Behunyva emelem fel a fejem a Nap felé. A víz moraját hiányolom, amit reggel hagytam ott a parton, miiután a sós vízben órákig kanyarogtam a parttól messzi labirintusokban. Vágyom az ottani kuckómra, ahol testem a másik igényt kapja meg. Helyette most a sós víz és levegő illatát hordozom magam körül, zaklatóan szédítő mámorával, s szemeimben még ott a víz türkizkékjének hullámai, vakító kékségével.
Ezt az érzést még a kezemben lévő kávé sem képes visszaadni, illata koránt sem hatol annyira lelkem mélyéig, mint a sós víz illata, moraja és emberfeletti ereje. Az igazi otthonom. Mégis, ezt a közeget is ugyanúgy élvezem. Pénz, pénz egyenlő hatalom, hatalom egyenlő befolyás és befolyás egyenlő pénz. Vagyis  a pénz mindennek az alfája és omegája számomra.

Gondolataim sosem azon forognak, mi az, amit már elértem, hanem  mi az, ami felé tartok. Megállíthatatlanul, előre hömpölyögve, s magával sodorva mindent és mindazt, mi ellen mer állni nekem. Körbefonom áldozatom, mint ahogy a víz körbefonja lábaid, mikor kiér a partra. Csalogatón, s hívogatón. Ám mikorra már észrevennéd annak erejét és veszélyét, addigra már magával ragad, s hiába állsz ellen, magával ránt, s visz, amerre neki van kedve.

Kilépek a teraszra az irodámból, s mivel a tágas tereket szeretem, az iroda is bővelkedik magasságban, mélységben, mégsem az a fényes világosság van, mint amit az emberek olyannyira szeretnek. A félhomály az én világom, rejtélyesen sejtelmessé téve a nyilvánvalókat.

S azon sem forognak, hogy a mai jelentések közé újfent felkerül egy név, akik próbálják megkerülni az adó kifizetését. Az a nightclub zavarja a kilátást. Egészen mostanáig, mert most már az én nevem fog a tulajdonosi lapon szerepelni.

Mondanom sem kell, szemem irányának mozdulása jelzi, hogy aki a hátam mögött megjelent, érzékeltem, s amit mondani akar, hallgatom.
Valaki érkezett. A név...
Bólintok, s azzal eltűnik az iroda félhomályában, továbbadva az utasítást: senki sem fogja útját állni, hogy betérjen hozzám. Pontosabban ki, a teraszra.

Vonz a mozdulata. Minden, benne sistergő energia. Még az emberekben is szeretem, kik varázstalanok. Bennük az élet, öntudat, akarat ereje tud olyan buzgó lenni, melyet képesek vagyunk alulbecsülni. Holott ők formálták a mostani világ nagy részét. S módfelett szeretek ezekben sütkérezni. Elijah ereje viszont olyan pezsdítő, ringatózni, fürdőzni, táncolni tudnék benne, s meg is teszem.
- Lehet így is fogalmazni – bólintok. Könnyedén uralja az erejét, azt érzékelem belőle, mondania sem szükséges. S ez az, ami felkeltette a kíváncsiságom.
Ez a kíváncsiság megmarad válasza alatt. Ha tudná, hogy jóval többet mondott el magáról, mint kellene. S kissé csalódtam. A fitogtatást nem kedvelem, és a nagy szavakat sem. Olyan... üresek. Ám ahogy mondja... hihetlenül csábító, legszívesebben lenyalnám szépen metszett ajkairól a szavakat.  
- Szépen tudod szavakba csomagolni azon vallomásod, hogy tévedtél és hagytál elúszni valamit a kezedből, ami a tiéd lehetett volna – derűsek a szavaim és a tekintetem is. - Ezek szerint te így működsz? - kérdezek rá, hiszen fellebbentett egy fátylat, ami lehet, nyilvánvaló is lehet, ám az ostobák és a vakok még ezt sem képesek észrevenni.
Élvezettel nézem, ahogy kortyolja a teát. S az finom, vékony, fényes réteg ahogyan körbeöleli ajkait.... A nevem ajkairól mézként csurognak rám Megfürdők benne, hagyom, hogy hangja átöleljen, energiájával együtt.
- Mmm...pedig éppen abban vagy – felelem egyszerűen, kiegészítve a korábbi szavaimat. És most nem, nem bánom, hogy személyesen is láthatom. Minden porcikámat átjárja az energiája.
- Partner? - kérdezem érdeklődéssel. - Úgy véled, hogy azzal beállítva hozzám, hogy minden a tiéd, elhiszem, partnerként fogsz rám tekinteni? - Ingatom mosollyal a fejem, majd megint hátravetem a fejem. A szellő valahonnan úszómedence vizének az illatát hozza felém, s bár nem olyan, mint az óceán, éppen olyan gyönyörűséges. - A tárgyalás során a felek azonos feltételek mellett egyezkednek – mélyet lélegzek, megváltozik a szél iránya és az Ő illatát sodorja felém. Részegítő. - Te pusztán csak a feltételeiddel és az enyém mindennel jöttél. Te hogy akarnál tárgyalni ilyen … partnerrel?
Az utolsó kortyot is elfogyasztja, s ez boldoggá tesz. Szeretem, ha a vendégem kényelemben van. Energiái pattogása meg bizsergeti bőröm.
- A kérdés az, hogy mi is a tiéd igazán és mi az, amit te úgy vélsz, a tiéd, ám valójában nem az? Ha azt mondom, semmi a tiéd, senki sem tud elvenni tőled semmit, a semmiből. Azt állítva jöttél hozzám – ohhh, igen, és remélem, még sokszor ellátogat  hozzám. - minden a tiéd... nos, valami éppen nem, mert az ügyben jöttél, vagyis... igen, el tudtam venni tőled, ami a tiéd volt – finoman nyomtam meg a venni és a volt szavakat, lágyan zöngésítve.
- Angol tagja is van a személyzetnek, éppen ezen okokból. Örömmel fogja venni szavaid, ha tolmácsolom számára - Le akarom csókolni azt a teád róla. Szemeim ragyogva pillantanak újfent végig rajta.
- Mi az ajánlatod? - egyenesen a szemeibe nézek, s akarom. Enyém lesz, akárhogy is máshogy szeretné. Azok a finom metszésű ajkak, a gyönyörű orr, s az energiája...

