mistletoe ~ G+A

A két fiú kicsit már dülöngélve járkál a fényes kis házikók, és a mindenféle ajándéknak való csecsebecsékkel megpakolt asztalok között, egymást támogatva. Mikor elindultak, még jó ötletnek tűnt a karácsonyi vásár. Úgy voltak vele, hogy legalább megvesznek mindet, a családnak, a barátoknak, egymásnak, de a forralt boros sand valahogy jobban vonzotta őket. A hangzavar, és a fények villogása, mind mind csak hozzáadott a hangulathoz, és ők jókedvű beszélgetésbe kezdtek. A forraltbor viszont alattomos ital, könnyen az ember fejébe eszi magát, kellemes kis szalonspiccet okozva. Így Gavain és Atlas egymásba kapaszkodva, igencsak vidoran járnak-kelnek, nézegetik a festett tányérokat, a kis játékokat, a szép ékszereket, miközben nevetgélnek, akár két tízenéves. Vigyázniuk kell egymásra, mert egy óvatlan mozdulat könnyen sokba kerülhet nekik.

Arcom piros pozsgását nem csak a kinti, decembert kellően jellemző hideg idő okozza, hanem az órák óta egyre gyorsabban lecsúszó forraltbor is. Fogalmam sincs mikor érkeztünk meg és azóta hány óra telt el, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy a hetek óta tartó kötelezettségek között találtunk egy fél délutánt, ami mindkettőnknek jó. Vigyorogva, lassan teljesen átfagyott szárnyakkal nézek a jobbomon álló szintén spicces srácra és koccintom poharamat övéhez.

- Szerinted én vagy az a Mikulássapka pirosabb? – mutatok a háta mögött lévő ruhadarabra, majd a nevetés vulkáni lávaként törik fel belőlem úgy, hogy egyáltalán nem mondtam semmi vicceset. Ünnepek, nem?
- Ha itt befejeztük az átmelegedést, akkor néznünk kéne még ajándékot édesanyádnak és… hogy hívják a nőt, akivel találkozol? – számban keserűség gyűlik össze, amit egy újabb korty itallal öblítek le, mert nem akarok féltékeny lenni. Egyáltalán miért kéne annak lennem? Hiszen elvárják tőle a reprodukciót, a pár választást meg minden hasonló dolgot, szóval… ja. Mindegy.
– Igen, neki is kéne valami, másként nem tudsz jó benyomást tenni rá. Bár nincs akkora ajándék, ami kiengesztelné a személyed miatt. – csípkelődök vele szeretetteljesen, mert Gavain olyan, mintha a testvérem lenne és akik együtt nőnek fel azok megengedhetik maguknak a kötekedést, nem? Azt hiszem igen.

