörögni, hogy idegesítsem.
- Tényleg? - nevetem el magam és le is ülök, ha már ilyen szépen fel lett ajánlva. Végigmérem őt, hát változni nem változott. Amilyen ártatlan arca van meg sem lehet mondani róla, hogy miféle körökben ténykedik. Eszelős régen láttam, pedig milyen jóban voltunk mi ketten! - Legközelebb engedélyt kérek a belépésre, jó? - mosolygok tovább. Olyan, mintha kicsit máshol lennénk. Nála. Amikor mindegy volt hova mentünk, mindenhol tudott mutatni egy olyan helyet amihez köze volt valamilyen módon. Elég király volt.
- Nem terveztem ennyire hamar, de így alakult. - végtére is itt legalább van létező ismeretségem akihez jöhettem. Meglepődöm az ölelésen, de viszonzom, a hajába szagolok. Leithnek mindig jó illata volt, tényleg mindig. Ez pozitívum. Visszadőlök a helyemre és beleiszom a kávéba. - Nem most volt, Leith. - ismerem el. Pedig mit jelent két év? Semmit szinte, Bár most a szemébe nézve a közelében lenni kicsit tudatosítja, hogy sok hét, még több nap és ezernyi kis dolog ami közben történt vele és velem is. A napi semmiségek, amik fel sem tűnnek ha valakinek nap mint nap a közelében vagy, ha vele vagy.
- Azt ne mondd, hogy rumot rejtegetsz a kabátod alatt. - még direkt be is nézek az asztal alá, mintha tényleg keresném. Leith izgató jelenség, nem is kicsit. Azt hiszem az ilyen gondolataimnak sem most van itt az ideje, sem a helye. Kavargatom a kávét, amit az emlegetett ital nélkül eleve unalmasnak gondolok. Helyette őt vizslatom kíváncsi tekintettel. Persze nem elvárás, hogy kösse az orromra miért is van itt pontosan, bár ettől függetlenül érdekel.
- Sőt, négy, mert meg tudlak érinteni is. - ahogy tettem az előbb, mert ő is tette velem. Ezt a telefon nem tudja megadni, sem semmilyen program, mindegy mennyire okosak. Megrázom a fejem. - Semmi olyat amit itt tudnának adni. - korán van az evéshez, az édességhez meg egész más dolgokat társítok mint egy átlagember. - Elmegyek, ha akarod. - hogy emellé miért mosolygok rohadékul, azt gondolom érti. Eszem megáll magamon is néha. Mondjuk a szex nincs is napszakhoz kötve ha már itt tartunk.
- Igazság szerint inkább én botlottam beléd, nem? - nézek a karjára. Lassan felhívásnak veszem, hogy ennyiszer ér hozzám. Szeretnék rágyújtani, itt azt sem lehet. Sok minden mást is csinálnék, amire se kávézó, se más nem ad teret. - Amúgy a környéken lakom, néha belépek ide kávéért. - na igen, Damien ilyen ízlésére kifejezetten lehet hagyatkozni. Ő nem iszik szar dolgokat, ami magamról nem nagyon mondható el. Bár két éve mondjuk elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyáltalán kávéhoz érjek, mostanra egészen megszoktam.
- Naa, ha ez a pipere kirakat akkor Los Angeles meg a szilikongyár? - ott kimondatlanul is tudjuk, hogy hogyan kell kinézni, mikor milyen árnyalatú bőr illetve haj dukál. Azt is, hogy milyen testalkat. Hiába, vannak dolgok amik nem változnak. Bár Leith igényli gondolom az óceán közelségét, a vérében van. Hümmögök egyet, ez érdekes kérdéskör lesz.
- Lakik itt egy - már megint Damien megnevezése kellene, komolyan kiszótárazom magamnak, mert annyira nehezen ítélem meg, hogy mi ketten egyébként hányadán is állunk - barátom. Történt egy kis malőr korábban, úgyhogy becsöveskedtem hozzá. - jobban mondva beállítottam egy utazóval és megkértem, hogy fogadjon be. Szerintem kérni nem szégyen,hiszen tőle is kértem szívességet két éve. Amit nem sajnálok, egyáltalán nem. Felsóhajtok. - Amúgy még nem tudom mit. Majd kisül valami a dologból. - vállat vonok. Nézem míg fizet, nekem még bankkártyám sincs jelenleg. Ahhoz további szarságok kellenének, elvagyok a kp-val.
