Kezdhetném azzal, hogy majdnem lekéstem a közvetlen járatomat, minekután a parancsnok beosztott gyakorlatra Washington DC-be a kollegákhoz, elmondása szerint azért, hogy menjek tanulni a központba. Örültem is, meg nem is; bár az rosszabb volt, hogy futva kellett megtennem a lakásomtól azt a rövidnek épp nem nevezhető távot, mire kijutottam a reptérre, pedig apa figyelmeztetett, hogy induljak el időben, én meg jó szokásomhoz híven mit csináltam, na mégis mit? Hát elaludtam… Maradjunk annyiban, hogy bár dzsinn vagyok, repülni nem szoktam, legalábbis nem a tömegen át, meg amúgy is, azt még gyakorolni kell, szóval maradt a futás, éljen a jó kondi!
A gépen már ki tudtam fújni magam és elővenni azokat a dokumentumokat, amik most erre az egy hónapra szólnak. Itt kell szolgálatot és gyakorlatot teljesítenem, aztán ha minden rendben van, mehetek vissza az Almába a többiekhez és talán… nem biztos, de talán lesz lehetőségem feljebb is lépkedni a ranglétrán.
A repülőút több, mint egy órás volt, hogy aztán leszállva a gépről, belevessem magam Washington forgatagába, cserébe persze mi történik... eltévedtem… Ennyit a tájékozódási képességeimről idegen városban, na, mindegy… nem mondjuk el senkinek, nem fogják megtudni. Csss....
Kisebb kerülőutak és pár fura lánnyal való találkozás után végre megérkezek úticélomhoz, a Metropolitan City Rendőrkapitányságra, ezaz!
Mit vigyorogva, hatalmas mosollyal a képemen lépek be az ajtón, hogy aztán lesokkoljon az ottani forgatag. Oké, újratervezés, kit is kell keresnem egyáltalán?
A papíromat elővéve nézem meg újra, igazából kit kell keresnem, aztán már indulnék is, hogy a recepcióstól megkeressem a hölgyet, akihez beosztottak, de sikeresen belegyalogolok egy másik rendőrnőben.
- Uh, ne haragudj, ugye nem ütöttelek meg nagyon, minden okés van? - pislogok rá nagy bociszemeket meresztve, hátha nem csap agyon a kisebb bakiért, egyébként a kérdésem valós, és tényleg érdekel, hogy nem-e vágtam orrba, vagy valami. Hajlamos vagyok rá, erről a társam sokat mesélhetne odaátról.

- Te tudsz hegedülni? – pislogok ártatlan boci szemeket meresztve Alediára, amolyan ezt látnom és hallanom kell, de örülök, hogy egy kis időre befogad magukhoz, amíg nem találok lakótársakat és albérletet. Már ennek is úgy örülök, mint a fánknak, amiket anya készít otthon. Jut eszembe, ha már fánk, akkor Alediának és Bluenak is kellene készítenem, egy kis ajándék hálám jeléül. Igen, ezt fogom majd tenni, no de vissza a terményekhez és egyebekhez.
Végül bólintok szavaira, persze ez bőven elég, valószínű a kissrác ezt is érteni fogja, és remélhetőleg legközelebb nem lesz ilyen gond, sőt, talán még jó útra is téved és akár belőle is rendőr lesz. Soha nem lehet tudni.
És jön az elkerülhetetlen, Mrs. Grogan és az arccsipkedés. Csak tudnám miért mániája ez minden öreg néninek, aki meglát?! Mondja már meg nekem valaki?! De csendesen tűröm, amíg összecsipked, már tökre vörös az arcom ettől és ezen a helyzeten az sem segít, hogy látom, Yada milyen jót röhög a háttérben. Tipik zsaru szokás, avassuk be az újoncot! Hála égnek, azért megkegyelmez nekem, én meg hálásan sóhajtok egy nagyot és Yada másik oldalára sunnyogok, hogy a csipkedő néni meg az arcom között legyen, féltem ám a búrámat, még a végén úgy marad.
Bólintok Yada szavaira, miszerint a szomszédnál valószínűleg nem lesznek paradicsomok, nagyon fúj rá a néni, ahogy kiveszem a szavaiból, de határozottan veszem az adást, ahogy ők ketten távoznak a helyszínről, én pedig addig átnézek mindent. Lábnyomok nincsenek, viszont megakad a szemem a szemközti ház falán, ahova térfigyelő kamerát helyeztek el. Kezdjük ott, hogy rossz irányba néz, hivatalosan csak a saját kertjét nézhetné vele az ember, de most talán még jól is jöhet ez nekünk, így a szomszéd ház irányába veszem az utamat.
Pár méter és elérem a másik házat, ahova udvariasan bekopogok és várok, mikor végül egy fiatal nő nyit ajtót.
- Üdvözlöm, Rivers őrmester vagyok. Zavarhatom Önt pár perce? – mikor végül igennel bólint, természetesen a jelvényemet is felmutatom, hogy egyértelmű legyen, valóban rendőr vagyok, fő a protokoll. A házban kellemes légkör fogad, családias, amitől az én arcomra is mosoly kúszik, az ilyen házaktól mindig eszembe jut a saját házunk. Nem túl nagy, de öten teljesen jól megvagyunk benne, nem beszélve a felfordulásról, amit akkor okozunk, mikor mindannyian otthon vagyunk.
Bő tíz perccel később sétálok vissza Mrs. Grogan házába, ahol megtalálom kollégámat és a nénit a citromos sütemények mellett. Ah, imádom a sütiket, szemezek is az egyikkel, de nem szólalok egészen addig, amíg Yada veszi fel a jegyzőkönyvet, csak mikor a végére ér.
- Beszéltem a szomszéddal, megnéztük a felvételeket, amiket a térfigyelő kamera rögzített. Mrs. Grogan, nem emlékszik véletlenül, hogy vitt be a fészerbe pár dolgot? – pillantok kérdőn a nénire, mert hát lássuk be, kicsit elfelejtette, hogy mit hova tett és mi is történt valójában. Történetesen a felvételen látszik, ahogy a néni szépen leszedi a paradicsomokat egy kosárba, amit aztán bevisz a kinti fészerbe, majd a kosár nélkül távozik.
Most kivételesen nem a szomszéd srác a hibás, a néni felejtette el a kosarat.

