Szimpatikusnak tűnt a hangja a telefonban, de hát elég kevés női hangra mondom azt, hogy eww. Meg mintha már hallottam is volna valahol ezt az édes hangszínt, de hiába próbáltam elképzelni, ahogy alattam nyög, a fantáziám mostanában szegényesen működött. Az alkalmi kapcsolataim mennyiségéből ítélve igazából statisztikailag bárminek nagy az esélye... Mégis naiv tudatlansággal vártam, hogy Anastasia felbukkanjon a megbeszélt időpontban. Csak én maradtam itthon, a többieknek dolguk akadt, de nem is bántam, hogy nekem kell fogadnom. Szerettem elsőként lecsekkolni az új lakót, hogy megfelel-e mindenféle általam támasztott követelményeknek. Ha igen, a többiek véleménye onnantól egyáltalán nem számít már... "Mindenféle követelmény" alatt pedig általában külsőt értek és ágybavitelre való hajlandóságot. Yadánál nem jött be, de hát ha minden lakótársammal kikezdenék, már nem is közös albérletnek kéne hívnunk ezt a kis kuckót, hanem a hárememnek.
Hmm, egészen tetszik a hangzása.
- Jövök már! - kiáltom az ajtó felé a kopogást hallva, de annyira nem sietek megválni a tükörképemtől. Még néhány elegáns túrással helyreigazgatom a tökéletesre beállított hajam, aztán megigazgatom a pólómat és a farmernadrágom övét. Tökéletes, mint mindig, úgyhogy villantok magamra egy sármos mosolyt, mielőtt mezítláb átvágnék a karcsú kis nappalinkon, egészen az előszobáig csúfolt két kisszekrény kereszteződéséig. A kilincsbe kapaszkodva szélesre tárom az ajtót.
- Bocs, hogy megvárattalak és üdv szerény hajlékunkban! - dalolom jókedvűen, fülig érő mosollyal, amíg meg nem pillantom az ajtóban ácsorgót. Szemöldököm töprengő ráncokba szalad össze, arcomra kiül a gyanakvás, a mély, megerőltető gondolkodás, a riadt felismerés, mely végül jóízű nevetésbe torkollik. Tudtam, hogy ismerős a hangja! Milyen kicsi a világ! És milyen szerencse, hogy csak néhány napja húztam jobbra ezt a dögös szőkét Tinderen, máskülönben most nem is emlékeznék rá és elég kínos és egyoldalú lenne ez a találkozás... Ahelyett, hogy most feszengeni kezdenék, a nevetésemet elfojtva komolyságot erőltetek magamra és a félfának támaszkodom, pofátlan magabiztossággal mérve végig az ajtóban ácsorgót.
- Sejtettem, hogy jó vagyok, de hogy rögtön össze is akarj költözni velem.... Hízelgő, hogy ennyire hiányoztam. - Félig komolyan évődök csak, részben ugyan meg vagyok győződve róla, hogy igazam van, másrészt viszont csak ugratom. Gyanítom, véletlen egybeesésről lehet csupán szó. Kicsit ijesztő lenne, ha mégsem - ugyanakkor hízelgő is.

Semmi kedvem nem volt ehhez az egész új lakás keresős projekthez, annyira körülményes és annyira sokáig tart, hogy már abban a pillanatban elegem volt belőle, hogy elkezdtem vadászni a lehetséges hirdetéseket. Bár lehet igazándiból csak a tény telepedett súlyosan a vállaimra, miszerint el kell hagyjam a mostani helyemet azért, mert a kedves lakótársam úgy döntött, összeköti az életét a partnerével és mennem kell, mert senki sem szeretné, hogy gyertyatartónak a lakásban maradjak. Én sem, tegyük hozzá, de ezt a kálváriát szívesen kihagytam volna. Arról nem is beszélve, hogy elég kevés az olyan opció, ami lehetővé teszi, hogy esetleg egy kicsit félre is tudjak rakni majd a jövőbeli saját lakásomra.
Több helyet is bejártam már az elmúlt napokban, mire ide érkeztem. Bele sem gondoltam, hogy a Blue talán nem is olyan népszerű név errefelé, annyira csak a listán mentem végig, hogy bele sem gondoltam, ismerős nyit majd ajtót. Pedig lehet nem ártott volna.