- Sehová. - rámosolygok - Kávé nélkül is jöhet a rum, de csak ha becsatlakozol. Egyedül unalmas. - nem teljesen igaz, szoktam én egyedül is iszogatni. Viszont ha már ilyenek a véletlenek, akkor miért kellene egyedül tennem? - Mióta vagy ilyen édesszájú? - kétlem, hogy neki azt jelenti, amit nekem. Nálam bármilyen torta, sütemény mindig valami előjáték vonzattal bír. Furcsa szokások. - Na, menjünk! - állok fel, kicsit előredőlve nézek rá kíváncsian. - Van is valami hely ahová elvinnél, vagy a rumos kérdés csak költői volt és idegenvezetősködjek? - nekem mindkét opció megfelel.

Számító vagyok abban, kinek segítek és kinek nem. Mérlegelem annak súlyát, hogy a belefektetett energia kifizetődik-e, s ha igen, az milyen időtávon belül. A haszon érdekel, ami pénz formájában szeretem, ha csörög a zsebemben.
Hayden mégis valahol más volt. Nem mondom, hogy nem fogom elővenni az aduász, segítettem, kártyát, de nagyon fontos az időzítés. És hát vannak itt más tényezők is, ha róla van szó.
Nem ismételem önmagam, ha már azt kell valakinek tennem, meg bizonygatnom, azzal ott már régen bajok vannak. Inkább hellyel kínálom, foglalja le azzal magát. Addig is szemrevételezem, mennyit is változott. Legalábbis külsőben.
- Ez egy elég jó ötlet – hunyorgok rá, amit ugyan nem látni a napszemüveg mögött, alig mozog a szemem sarka.
- Így alakult? Hát mi vagy te? Hab az óceán tetején? - nézek rá, hirtelen hidegen. Vagy mi alakítjuk a sorsunkat, vagy halottak vagyunk. Végleg. - Mióta lettél te ennyire szub? - de aztán átkarolom, mert hiányzott már... mindene.
Mindneki változik s ez így van rendjén. Visszafelé zuhanni rossz, sosem engedtem ennek az érzésnek, olyankor többszörös erőfeszítéssel toltam előre magamat és felfelé is. Nem, nem akartam megengedni magamnak, hogy a visszarántson az a múlt, ami tulajdonképpen kivetett magából, mert nem kellettem.
- Sokkal inkább egy polcon rejtegetem – hogy hol és kinek a polcán, az mindig is egy nagyon jó kérdés. A válasz pedig hozzá sosem egyszerű. Attól függ hová és milyen ügyben érkezek.
- Négy? - az érintés nekem inkább érzet, mint dimenzió, de hát az is érzékelés kérdése. Ott van utána az illat, s nem mellesleg, még most is nagyon jó illata van. S most nem akarom megkóstolni, mint ahogy régebben annyiszor tettem. Ahhoz a ruhája alá akarok férni és itt az emberek olyan veszett prűdek, hogy az sok pengő dolcsimba fájna, ha most nekiállnék letépni az ingét. Pedig megérné, tudom
- Látom, szíved csücske a hely – nevetem el magam. Nem zavartatom magam, hogy neki nem a kedvence a hely. Sosem akartam másoknak megfelelni, magam vezettem saját utam. Neki más fekszik, s én meg élvezem az itteni ücsörgést. Főleg, hogy tudtam, érkezni fog.
- Mmm, azt megnézném – kapok be egy falat süteményt a villával, aztán látványosan ki is húzom a számból.
- Fogalmazhatunk így is – belém botlott, mert én akartam, hogy belém botoljon. Ha akarom, akkor azt sem tudja, hogy a városban jártam. S még azt sem feltétlenül, hogy láttam.