- Arról volt szó, hogy együtt növesztünk bajszot. Hol a bajszod, ember? - haragosan fújattam a társam irányába, a nem létező sértettségemet pedig egy újabb korty borba folytottam. A pici kerámiapoháron átsütő forróság melegítette az ujjbegyeimet - vagy talán belülről forrt a vérem. A tekintetem elidőzött az arcán, válaszokat keresve: vajon elfelejtette a fogadást, vagy szándékosan szállt szembe velem?
Nem tudom, hogy a nevetése vagy a hőgombák azok, amik hatással voltak rám. Félrebiccentett fejjel méregettem hol Atlas, hol a sapka színét. - Ahhoz, hogy pontosan meg tudjam ítélni és objektív maradjak szeretnék venni neked egyet. - ilyennek képzeltem el az édes bosszút ha valakinek meséltem róla. A poharamat Atlas előtt hagyva léptem el a hőgomba narancssárgás bűvköréből, hogy gyorsan lekapjak az egyik állványról egy sapkát majd röhögve Atlas fejébe csaptam. - Persze, nézhetünk ajándékot. -hessegetem el a lényegtelent miközben felvettem az előbbi pozíciómat az könyöklőnél. Mit is mondtam a bosszúról? - Édes. - mondtam anélkül, hogy a szó mögött különösebb értelmet keresnék és mosolygó ajkaimhoz emeltem a bögrét. - Nőt? - a gondolkodás erejéig összeráncolt homlokkal néztem át Atlas válla fölött, a tömeget fürkészve. Fahéj illat, vacogó fogú emberek, zúzmarás szárnyú gyönyörű tündérek, vaskos alkatú farkasok és a politikai korretség érdekében tovább kellene sorolnom, hogy még kik, de begolyózott a szemem. - Alice. - míg a pillantásom újra megtalálja a fókuszt Atlas arcán újabb szavakat formáltak az ajkaim. - Könyörgöm Atlas. Ne legyél olyan, mint anyám. - visszatért a haragos fújtatás, és mindez Atlas kíváncsian csillogó tekintetének szólt. - Elvittem vacsorázni. Nagy szó. - vagy, féltékeny? - Biztos borzasztóan unalmas vagyok. - horkantok fel Atlas szavai hallatán. Pontosan tudja mekkora idióta vagyok nők környezetében. Mintha lexikonból olvasnék fel. Izgató.
Lehunyott szemmel mosolyogtam magam elé és próbáltam témánál maradni, nem a nyakába önteni azt, hogy nekem bajuszban kell feszítenem, míg ő... hát ő... felpattantak a pilláim, hogy megint szemügyre vegyem Atlas vonásait bedobja a jóképű kisfiú kártyáját.
- Utállak. - köhentek miközben egy újabb forró korttyal égettem végig a torkom. - A sapkát meg tartsd meg te mocskos állat.

-Tudod, a bajusz növesztés is olyan, mint akármilyen sport. Vannak, akik értenek hozzá és világlistákon szerepelnek teljesítményükkel és akadnak az olyan gyökerek, mint én magam is, akik elesnek a saját lábukban majd felnyalják az egész pályát lehorzsolva ezzel babaarcukat. – szomorúan simogatom meg állam csúcsát reménykedve abban, hogy a sok pihe között megtalálom azt az egyetlen drótszőrt, ami a szakállam növekedését jelezné, de nincs ilyen szerencsém. Fortuna nem fogadott kegyeltjei közé, nem emelt ki a magasból védelmező kezeivel, hogy ne csak a testem nagyrészén legyen testszőrzet, hanem arcomon is. Helyette úgy nézek ki, mint egy csecsemő, akinek nem kell megnyerni az egy életre elegendő borotvakészletet.
- Nem-nem, csak borral itatott testemen keresztül! – kiáltok utána a forró gőzfelhők fölött, amiknek illata is ontja magából az alkoholos fahéj szagot, amit, ha holnap fogok megérezni akkor fohászkodásba kezdek. Fájni fog a másnap elég rendesen.
Míg Sir Gavain hősünk a Mikulás sapkát próbálja megmenteni a hétstandú árustól addig aprókat kóstolok saját italából ezzel elvégezve minőségellenőri kötelezettségeimet. Vagy pusztán az övét akarom elfogyasztani. Erre nem derül fény sohasem.
- Hogy festek? Mona Lisa, Turbános nő vagy Rose a Titanicból? – drámaian emelem kezemet homlokomhoz, egyik szememet még le is hunyom a játék kedvéért majd csípőmet jobbra kitolom, hogy megadjam magamnak az igazi homokóra alakot. Édes? Mint az ajka vagy a remény?
- A Nőt. – olyan undor telepszik rám, amivel nem tudok hirtelenjében mit kezdeni és hiába próbálom leplezni ezt az érzésemet tudom, hogy valamit érezni fog belőle. Bár, ha most köhintek egyet és véletlenül kiborítom a karácsonyi itókámat, akkor volt-nincs lebukás veszély. – Nőies? Felkészült vagy drága ruhákért rajongó? Milyen ne legyek, drágám? – folyamatos pilla rebegtetéssel próbálom leutánozni a pletykákért rajongó édesanyját közben majd meghalok a kíváncsiságtól és a nőnek a létezésétől. – Ezzel nem mondtál újat. Mindig is tudtam, hogy unalmas vagy… de ő milyen volt? – szeretném, ha azt mondaná borzasztó vagy förtelmes de akkor nem nézne ajándékot neki. Vagy?
- Én is utállak. – dobom vissza a labdát majd az undorom leküzdésének érdekében a pozitív poharam tartalmát nyomom le teljesen. Kell az extra segítség. – Valld be, hogy soha nem láttál még ilyen szexi Mikulást, mint én és akkor este nem a hideg ágyba kell befeküdnöd. – kacsintok rá és kezeimmel karmokat utánozva kapok a levegőbe egy miau hangot is kiadva. Minek neki ellenség, ha ilyen barátja van?