Behúzom kissé a nyakamat, mert hát csak néhány hónapja tanulom és ez egy nehéz hangszer. A gitárral ellentétben itt nem működik, hogy néhány hét elteltével az ember már le tud játszani néhány akkordot. Így aztán meggyűlik vele a bajom, mert nem egészen erre számítottam, de természetesen a lelkesedésem töretlen.
-Hát azt még túlzás lenne kijelenteni. Csak nemrég kezdtem el tanulni. – Blue nem is átall piszkálni vele, mert hát amíg ezen a szinten mozgok, addig leginkább csak random nyenyergésre hasonlít, amit művelek. Meg el tudom játszani a Boci, boci tarkát.
Életemben először talán most örülök, hogy megérkezünk Mrs. Groganhez és ejthetjük a témát, mert nem örülnék neki, ha kitalálná, hogy hegedüljek neki. Ha arra kérne, hogy gitározzak, akkor persze gond nélkül, csapnék neki helyben koncertet is. De azt már sok-sok éve nyúzom. De legalább az öreglánynál nem csak én kerülök górcső alá – én persze jót röhögök, ahogy csipkedi Kade-et. Ebből én is kaptam annak idején, de szerencsére, én már nem vagyok ennyire érdekes. Újabban csak férjhez akar adni mindenáron. De néhány percnyi egrecíroztatás után megkegyelmezek az újoncnak és elküldöm felderíteni, amíg felveszem a jegyzőkönyvet – meg persze befalom a sütiket. Nem vagyok benne biztos, hogy Mrs. Grogan nem csak azért hívogat minket időnként, mert magányos. Gyanús nekem, hogy mindig van sütije. De mondanom sem kell, ezt a sütievős részét sose bánom a munkámnak.
Meg aztán, ha Rivers végre visszatér, akkor ő is kaphat belőle. Nem mintha szólnom kéne, mert a mami ebben megelőz. Felkapja a tányért és odalibben elé, felkínálva a süteményeket.
-Vegyen bátran, fiatalember! De hogy érti, hogy a fészerbe? – vakargatja a fejét tanácstalanul. De mivel nem jön rá, hogy miről beszél – szegény, nem egy lángelme – leteszi a tányért és kimegy a fészerbe, hogy megnézze magának a dolgot.
-Bevitte a paradicsomot, mi? – vigyorodom el. Nem ez lenne az első ilyen eset, de ezt Rivers leszűrheti az arckifejezésemből is – meg persze abból, hogy roppantul otthonosan mozgok ebben a házban.
Néhány perc után Mrs. Grogan is visszatér a kosarával, kissé zavarban, de leteszi a paradicsomait és hálálkodni kezd.
-Igazán… én nagyon röstellem, de tudja, azt hittem, hogy az a fiú. De maga megtalálta! Vegyen mégegy süteményt. Vigyen magával, csomagolok is! – magyarázza, miközben most csipkedés helyett szorongatni kezdi Rivers karját, majd sebesen megindul, hogy csomagol sütit. Mosolyogva csóválom a fejemet. Valahol sajnálom őt. Mert hát viccesek ezek az ügyek, de mint mondtam, szerintem egyszerűen magányos. Soha nem hallottam még a családjáról beszélni.
-Vigyázzon magára, Mrs. Grogan, rendben? És kerülje el a szomszédot! – pillantok rá komolyan, ahogy elveszem tőle a kis csomagot, mielőtt kilépnénk az ajtón. Gyanítom, ő tehető felelőssé az állomány cukorbetegségéért ezekkel a sütikkel. De hát olyan finomak!
-Őt jobb, ha megszokod. Átlag hetente telefonál. – közlöm, immáron a kocsiban Riversszel, miközben beindítom a motort, hogy visszatérjünk az őrsre. -Kidobjalak még az őrsön, van dolgod? Mert ha nincs, akkor hazafelé venném az irányt. Már fél órája lejárt a szolgálatom. És biztos, hogy nem fogok adminisztrációért túlórázni. – ráér az holnap is, úgyis itt van nálam a jegyzőkönyv, amiből megírhatom.
 