- Itt? - ez egy elég puccos környék. - Nagyon helyes. Alább ne is add – becsülje meg magát, határozza meg, mennyit ér és alább sose adja. Belőlem, mikor ezt állapítottam meg, az elemi düh fröcsögött. Mert fájt, hogy akinek fontosnak kéne, hogy legyek az életében, még az öngyújtó is többet jelentett a számára.
- Mindenféle értelemben igazad van – mosolyodom el szélesebben. Ott csak az óceán miatt kötöttem ki, akkor ruccanok bele a sós habokba, mikor kedvem tartja.
- Malőr? - Nézek rá. - Mit szúrtatok el? - Kortyolok a kávé végébe. S ha vannak itt barátai, az már jó jel. Lassan kapcsolatai is lesznek, az pedig itt az egyik legnagyobb létfontosságú. És hát a pénz, természetsen.
- Te most viccelsz? - nézek rá hitetlenkedve. - Nincs melód és te a tökeidet libegteted? - adom a felháborodottat, majd elvigyorodom. - Nagyon tudsz valamit – jegyzem meg sejtelmesen. Az olyanban, hogy a kemény munka az igazi munka, meg a kemény munka az igazán kifizetődö, olyan gyorsan koptak ki a nemlétező szótáramból, mint párafolt a napsütésre.
- Szívesen – teszem le a csészét, kifogyott belőle a kávé. - Mióta elfogyott a tejszínhab...
- Te vagy idevalósi, lepj meg – ha lebujba megyünk, az sem zavar. Sosem voltam egy szende szűz és nem feltétlenül csak a mosolyommal vettem le másokat a lábukról. Szó szerint. Néha a fejüket is...
Visszateszem a széket az asztal alá, s begombolom a kabátom.
- Nem tudom, mióta vagy a városban, de egyet mondhatok – igazítom meg a sálamat most már az utcán haladva. - eléggé feszült a hangulat. Régen volt már ilyen csend a városban – voltam már itt párszor, van összehasonlítási alapom. - Mintha csak arra várnának, mikor borítják el az első dominót. Légy résen, hogy tudd, mikor kell ugrani, hogy a megfelelő hely jusson neked.
Osztogatom a kéretlen tanácsokat? Nem szokásom, de az információ szolgáltatásaára jó okom van. Hogy mi is az? Megtartom magamnak.

Szinte teljesen képtelenség, hogy itt látom ebben a városban, ráadásul pont ezen a helyen. Kicsi a világ vagy mit szoktak ilyenkor motyogni az okoskodók. Bárkire előbb számítottam volna, mint rá. Leith itt van DC-ben! Mi a fasz, de komolyan!  A mai napig sem tudom, hogy amikor kurvára lebuktam előtte azzal, hogy nem vagyok 21 és mégis a halálomon voltam a kaszinóban miért nem hívta a zsarukat. Helyette elvitt valahová, segített. Maradhattam is, rájöttem az ő világában, hogy a sajátomba nem akarok visszatérni. Oda, ahol nem kellek és mindenkinek csak a terhet jelentem. Mert más vagyok, hülye vagyok, kihasználható, magam se tudom. Mindenesetre nem baszott ki, ellenkezőleg.
- Gondoltam, hogy bejönne. - elnevetem magam, Leith nem az a figura, aki megelégszik azzal, amije van. Mindig akarja a többet, a jót, a legjobbat. Igazából ez egy kurva élhető tulajdonság, főleg ha megvan az ember tőkéje is hozzá. Az életem viszont más mederben folyik. Nincs benne az ő biztonsága, sem az otthoné. Senkié. Egyedül Damien jelent most stabilitást, nem küldött el, hanem befogadott. Szóval igyekszem nem elbaszni a dolgokat nála, bár vannak még sarkalatos kérdések amiket meg kellene beszélni. Ha lakva ismerszik meg a másik, akkor velem nem sokan kívánnának együtt is élni.