Teljesen naivan kopogtatok, ám amikor nyílik az ajtó és azzal a Blue-val találom szemközt magam, akivel néhány napja még egészen más erőviszonyok között néztünk farkasszemet.. Hát egy pillanatra földbe gyökerezik a lábam, a csodálkozás a vonásaimra is kiül, elkerekednek a szemeim, még a szám is elnyílik egy kicsit. Aztán gyorsan megrázom a fejem, a csípős szavak hamar ki is billentenek a meglepődés kínos állapotából.
- Aranyos, hogy azt hiszed, te vagy az egyetlen Blue ebben a városban - bájosnak cseppet sem nevezhető mosolyt kanyarítok az illető felé. - Elképzelhető, hogy valami bújtatott szexpartner keresésbe futottam bele a lakáshirdetés címszó alatt? Mert ebben az esetben még most tisztázzuk a dolgot - pimasz ívű mosoly szalad az ajkaim szegletébe. Nekem sem kell a szomszédba menni a csípős nyelvért, még egy kicsit közelebb is lépek a másikhoz, hogy még véletlenül se legyen egyértelmű, az előbbi kérdésre milyen választ is várnék.

- Ó, szóval konkrétan Blue-kra vadászol? Szexi. - Ha akarnám sem tudnám befogni a számat, ez sajnos velem született és természetemből fakadó tulajdonságom. Hiába kéne némileg hivatalos hangnemet megütnöm, ha már rám hárult az a nemes feladat, hogy teszteljem az új lakótárs-jelöltet, egyszerűen minden komolyságom kipukkan, mint egy túlfújt lufi, ahogy megpillantom Siát. Ekkora véletlen a világon nincs!
- Oh, határozottan! Lakbér helyett órabért számolunk fel, és a hivatalos dresskód házon belül a nőknek csipkés fehérnemű, a férfiaknak ádámkosztüm. Havi egyszer pedig csoportos orgiát szervezünk a szomszédokkal. - igyekszem csupán annyira megjátszani a komolyságot, hogy azért még érződjön, viccelek. Az kéne még, hogy rám hívja a főbérlőt, vagy a rendőrséget, vagy fene tudja. Mosolyom szélesedik, ahogy közelebb lép, a tekintetem pedig határozottan lejjebb kalandozik az arcánál, de aztán modoromra találva hátrébb lépek az ajtóból és beengedem végre, már ha nem sikerült annyira elriasztanom, hogy meg se akarja nézni a lakást belülről.
- Fáradj be, nézz körül! Ha megtetszik a kéró, talán megmutatom a titkos szobánkat, ahol a BDSM cuccainkat tartjuk. - Cinkosul rákacsintok, és ha ezek után hajlandó bejönni, akkor becsukom utána az ajtót és elkezdek azon tanakodni, hogyan adjam be Yadának, hogy nem kell attól tartania, megrontom a jövőben az új lakónkat, mert már eleve túlestünk ezen a körön... Biztos oda meg vissza lesz az örömtől!
- Viccen kívül, a lakbér egész jó, a környék is rendben van. Van egy metróállomás néhány sarokra, éjszakai busz is jár erre. És nem mintha elítélnélek az óvatosságodért, de nem Siának hívnak? - A telefonban Anastasiaként mutatkozott be, és ez a kettő valahogy nem áll össze nekem. Egyetlen férfi logika sem érhet fel a női tekervényekhez, így hát meg sem próbálom megfejteni az emögött rejlő trükköt, kritizálni pedig egyáltalán nem áll szándékomban azok után, hogy engem konkrétan egy színről neveztek el. A kreativitás csúcsa.
- Kávét, teát, erősebbet? - intek a konyha felé invitálón, jelezve, ha már úgy illendő, hogy körbevezetem, akkor a praktikusság kedvéért kezdhetünk is akár a konyhában. Nem mintha túlságosan sok mindent lehetne mutogatni, az előtér egybenyílik a nappalival és a konyhával is, igaz, utóbbi kettőt szélesre nyúló pult választja el egymástól. Hátrébb nyílnak a szobák, kettő csukott ajtóval, a még belakatlan pedig tárva-nyitva. Ha minden jól megy, utóbbit fogom majd megmutatni Siának, még ha csábít is a gondolat, hogy inkább a sajátomba vigyem.