- Hmmm? - egy könyvbe temetkezve, fel sem pillant, aztán észbe kapva, leteszi. - Elnézést, mondtál valamit? - csak egy hangot hallott és tudatalatt úgy vélte, beszél valaki hozzá. Nincs válasz. Körbenéz. - Pedig valaki beszélt. Pillantása közben a mobilra esik, amelyen láthatóan ott virít, hogy levele érkezett. - Ah, értem – visszaveszi a könyvet. Véleménye szerint mindennek megvan a maga ideje. És éppen az én-idejének, csendes elvonultságának kellős közepén van. Nem telefonhívás, nem vészhelyzet, így bármi is az, főleg az e-mail, megvárja. Pár óra eltelte után a könyvet becsukva, a polcra helyezi, ám még mindig nincs itt az ideje a levél olvasásnak, elpakolja a holmikat, amiket odakészített olvasás előtt: tea és sütemény, egy kevés gyümölcs. A fügét és a szőlőt szereti ilyenkor majszolni, némi sajttal. Most viszont teát iszik, a bor helyett, mivel a városba tervez menni, ezúttal nem munkaügyben. Végül csak eljut a levélig, s megnyitva, nem hogy elkomorulna tekintete, elmosolyodik. - Hát megérkeztél – a csomagküldő szolgálat jelezte, hogy a megrendelt termékét a boltba helyezték, átveheti. Felkapva kabátját, sálját és cipőét, ruganyosan sétál végig az erdei úton. Ma nem csak, hogy új lakója érkezik a téli kertjébe, hanem egy jót beszélgethet Elyvel, akinek a tudását nagyra becsüli. Igazán ért a virágokhoz szerinte és nagyon kedves teremtés.
Nem kedveli, ám elfogadja, hogy a pozíciójából fakadóan vannak dolgok, amiket nem engedhet meg. Nem neki szólnak, tisztában van vele, hanem a rangjának. Sokan elbíznák emiatt magukat, ám mire odaért az életben, hogy Bölcs legyen, addigra megcincálta az élet. S talán alapvető jellemeként sem szállt volna mindez a fejébe. Mégis, igyekszik egyszerű életet élni, s ha lehet, s tudja, hogy baj nem lehet belőle, kísérő nélkül eljárni helyekre. Ely boltja ezek közé tartozott. Az a Mennyország és bennük a szorgos angyali teremtésekkel, miként nevezi magában őket, elragadtatása jeleként, az csakis az ő és a virágbolt és annak szorgos, kedves dolgozóinak a köze. - Szép napot! - Már a sarkon mosolyra rendeződnek ajkai, hiszen ezt a rendelést már régóta várja. Egy csodálatos, ritka orchidea, amit azért vállalt el, hogy megmentsék a kipusztulástól, s hogy szaporíthassa őket. - Megkaptam az értesítést, hogy megérkezett a rendelésem – veszi le a kesztyűjét, kényelmesen.
Szinte hallom Tildát nevetni, amikor nagy óvatosan kibontom a csomagot, amit az imént hozott a futár. Barbárságnak tartom, így szállítani egy ilyen ritka és értékes növényt…betuszkolni egy kartondobozba, és lökdösni ide-oda a világban, mit sem törődve azzal, hogy esetleg baja esik. Pedig ezek a virágok olyanok, akár a finom dámák, körültekintéssel kell szólni hozzájuk, óvatosan kell hozzájuk érni. Nem mindegy nekik, hogy milyen meleg van, hány százalékos a páratartalom, mennyi fényt kapnak. Szinte teljesen elvonja a figyelmemet minden másról az, hogy a pulton álló csodálatos növényt figyelem. Virágai szinte áttetszők ebben a fényben, olyan kecsesek, mintha apró madarak ülnének a zöld ágakon. Hatalmas megtiszteltetés is egyben nekem az, hogy a Bölcs éppen az én apró boltomat választotta, hogy én gondozzam különleges kis patronáltjait, míg értük nem jön, hogy átköltöztesse őket a végleges helyükre, a télikertbe. Mindig félelemmel szemlélem ezeket a virágokat, amilyen kétbalkezes vagyok, eltörik a cserép, vagy elejtem magát a növényt. Egyik lehetőség sem tetszik. Végül is ott hagyom a pulton a növényt, hogy elkezdjek mással foglalkozni. Csupán próbából újra megkötök egy esküvői csokrot, és minden hozzárakott virággal csak nehezebb lesz a szívem. Mert valaki olyannak kötöm, aki rövid idő alatt fontos lett nekem. Aki felforgatta az egész világomat, hogy utána tovább álljon belőle, és én csak azt nézhessem, ahogy egyre távolodik, míg végül elnyeli a végtelennek tűnő idő a horizont szélén. Megrezzenek a hangra, a csokor kiesik a kezemből, de mit sem törődve azonnal hátra fordulok. Annalee áll előttem, kedves mosolyával, amitől nekem is mosolyognom kell. - Jó napot…ohhh…ohhh igen azonnal! -mosolyodom el, és fordulok is be, hátra az irodába. Néhány pillanat múlva visszatérek a gyönyörűséggel a kezemben. – Itt is van…erős és egészséges, de azért szüksége lesz a szeretetre. Jó érzéseim vannak vele kapcsolatban, nagyon élni akar.