Bólintok Yada szavaira, elhiszem, hogy nem lehet könnyű és még időre van szüksége, amíg megtanul játszani a hangszeren. Mondjuk én egyikhez sem értek, de hallgatni szeretem, ez mondjuk anya hozadéka, ő ennyire muzikális a családban.
Lassan elérünk Mrs. Grogan házához is, hogy aztán szét csipkedje az arcomat, a végén kalácsképű leszek, de Yada menti kínos helyzetemet és kolléganőm másik oldalára sunnyogok, hogy köztem és a néni között legyen. Fő a biztonság, pláne ha a csinos arcomról van szó!
Azonban amíg Yada Mrs. Grogannel bemegy a házba, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet, én addig alaposabban körülnézek, ha már itt vagyunk, mikor megakad a szemem a szomszéd házára erősített térfigyelő kamerán. Nem vagyok rest átmenni a szomszédhoz, s mikor megvan a felvétel, mosolyogva megyek vissza tíz perccel később a házba, ahol azonnal letámadnak sütivel. Imádom a sütiket!
Gyorsan veszek is el párat, miközben megválaszolom a nap millió dolláros kérdését, miszerint hova tűntek a paradicsomok. Csendben várok, amíg Mrs. Grogan kiszalad a fészerbe, addig csak mosolyogva bólintok Aleidának.
- Igen. Leszedte őket, elvitte a fészerbe és anélkül jött vissza – teszem hozzá mosolyogva, ez bárkivel előfordulhat, főleg ebben a korban. Valahol sajnálom a nénit, úgy tűnik, egyedül él és látva, hogy mennyire örül nekünk, valószínűleg elég magányos is lehet.
- Semmi baj, Mrs. Grogan. Arra vagyunk, hogy segítsünk, tudja, szolgálunk és védünk – mondom neki kedvesen, ne érezze rosszul magát a néni, amiért kihívott minket, viszont a sütire boldogan felcsillannak a szemeim. Ez az! Süti nap van!
Indulásra készen állok Yada mellett, miután átvesszük a csomagjainkat, csendesen bólogatok kolléganőm szavaira, miszerint Mrs. Grogan vigyázzon a szomszéddal, jobb a békesség.
- Kedves hölgy, csak az arccsipkedésről leszokhatna, bár ezt New Yorkban is előszeretettel csinálják a nénik, viszont kárpótol ez az ifteni fütiiii! – motyogok Yada mellett boldogan, a számba tömve a finom süteményt. Maradjunk annyiba, hogy édességgel lekenyerezhető vagyok.
- Nincs semmi, igazából annyit hagytak meg, hogy veled legyek, szóval, amit mondasz, azt csinálom – mondom határozottan. Igaz is, ki is ment a fejemből, hogy Yada szolgálata lejárt, mikor megjöttem az őrsre, így viszont akkor vele tartanék, a cuccom amúgy is az autóban és legalább lesz hol meghúznom magam éjszakára.
- Blue is otthon lesz? Tényleg nem gáz, ha nálatok leszek estére? – pillantok azért kérdőn Aleidára, nem akarok ám én zavarni, de ha részükről oké a dolog, akkor örülök, mint majom a farkának ebben az esetben.

