Bár meglehetősen könnyen kelek reggelente - a munkám miatt muszáj is legtöbbször -, mégis sokat tudnék adni egy jó kávéért. Ma is már túl vagyok az elsőn - elvégre két órája fent vagyok -, de ettől még ugyanolyan lendülettel tartok a kis kávézó felé, ahova megbeszéltük a találkozót Elyvel. Túl régóta ismerem már üzleti körökből, hogy Ms. Middletonozzam. Ráadásul szinte amióta ide költöztem, tőle vásárolom a ritka növényeket a kertjeimhez. Hiába, ha az ember beleszalad néhány megbízhatatlan partnerbe, megbecsüli azt, akivel lehet számolni.
Pontosan időben érkezem a kávézóhoz, két mozdulattal lerázom a szemerkélő esőből a szürke szövetkabátomra gyűlt cseppeket, mielőtt belépnék a kellemesen meleg helyiségbe. Bár odakint sincs kimondottan hideg, az esős szürkeség általában nem tesz jót a tündér kedélyállapotának. Szeretem az esőt, de leginkább akkor, ha egy meleg, nyári napot frissít fel, vagy ha a szobám ablakából nézhetem egy csésze teával.
Ujjaimmal végigszántok nedves, vörös tincseimen, és kissé megborzolom, hogy valami félig rendezett összevisszaságot kényszerítsek rájuk. Körbepillantva rögtön szreveszem Elyt az egyik kis asztalnál, így hát nem is váratom sokáig, széles mosollyal az arcomon felé indulok.
- Jó reggelt! Remélem, nem vársz rám túl régóta!
Bár időben vagyok, az illendőség mégiscsak megkövetel ennyi udvariaskodást. Leveszem a kabátomat, és a közeli akasztóra teszem, mielőtt helyet foglalnék.
- Rendeltél már? - pillantok érdeklődve Elyre.

Az esernyő nálam mindig csak végső megoldás. Legöbbször nincs bajom vele, ha elázok, kivéve, ha valami oknál fogva meg óhajtom tartani a rendezett megjelenésemet, de ez elég ritkán van. Na nem mintha tiszteletlen akarnék lenni Ely felé ezzel, de… ő szerencsére már nem az az ügyfél, aki mellett minden hajszálamnak tökéletesen kell állnia. Ha rajtam múlna, nem is kezdenék olyanokkal, de mit csináljak, ha az ő zsebük mélyebb, nekem pedig fenn kell tartani a vállalkozást?
Nem akartam megijeszteni Elyt, de ez valószínűleg elkerülhetetlen, amikor valaki ennyire elmerül a gondolataiban. Miután levettem a kabátomat, a szokásos jókedvemmel huppanok le vele szemben. Itt a legtöbben már így ismernek, pedig volt idő, amikor abban is kételkedtem, hogy valaha képes leszek még önfeledten mosolyogni. Most azonban már nem esik nehezemre kiélvezni az ehhez hasonló pillanatok egyszerűségét.
- Igazán csinos vagy, mint mindig - kacsintok Elyre, komolyan gondolva minden szavam. Szeretek bókolni, mindenféle hátsó szándék nélkül. Elvégre hiába nem vonzódom fizikailag az ellenkező nem tagjaihoz, a szépet igenis szeretem.
- Óh, remek, köszönöm! - felelek a rendelés témájára könnyedén, és körbepillantok, hátha meglátom az egyik pincérlányt, és magunkhoz intem, mielőtt visszafordulnék Ely felé.
- Semmi extrát, sajnos. A megrendelőmnek elég sziklaszilárd elképzelései vannak a mostani projektemet illetően. Még abban is a száját húzza, ha valamiről kerek perec megmondom neki, hogy valami nem fog jól mutatni, vagy hogy ha egy kicsit engedne egyszerűsíteni, fele annyiból meg lehetne oldani egy öntözőrendszert vagy egy kőkertet.
Elhúzom a számat, de tovább nem is jutok első körben, mert megérkezik az asztalunkhoz a fekete kötényes pincérlány.
- Jó reggelt! Mit hozhatok? - mosolyog ránk úgy, hogy látszik rajta, nem csak hivatalból kedves a vendégekkel, hanem tényleg szereti, amit csinál.
- Ely? - pillantok az asztaltársamra, átadva az elsőbbséget a rendelésben, majd ha Ely végzett, akkor szólalok meg ismét. - Én egy hosszúkávét kérnék tejjel, és egy csokoládés croissant-t. Köszönöm!
- Visszatérve a projektemre... - fordulok vissza Ely felé, mikor a pincérlány távozik. - egy megalomán télikertet kell építenem. A pasasnak konkrét listája van azokról az egzotikus növényekről, amikkel be akarja telepíteni, és nem különösebben érdekli, hogy valami például nehezen tartható beltéren, vagy egészen más körülményeket igényel, mint a többi növény. De én szóltam neki, ő pedig fizet, úgyhogy egy szavam sem lehet, nem igaz? Csak a kertészét sajnálom hosszú távon.
Nem szokásom ennyit beszélni, de a szakmám egyben a hobbim és a hivatásom is, és könnyen elragadtatom magam, ha tudom, hogy olyannal ülök szemben, aki érti is, miről beszélek, és nem csak kötelességtudatból mosolyog.
- Szóóóval azt remélem, hogy - tekintve a megrendelés nagyságát - kialkudhatok egy kis engedményt nálad - igyekszem elővenni a legmegnyerőbb mosolyomat Elyre pillantva.
Feleslegesnek tartom kertelni, az üzletben az csak hátráltathat. Meg hát jobb letudni a kényes részleteket az elején, és utána jobban élvezi az ember a kávét is.