Art speaks +18

Nyálat nyelek vissza, míg a számban van, leszürcsölöm a farkáról, alányomom a nyelvem, csússzon beljebb, jöjjön csak. Megbolondít az ösztön mozdulata ami a csípőjét löki előre, hogy mélyre csússzon a torkomba. Ráérősen szopom, kiélvezem centinként, hiszen szabad. Már rég tudom, hogy a vágyakban nincs undorító. Nekem ez most a vágyam és hozzásegít. Küzdök a fullasztó teltséggel, visszanyelek, teli szájjal kapdosom a levegőt, nedvességen csúsznak az ujjaim. Az íze robban, de megtanított magára szép lassan, fokról fokra. A feszes golyókat veszem kézbe, lihegve nyalok rájuk, kapott vele pár másodperc félbékét, mielőtt visszatérek a farkára. Támasztom a fejem, dugatom vele a számat, megborul az elhatározás is, hogy nem lesz szex. Hisz akarom magamba, a forró sóhaját akarom koccoltatni a nyakamba, a nyögését a fülembe. Annyira kevés az időnk, elhümmögök, hangosan cuppanok le róla, csak grátiszból nyalok a makkra megint. Felállok, már minden értelemben nehézkes. - Nem, csak mást akarsz. - gyorsból jön a replika, mosolygok is hozzá. Nem lenne muszáj, a számba élvezhetne, megremeghetne a falnál is a kezeim között, de bennem fog. Mélyen bennem.
Visszacsókolom, falom a száját, a bordáin simogatok lefelé. Letaglóz, hogy már nem kicsi rajta a kezem, utolértem őt. Látod, Oli? Felnőttem én is! Hisz megmondtad. Az egymáshoz simuló testünk már új jelent csinál, kovácsol a láncon. Lezártam pedig, vége van és nem én csináltam. Nem én voltam! Kétségbeesve szívom a levegőt tőle. Kívánom, rettenetesen kívánom. Pedig nem velem van most, csak valakivel. Nehéz a vágyam, az ő forrósága felel meg rá. Akarom, hogy megérintsen, hogy megdugjon. Velem legyen. Megszámlálhatatlanul sokszor megtette, talán ezért unt rám. Ezért nem kellettem, ezért tudott elfelejteni. Csak én nem voltam rá képes, mert ez a vágy ami fellüktetett bennem mikor megláttam, nagyon is valóságos, neki szól. Hozzá kötődik. Húzom és tartom a csókban, reagálok az ujjára. Már sok éve volt, nem is jutott eszembe, most meg felrémlik az első furcsasága, a türelme, a szeretettől csillogó szemei. Azt mondta vár rám, bármennyit. Nem siettünk. Megfeszítem, hogy sikerüljön ellazulnom. Bebocsátást kér, vár. Mély levegőt veszek, a nyála hűvösebbnek hat, mint az ujja. Csókot lehelek, viszonzok. Nem tudlak megunni, nem megy! A hajába markolok, csak a kezembe támasztom a fejét. - Meg is adod? - tudom, hogy meg. Felzabál a vágyakozás, abból is a türelmetlen fajta, pedig erre meg kell hagyni az időnket, hogy jót adjon. - Nem, a farkam. - elvigyorodok, kérdéseim is lennének. Sokfélék, csak nem fogja őket hallani. Sosem fogod, senki sem hallja őket. Bennem vannak választalanul. - Egyszeri az ajánlat. - felnyögve simulok a falhoz, az alkaromra fektetem az arcom. Nyögök tőle, a nekem feszülő keménységétől ami belém kívánkozik. Sóhajtok a szája nyomán, a bőröm alatt is érzem a csókjait, befeszülnek az izmok. Alig értem a kérdést, magamat hallom csak. - Igen, de miért fontos? - Oli, miért fontos ez most? Hogy jutottak eszedbe a szeplők? Szeretted őket, nem láttad csúnyának, mint én meg mint mások. Csókoltad mindet, az összeset. Tavasszal még többet mint előtte télen. Hangosan nyögök fel, tiltakozna a testem is, megfeszülök az ujján, elkap a visszafordíthatatlanság édessége. Nagyobb terpeszt nyitok, kitolom a csípőm is, odanyomom hozzá, rá az ujjára. Újabb nyögés verődik vissza a falról, köszöntöm a kezét, engedje meg egy kicsit. A csuklójára fonom az ujjaimat, ráirányítom a vágyott ritmusra. Addig nem vihet el, míg be nem teszi. Élesen szuszogok a második ujjától, megöl ebben a kettősségben, mert szinkronra lelünk. A vágyban turmixolt neve már a fogaimon simogat, erre az egyre ügyelek, csakis erre. - Jézusom! - a kezébe lököm a farkam, hát brutális, megbolondulok. A szája alá simulok, hozzá akarok érni de nem tudok, mert a fél arcom törölném végig a falon. Kínzottan nyögök várakozást, őrültséget, a szavaival elporlaszt. A halk határozottság a gerincemen cirógat végig, hát megőrjít. Élvezem a kezeit, mindkettőt. Bennem lesz, biztosan ott lesz. Ezt már mondtad nekem, kértél rá és kivártál benne. Tompítottuk a hangom a nyaralótokban. Úgy éreztem szét fogsz szakítani. Alkalmazkodtam hozzád idővel, a testem is megszokott és kívánt magába. - Gyere! - sóhajtom ki az engedélyt, neki dörgölöm magam és elveszem a kezét a farkamról, a csípőmre simítom. Egyszerre egy. - Ne csigázz tovább! - mindkettő utasítás, kérés meg könyörgés egyben, amit kipréselek a számon nagy nehezen. Nem állok rá teljesen készen, de nem lesz baj. Gyere, had legyek a tiéd!

