Mindenből is ki akartam venni a részem, hiszen ez volt az udvar egyik, ha nem legnagyobb ünnepsége. Ha azt mondanám, hogy egész évben erre készülünk, talán egy kicsit túloznék... valójában csak fél év kemény munkájáról beszélünk. Az udvar, vagyis inkább a királyi pár ügyelt arra, hogy egyszerre a legjobb minőségű és a legdivatosabb, autentikusabb dolgokat találja ki. Idén a puritán egyszerűség volt a vezérvonal. A vastag piros fonal, amiből vékony rózsaszín és fehér kacsok ágaztak jobbra-balra. Szinte meztelen, fényes selyembe, holografikus áttetsző anyagokba csavart felszolgálók csillogtak a forgatagban. Karjukon ezüstözött tálcákkal egyensúlyoztak, rózsaszín, fehér és neonkén italok koccantak össze, rideg lánggal villantak fel mielőtt valaki elfogyasztotta őket.
Ámulva figyeltem a befelé igyekvő tömeget, bizonyos biztonsági ellenőrzés után mindenki mehetett az útjára. VIP vendégek egyenesen a kertbe, egyéb népek balra, újságírók, firkászok badge-al a saját ösztöneikre hallgatva, szabadon. Voltak különbségek, de különösen odafigyeltünk a status quo-ra. Vagy ahogy apa emlegette: A kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. A VIP vendégek italai ízletesebbek, színesebbek és pezsgőbbek voltak. A halandók bulijában élesek voltak a fények, hangosan szóltak a hangfalak… De a tűz mindkét helyen hasonló hévvel égett. És fog égni még egy napig. Lance-el pedig tudjuk, csak a legjobbak fognak talpon maradni.  Egy pillanatra elfordítom a tekintetem az előttem álló sorról – a beengedésnél segítek egy Derek nevű izmos, néger tündérfiúnak, aki az egyetemről érkezett önkéntesek sorát gyarapítja. Mellette minden hercegi fényemmel eltörpülök, hiába vagyok magasabb nála, az érkező nők tekintetéből csorog a vágy amikor Derek lilás-zöldes fényben csillogó hasára tekintenek. Hiába, tudtuk, hogy az ing unalmas választás lesz. A tömeget nézem és irigykedve gondolok Lancelotra. Valószínűleg valamelyik barackfa alatt hempereg a puha fűben…
A mellettem elhaladó barna fürtök után kapok és finoman megfogom a nő karját. Kellemes mosolyt küldök az arca felé, azt üzenve, hogy nincs harag. Bárki eltévesztheti a ’REGISZTRÁCIÓ’ feliratot, a nem-túl hercegi megjelenésemet, Derek tündérportól fénylő testét. Esküszöm a tündérmindenhatóra, hogy a lány tekintete éhes . Átpislantok a vállam felett és újra felmérem Dereket. Tényleg , jó fickó, de… semmi különös nincs benne. Megköszörülöm a torkom, konstatálva, hogy az utóbbi harminc másodpercben nem mondtam semmit, csak kisebb fennakadást okozva feltartottam a hölgyet. – Kihez tetszett érkezni Miss…? - a kisugárzása… a tekintetem, nem tolakodóan, óvatosan vette be a lány (?) körvonalait. A testére simuló ruhát, az arcán csillogó sminket. Az asztalra ejtett névsor felé böktem a tekintetemmel. Vajon elengedtem már a karját? – ijedten kaptam a tekintetem a karján nyugvó kezemre és szégyenlős habogás közepette elengedtem a karját és elmotyogtam egy csendes „elnézést”.
Talán Lancelot is rám gondol és szórakozik azon mennyire béna vagyok. Még mindig.

Sokáig álltam a tükör előtt és próbáltam megtalálni a megfelelő árnyalatú rúzst az estéhez. Valami olyan kellett ami azt sugallja hogy nem vagyok újságíró, csak egy emberlány aki befér a kékvérűek közé. Aki elég elegáns hogy a Szentivánéji bálon a VIP buliban táncoljon a hercegekkel, miközben azok a fülébe susogják minden titkukat. Igen pontosan egy ilyen rúzs kellene de nekem csak olyanok vannak amik azt mondják hogy valószínűleg a bugyimat a táskámba gyűrve fogok hazasétálni hajnalban, miután valaki... vagy valakik elkaptak egy röpke légyottra.