Kedveli a Harmóniát és azért dolgozik. A Harmónia nem egy statikus, álló, megrekesztő állapot számára, hanem egy dinamikus, folytonosan változó folyamat, amelynek az eredménye a Harmónia. Számára ilyen a virág is, a növények és állatok is: tökéletes Harmóniában léteznek együtt, s támogatják egymást a nélkül, hogy erre nagyon tudatosan figyelnének oda. Érzik, hogyan működik mindez. Az emberek és valahol úgy érzi, az ő fajuk elfelejtette, milyen, Harmóniában létezni. Dolgozik ezen, mert úgy véli, szükséges, hogy létezzen mindez. S éppen ezért szeret ide is ellátogatni, s ide rendelni a szépségeket, mivel itt érzi azt a Harmóniát, amit máshol a városban, annyira nem. - Megijesztettem? - Csendben figyelte a meglepődést, s nem pattant segíteni, tartva attól, hogy ezzel csak nagyobb gondot okozhatna. - Csak nyugodtan, kérem, nem szaladok sehová – nyugtatta meg, rohanni sehova sem érdemes. Csendben várakozik abban a röpke időben, lelke azonban izgatottan várakozik, hogy meglássa a szépséget. - Ó, de hiszen ez csodálatos! Nagyon örülök, hogy Önök vették át! - Félt, hogy ha házhoz szállíttatja, nem lesz a vezető olyan figyelmes az útra, noha egyenesre kidolgozott a forduló útig, történhetnek apró koccanások. - Ó! - aggódon tekint a virágra. - Valami gond történt az utazása közben? - Számára a növények sosem szállítódnak, hanem érkeznek, hiszen utaznak. Jellemmel és lélekkel bírnak a számára. Komoly aggodalommal tekinte a növényre, ám nem érinti meg. Tiszteletben tartja őket, hiszen ő maga sem szereti, ha csak úgy hozzá érnek. - S ha már itt vagyunk, akkor vinnék hozzá cserepet és tápanyagot is... és – gondolkodik el, mi is kezd kifogyni mostanában otthon. - Fokföldi ibolyához lenne szükségem egy kisebb adag földre – szinte kiesnek a cserépből, annyira jól érzik magukat. S ezeket így maga is haza tudja vinni az úton, a virág sem fog megfázni, csodálatosan védő csomagolásban van, mégis, kap elég levegőt és fényt, míg hazaérkezik új otthonába.
Kezdőlap 
írta: 
- Hmmm? - egy könyvbe temetkezve, fel sem pillant, aztán észbe kapva, leteszi. - Elnézést, mondtál valamit? - csak egy hangot hallott és tudatalatt úgy vélte, beszél valaki hozzá. 
Szinte hallom Tildát nevetni, amikor nagy óvatosan kibontom a csomagot, amit az imént hozott a futár. Barbárságnak tartom, így szállítani egy ilyen ritka és értékes növényt…betuszkolni egy kartondobozba, és lökdösni ide-oda a világban, mit sem törődve azzal, hogy esetleg baja esik. Pedig ezek a virágok olyanok, akár a finom dámák, körültekintéssel kell szólni hozzájuk, óvatosan kell hozzájuk érni. Nem mindegy nekik, hogy milyen meleg van, hány százalékos a páratartalom, mennyi fényt kapnak. Szinte teljesen elvonja a figyelmemet minden másról az, hogy a pulton álló csodálatos növényt figyelem. Virágai szinte áttetszők ebben a fényben, olyan kecsesek, mintha apró madarak ülnének a zöld ágakon. 