- Mondom, így alakult. - kicsit meglepve pislogok rá. Nem tudom eldönteni, hogy ez a pillanatnyi váltás egy rám irányuló düh, netán aggódás, elvbeli meggyőződés. Nem igazán tudtam őt megfejteni, bár talán egy évet ha laktam Vegasban. Az utam elszólított. - Ettől még nem lettem szub, csak néha tudod. Így alakul. - pedig a habos hasonlat még találó is, szeretek sodródni. Nem tudok megállni két lábbal, az elemem a víz. Az pedig örökké mozog, soha meg nem áll, különben állott lesz, algás és halott. Az öleléséből már nem érzem viszont a hűvöset. Egyáltalán nem. - Csak nem aggódsz értem? - súgom a kérdést a fülére. Mást nem teszek, hiszen köszönünk. Régen volt, meg egyáltalán. Sokkol, hogy most látom élőben. Nem is tudom mikor hívtam fel utoljára. Két hónapja talán. Akkor még kicsit másabb volt a szitu.
- Titokzatos. Beavathatsz, jó italra nem mondok nemet. - felnevetek, visszadőlök a saját oldalamra, igazából itt még a székek sem tetszenek, jó nem vagyok kávézóba járó alkat, ez van. Felmutatom a négy ujjam és bólintok.
- Négy, ha mindent hozzáadsz. - végigmérem, ebben pofátlanság is van, de ismerem a testét. Az illatát, a sóhajait is. Vagyis ismertem. Ízekkel, illatokkal és érintésekkel együtt nekem már negyedik dimenziós az élmény. Pláne ha még komolyan ki is tudom élvezni a dolgot. Akkor főleg.
- Ja, rettenetesen. Sötét bárokban jobban érzem magam. Őszintébbek az emberek, mint az ilyen helyeken. - pedig sznobnak neveltek. Olyannak, aki adja meg a módját annak is, ha egyszerűen elmegy valahová reggelizni. Nehogy már a suliban egyen a többi proli között. Még kurva villásreggelire is jártam a családommal minden hónap második vasárnapján, mert szükséges volt. Persze mit érdekelte őket, hogy mi, a terem túlfelében vodkát öntöttünk a narancslébe, rumot a kávéba. Figyelek rá, valaki játszadozik. Vagy szeretne.
- Nem csak nézni kell. - mosolyodom el lassan, jókedvűen, felcsillanó tekintettel. Hiába, javíthatatlan vagyok vagy mi. Menthetetlen inkább. Pont ő volt az egyik aki mindig mondta, hogy éljem meg a mát, na ezt kurvára meg tudtam jegyezni. Vagy lehet korábban emlegette nekem sokat valaki? A szép árnyam, akinek mindenre volt egy okos felelete.
- Miért, hogyan mondhatjuk másképpen? - kérdezek rá némi kíváncsisággal megtolva. Ez egy véletlen, nem? Mármint nem is nagyon lehetne más, még matematikailag is eléggé képtelenség lenne végiggondolni. A találkozásunk biztosan az, vagy a jelenléte, vagy a faszom tudja. Kicsit összezavarodva nézek rá.
- Igyekszem jó fiú lenni. - mondom komoly arccal, de felröhögök. Mindig igyekszem az ilyesmivel, aztán lehet nem feltétlenül az sül ki belőle. Próbálkozom, komolyan. Damien olyan kibaszott rendes, nem verhetem tönkre a házát, sem az életét. Mondjuk ha nem akar velem lógni, akkor ettől megóvható. - Persze, hogy igazam van. - ismerem Los Angelest, bőven jól, bár ezzel még nincs teljesen összehasonlítási alapom, azért elég szerves különbség van a két város között. Mondjuk ez a hely sem szent, csak talán nem kap akkora figyelmet. Vagy nem abban az értelemben mint kellene.
- Mondjuk úgy, hogy kicsit sok lett a szabály áthágásom. Megelégelték és inkább kirúgtak. - vonok vállat, nem annyira vettem a szívemre, bár nyugger meló volt, elvoltam benne. Persze Leith erre a fejét csóválná, hogy a nyugger melóval sose lehet egyről a kettőre pattanni, amiben meg amúgy igaza is lenne, szóval azért nem sietek annyira beszámolni neki a meló mibenlétéről.
- Pedig nem lettem kurva, elvetettem a gondolatot. - nézek én is komoly arccal. Egyszerű lett volna, csak dugni és felvenni a lóvét érte. Elképesztő pénzeket ki tudnak csengetni néhányan egy-egy menetért. Ebben inkább szorítkoznék a saját ízlésemre, nem az akárkire. - Amúgy csak kezdeti nehézség, megoldódik. - biztosan találok valamit, eddig is találtam. Vannak dolgok amikhez apám lévén értek, vagy épp pont miatta. Azért nem csak hédereltem, na!