Ahogy a tengerszín szemek engem fürkésznek egyre biztosabb vagyok benne hogy  vonzalom amit érzek kölcsönös. LÁtom abból ahogy rám néz, látom a testtartásából, látom a tekintetéből. Az energiáink összekverednek, és bár azon a rövid kézfogáson kívül még ne értünk egymáshoz, biztos vagyok benne hogy egy hosszabb érintés olyan lenne mintha gyufát dobnánk a tűzbe. Robbannánk, lángolnánk és mindent elpusztítanánk magunk körül.
Valahogy így képzeltem el ha egyetlen közös éjszakám lehetne Leith Conwayjel. Ha egyáltalán lesz rá lehetőgem. És nem öljük meg egymást mielőtt odajutnánk ami valljuk be egyenlőre nem teljesen lehetetlen.
Látom ahogy a tekintete az arcomra siklik, majd az ajkaimon állapodnak meg ahogy beszélek. Talán tetszik neki a mondandóm. Vagy azon gondolkodik milyen lehet megcsókolni? Gyere ide szépségem és próbáld meg...
- Nem szeretek tévedni - vallom be kissé talán agam is meglepve. Beismertem volna hogy tévedek? Mi van ebben a férfiban ami rávett ilyesmire? Negyvenkét év alatt soha senkinek nem sikerült. Akkor... neki mégis hogyan? Ezt hozná ki belőlem a hangja? Használta rajtam?
Még engem is meglepett a zavar ami elöntötte a bensőmet a szavaira. Új érzés, olyan régen tapasztaltam már ilyesmit hogy egészen el is felejtettem milyen. A szemöldököm kissé felszalad ahogy rápillantok.
Rosszul kezdtem neki a tárgyalásnak. Annyira megszoktam hogy én vagyok nyeregben hogy elfelejtettem hogy nála nem vagyok erősebb. Mi egyenlőek vagyunk. Nem nyerhetek.
Némán szinte pislogás nélkül nézek rá ahogy beszél. A hangja szinte a bőröm alá kúszik, mintha csak megérezné a bennem kavargó enyhe szégyenérzettel kevert zavart.
Nem érzek gyakran ilyet de.. Tévedtem.
A szemeim rásiklanak újra és kicsit elgondolkodva összefonom az ujjaim az öleben.
- Azt hiszem... olyat mondok amit vagy harminc éve nem ejtettem ki a számon. Igazad van, tévedtem. Megszoktam hogy olyanokkal tárgyalok akiket egy intéssel a földbe tudok tiporni. Te nem ilyen vagy Leith. Úgy érzem a mi erőviszonyaink egyenlőek, sajnálom hogy nem így viselkedtem - finoman meghajtom a fejem. Vagyok elég agabiztos ahhoz hogy elismerjem a tévedésemet remélem ezt értékelni fogja. Egy férfi elismeri ha hibázik és én most pontosan ezt teszem.
A kék szemek az enyémbe fúródnak én pedig rezzenéstelenül viszonzom a pillantását.
- Üzletet ajánlok. Védelem, bizonyos összegért cserébe. Vegas önző hely, mindenki a saját javát akarja és biztos vagyok benne hogy ez egyikünk üzletével sincs máshogy. Ha nemet mondasz elmegyek, és soha többé nem kell kereszteznünk egymás útját. Amit... kifejezetten sajnálnék - a szemeim végigsiklanak rajta. Nyílt lapokkal játszom. Nem szégyenlem a vonzalmamat pláne hogy tudom hogy viszonzott. Érzem a zsigereimben.
- Természetesen kompromisszumképes vagyok ha te valamilyen más üzletet ajánlanál, Leith - jól esik kimondani a nevét. Mintha ezzel egy kicsit közelebb húzódhatnék hozzá. Mintha az ajkaim ezzel őt érintenék...

Hangjai és szavai elgondolkodásra késztetnek. Nocsak. Kezd érdekes lenni. A hólyag, kivagyi lényeg nem igazán vallják be, hogy tévednek. Felszínesen, egyáltalán nem úgy értve és a játszma kedvéért, igen. Ám az ő szavaiban ott az őszinteség és egy olyan hangszín, amiért menten duruzsolni kezdek magamban. Szeretek kihozni másokból olyan dolgokat, amik velejükig őszinte.  Meglepődött volna? Ó, tetszik!
- Valahogy mindenki így van ezzel. S mégis megesik – menteném? Együtt érzés. Mindenki téved. Mindenki. Saját önhittségünk rabjai vagyunk és én sem vagyok kivétel. Hazudnék, ha azt mondanám, én aztán tévedhetetlen vagyok. Nem vagyok. S éppen ezért óvatos.
Finom változást érzékelek rezgéseiben. Nagyon halvány, alig érzékelhető mosoly kel az arcomon. Szeretem a belső önreflexiót és ráébredést, s eszemben sincs szúrkálni ebben, hiszen nem gondolatolvasó vagyok, hogy belelessek gondolataiba. Azt meghagyom neki, emésztődjön.
Érzéseim körbefonják, kíváncsiságom és kívánalmam mellé csatlakoznak. Tetszik, amit érzekelek, a víz rezgései egészen mások benne, mint előtte voltak. Megcsókolom őket, megsimítom, s hagyom, hadd fortyogjon benne. Azt vágyom, hogy legyen eléggé erős, hogy az iménti mellé más is csatlakozzon. Hitvány, vak és ostondi lények nem érdekelnek. Ugye, te nem vagy az? Ugye most, most nem él az, hogy a mindenki tévedhetben az is benne van, hogy most én tévedek ezzel a gondolatommal, vágyammal?
Komolyan tekintek rá, ám szemeimben olyan víztükör csillámok indulnak meg, melyek ritkán vannak benne: szeretem, ha valaki észhez térve, képes megérteni dolgokat, melyek neki fontosak. Nekem nem fontos, neki viszont az életét is megmenthetnék. Hosszabb távon. Márpedig meg akarom majd érinteni egy napon azokat az ajkakat. Akarom, hogy egy nap miattam mosolyogjanak azok a szemsarkak, csakis miattam ráncolódjanak olyan széppé, senki másért. Akarom, hogy nevem olyan lágy rezgéssel ejtse ki, hogy az összes kristály belekoccan.