Nem vagyok én elég hölgynek való ehhez a feladathoz. Nem is tudom hogy Rick miért éppen rám gondolt ehhez... Nem fair...!
Sóhajtva csaptam le a mosdókagyló szélére a rúzsokat. Nem kell rúzs. Anélkül talán elmegyek elegáns hölgynek.
Morcosan összehúzott szemöldökkel meredtem magamra a tükörben aztán csak felkaptam a bordó színűt és a táskámba mélyesztettem. Még meggondolhatom magam a taxiban.
Meg is gondoltam.
Mázli hogy már minden helyzetben tudok szépítkezni és öltözködni, legyen szó akármilyen nyakatekert ruhadarabról.
A kastély és a park körülötte fényárban úszott, ide látszottak a máglyarakások fényei. Gyönyörű volt... Mintha a csillagok is fényesebben ragyogtak volna az égen. Ez valami tündér mágia lehetett.
Kifizettem a taxit és még mindig kicsit ámulva indultam el a kastély felé. Csak át kell sorolnom a VIP sorba és reménykedve hogy nem olyan nagyon figyelmes a security.
Hát... Nem volt szerencsém. Ahogy átslisszoltam volna a magas, szélesvállú férfi mellett aki a VIP részleg felé mikor elkapta a karomat. Magamban szitkozódva torpantam meg és ahogy felnéztem... a koronaherceg igazságtalanul kék szemeibe néztem. Meglepetten pislogtam rá ahogy a karomat szorongatta de egyenlőre nem mondott semmit.
Hosszú pillanatokig csak néztünk egymásra. Aztán megkérdezte a nevem.
- Law. Isabelle Law... Kijöttem megkeresni néhány barátomat, de nem találom őket biztos visszamentek már... - nevettem el magam a lehető legédesebb módon ahogy csak képes voltam rá.
A férfinak mintha csak ekkor esett volna le hogy még mindig a karomat fogja és elnézést motyogva elengedett mire csak nevettem.
- Ugyan ugyan... Olyan ismerős nekem valahonnan... Találkoztunk korábban is? - tereltem rögtön a témát remélve hogy be tudom csábítani magammal a tánctérre. Kétlem hogy ennyire egyszerűvé válhatna a munkám de milyen jó is volna...

Amint tudatosult bennem, hogy nem úriemberhez méltó viselkedés más karjába csimpaszkodni, jobb, hasznosabb tennivalót kerestem a kezeimnek és felemeltem a vendéglistát,hogy megkeressem rajta a Law nevet. – Egy pillanat türelmét szeretném kérni. – mondtam már egy csöppet magabiztosabban, újra felvéve az elvégzendő feladatok ritmusát. A kezemben tartott lapokat addig forgattam – közben fejben lelkesen durozsoltam az ABC nótát, hogy megtaláljam az ’L’ betűt, pontosan a ’K’ és az ’M’ között. – Óó. – a pillanatnyi zavar ismét megállított, de már sokkal természetesebben vettem az akadályt és újra átfutottam a sorok-nevek között. – Hmhm. – a kérdését szinte teljesen figyelmen kívül hagyva fókuszáltam hol a papírra, hol pedig a Derek kezében szorongatott paksamétára. – Derek, egy pillanatra… – mintha lenne valami jelentősége, felemeltem a kezemben szorongatott vendéglistát, és valami olyasmit próbáltam eltátogni, hogy hibás, hátha Derek megérti, hogy miért kell idő előtt lelépnem egy egyébként rendkívül formás hölgy társaságában.
Persze, mondhattam volna, hogy rögtön jövök vagy esetleg küldök valakit. Netalántán megduplázom a fizetését…de ezek merő próbálkozások lettek volna. Már majdnem bocsánatot kértem a tervezett mulasztásom miatt, amikor rájöttem, hogy a hülyénél is hülyébbet csinálok a koronahercegi titulusból.
- Gavain – ejtettem ki magyarázkodóan miután Isabellet odébb irányítottam, hogy haladjon is a sor. A ’Kingston’ hangsúlyozása talán indokolt lett volna, jómagam még nem döntöttem el, hogy az ilyen jellegű megnyilvánulások a ripacskodás kategóriájába sorolandók vagy szimpla, emberi viselkedésként, az etikett részeként is lehet kezelni. Megdörzsöltem a karom és Isabelle felé vetettem egy pillantást. – a trónörökös. – egy szégyenlős mosollyal tovább néztem Ms. Law arcát, hogy láthassam a tekintetét. Bátran körbepisloghatott, hogy az udvar fessebb, divatosabb kantündérjeihez hasonlítson.