- Az túlzás, hogy itteni vagyok, de legalább akkor csináljuk együtt. - na meg nem sok alternatívám van, vagy bárba megyünk vagy ilyenek, talán három opció van - Melyik szállodában laksz? - mármint gondolom nem az utcán csövezik és pár óráért kétlem, hogy ennyit repült volna. Bár nála sosem lehet tudni, talán puszta kedvtelés. Elindulok kifelé, igazából pont nem ez a környék kell nekem, ő meg elvileg most az én idegenvezetésem élvezi, úgyhogy lejjebb tesszük a lécet árak terén. Rágyújtok és érdeklődve nézek rá séta közben.
- Fogalmam sincs miről beszélsz. Mi van ebben a városban? - tényleg kíváncsi vagyok, na meg nem is nagyon értem. A karja után nyúlok és megállítom, hogy magam felé fordítsam. - Semmi gáz nincsen, ez is csak egy város. Egyébként meg nem mozgok olyan körökben, hogy megérezzem a nagy váltást. Vagy hallottál valamit? Gáz van? - az arcára simogatok, tényleg nem értem miről beszél. - Béreltél kocsit, vagy hajlandó vagy a királyi segged taxiba pakolni? - vigyorgok rá közelről és el is engedem.  

Volt akkor a humorában és a tekintetében valami, ami miatt úgy döntöttem, inkább magammal viszem. S legfőképpen, nincs kedvem zsarukkal játszadozni S legeslegfőképpen: hallgatok a zsigeri ösztöneimre. Azok sosem hazudnak. És ez a fiú, hiába volt olyan, amilyennek látszott, valójában nem az és nem olyan volt.
Kurva szerencséje van, hogy nem látok a gondolataiba, mert most adnám a mai második taslit, hogy lebólintja az asztalt. Ennyire nem hinni magában...
A nulláról vittem én is idáig. Nagy pofa, nagy megfigyelés, ügyes játszmák és Hang. Sok más tényező is fütött, ebben a gyűlölet is benne volt, hogy a volt világom le se szart. Aztán már én szartam le. Akkor nem kellettem nekik, pénzesen meg ők nem kellenek nekem.
- Egy lóf@szt – mindenki a saját sorsának a kovácsa. Nincs a hangomban semmi erély, semmi indulat. Rideg ténymegállapítás volt a részemről.
Hosszabban nézek rá. A szemeibe. Nem kell levennem a napszemüvegem, látom a nélkül is, amit látni akarok rajta. Voltam ebben a fázisban, noha életem korábbi szakaszában. Nem felelek rá semmit, hiszen már kijelentettem elég egyértelműen a véleményem. Az meg pont nem változott.
A fülembe súgást is válasz nélkül hagyom. Lehet segélykiáltás, de meg kell tanulnia megállni a saját lábán. Vagy egy csónakot építenie, s eveznie az élet sodrában. A gyengéket meg a hátam mögött hagyom. Ha Hayden gyengének bizonyul, kikerül az életemből. Ilyen egyszerűen működöm, s eddig bevált.
- Helyes – húzom félmosolyra a szám.
- Négy? - nézek rá, aztán legyintek.
Rejtélyesen nézek rá.
- Gondolod? - a mesék mindenhol mesék, akár önámító, akár tudatlan, akár tudatos. Voltaképpen minden játékot és játszmát szeretek, ébren tartja az érdeklődésemet. De nagyon kevesen értenek hozzá és tudják mesterien űzni. Ebben a tündérek verhetetlenek, és hát persze az emberek. Mi sem vagyunk semmik, de az emberek a tudatlan játszmáikkal, annyira élvezetes nézni őket.
- Akkor meg végképp megnézném....
Rejtélyes mosoly, újabb falat a süteményből. Nem, nem fogom neki megmondani, hogy nem véletlen az összebukkanásunk. Tudni akarom, hogy van és éppen mit tesz, avagy nem tesz.