Kimondja nevem. Zöngése, s a benne rezgő mindenséget hagyom szívemig hatolni. Most már biztos, hogy akarom öt. Akarom, hogy vágytól fűtötten is kiejtse. S szavai nem azon játékok és játszmák részei, melyet megszokott. Őszintébbek. S nem az az ego, macho, társadalom által elvárt hím, aki önnön büszkesége okán nem képes elismerni a hibáit. Vajon valóban elismerte? Vajon valóban nem az az átlag, tucat, mint a többiek? Mindjárt kiderül.
Figyelem, ahogy megdönti magát, s legszívesebben kezeim közé fognám gyengéden arcát, s lecsókolnám vallomásának vonásait.
Figyelem, őszintén, mélyen. A felismerés megtörtént, s akár lehet pillanatnyi szeszély, ami számít, azok a tettek. Így rácsúsztatva erre a hullámra a tenyerem, fordul iránya és ereje, s most már abban a mederben halad tovább, ahol annak haladnia kell.
Még mindig őt figyelem, s érzem, még valamit akar mondani, így várok válaszommal. S belsőm dorombolni kezd. A nevem … megfürdök ebben a hullámban, ahogy kiejti, mélyet lélegzem belőle.
- Nincs szükségem a védelmedre, Elijah – úgy rágyújtanék, hogy izzása mutassa, mennyire vágyok rá belülről, s most jó mélyen kifújnám füstjét. Helyette inkább a terasz ajtajára pillantok, ahol újfent megjelenik emberem, egy teáskannával és egy csészével. Tölt mindkettőnknek, helyére teszi a kannát, majd egy főhajtással távozik. Némán.
Az igazi tárgyalás most kezdődik. Ezt jelezve, megmozdulok, s helyet foglalok a kanapén, kényelmesen hátradőlök rajta, kisimítom hajam arcomból.
- Vannak érdekeltségeid számos helyen – kiegyenesedve dőlök asztal felé, s előbb méz érkezik bele. Mindenkinek vannak rigolyái. Egy csepp borostyán megül a csésze szélén, elsimítom az ujammal, és lenyalom mutatóujjammal, mintha megszokott lenne. Nem fér az asztali etikettbe, ám lehet ezt olyan elegánsan tenni, hogy aki nézi, azt kívánja, bárcsak csöpp lenne azon a csészén. De most az ízét akarom érezni, úgy gondolva, ez az ő csókja.
- Aki vendég érkezik, kedvezményt kap, nem is keveset. Mondjuk... húsz százalékot kap tőlünk, abban az esetben, ha valamelyik érdekeltségeidben játszott, szállt meg, vagy élvezett más egyéb örömöt. S ez fordítva is érvényes. Akik tőlem érkeznek a te érdekeltségeidhez, vendégek, ugyanennyi kedvezményt kapnak. Elég, ha bizonyítani tudják – a farzsebembe nyúlok és egy zseton foglal helyet az asztalon. A felszínén nem az értékének a jelölése, hanem a helyeim közös logója. Nagyzolás? Ugyan. Egyrészt mindenki tudja, melyik hely kié, tehát elég bemondani, hol szállt meg, vagy honnan érkezett. Puszta marketing fogás.
Sajnálnám én is, ha soha többé nem találkoznánk. De az... nem fog előfordulni. A radaromra kerültél, és aki belekerült, az nem fog onnan egykönnyen szabadulni.

Oly nagyon régen tárgyaltam már egyenlő erejű féllel hogy el is felejtettem milyen. Megszoktam hogy a jelenlétemet félelem övezi, hogy mindenki elnémül és retteg a következő lépésemtől. Megszoktam a félelem szavát, megszoktam hogy kiszámíthatatlannak tart mindenki. A pletykák arról hogy az elmém erejével tépek ketté embereket akik ellenszegülnek nekem igaz volt. A kezemet sosem mocskoltam be. Sosem én voltam aki meghúzta a ravaszt. De az erőm... az erőm már rengeteg életet kioltott.
A hírem messze előttem jár de ezt ne bántam.
Mégis ahogy itt ültem a fiatal szirénnel... Nem érezter ajta hogy félne tőlem. Sőt. Nyugodt volt, élvezte a beszélgetésünket, és az arcából ítélve azt még jobban élvezte hogy bevallottam a tévedésemet.
Furcsa hogy mit hozott ki eblőlem ez a fiatal férfi. Csupán a tekintete, a szavai és a testtartása annyira megbabonázott hogy szinte teljesen kihozta belőlem a gyenge oldalam. Amit nem látott még senki. Senki olyan aki még életben van.
Ez valahol szomorú lehet de nekem nem az. Nekem teljesen természetes.
Az arcát figyelem ahogy közelebb sétál hozzám. Nyugodt és gyönyörű. gyönyörűbb mint bármelyik szirén akit valaha is láttam. Ahogy elképzelem az arcát, a vágytól és a kéjtől eltorzulva, vad vágy gyullad bennem iránta. A szemeim is fellángolnak ahogy erre gondolok. Gyönyörű lenne alattam. Elhalmoznám csókokkal és szeretném egész éjszakán át. Több éjszakán át is.
Előtte leveszem az alfahím maszkját. Tudom hogy átlát rajtam, hiszen az előb vallottam be neki a tévedésemet. Ahogy leül velem szemben és a tekintete végigsiklik rajtam akaratlanul is előre dőlök, felé. Közelebb aarok lenni hozzá. Olyan mintha táncolnánk.
Közeledünk és távolodunk, míg a dal végén egybe nem forrunk. Tökéletes lesz.
A térdemre támaszkodunk ahogy újabb adag teát kapunk és a mozdulatait figyelem. Kisimítja a haját az arcából aztán egy kis mézet tesz a teájába.
- Las Vegas azon része amely nem áll a védelmem alatt veszélyes. Gondold meg ezt Leith. Tudom hogy úgy érzed meg tudod védeni magad és az Aviant, de jobban ismerem a várost mint te - mondom könnyedén miközben egy kis tejszínt adok a teámhoz.
Egy csepp méz ül a teáscsézéje sarkába és ahogy odanyúl hogy letörölje teljesen megbabonázva figyelem a mozdulatát. Ahogy a mézcsepp az ajkaihoz ér önkéntelenül is megnyalom a sajátjaimat. A csókja is biztosan pont olyan édes mint az a mézcsepp. A szemeim egy kicsit az ajkán felejtem és csak utána pillantok fel rá újra az örvénylő tengerkék szemekbe.