A nyelvemet a szájpadlásomhoz nyomva ciccentettem párat ezzel kifejezve a nemtetszésemet. - Valld be, hogy imádod a kisfiús pofádat. - az ujjaim elfehéredtek a szorításomtól a bögrén, milyen szép is lett volna nagymamásan megcsípkedni az arcát. Szeretetből megnyúzni egy kicsit, hátha bátorításnak tekintik a szőrtüszői. - Ne vigyorogj már! - horkantok fel jelezve, hogy nem bók volt. Mert nem bók volt, ugye Gavain? Áthajolok a könyöklőn, hogy egész közel lássak az arcába.  Illatfelhőbe. - Így látszik, hogy részeg vagy. És kétségbevonható, hogy tudsz-e felügyelni rám. - vigyázni rám. Elvégre ezért van itt, nem? Hogy szemmel tartson, is. Mert nincs olyan, hogy teljesen önálló, szabad estét vehetnék ki. A nyelvem hegyén forr a kérdés: vajon ezúttal mi lesz a jelentésben?
Tudtam, hogy Atlas elsősorban a barátom a volt és csak másodsorban állt be anyámék mögé. Az összes utálatomat rázúdítottam az akadékoskodó árúsra. Nem kell nekem szivárványszínű Mikulássapka,itt van öt dollár legyél boldog és hagyjál menni.  
- Az van barátom,hogy a Turbános Hölgyhöz még a babapopsi puhaságú arcod sem érhet fel. - játékosan ejtettem le az ajkaimat. - Sajnálom. - ahelyett, hogy az ujjbegyem finoman megérintette volna azokat az érdes szálakat, amik halványan árnyékolják az arcát, a sapkájához nyúltam és óvatosan helyre igazítottam. - Jézusom. - engedtem ki egy sóhajtást míg visszaeresztettem a karomat az asztalra. - Azt hiszem jó illata volt. - reménykedve vontam fel a szemöldököm és kíváncsian vártam Atlas reakcióját,vártam hogy azt mondjaköszönöm Gav elég volt, nem érdekelnek az intim részletek.
Mert nincsenek. - Talán barack. - kezdtem el komolyabban összpontosítani. Értek a növénymanipulációhoz szóval ismernemkéne az illatokat, igaz?
Mondtam, hogy pocsék vagyok.
- Vagy magnólia. Kicsit édes, de nem...zavaróan édes. - megálltam és újra elmerengtem a boldogságszagú tömeg vibrálásában. - Tudod, mint a nyári gyümölcsök, amibe beleharapnál. - kit érdekelnek a ruhák? De komolyan.
- Ja - biccentettem a kérdésére válaszolva.- Biztos márkás ruhák voltak rajta. - és a figyelmemet ismét a poharam kiürítésének szentelem, de csakis azért, hogy mielőtt elindulunk ajándékot venni vehessek még egyet ilyet. Csak egy utolsót. - Most megint unalmas voltam, igaz? - kérdeztem ahelyett, hogy megpróbálnék kiigazódni Atlas viselkedésén.
- Csak akkor ha beleülhetek az öledbe és megsimogathatom a szakálladat. - miközben kislányhangon arról sutyorgok, hogy mennyire szeretlek Mikulás és igazán nagyon jó kislány voltam, szóval az a minimum, hogy egy rózsaszín, fonhatósörényű robotpónit kapok, akit Celestialnak fogok hívni.