Meglepett döbbenettel nézek rá.
- Te és a jófiúság – hiszen ahogy néztem, éppen az elől menekült, mielőtt nálam kötött ki. - Csak nem találkoztál valakivel? - Érdeklődöm. Hiszen akkor akarunk változni a leginkább, ha valaki bekerül a képbe, mint lehetséges... komoly kapcsolat.  Ezért nincs nekem egy sem. Senki kedvéért nem vagyok hajlandó változni,csakis a saját magam hajlandóságára és kedvére.
- Csak nem nyakkendőt kellett kötni és villásreggelizni? - illene képbe, hiszen ezt a helyet is úgy rühelli, mintha leprások reggeliznének éppen kint.
- Annál többet tudsz benne – nem elítélendő számomra az az életmód. Olyanokat veszek be, és a klubokba is, akik élvezik és céljuknak tekintik. A többi mehet a pokolba a futtatóikkal együtt. Őket kíméletlenül meghajtom, mielőtt feladnák. Érezzék, mennyire is sz@r azoknak, akiket így futtat. És mert élvezem.
- Mióta oldódik? - érdeklődöm.
Nem baj, ha sodródik az árral. A nagy halakra várni kell, türelemmel.
- Szálloda? Nem ettem meszet, hogy szállodába menjek – vettem egy luxus apartmant, s majd kiadom, míg nem lakom ott. Kiveszem a zsebemből a névjegykártyámat, amin az itteni címem szerepel. Mindneki csak bérelget, nekem meg jól jön a tulajdonlap. Az is újabb kapcsolat, bevétel, pénz, pénz, pénz.
Szépséges az érintése. Éppen olyan, még mindig, mint pár éve. Ebben nem változott. Ó, édes, hát ezért vagy így, ahogy! S ettől kedvem támad valamire. Ötlet, s csak az a kérdés, mennyire lesz az jó? Ráhelyezem tenyerem a kézfejére. Hagyja ott egy kicsit tovább, jó helyen van az ott, ahol van.
- Nem te mondtad, hogy szereted a sötét sarkokat, mert az emberek ott igazán őszinték? - Ingatom a fejem. - Dehhh... ha nem tudod, akkor éppen pont a legjobb helyre megyünk.
Be is lököm a tőlem jobbra lévő egyik ajtót, s berántom magammal. Mielőtt még a frász jönne rá, megcsaphatja az orrát a sör, cigi és sok más egyéb szag. Utálom ezeket a szagokat, a rémes gyerekkorom minden sz@ra feljön. De itt lehet valóban a legjobb híreket szerezni.
Lekapom a kabátom, sálam, s ledobom az egyik padra, a szemüveget az ingem nyakába akasztom. Letolom az egyik ülőhelyre.
- A szokásos? - Akkor még tudom, mit ivott sokszor, azóta változhatott az ízlése is.

Változatlan arcberendezéssel figyelem nevetését. Végre megy neki felszabadultan is. Itt volt már az ideje. Majd ráérez más nevetésekre, egyeseket én adtam meg a számára, mint igazi élvezet. Sokan azon a véleményen vannak, hogy szexfüggő vagyok. Ám az egészben a játékot élvezem. A hatalmat a másik felett, vagy éppen a küzdést a vezetésért. S az élvezetet benne. De a hatalom az, amit igazán élvezek benne. A játékot. Mint mindenben. Legfőképpen akkor, ha ahhoz pénz társul. Lehet az kaszinó, bár vagy egyéb kapcsolatok formájában, amin keresztül pénz áramlik.
- Tudod, ezt azok mondják, akik bizonytalanok magukban – nézek rá jelentőségteljes mosollyal. - Hogy nem egyezik a véleményünk, beszélni még jó róla. Ha legyintesz rá, mint most tetted, egy rakat információtól, ötlettől és lehetőségtől vágod el magad – a játszma lényege abban is áll, hogy a másikat megnyitjuk. Tökre letojom, hogy más a véleményem a partnerrel. Az foglalkoztat, honnan és hogyan lesz ebből nekem hasznom. Hiszen a másféle gondolkodásával éppen egy olyan területen mozog, amin én éppen nem. Dupla öröm, nem? Jön a pénz és jön a befolyás. - Szóval, ha már levágódtál a székedről a nagy legyintésedben, akkor visszatérhetünk a témára.