- Ebben megegyezhetünk - mondom a kezembe véve a zsetonját - A pontos részletekkel majd a könyvelőm fog megkeresni, ő ismeri a pontos számokat, én csak nagy vonalakban tudok ezekről nyilatkozni - bólintok letéve az asztalra a zsetont számmal fölfelé.
A zakómba nyúlok és kiveszem az ezüst E. H. monogrammal ellátott cigarettatárcát a zsebemből és kipattintom.
- Megengeded? - pillantok rá és finoman felé nyújtom ha esetleg kérne egy szálat, tudjon venni. Fekete, szegfűszeggel ízesített cigaretták pihennek szép rendezett sorban.
Ha megengedi rágyújtok nyugodtan és hátradőlök a kanapén.
- Mi hozott Las Vegasba? Ha jól tudom Hollywoodból érkeztél - váltok témát könnyedén ha már letudtuk az üzleti ügyeket. Kíváncsi voltam rá. Szinte semmit nem tudtam róla és ez borzasztóan zavart.

Érdekesek az emberek. Volt az életemben egy időszak, mikor úgy akartam folytatni az életemet, hogy ki sem akarom tenni az uszonyom a szárazföldre. Ám volt az embereknek egy olyan kisugárzása, ami érdekelt. És persze, ott volt a pénz is. Érdekes dolog a pénz, szeretem forgatni és szeretem gyűjtögetni.
Kedvemre való ez az oldala, amit megmutatott. Kevesen jutnak el idáig. Mindig más a hibás. A körülmények, a nap, a szél, a sügérek a sós vízben. Ám ő beleállt és felvállalta. S most kíváncsian várom, hogyan zajlik majd a beszélgetés tovább. Mert csak azzal vagyok hajlandó tovább lépni egy ilyen beszélgetésben, akivel van értelme. S vele. Van. Kíváncsivá tett.
Éppen ezért, végül ellököm magam a korláttól, s kényelmesen helyet foglalok padon. A kávéscsésze majd elpárolog, nem fogom cipelgetni üresen. Addig meg jól van ott.
Változást érzékelek benne, érzeteim ráfigyelnek, nem csak tekintetem. Elmosolyodom, ahogy a kanálért nyúlok. Tetszik, ami felőle érkezik, s tetszik a látványa is, a hatásos belépő után még inkább fokozta ezen érzésemet, ahogy elfoglalta a teret házam teraszán. Jelen volt. Még ha most éppen... mintha annyira nem.
Ahogy előredől, illatát még inkább felém hozza légáramlat. Most azt kívánom, bárcsak a levegőt tudnám úgy kezelni, mint a vizet. Most körbevenném magam illatával.
Válaszom nem érkezik azonnal, mint ahogy eddig sem tettem. Nem szokásom közbevágni senki beszédébe, hiszen minél többet beszél valaki, annál többet tudok róla. Míg vannak, akik a hibákat kereseik ezek alapján másokban, szokásom azt megfigyelni, miként lehetne hasznomra. Hasznos-e számomra. Mennyire lehet gyenge pont a hálózatomban. Milyen értékekkel bír. Sosem a név, vagy rang vagy ismertség alapján döntök. Rengeteg tényező van, mely alapján megfigyelem beszélgető partneremet. Erőssége, ellenállóképessége, határozottsága, alkalmazkodása, rugalmatlansága, áldozat vagy elkövető? Milyen kombinációkból áll össze? Senki sem egyforma. S akivel most beszélgetek, ritka egyedi mintázattal bír, s a játékos énemet máris táncba hívta. Csak azokkal teszem, akik kiérdemlik.
- Mit értesz védelem alatt, egészen pontosan? - Pillantok rá. Mennyire sok elcsúszás lehet, ha úgy véljük, a másik is ugyanazt érti az adott kifejezés alatt?  Megvárom a válaszát, közben két kortynyi teát élvezettel fogyasztok el. Szeretem, ahogy elkészíti Robert.
- Ó, tehát akkor az az épületek, kertek, teraszok, ahol üzleteim vannak, veszélyesek? - ciccentve nevetem el magam, fejemet ingatva. A méz íze és illata mennyei. Az ajkai csakis ilyen ízűek lehetnek...
- Milyen bizonyítékod van az érzetre? - csendben hátradőlök és úgy tekintek rajta ismét végig. - Szerinted, ha nem tudom magam megvédeni, akkor most itt beszélgetnénk? - direkt jelenidőbe tettem a védelmet, hiszen ez a megfelelő kifejezés rá. S mert akkor valóban nem beszlgetnénk egymással, amit felettébb sajnálnék. Láttam a szemem sarkából azt a reakciót, ahogy a mézt ízlelgettem. Én is szívesen végigsimítanék ajkain a sajátommal.
Tetszik a határozottsága. Nézem, ahogy a zsetont nézegeti, majd visszateszi. Újfent kortyolok a saját teámból. Ezzel a nedűvel kellett volna kezdenem inkább. Sokkal jobb kedvem lett. A könyvelőjét majd elvezetik a megfelelő szakértőmhöz, nem az én dolgom a részletekkel mazsolázni, bár élném, ha azt a ő tenyeréből ehetném, ahogy adja nekem, szemenként. Így csak hümmentek, egyben egyetértve a gondolotaimmal is.
- Kérlek – biccentek felé. Nem kedvelem a dohányfüstöt, feltéve, ha ezek nem az új típusúak. Azok már könnyedek, lágyak és étvágygerjesztőek. Ám amennyire ellenzem, annyira kíváncsi vagyok az ízlésére és kíváncsi vagyok arra is, mennyire találtam el magamban azt az ízt, amit az illatok valójában nem képesek visszaadni.
- Kedves tőled, köszönöm – hosszú, vékony ujjaimmal kicsippentek egyet, előtte megnézem, miként helyezkednek el a szálak és hogyan  néznek ki.
Van ugyan az asztalon egy öngyújtó, ám nem vagyok rest kivárni, kapok-e tüzet tőle. Kíváncsi vagyok arra is, milyen öngyújtója van. A hamutálcát közénk teszem, az asztalra.
A tapintás érkezik elsőnek a cigarettától. Finom és erős. Az íz érkezik másodjára. Elég erős nekem, korántsem a dohány miatt, hanem a hozzá csatolt íz miatt. És élvezem határozott ízét, hamarosan kiegészül az illattal is. Együttesen csodás aromát építenek.