A szégyenlős mosoly egy pillanatra vigyorrá olvadt az ajkaimon.
A mai ruhát hosszas tervezgetések után sikerült elkészíteni. A fekete-kék árnyalatú holografikus mesh anyag a komfortzónámon túl helyezkedett el, és messze nem voltam olyan bátor, hogy egy józan pillanatomban az anyaszült meztelen felsőtestemet mutogassam (mellékelt ábráért lásd minden harmadik himenű tagot a helyen), ezért a köztes megoldást:egy fekete trikót választottam ’aláöltözet’-ként
- Talán megtartom ezt a stílust. Az álruha-kategóriába, elvegyülés címszó alatt. - a barátságos mosoly ott maradt az ajkaimon, ahogy próbáltam beljebb kalauzolni Ms. Lawot a tömegbe. Nem akarok a divatról beszélgetni egy nővel. – Mit is mondott kiket keres? – megtorpantam, hogy könnyedén körbe és átpislogjak a tömeg felett. Néhány méterrel odébb épp egy lány mászott Lancelot nyakába. – Habár nem osztom a módszer kivitelezését, a hatékonysága százszorta jobb, mint a miénk. – a mondatom jelentését alátámasztva lesandítottam Ms. Law nőies arcára és a korábbinál egy verzióval szabadabb mosoly futott át az ajkaimon. Azaz, Ön alacsony én pedig nem tudom kit keresünk.

Nem találta a nevem a listán. Valószínűleg azért mert soha nem is volt ott és a barátaim akiket olyna elszántan kerestem idekint, soha nem is léteztek. Bizonytalanul a másik, nagydarab tündérre pillantott aki valószínűleg az eredeti kidobó lehetett én pedig nem győztem ártatlanul és a lehető legédesebben mosolyogni.
Egyem a kis szívét, azt hitte hibás a lista és amiatt nem találja rajta a nevem. Kis híján hangosan felsóhajtottam az elaléltságtól de végül csak rendeztem magam. Jó döntés volt a bordó rúzs. Úgy fest elég ártatlannak, szavahihetőnek és VIPnek nézek ki benne. Legalábbis a koronaherceg hitt nekem.
Bemutatkozott és a lehető legédesebb módon hozzátette azt is hogy bizony ő a trónörökös. Hagytam hogy az arcomon eluralkodjon a meglepetés és a mellkasomhoz kaptam a kezem.
- Jaj istenem olyan kis butának érzem magam! Hát persze! Elnézést, felség - megfogtam amúgy is rövidke ruhám sarkait és még többet villantva a fekete harisnyába bújtatott combjaimból pukedliztem egyet előtte. Már amennyire testhez simuló ruhában, magassarkűban, mindenféle udvari előképzettség nélkül tud az ember lánya pukedlizni. Valószínűleg inkább csak villantottam neki egyet miközben berogyasztottam. Kecses.
A tekintetem végigsimult a felsőtestén le egészen a lábaiig. Meg kell hagyni, nem volt rossz látvány az ifjú herceg, sőt... széles vállak, magas alkat, erős karok... Az arca jóvágású és a szemei... oh a szemei, valami eszményien kékek. Mintha megint a tengernél lettem volna. Olyan fajta kék szeme volt amibe bele lehet fulladni.
- Kifejezetten jól áll, ha szabad ilyesmit megjegyeznem - kuncogtam szemérmesen, elővéve a szende lányka szerepét és kicsit gyorsítva a tipegésemen belekapaszkodtam a karjába nehogy ó jaj elvesszek ebben a nagy tömegben.
- A barátaimat kerestem. De most így hirtelen nem látom őket... - nyújtogattam a nyakam, a tömegben a képzelt barátaimat keresni. Valahogy sehol nem találtam őket. Micsoda meglepetés...
- Oh igen... egyszerűbb lenne a helyzet ha a nyakába ülnék - kuncogtam én is - Bár valószínűleg a tánctér környékén lesznek. Hacsak le nem léptek valahova időközben. Elkísér, felség...? - simítottam fel a meglepően kemény bicepszére hogy bevessem a legártatlanabb elveszett kislány szemeimet. Szegény kicsi én, itt egyedül... barátok nélkül... Hüpp hüpp meg minden.