Tetszik az a mosoly, ahogy rám néz. Benne van az az ártatlansága, aki mindenkinek megvan. Nekem nincs, az már valahol elveszett, hogy azt kívántam, anyám a büdös életbe ne tegye be a lábát a lakásunkba.
A riposztra a legyintésemmel, megfogom a kezét. Érintsen még egyszer. Legyen akkor négy.
- Ezt nevezik melóhelyen kurválkodás a pénzért fejezetnek – bólintok. Egyenes vagyok, ha már másban annyira nem. Én is ugyanezt teszem, ám az említett üzletemberrel ellentétben, én magamat adom és még élvezem is.
- Használd is ki – pillantok rá. Onnan kezdtem én is, meg kaszinókban, kaszinók bárjában, néha, aztán egyre sűrűbben sötétebb helyeken. Meg lehet az embereket s nem embereket is fogni a test örömeivel, ám ha nem akartam lentre kerülni a kapcsolatban, mást is beemeltem a dolgokba. És így építgettem magam egyre feljebb. Sokszor estem pofára, s ezekből tanultam, tudva, hogy felállni mindig fel fogok, ha padlóra kerülök.  Mások tartanak attól, hogy oda jutnak megint. Nekem csak egy lehetőség az újrakezdéshez, semmi más. A félelem már kihúnyt belőlem, az a legnagyobb akadálya a sikereknek. A ragaszkodás. Nem ragaszkodom semmihez.
Rákönyökölök az asztalra, s lehúzom a napszemüveget, úgy nézek rá. Nem kell a szemeimbe sem tekintenie, hogy tudja, mi lapul bennük, s nem csak, mert a mosolyom is mesél a gondolatomról. Pár másodperc múlva visszatolom a napszemüvegemet és folytatom a nassolást tovább.
Elnevetem magam.
- És az ágymelegítőid? - nézek rá. Hiszen azzal karban kell tartani magunkat. Érdemes. Már csak kapcsolati szempontból is.
- Senki kedvéért? - Kapok be egy újabb falat süteményt. - Hanem akkor mi volt? - Érdeklődöm  tovább. Meg eldönthetné, akar-e róla beszélni, vagy most azt akarja élvezni, hogy mindent harapófogóval húzzak ki belőle. Amit nem fogok tenni, mert nem vagyok egy olyan típus.
- Hanem? - ha nem a dolgozói, akkor fogalmazza meg pontosan. Láttam én akkor is az arcán és a tettein, mi az, s jó is, ha kimondja. Útkeresés, vagy mifene.
- Jajmárén! - mosolygok vissza. Nem vagyok az apja, a rosszisten mentse őt ettől. - Oké – vonok vállat. Nem vágyom mások basáskodására, sőt, még inkább elvárom, hogy képes legyen a saját lábán megállni. Akárhogyan is és akármelyiken is.
Egy „he” szemöldökrántással nézek vissza rá. Majd megérti, hogy ingatlanba sokkal jobb fektetni. A reakciój alapján valami egészen más párbeszéd lehetett a fejében.
- Ahogy mondod – bólintok. Utálok mások által használt szarok között aludni. Ezt valahogy minden sznob elfelejti. Mert van ám a szállodáimban is olyan bosszú, hogy csak mondják, lecserélték az ágyneműt. A bosszút szeretem, ha édes és ha valóban úgy van, nem dorgálok érte. Kicsinyes bosszú. De az áldozat általában megérdemli. - Helyes – ha nem tartaná meg, ha az életben nem keresne, akkor sem szakadnék sírva a kardomba. Valahogy nem egy ilyen típus vagyok.
- Meeert... itt vagyok? - Felelem magától értetődően. Máshol is vannak lakásaim, házaim, amiket kiadok, amikor éppen nem vagyok bennük. Kivétel, amiket rendszeresen használok.
A kezemet másfelé szeretném rajta kalandoztatni az érintése után.