Személyes kérdés. Small talk. Más imádja, van, akinek egyből elrontja a hangulatát. Az enyémet is, ha nem lennék tisztában a saját szabályaimmal és reakcióimmal. Így csak ízlelgetem a cigaretta aromáját. Finom illata van tőle.
- Csodás a cigaretta – fújom ki a füstöt, nézve annak útját és formáját. Tetszik a színe is. Nem mindegyik cigarettának van ugyanolyan színe, füstben.  
- Meg is lepne, ha nem tudnád – mosolyodom el. Teljesen megkerülve a válaszadást. - Voltál már ott? - Pillantok rá érdeklődéssel.

A tánc olyan mint a varázslat. Egy ősi elemi erő, akárcsak a négy elem. Forró mint a tűz, erős mint a föld, szabad mint a levegő és pont olyan hajlékony és gyönyörű mint a víz. Nem tartozom az elemi mágiát irányító mágusok közé, mégis ahogy a saját akaratlan tánclépéseinket figyelem Leithtel, úgy érzem mintha az elemeket irányítanánk.
Ő a víz, ami lassan húz és édesget maga felé, én pedig a mindent elemésztő tűz, ami ha túl közel merészkedik hozzá, visszavonhatatlanul kialszik.
Közeledünk és távolodunk minden szóval, minden mozdulattal, minden lépéssel. Még nem tudni melyikünk vezeti a táncot, de a lépéseket mintha mindketten ismernénk. Tökéletesen, pontosan lépünk, és ki tudja még mi lesz az utolsó lépés. Talán a víz és a tűz összeérnek.
Le sem veszem a szememet róla ahogy mozog. A hangja, amiről tudom jól hogy milyen veszélyes valójában, körbefon de nem kényszerít semmire. Csak simogat mint a legpuhább selyem. Szeretném hallani ahogy a fülembe duruzsol lágyan, vagy az élvezetét nyögi nekem kéjesen. Mindkettővel ki tudnék egyezni.
Vele egész más hangoz ütök meg én is mint egy másik tárgyalópartnerrel tenném. Már nem akarok ledominálni mint az elején, be kellett látnom hogy ő jóval erősebb annál. Én pedig túl nagy mellénnyel jöttem ide. Micsoda ostoa lépés volt a részemől.
Védelmet ajánlok neki, és komolyan is gondolom amit mondok. Valakinek aki még nem vert gyökeret Las Vegasban, ez egy igen veszélyes város lehet. Az utcák akármennyire is fényáran úsznak, a sötét sarkokban megannyi veszély vár, vér, drogok és erőszak. Nyilván tudom hosz a legtöbb ilyen mind hozzám kapcsolódik.
- Elsősorban, az Avian tisztán tartására. A védelmem alatt a különöző kétes üzletek, drogdílerek, prostituáltak és egyéb kistílű alvilági figurák messzire el fogják kerülni a kaszinódat. Nem kell tartanod majd attól hogy meglopnak. Vagy hogy valaki más a tulajdonjogodra törjön. Persze ez nem lenne egyszerű de a fenyegetés fent áll - mondom nyugodtan a szemeit figyelve látom benne a kétkedést, de meghallgat. Talán átgondolja a szavaimat.
- Az Avian egy kaszinó. Egy nagy kaszinó, ami hirtelen tulajt váltott ezáltal a piti bűnözők szemében elgyengült. Könnyű célponttá válhat, és nekem szándékomabn áll segíteni. Nem szeretem hogy ezek a piti bűnözők elhiszik magukról hogy veszélyesek - legyintek könnyedén.
Kapunk még egy csésze teát amit élvezettel kortyolok. Az otthon íze. Hiányzott. Berta már egész jól megtanulta, de még mindig csak akkor az igazi ha én készítem. Ez így is marad még egy darabig.
- Nem mondom hogy nem tudod magad megvédeni de nem ismered úgy ezt a várost mint én. Még nincsenek itt gyökereid és ha le akarsz itt táborozni akkor segítségre lesz szükséged. Olyan segítségre amit én most ajánlok - tárom szét a karjaimat, jelezve hogy nincs rejtegetnivalóm vagy ártó szándékom. Valaki oylannal együtt dolgozni mint ő igazán profitáló lehet. Nekem is, és neki is.
A mézcsepp hamar eltűnik, de a tekintetem megpihen az ajkain, ahogy az előbb ő is az enyémen. Ahogy megkínálom cigarettával ő is elvesz egy szálat én pedig a kezeit figyelem. Kecses, csontos kezei vannak. Kicsit kisebb a tenyere mint az enyém, és iztos vagyok benne hogy az érintése is selymes.
Ahogy kivesz egy cigarettát én is az ajkaim közé teszek egyet, majd előveszem a monogrammommal ellátott fém öngyújtót és lángostul odanyújtom neki hogy meggyújthassa a cigarettát. Úriember vagyok még ha nem is annak neveltek.
Magamnak is meggyújtom és élvezem ahogy a cigaretta íze betölti a számat. Tökéletesen kiegészíti a tea krémes édességét.
- Örülök hogy ízlik, ez a kedvenc fajtám - mosolyodok el féloldalasan és nagyot szívok az édes illatú dohányból. A csevegésre kicsit megváltozik az arca, de az én mosolyom töretlen. Nem kutakodni próbálok csupán beszélgetni.
- Csak néhányszor, üzleti ügyben. Valaki olyannak mint én nincs sok ideje túristáskodni sajnos - mondom könnyedén - Kicsit hasonlít Vegasra... mintha egy nagy és fényes unokatestvér lenne - mosolyodom el a számba téve a cigarettát és újra nagyot szívok előle mielőtt lepöccinteném a hamut a hamutálba.
- Biztosan hiányzik a tenger így a sivatag kellős közepén - jegyzem meg a szemeit figyelve. Nem is értem hogy bírhatja itt egy szirén.

Élvezem a kortyot. S vele együtt Elijah látványát, illatát. Tisztában vagyok azzal, mennyi idős Elijah, így neki az elmúlt tizenöt éves munkálkodásom, ami inkább már húsz, vagy még több, de hát akkor még csak azért dolgoztam, hogy legyen mit ennem aznap, s közben lestem el a kaszinók és klubok életét, neki kevésnek tűnhet.