+18Hagynom kéne, hogy a szájával csinálja végig, mert olyan szinten tökéletes, hogy fuldoklom a kéjtől, a szívem ezret ver per másodperc, majd ketté szakadok. Selymesen siklom a torkára és ez a probléma forrása, mert ha nem hagyja abba de tüstént, akkor nem folytatás, nem ma. – Jogos a meglátás. – semmit sem muszáj, csak akkor ha nem akarok a torkára élvezni, ezzel sem lenne baj, ha igazán jó fej vagyok én is megtehetném neki és megtenném, mert piszkosul behív egy halom emléket a fehér bőrével, vörösségével, tán még az illata is hasonló, de akire én gondolok most, ő távol van, a hírek szerint egyetemen és talán eljegyezte azt a kis csajt, akit mondtak is, csak emlékszik a tököm. Miközben én… nem, csak rá akarok gondolni, a fiúra, aki felemelkedik előttem és a számba csókolja az ízem, a nyálát, a habosra vert váladékot magából, a szopás okozta örömet, mert tetszett neki. Belenevetek a szájába, a kezem letéved a seggére, belemarkolok, magamhoz húzom, az ujjam végével rápróbálok a vastag izomkötegre, ami védi a behatolásom ellen. – Azonnal sejtettem. – naná, a farkát is a számba tehetné, mert megvagyok teljesen veszve érte, akarom, annyira, ami bűn, amivel nem lenne szabad élnem, mert rabszolga leszek a vágynak ebben a fogatában. – Ugyan, dehogy. – felfeszítem a falra, hogy mögé lépve a fülébe súgjak. – Minden ajánlat élhet újra és újra. – végigcsókolom a mélyen ülő gerince végét, rárobogok a tarkójára. – Tudni akarom, imádom a szeplőket. – egyszer valakiét leltárba vettem, de ezt nem mondhatom el neki, mert azt hinné, hogy más valakit nyomok fel a falra képzeletben, hogy nem rá kívántam rá és ez nem lenne igaz, mert őt akarom, tőle lüktet a farkamban vastagon az ér, miatta szál az agyamból is füst.
Hangosan felnyögök, nekinyomul a kezemnek, szinte felszúrja magát az ujjamra, a vágy elcsöppen belőlem, milyen kibaszott szexi, meg fogok kattanni, mögé akarok térdelni és addig zabálni belőle míg végül elélvez úgy, hogy hozzá sem érek a farkához. Azonnal kialakul köztünk valamiféle ritmus, ahogy a tenyerembe löki a vastag húsát, az ujjaimra magát, simulok neki, a hátán horkantva lélegzem be a bőrének ízét és úgy mozdulnak az ujjaim, hogy érezzem minden rezdülését, Fordítok a tenyeremen, lefelé nyomom az ujjbegyeim, hogy ráleljek a kis tilos gombra, amit nem szabad nagyon megnyomni, mert beledurran a kezembe. Minden pillanatban a múltra révedek, arra mikor ugyanezt a játékot játszottam egy másik vörössel, akit felkentem a falra, mert úgy felbaszott, hogy kilónyolcvan lett a vérnyomsásom és ő kinevette ezt, a haragom, a kínom, a zavarom. Lehetetlen helyzetbe hozott az apja előtt, aki előszeretettel mutogatta be nekem a környék dzsinn lányait, valakit csak el kell vennem és akkor az a kis szarházi gonosz mosollyal benyögte, hogy várjam meg, míg nagykorú lesz a húga… ha sejtené, hogy mekkora bogarat tett a fülekbe ezzel, hogy közvetlen is oka annak, hogy már nagykorú és megkezdődött a szervezkedés. Akkor és ott azt a fiút dühösen szorítottam sarokba, felolvadtam a testére, bosszúsan tépem le a pólót róla, míg ő nevetett rajtam… amíg a nadrágját is le nem szaggattam és erővel magam elé nem nyomtam, nevetve vett a szájába, míg odalentről az apja hívta, teleszájjal kiabált vissza, hogy 5 perc és végez.  5 perc! 35-re tartottam fel és nem volt délceg a járása lefelé menet, a mosolya is kiművesedett, később mesélte el, hogy az apja leültetett beszélgetni, szót nem hallotta belőle, csak a farkam érzetét próbálta elfelejteni a gyomrából, IS!