Engem nyilván nem zavar a csipkedés, mert én hála a jó égnek már egy ideje nem kapok belőle. De legalább az öreglány felavatja az új fiút nekünk. Meg kell hagyni, jól állja a sarat, így bezsebelhet tőlem egy elismerő vigyort, mielőtt eltűnnék a házban, hogy citromos sütit egyek… vagyis hogy jegyzőkönyvet írjak! Természetesen azért megyek be!
-Istenem… még jó, hogy a feje a nyakára van nőve. – csóválom meg a fejemet. De legalább ez azt jelenti, hogy nem kell nyomozást indítani a paradicsomok után. Lássuk be, nem találnánk meg, mert ha el is lopták volna, mostanra valószínűleg az illető gyomrában lenne. Így végül bizonyíték hiányában az ügyet egy hónapon belül le is zárnánk.
Én is válaszolnék, amikor végül Mrs. Grogan visszatér de… hát, épp tele van a szám sütivel. Még jó, hogy Rivers láthatóan jól kezeli a dolgot, így legalább nem kell idétlenül hadonásznom, amíg le nem nyelem a falatot. Így rám már csak a búcsúzkodás marad, meg hogy a lelkére kössem, vigyázzon magára, mielőtt kilépnénk az ajtón a halom sütivel.
-Mindenkivel ezt csinálja. Te új vagy, nyilván te lettél az új áldozat. – vigyorodom el. Ezt a csipkedést már az egész őrs elszenvedte tőle, úgyhogy mondhatjuk, hogy rutinosak vagyunk vele. Utólag már nyilván könnyebben röhögünk rajta.
-Mindig csinál sütit. Kárpótlás a csipkedésért. – magyarázom, miközben én is elveszek egy sütit, amikor megállunk az egyik piros lámpánál. Már csak az a kérdés, hogy merre tovább. Én személy szerint csak szeretnék bemászni a zuhany alá, aztán elájulni.
-Pöpec! Akkor hazamegyünk! – vágom rá boldogan. Ágy! Jövök már! Szeretlek! -Tényleg nem gáz. Blue jó srác. Kicsit nagy az arca, de amúgy rendben van. – legyintek. Ha valaki, hát én már ismerem, elvégre egy fedél alatt élek vele. Azzal persze tisztában vagyok, hogy hetekig fogom hallgatni tőle, hogy nálunk aludt egy csávó és nem nyúltam a gatyájába, de hát ez már az én problémám lesz, nem az övé.
Így aztán szépen elkormányozom magunkat hazafelé, hogy végre beváltsam azt a nagy szunyát.

//Köszönöm szépen
 

- Megesik az ilyen az idősebbekkel – vonok vállat mosolyogva, mert bár a néninek és nekünk is kellemetlen, ettől függetlenül örülök, hogy nincs komolyabb gond és valóban senki nem lopott meg senkit.
Viszont közben visszatér Mrs. Grogan a paradicsomokkal teli kosárral, Yada meg épp teli szájjal nem tud beszélni, szóval én nyugtatom meg a nénit. Nem tett semmi rosszat, végülis ha valóban meglopták volna jobb, hogy szólt időben. Sajnos az időseket sokszor megkárosítják, legalábbis odahaza a nagy almában ez sűrűn előforduló dolog.
A búcsúzkodás közepette azért hálálkodom, hogy kapunk sütit, nem vagyok rest betömni egyszerre kettőt az arcomba, imádom az édességeket, főleg a finom süteményeket, amiket anyu is szokott csinálni odahaza, közben követem kolléganőmet az autóhoz.
- Legalább nézzük a jó oldalát, felavatott az első napomon, bár most így belegondolva, ez elég félreérthető volt tőlem – nézek oldalra biccentett fejjel, hogy ez elég hülyén hangzott ebben a szituációban, aztán vállat rántok, oda se neki, Yada érteni fogja.
- Isteniek ezek a sütik, imádom érte, nagyon finomak! Ez lesz a következő, amit meg fogok tanulni, majd legközelebb elkérem tőle a receptet, ha már úgy is mindig hív minket – bólogatok hozzá nagy bőszen, közben útnak indulunk, miközben mindketten majszoljuk a sütiket.
- Király! Majd kárpótollak titeket házi fánkkal, istenien tudok sütni – vigyorom lassan körbeéri az arcomat, olyan nagy. Örülök, hogy jól alakult a nap, nem mellesleg hogy ilyen kollégát kaptam magam mellé, mint Yada. Úgy érzem, faszául fog telni ez az egy hónap, amit itt kell eltöltenem a parancsnok utasítása szerint.
Remélhetőleg Bluet is le tudom kenyerezni a mosolyommal meg a fánkokkal, a fánkokat mindenki szereti![/i]

//Köszöntem. <3//