Sosem szeretett a többiekkel lógni. Ő sokkal inkább magába volt. Már születése óta eldobták maguktól a szülei, akkor ő miért is ne szigetelné el magát másoktól? Minden rendben is volt, igaz néha bajba keveredett, mivel szeretett gondot okozni, de soha sem valami nagyot. Azonban hat évesen odament hozzá egy másik fiú, akit kiközösítettek. Először nem akarta ő sem befogadni, mondván, hogy pont ugyanolyan, mint a másikak. Mégis egyfolytában a nyakán lógott és nem hagyta békén addig a pillanatig, míg el nem fogadta a srácot. Ezek után elválaszthatatlanok lettek. Mindig együtt lógtak és együtt csinálták a csínyeket.
Hét éves volt, mikor először megjelent az a férfi az árvaházban. Pont őt nézte ki, ahogyan a sarokban állt a barátjával, jó távol mindenkitől. Pont őt kellett kinézni a fickónak. Sokat beszélgetett vele, de bármi, amit mondott, vagy tett csak ellenszenves volt neki.
-Mit akar egyáltalán egy ilyen vénség? Meghal, mielőtt felnőnék!
-Pimasz vagy te gyerek! Arról nem is beszélve, hogy milyen vékony. Talán anorexiás vagy?
-Én nem! Én nem!
Egy szó, mint száz, utálták egymást. Neki eleve nem tetszett az ötlet, hogy elvigyék innen. Hogy elszakítsák az egyetlen embertől, aki valaha szerette, és akit ő is saját testvérének tekint. Így már csak azért is mindent megtett, hogy soha senki nem vágyjon arra, hogy elvigyék. Nem tudta volna otthagyni a másik fiút.
Azonban egy év múlva csak visszament érte a férfi, akiről idő közben kiderült, hogy egy divatcég vezetője. El sem akarta hinni, hogy komolyan mindennek ellenére pont rá esett a választása. Utálta, hogy elvitte. Milliószor megpróbált elszökni, hogy visszamehessen a barátjához, ugyanis nem hagyták neki, hogy lássa, pedig arany élete volt, ahol kiszolgálták. Gondolta, hogy már csak a rossz magatartása miatt is vissza fogják vinni, de nem így lett. Ahelyett, hogy a makacs viselkedése miatt meg akartak volna szabadulni tőle, inkább megpróbálták megnevelni. Az elején még finomabb módszerekkel, de miután a szép szavak nem hatottak bekeményítettek. Nem is az, hogy ismét árvaházba adták volna, hanem azzal fenyegették, hogy az utcára kerül, ahol majd éhen és szomjan fog halni. Mivel szeretett élni, így nem volt mit tenni, mint engedelmeskedni.
Nem kellett sok idő neki, hogy megtanuljon úgy viselkedni, ahogyan azt elvárták tőle. Illedelmes lett, tudta az alapvető udvariasságokat és fegyelmezett lett. Ezek után kezdődtek az igazi átnevelések. Mivel az apja túl vékonynak gondolta, annak ellenére, hogy a házban minden cseléd odáig volt érte a külseje miatt, így új étrendet alakított ki neki, ami annyit jelentett, hogy vegetáriánus életmódra kényszerítette. Az édességek nem voltak elfogadhatóak, csak és kizárólag a szakács által készített desszertet ehette. Később pedig már csak teát fogyaszthatott a víz mellett.
Az oktatásában mindenképpen elrendelték, hogy nyelvet tanuljon. Bár ő franciát szeretett volna, de mivel azt túl lányosnak ítélték, így végül az orosz maradt meg. Bár sosem kedvelte úgy igazán, mégis folyékonyan beszéli. Ezen kívül, mivel már korán megmutatkozott, hogy a reál tárgyak nem mennek neki, a humán vonalat próbálták erősíteni nála. Középiskola után pedig modell akadémiára küldte az apja, mondván, hogy a kinézetével majd jól fog keresni a szakmában. Az elképzelések pedig végül a gyakorlatban is érvényesültek. Viszont miután bekerült a modell világba a férfi úgy gondolta, hogy ideje lesz elkezdenie a fiúnak edzeni is, hogy izmosabb legyen. Ismét változtatásokon esett keresztül. Bár húst továbbra sem ehetett, de most már nem kapta meg, hogy csont és bőr lenne. Ő maga azonban nem tudta levetni ezt a képet magáról. Hiába születte elfnek, mégsem volt biztos a saját maga szépségében.
A három éves pályafutása alatt rájött, hogy a gazdagok köre, amibe az apja vezette bele nem az ő világa. Mivel ő alulról jött, így pontosan tudta, hogy mennyivel nehezebb a nincsteleneknek. Nem volt képes sokszor elviselni azt a lealacsonyítást, amit másik felé nyilvánítottak. Bár ő maga nem állhatott ki értük, hiszen hivatalosan senki sem tudta, hogy milyen élete volt. Ő csak Mr. Sebastian Alderton, a híres Alderton fiaként volt fenntartva. Hiába kérdezték a múltjáról sose beszélt senkinek se róla. Ahogyan sok másról sem. Nem vallotta be soha senkinek, hogy az a mosolygós arc, amit mások felé mutat, az mennyi fájdalmat takar, az, hogy idáig eljusson mennyi szenvedésbe telt neki és mennyire nem képes még mindig úgy élni, ahogyan igazán szeretne. Elege van időnként abból, hogy nem ehet azt, amit akar, hogy hiába edz, egy bizonyos mennyiségű izomnál nem lehet több rajta, hogy még csak egy falat csokit sem ehet engedély nélkül, vagy pusztán az, hogy úgy érzi túlságosan nagy az apja befolyása nála. Mégsem csinál semmit, mert fél, hogy mindene, ami most van az, egy pillanat alatt elveszik, amit nem akar. Ebben az életben maradt, amit csak mosolyogva el kell, hogy viseljen, mert nagyon úgy fest, hogy ez az egyetlen járható út.
Az utóbbi időben pedig apja egyre inkább nyaggatta, hogy tanuljon tovább. Mivel a cégnek, nincs vérszerinti várományosa, így ő lenne az, akit a vezetésével bíznának meg. Ehhez azonban kell képzettség és az apja nem hagyja, hogy bármiféle iskola elvégzése nélkül kerüljön a helyére majd. Persze próbálja ő saját maga is tanítgatni, de emellett egyetemre is járatja, egészen pontosan tavaly óta, hogy senki ne tudjon belekötni a döntésbe, miszerint ő fogja átvenni a cég vezetését idővel. Ő maga szívesen tesz ennek eleget, hiszen ha majd cégvezető lesz és már nem modellkedik, akkor talán valamivel könnyebb lesz az élete azáltal, hogy nem kell a szépségideáloknak megfelelnie és talán a felette lévő befolyás mértéke is jelentősen csökkenni fog.