Tempósan lököm a srác seggébe az ujjaimat, és ő mozdul rajtuk, a farka kőkemény a kezemben, az enyém is az a seggének súrlódva. – Igen.- jövök már, ne legyél türelmetlen. Rámarkolok a csípőjére és kihúzom az ujjaim belőle, hogy megint rájuk csorgassam a nyálam és a farkamra kenjem, teljesen felesleges, elhagyott ő rajta elege.
Végig nyalok a lapockái között, ráharapok a tarkójára és jobbommal nekiillesztem a makkom a felpuhított izomnak, nyögve nyomom át rajta a forró, nedves kupakot, nehezen boldogulok jóval vastagabb, mint két ujjam. Lejjebb csúsznak az ujjaim, lihegek a homlokom a hátának támasztva, kijjebb húzom a seggét, hogy jobban pucsítsa felém és beljebb vezetem magam. Kőkemény vagyok, nem sok igényem van a vezető kézre, jobbommal is a csípőjére fogok és durva, határozott, nem kímélő mozdulattal lököm magam a teste mélyére. Felhorkantok a kéjes kíntól, tudom, hogy neki is fáj kicsit, de nem elviselhetetlen. Tövig akarok benne lenni. Hátrafelé mozdulok, átsiklok a résen kifelé teljesen kiemelem magam belőle, hogy immár  a kezem segítsége nélkül megint mélyre toljam a bőrrel fedett érzékenyre duzzadt húsom, nincs is jobb, mint áthatolni a forró izomcsomó, úgy présel, hogy bebolondulok.
Fellihegek a tarkójára, rácsókolok, belenyalok a füle töve alá, nem adok neki időt, hogy megszokjon, képtelen vagyok rá. Jobbom átsiet a hasára, fel a mellkasára, magamhoz ölelem, felsimulok a hátára, csókolom, szívom a bőrét. Bal tenyerem kiterpesztett ujjait az alhasára simítom és lendületes lökésekkel járom be, míg a fülébe hörgöm, nyögöm az élvezetem.

Nem sokat kell válaszokon teketóriázni, bár nem hittem, hogy ennyire meg fogom őt kívánni. Sőt, hogy ennyire egyszerűen találok majd vissza a felé pulzáló vágyakra, az akarásokra. Dolgokra, amiket nem kell kimondani sem.  Csak a testemre kell figyelnem meg arra, amit az övé nyújt nekem, amit szinte kiabál az enyémnek.  Élvezhetett volna a számba, lehetett volna egy nagyon könnyed és névtelen semmiség a részére. Nem azt akarja, több kell neki és nekem is több kell. Annyira régen volt, szinte el is felejtettem már milyen érzés, mennyire hihetetlen élmény tud lenni amikor én vagyok a fogadó fél, aki alá simul a másiknak és bizalmat szavaz neki, beengedi magába. Pedig szinte kikaparja a bőröm a vágy, hogy a szájába vegyen. Az elsőre is mocskos, gyönyörű és hihetetlen élmény volt. Akkor már tudtam mit jelent a kívánni és az elélvezni, nagyon pontosan tudtam, de a szája maga volt a bűnös meglepetés. Be kellett fognia a számat, hogy ne halljanak meg, mert aléltra nyögtem magam a forró nyelvétől, a hitetlenségtől, hogy ilyet lehet és megtörténhet. Pedig csak filmet akartunk nézni, csendes éjjel volt. Csak a közelségéhez volt kedvem, semmi többhöz. Oli mindig teljes figyelmemet igényelt, egyszerre viszont a film és ő maga volt a teljesíthetetlen küldetés. Kétszer talán rá is szóltam, azt mondtam úgysem tudja elirányítani a figyelmem. Megtette, az állával húzta le rólam a plédet és csúszott lefelé a szájával. Csiklandozott, de a szemeibe nézve elnémultam. Arra se emlékszem amikor levette a pizsamának szánt nadrágom, csak a küzdésre. Annyira könnyen fogta le mindkét csuklóm és nyalt végig, hogy a meglepettségben a hangom is elment. Eszelős volt, csodálatos és szétnyaltam a tenyerét amit a számra kellett fektetni.