Érdeklődéssel hallgatom, néha el-eltűnnek ajkaim a csésze mögött, s keveset kortyolok a tejes italból. Még nem tudom eldönteni, mennyire kedvelem, mindenesetre növényi tejszínt kértem a sajátoméba. Az íze tetszik, de leginkább Elijah ízére vágyom.
- Neked ebben mi lenne a haszon? - Tudom, miért vannak ezek az ajánlatok, ám tőle akarom hallani. A csodás hangján. Türelmes figyelemmel megvárom, míg kimondja mindazt, ami benne van. Élvezkedem hangjának rezgésében, a közben megtett mozdulataiban.
Karom a pad háttámlájára fektetem és úgy nézem, s mikor válaszolok, kezemmel megtámasztva fejem, felelek.
- Értem szavaid – mosolyodom el. Vajon mindenkivel lejátsza ezt a játékot? Valahol most remélem, hogy csak engem tüntet ki ezzel a figyelemmel.
- Az ajánlat felettébb nagyvonalú. Mondatja talán valami neked, hogy a klubjaimban és a kaszinóimban ez lenne, s ehhez te lennél szükséges, hogy megszűnjön, az Avionban? - nézek rá érdeklődően. Hiszen az ajánlata oda szól, s a már meglévő üzleteim ismeretére is alapozhat. El szeretnék veszni azokban a szemekben.
- Tudsz valamiről, ami azt mondatja veled, hogy a piti bűnözők így gondolnak a kaszinóimra és klubjaimra? - mert ha valóban van ilyen, akkor valóban figyelmetlen vagyok.
- S úgy véled, olyan alkalmazottakat alkalmazok, akik engedik, hogy meglopják a munkahelyüket? Vagy esetleg éppen ők lopnak? Milyen kézzel fogható bizonyítékkal bírsz, a fentiekkel kapcsolatban? - kérdezem, hiszen szavai mögött ilyen értések is lehetnek. Alkalmatlanságom a vezetésre.
Élvezem az illatokat, még ha hiányzik is a nedvesség érzete a bőrömön. Aztán leteszem a csészét és leveszem a kezemet, mivel támasztottam addig a halántékom.
- A kaszinó csak egy, a nagyobb halaim közül. S már megvannak hozzá az embereim, akik... tisztán tartják és védik a benne lévőket.
Kezének illata betölt, eltörpül a cigaretta illata mellett. Elijah illatára szavazok, közelről hozzám jutva még inkább kívánom még közelebb érezni. Vele együtt. S tetszik, ahogy vesz a néma üzentet, hogy tüzet kérek tőle. Mostanában már kevesen élnek ezzel, pedig az egyik leggálánsabb viselkedések közé teszem.
- Illik hozzád – ízlelgetem a cigaretta ízét, s legfőképpen  mosolyát. Az enyhén megjelenő bájgödörrel együtt.
- Valaki olyannak? Egészen pontosan milyennek? - Nem tudom, miért ez az alatt és az emberi virágnyelvek sosem elég tiszták, hogy akarjam magam kibogozni. Vagyishogy éppen tökéletesen értem, ám most a másik oldaláról közelítem a kérdést.
- Megpróbálhatnád a turistáskodást – rendszeresen teszem, üzleti utakba rejtve, hiszen számomra minden munka, minden élvezet is.
- Sok minden van Angelesben, ami itt nincs és sok minden van Vegasban, ami Angelesben nincs. És nem a homokot értem alatta.
A megállapítására felbukkan az első, óceánba ugrásom. Tizenkettő voltam, meglógtam otthonról, anyámat veszettül nem érdekelte, élek, halok, így fogtam magam és a belső noszogatásra elutaztam a partra.
- Valóban – fújom ki a füstöt, ami inkább eregetés és a benne levő vízcseppekkel alakzatot formálok a kékesfehér fényéből.
- Az óceánparti házam kárpótol azért, hogy távol tőle nőttem fel. Itt, Vegasban – teszem hozzá, miközben a kékesfehér füst elindul Elijah füstje felé, majd összekeveredve vele, hullámokat formáznak, mielőtt eltűnnének.
A tüdőm azonban csak eddig bírta a füst szárító hatását, muszáj vagyok köhögni, leteszem a cigarettát, a tea felé nyúlok.
- A benne rendezett partiknak elég nagy hírük van – burkolt meghívás? Most én játszom a virágnyelvet, noha a köhögés megint elfog.

A tea hihetetlenül finom, de mi sem fogható ahhoz ahogy elképzelem hogy neki milyen íze lehet. Valószínűleg édes, eszményi, tökéletes.
Vágyom rá és látom a szemeiben hogy ő is vágyik rám. Egyikünk sem tudja visszafogni magát.
Elmerülök a ragyogó kék szemekben ahogy engem figyelve kortyol a teájába. Mintha a tenger készülne elnyeni, de nem bánom hogy fulladozok. Azt hiszem Danténak igaza van... A szirének éneke lesz a vesztem.
- Nekem? Nos, valamiféle anyagi juttatásban reménykedek természetesen. No meg... ha megkapom a bizalmadat már nyert ügyem van nem igaz? KÉt iyen nagy hatalmú ember egyeten városban... bármire képesek lehetünk, Leith - mosolyodtam halványan ahogy az arcát figyeltem. Láttam a szemein hogy tetszik neki az ajánlatom. Hát hogy ne tetszett volna, tökéletes ajánlat volt.
Ő is lassan elmosolyodik veem együtt és nem is tudom levenni róla a szemem. Olyan a mosolya akár egy vadászó cápának. Gyönyörű, de veszélyes.
A szavaiból elő is bukkan a veszély.Tudom hogy milyen nagy hatalma van és az elmúlt egy hétben utánanéztem annyira hogy tudjam, mit jelent a neve a környéken. Ő sem kicsiben játszott, ahogyan én sem.
- Nem sértésnek szántam, nem akarom hogy félreértsd, de jobban ismerem Vegas játékszabályait mint bárki más. Tudom hogy mit csinálna egy védelem nélküli kaszinóval - nem engedem a tekintetét, így láthatja hogy őszinte vagyok vele. Rég voltam ennyire őszinte bárkivel. Mit tesz velem hogy így megváltoztat...?
Az előbb bocsánatot kértem és igazat adtam neki msot meg ez... Hihetetlen a hatása rám.