Csak egy pf hangot adok, s a válaszom után közelebb hajolok hozzá, ám nem érünk össze végül, hanem berántom az ajtón, s mielőtt még elesne, magamhoz ölelem, éppen csak annyira, hogy visszanyerje az egyensúlyát, aztán elengedem. Addigra már eljuthatott hozzá a tudat, hogy hova is jutottunk.
- Nem azt mondtad, hogy azt szereted? Meg a sötét helyeket? Voilá! - tárom szét a jobbomat a belső tér felé mosollyal. Amiből jobban látom a helyet, mint más, szirénként megszoktuk a sötétséget is.
Ledobva őt a padra, holmijaimat meg a másikra, jellemben, tartásban is változom. Megvan az alaptartás, ám ebben a közegben nőttem fel. Ha a felső körökbeli arcomat mutatom itt, szétszednek. De a szagokat és a füstöt most sem és akkor sem tudtam megszokni.
Válasz nélkül megyek a pulthoz, úgyis tudja, hogy hozom neki. Duplát és sört is. Itt van abból, amit ott ivott. Magamnak is két rövidet, erősebbet veszek, s egy barna sört. Ami itt annyira nem szokatlan kérés.
Tálcát kapok, mert így nem fog menni a dolog, a pultost és a felszolgálót megkímélem a cipekedéstől és mert most nincs kedvem ott ücsörögve várakozni.
Voltam pincér is, de csak mert kellett a pénz, de legfőképpen, mert így tudtam kihallgatni beszélgetéseket és a magam javára fordítani, így némileg gyakorlottan teszem az asztalra a tálcát, majd ülök le Haydennel szemben.
A rohadt cigi. De hagyom, itt lehet. Majd utána úszom egyet valahol. A felfelé fújásáért hálás vagyok, különben ott kapnám ki a kezéből a bűzrudat.
Még mindig imádom a nevét a szájából.
- Te mióta hiszel a véletlenekben? - pillantok rá érdeklődéssel, miközben felemelem az egyik rövidet tartalmazó poharat. Nem fogok fejreállni tőle, ahhoz már sokat lehúztam életemben.
Egy ideig nézek rá, aztán elnevetem magam, s koccintok vele, s felhajtom a tartalmát.
- Ha őszinteséget akarsz, akkor ne köntörfalazz. Mire is vagy magaddal kapcsolatban kíváncsi, hogy találkoztunk? - mert pont azt nem mondta ki.
- Nna. Így már jobban tetszik a kérdésed. Ó, és kérdőre vonsz, mert az Almában nem látogattalak meg? - mosolygok sokat sejtetően, majd leteszem az üres poharat, fejjel lefelé. Megszokás. Ittam már  másokat asztal alá, utána elég volt beledobni a vízbe magam és úgy ne lásson senki egy napot. Csak az óceán.
- Üzlet – ez teljesen egyértelmű. És persze, gyilkosság is, noha egészen másképpen jön le a világ számára, hogy valaki rám hagy egy üzletrészt, örökös hiányában. Szakértő vagyok a kaszinókban, nightklubokban, s itt is van pár. Úgy gondoltam, eleget kavartam már itt a zavarosban, s építettem fel dolgokat, hogy belevegyem a láncolatba ezt a várost is. Legfőképpen azért, mert így könnyebben jutok a befolyáshoz, s így még könnyebben, még több pénzhez. Amihez előbb befektetni kell. Időt és pénzt, pénzt, pénzt. És némi aljasságot is.
- Miért kellett volna, meglátogassalak az Almában? - érdeklődöm tőle. - Te is igazán kiruccanhattál volna Szingapúrba, vagy Makaóra – felelem széles mosollyal.
- Még mindig nem – gyűlölöm a cigit. De nem mondom neki, hogy neki sem tesz túl jót. A bűntelen lélekre hangosan felkacagok, s felemelem a második rövidet tartalmazó poharat.
- Erre a bűntelenségre inni kell – koccintok vele, s felhajtom ezt is.
- S te? Miért pont itt? Florida is egészen csábító tud lenni – New York nekem hideg, DC is. Meleg és sós víz. Ez a társítás a legtökéletesebb számomra. A hőséget viszont nem bírom.