- Valld be, hogy zavar az ősember kinézeted és rajtam töltöd ki minden dühödet! – óvodásan fonom össze mellkasom előtt a karjaimat és fordulok el tőle, amiért nem szereti a babapopsi arcomat. Annyira nem zavart bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy még sosem álmodoztam arról milyen lehet amikor egy szőrös arcú csókol bajszosnak lenni. Vajon érvény rájuk is a szőke klisé? Tényleg jobban szórakoznak? – Nem vigyorgok, az ajkaim fellázadtak ellenem és a saját fejük szerint cselekednek. Vigyázz nehogy ragacsos cuppanóst nyomjanak az arcodra. – vagy a vöröslőn izzó ajkakra. Nem, oda nem, mert az nem az én helyem meg amúgy is, hiába bérelném ki magamnak akadna valaki, akit megilletne az a hely.
- Nem gardedámként jöttem veled. A barátod vagyok, aki szeretett volna időt tölteni veled. – szemeim összeszűkülnek feltételezése okán és kissé megbántottnak is érzem magam. Hiába dolgozok a szüleinek még mindig a legjobb barátjának tartom magam, valamilyen szinten a lelkitársának, erre kémkedéssel vádol? Hátjó Gavain Kingston, hátjó.
Próbálom a csalódottságot visszagyűrni a gyomrom legmélyebb bugyrába, ahol a sav darabkáira marja és ezt a folyamatot elősegítem egy újabb korty forralt borral is, míg Ő megszerzi a sapkát.
- Akkor marad Rose a Titanicból, bár szereznem kéne egy csodaszép topáz nyakláncot, hogy passzoljon az Ádám kosztümömhöz. – viszem tovább a szórakozott hangulatot, amit egyetlen másodpercig befeketített a munka. És a szülei. Mindig érdekesnek találtam Gavaint és a családját, furának, de a maguk módján érdekesnek és szerettem volna megoldani a körülöttük lengő rejtélyt, de inkább úgy döntöttem, hogy én is a részévé válok. – Aham, jó illata volt.
Ismétlem bugyután a szavait majd figyelem miként rak össze néhány épkézláb mondatot arról milyen is A Nő, akit ugyan nem ismerek, de már most zsigerből utálok és legszívesebben soha nem engedném Gav közelébe.
- Nem szeretem a gyümölcsöket. – ábrázatom izmai katonasorba állnak, kemények és dudorodnak a dühtől, amit a bensőmben lakozó zöldszemű irigység, féltékenység táplál. Miért érint ennyire rosszul? – Biztos, minden nőnek csak a márka, a pénz és a luxus kell. – forgatom meg szemeimet üregükben, idegesen lüktetnek az összegyűlt feszültség miatt, amit a kezemben is érzek, ahogy erősen kapaszkodok a bögre fülében.
- Valóban unalmas voltál. – erőltetek magamra egy mosolyt. Sose értettem miért hatott rám ily különösen Gavain kapcsolatai, nem mintha sok lett volna neki, de maga a tudat olyan fajta feszültséget kreált bennem amitől úgy éreztem én már csak a második lehetek. – Jer, drágaságom. Mondd el szépen a Mikulás bácsinak milyen jó kislány voltál! Mit szeretnél Karácsonyra? Barbie házat? Motorcsónakot? Maja mintás edénykészletet a vásárból?