- Csupán ismerem a játékszabályokat a városban. Nincs oyan munkaerő akiben feltétel nélkül megbízhatnál. Az emberek nagyrésze megvehető, vagy megzsarolható. Majdnem mindenki képes elárulni apróságokért. Ez nem ellened szól vagy az embereid ellen... egyszerűen ilyen gyarló természettel áldott meg minket az ég - mosolyodom el újra és beleiszom a teámba. Már alig van belőle, de olyan finom. Az örökkévalóságig teázgatnék vele itt a teraszon ülve elfelejtve a sok gondomat és felelősségemet ami odakint vár. Milyen könnyű élet is volna?
- Nem muszáj elfogadnod tőlem semmit Leith. Csupán felajánlottam a segítségemet és a lehetőséget hogy üzleti partnerekké váljunk. Látok benned potenciált, és szeretem a közelemben tartani azt amiben hiszek. AZt hiszem ezzel mindenki így van nem csak én - félrehúzom a zakómat hogy a zsebemből elő tudjam venni a cigarettatárcát és kinyitom. A fekete szálak szép rendben sorakoznak. Szeretem a rendet. Átlátható és tiszta.
Megkínálom és mikor elfogadja, odahajolva adok neki tüzet is, gondolkodás nélkül. Így illendő én pedig hiszek az udvariasság erejében. Ilyen vagyok. Régivágású, brit úriember.
- Köszönöm. Szeretem a különlegességeket - a szemeim finoman végigszaladnak rajta. Ő is különleges... de még mennyire hogy az. És én imádni tudnám, sok sok csodálatos éjszakán át.
- Valaki olyannak aki olyan elfoglalt ember mint én. Sajnos itt kell lennem hogy minden oylan olajozottan menjen ahogy szeretem - vonom meg a vállam és lepöccintem a hamut a cigarettámról.
- Majd egyszer talán én is elutazom valahova. Valakivel. Pihenni. De az még nem mostanában lesz - mondom könnyedén. Lehetne ő is akivel utazom. Nem lenne ellenemre.
Köhécselni kezd mire egy könnyed csuklómozdulattal töltök neki egy kicsit az asztalon álló kancsóból egy pohárba és elélebegtetem a poharat. Aki nincs hozzászokva a dohányzáshoz...
Igaz, én is legtbbször szex után szoktam.
- Megnézném ezeket a házakat, biztosan gyönyörűek. Csodálom a tengert, de még nem volt szerencsém sok időt a közelükben tölteni... Miylen kár - fogyasztom el az utolsó korty teámat. Még pár slukk van a cigarettámból.

Érdeklődéssel pillantok rá. Jól mondja, a bizalom fontos dolog és nálam hosszú út vezet a bizalom megadásáig. Egy beszélgetéssel nem lehet megnyerni, s olyan belépővel, amely azon kívül, hogy észveszejtő volt, éppen az ellenkezőjét érik el nálam. Most mégis, elégedetten nézegetem ajkait, a körülötte hullámzó energiát.
- Szeretem a versenytársakat. S szeretem a szövetségeseket is – a verseny inspirálni tud, ha olyan maga a verseny. S bár magamtól jutottam el idáig, közben temérdek faj képviselőit használtam fel és ki. Kedvesm és akaratom szerin. A kölcsönösség van bennem, noha nem mindenben azonnal, hiszen nem erről van szó.
- Nem is annak vettem – féloldalas, halvány derűvel a szám sarkában hallgatom szavait, kényelmesen elhelyezkedve a kanapén. Kedvelem a kényelmet. Kényelem és minőség. A szépség mellett. S ezek kombinációja ül éppen a fotelemben. Az eleganciával együtt, amely veszélyes elegancia. Szeretem a veszélyt. Éberen tart.
- Nem kételkedem, hogy régebb óta működsz a városban – ez még nem rejti magában azt, hogy többet tudna, ám elhamarkodni dolgokat a lehető legrosszabb dolog tud lenni. Figyelembe veszem, hogy régebb óta van a városban, s így birtokában lehet rejtett előnyöknek is, amit senki sem szokott kiteregetni.
Sütkérezem a szavaiban, az enerigájában. Szívesen hallgantám még baritonját, melyneki ritka, finoman elbújó felhangja van, s fül kell hozzá, hogy kihallja bárki is.
- Kedves és figyelemre méltó az aggodalmad irányomban. Szerinted, ha mindezzel nem lettem volna tisztában, akkor most itt beszélhetnénk ezekről? - érdeklődöm.
Aki idáig eljut, az nem csak elméletileg tudja, hanem tapasztalta is. Én legfőképpen azon az úton, hogy ezt én tettem másokkal. S akivel osztozom a beszélgetésben, szintén az események ezen oldalán állva tette ezt.
Élvezkedem a látványában. Nem szükséges most tennem semmit, hogy tudjam, még fogunk találkozni. Ha valamit elgondolok és kitervelek, az megtörténik, mert a dolgokat úgy alakítom.
- Azt gondoltam, üzleti partnert jöttél keresni – vonom fel finoman a jobb szemöldökömet, enyhe mosollyal.
- Ez már jobban hangzik – utalok az üzleti parnternségre, amit végül kimond. - Amit tudok is ajánlani, ahogy az imént megtettem – utalok vissza az ajánlatra, ami részemről továbbra is áll, hiszen azért mondtam ki. Finoman figyelmen kívül hagyva a burkolt dicséretet, amit tudok, kiválóan működik az olyanoknál, akik szeretik, ha dicsérik.
Számomra a dicséret az elért eredményeim, azok pedig magukért beszélnek.
Szeretem élvezni a pillanatokat. Hiszen ezért élünk és létezünk. Igaz, a pénz adja meg ezt a lehetőséget, amiből sosem elég.
Mozdulata és gesztusa gyönyörű. Ahogy előre hajol, ahogy az öngyújtót fogja a kezében, s tartja felém.
- Igen, azt látom. És érzem – az ízben érzékelem őt, s szavaiban érzékelem, s leginkább a pillantásában, ahogy végignéz rajtam. És még nem is látott szirén alakomban. Ez a szárazföldi forma igazán szegényes megjelenés ahhoz képest, ahogy kinézek.
Hátradőlök, és úgy nézek rá.
- Sajnos? Akkor talán nem élvezed, hogy vezetned kell őket? - játszadozom a füsttel, amit kifújok.
Elmosolyodom. Igazán nehezen engedi ki a gyeplőt a kezéből. Csak legalább élvezné.
Mióta foglalkoztat az, hogy valakinek jó legyen? És az nem én vagyok?
A füst azonban makacsul ragaszkodik szárító képességéhez, így hiába, újfent elkap a köhögés. Az óceán vize lenne és esne most a legjobban.
Figyelem, ahogy felém lebeg az a pohár víz és egy pillanatra el is feledkezem arról, hogy köhögni kéne, lélegzet visszafojtva nézem. Szeretem a különleges dolgokat és vízzel könnyű mozgatni bármit is, ám ez... csodálatos.
Tenyeremet csúsztatom a pohár alá és az arcom elé helyezem. Pár pillanat múlva, alig látható pára emelkedik fel a pohárból, ahogy nanodaraboknál is kisebbre törik szét a víz egy része a pohárban, hogy aztán mélyen belélegezzem, enyhet adva a szárazságra.
- Máris jobb, köszönöm. De ettől még csodálatos íze és illata van – emelem a másik kezemben fel a cigarettát, s helyezem a hamutálra.
- Minden hónapban van többször is parti. S van, hogy csak én vagyok ott... meg akiket meghívok – pillantok rá, végre megkönnyebbülve a száraz érzéstől a tüdőmben.
S már most sajnálom, hogy a jelek arra utalnak, hamarosan távozik. S élvezem a pillanatot, mint mindazt, amit eddig vele töltöttem. Mélységesen feltölt és kiterjeszkedtem, visszasugározva felé mindazt, amit kaptam tőle.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem ez volt az egyetlen találkozásunk.

Nyugodt tekintettel, apró mosollyal figyeltem a szemeit. Ő is engem figyelt és mindkettőnknek tetszett amit láttunk, ez teljesen egyértelmű volt. A szavaira elmosolyodtam és kicsit előrébb dőltem.
- Ebben hasonlítunk, de van akivel nem éri meg vetélytársakká válni. És van olyan akivel nem éri meg szövetségbe lépni. Mindketten ismerünk olyan személyeket akik ezekbe a kategóriákba tartoznak. És úgy érzem... könnyedén be tudjuk osztani egymást is ezekbe a kategóriákba - mosolyogtam könnyedén. Mintha nem épp arró beszélgetnénk hogy hogy kéne egyesítenünk erőinket hogy minnél nagyobb hatalmat és vagyont szerezzünk az államokban csak megbeszélnénk hogy milyen nagyon száraz az idő mostanában.
Mégis éreztem hogy megérti miről beszélek. A szemei okosan csillogtak rám, valamit megmozgatott bennem egészen mélyen, valami olyat amit még soha senkinek nem sikerült megmozdítania.
Apró egyetértő biccentéssel jeleztem hogy igaza van. Úgy ismertem Las Vegast mintha jómagam is itt születtem volna. A városnak oyan titkait ismertem amiket senki más rajtam kívül. Tudtam mit hol és mikor érdemes keresni. Mit hol és kinek érdemes eladni. Kit érdemes elkerülni.
A tudás hatalom, majdnem akkora hatalom mint a pénz egyetlen nagy előnnyel... A pénzedet egy rossz kockadobás miatt is elveszítheted, de a tudásodat soha.
És ez a tudás örökre velem lesz akkor is ha a velem ülő, igencsak szemrevaló szirén nem akar majd együttműködni velem.
- Nem tartalak olyannak aki nem figyel a részletekre vagy arra hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá ha egy új helyen kezd karrierbe. De mint mondtam, nem vezérel rossz szándék. Egyenlő félként tekintek rád, és szereném ha tudnánk együtt dolgozni - finoman megnyalom az asóajkam. Más is eszembe jut amit tehetnék. Ha olyan képessége lenne mint Sonjának, most igencsak nagy bajban lennék.
- Úgy érzem ez az alku irányombó működőképes volna. De a pontos számokról és feltételekről még egyeztetünk, úgy a legtisztább. És természetesen én is szívesen fogadlak a házamban hogy megbeszélhessük a... részleteket - mondom elégedetten, ezzel lezártnak tekintve a kettőnk üzleti ügyeit.
A szövetség megköttetett, és innentől már mindketten csak gazdagodhatunk belőle. Alig várom hogy igazán elkezdődjön a közös munkánk.
A beszélgetés hamar kötetlenebbé válik, most hogy befejztük a munkáról való diskurzust. A cigaretta íze a számban tökéletesen illik a korábban efogyasztott teához és kiteljesíti azt.
- Örülök hogy így gondoof, jó esik a lelkemnek a dícséret. Remélem másban is tetszésedre lesz az ízlésem - mosolygok könnyedén, mélyet szívva a cigarettába.
Jól áll a kezében a cigaretta és még jobban ahogy kifújja a füstöt. Mégis minden eltörpül a mosolya mellett.
- Oh nem. Hiszen ez az életművem. Rengeteg munka van benne amit egyáltalán nem sajnálok. De eg ykét szabadnap olykor kellemes volna, és es sajnos igencsak ritkán adatik meg - mosolygok könnyedén és megvonom a vállam.
Ahogy köhécselni kezd és átnyújtom neki a poharat, csodás varázslattal nedvesíti eg a torkát ismét, mire nem tudom elnyomni elismerő vigyoromat. Erős. Igazán erős és ez tetszik.
- Nagyon szívesen - biccentem meg a fejemet finoman és epöccintem a hamut a cigarettám végéről. Hamarosan a végére érek. Az övé lassan kihuny a hamutál szélén.
- Remélem egyszer úgy alaku hogy én is felkerülök a vendéglistára. Ezer örömmel részt vennék az egyik partidon - mosolygok könnyedén és eszívva az utolsó slukkot felállok és összegombolom a zakómat.
- Nem akarlak tovább feltartani és nekem is hosszú émg az út hazáig. Köszönöm hogy fogadtál és volt alkalmunk beszélni - nyújtom a kezem búcsúra és ha megfogja könnyedén az ajkaimhoz emelem és finom csókot lehelek a kézfejére. A szemeibe pillantva engedem el.
- A következő viszontlátásig Mr. Conway, köszönöm a teát és a kedves vendéglátást - hajtok fejet és könnyedén sarkon fordulva elindulok kifelé. Az autóm odakint vár, és hamar eltűnik az alakom előle. De a fejemből ő... nos ehet hogy soha nem fog.