Atlas gyerekes viselkedése láttán idióta vigyorra húztam az ajkaimat.- Csak iriggyellek. - vontam meg a vállam ártatlanul, még mindig pofátlanul vigyorogva Atlas sértettségén. Ha húsz évvel fiatalabb lenne talán azt mondanám, hogyimádnivaló. . És nagyobb esélye lenne annak, hogy a hátamra kapva elfussak vele, majd letegyem édesanyám elé, hogy nézd, itt az örökösöm.  A cuki örökösöm. - Már...? - nem szeretnél? Ah. Összeszűkült szemekkel mértem végig Atlas arcát, hogy érezze olyan szavak kavarognak bennem, amiknek nem kéne. Egy sértett herceg szavai - és én elengedem őket, még nem ittam eleget ahhoz, ne csak némán fejezzem ki a ragaszkodásomat ehhez a simaarcú óvodás Atlashoz.
- Tudom és sajnálnom. - adtam meg magam a kelleténél egyszerűbben, de ezt vegyük annak, hogy karácsony van és igyekszem a kelleténél kevésbé a körülöttem élők agyára menni. Majd egy szusszanással később ijedten-kétkedőn kezdtem ráncolni a homlokom - fenébe a fiatal, sima bőrrel, ezennel bevezetem a ráncdivatot. De ha nem Atlas, akkor ki vigyáz rám? Atlas ajkai motyognak előttem valamit, a szavak pontos formáját ugyan nem látom, és a baritonját is elnyomja az a pillanatnyi káosz, ami a fülemben zúgni kezd. Abból, amit mondani kívánt csak ködfehér légpamacsokat láttam - a többi elveszett miközben újra a zsongó tömeget vizslattam. Ha nem Atlas tesz jelentést, az azt jelenti, hogy valaki brutálisan őszintén fog beszámolni anyának és apának arról, hogy hány deci forralt bort ittam és sajnos nem a medocot választottam hanem a carbenét. - Az isten szerelmére Atlas. Mióta ismersz? - kérdeztem miközben megragadtam az egyik csuklóját, hogy végre abbahagyja az áskálódást és kicsinyes szemforgatást. - Szerinted lenne esélye nálam egy ilyen nőnek, de komolyan?! A pénzével meg luxusával? -még arra is nagyobb valószínűséget láttam, hogy elveszek egy apácát és támogatom a kolostorát aszkétaként, szüzességi fogadalmat téve uralkodok néhány évet aztán Lance majd követ, és a királyi palota mezőjén beporozza az összes kicsi virágot, hogy elég uralkodó legyen és gondoskodjon a házunk fenmaradásáról. - Jézusom Atlas, még a gondolat is fáj. - elé csúsztatom a poharam és remélem, hogy leszáll a témáról, hogy beismeri: nem vagyok olyan sem olyan hiú, sem olyan idióta, hogy cipőgyűjtő, hajdobáló, nyávogó feleséget válasszak magamnak. a nyávogást csak Atlastól viselem el.
- Légy jó Mikulás és hozz még egy pohár forralt bort és mehetünk. - és ne merészeld az arcomba vágni. Lángoló tekintettel néztem Atlas arcába - nem volt joga drámázni, a legjobb barátom, akinek az a feladata, hogy ne ítéljen el azért,mert én szeretem a gyümölcsöket.
Anyám borogass.

A forraltborok sora ugyan végeláthatatlannak tűnt, elbújt a sorok között egy két másmilyen fogyasztható portékát áruló bodé is. Volt kürtöskalács, sült gesztenye, a szirének kedvenc karácsonyi csemegéje a fahéjas hínár és persze az elmaradhatatlan tündér ital, a Szívlikőr. A szívlikőrnek áítólag pontosan olyan illata van mint amit a legjobban szeretünk a világon. Az íze pedig a legfinomabb dolog amit valaha kóstoltunk. Azon kívül hogy az ára igen borsos, az alkoholtartalma miatt is igen piciny kupicákkal árulnak csak belőle.
A két fiatal férfi pont emellé a bódé mellé keveredett és a baráságos arcú tündér hölgy mosolyogva hívogatja őket hogy kóstolják meg az isteni illatú italt ők is. Gavain és Atlas még sosem kóstolták korábban a Szívlikőrt, de már hallották a meséket róla. Vajon nekik milyen illatú ez a különleges likőr? El merik majd mondani a másikat hogy mit éreznek benne?