- Akkor már tudod is. - remélem kívánod, Oli. Akarnád most is vajon? Még így is, hogy nincs nevem és semmi sem számít? Felnyögve simulok a falhoz a hátamban vele és a forró lényével. Elmosolyodom ezen a határozott ellenkezésen, még mindjárt el is dönti, hogy mikor találkozunk legközelebb, nem? Sóhajtva mosolyodom el, imádom ahogy hozzám ér, a kemény vágyát a seggemhez simulva, a meleg leheletét a tarkómnál. - Súlyos kis tévedés. - felnyögök, hát mit művel velem? Meg mi ez a kérdés egyáltalán? - Az vagyok. Most jobb? - halk a nevetés, tehát nem látja őket, nem tudja felismerni a mintázatot. Mondjuk nem túl feltűnőek, egy ideje nem mutogatom szegény testem a napnak sem. Csak zárt ajtók mögött húzódó szobák végtelenségeinek.
Nem gyalázza meg a rég nem látottat, hiszen sziluetteket kap a sötétben, viszont mindent érezhet ahogyan én is. A belém nyomuló ujjának lassú mozgását, amitől először megmerevedek, hiszen annyira idegennek hat. Ahogy átvált és a finoman dörzsölődő nyomás fokozódik, tehetetlenségemben nyögök fel, gyönyörűséget sóhajtok, atomjaimra fog bontani. Fokozatosan engedek neki, ő sem siet én meg szabadon élvezkedem a kettősségében. Ha a kezébe tolom magam is mennyei, ha húzódom akkor az ujjai nyomulnak belém. Gyorsan találjuk meg egymást ebben, meg a testem igényeit is. A vallomása, az őszintén szexi pár szó az alhasamig hatol, jöjjön akkor. Tegye be végre, mindketten ezt akarjuk. Levegőért kapkodok, felkészülnék de erre nem lehet. A feszítő érzés, amitől legszívesebben rögtön elugranék,  a forró lassúság ami ellenálláson csúszik át, mégsem adja túl, még levegőt venni is tudok. Muszáj elvennem a kezét a farkamról, hát megőrjít ennyi felé nem szakíthat évek után egyszerre. A tenyereimet támasztom meg a falnál, mintha azon nyernék kapaszkodót. Kitolom a csípőm, ahogyan el is kéri. Egészének fájdalma az agyamig lüktet fel, olyan sok, hogy elakad a levegőm is. Muszáj nagyobb terpeszt is nyitnom, a kihúzódás furcsa súrlódása simogatóan hat bentről. Lehajtom a fejem, mert visszatér a feszítő érzés. Mindjárt könyörögni kezdek, hogy várjon még, had szokjam meg, nyögésbe fullad az egész, hisz tövig tolja magát. - Ó, baszd meg.. - most van végem, satuzott forróság körülöttem a két karja, egyenesedek valamennyit. Mindig hagy egy kis fájdalmat, de beletol a farka gyönyörűségébe. Összefüggéstelenül nyögök talán hülyeségeket is, magam sem hallom, egyszerűen nem megy. Mozdulni sem tudok még, nem tudom beleadni a saját részem, kíméletlenül jó. Fel kell őt dolgoznom, minden szempontból. A test viszont előbb kapcsol, mint az agy és jobban érti ami történik. A feszesen tartott csípő adja a megszokását, a keménységének vissza-visszatérését és csak sóhajok maradnak, kérlelő, gyönyörthívó sóhajok. Mozdulok hozzá, mintha lehetséges lenne, hogy mélyrebbre jusson, hogy jobban beengedjem. Jöjjön velem, felveszem a ritmusát. Már nem tudom azt se, hogy hol kezdődik az ő mozdulata, hol kapcsolódik be az enyém, de a bőrünk egymáshoz súrlódni, a hangjával telik meg a képtár, lenyomják a nyögéseink, talán az enyémek dominálnak, mert olyan nagynak érzem magamban, hogy mennék róla, közben meg kérem a többet, hajszolom belőle. Talán lassítanunk kellene, kitolom magam a karjaimon, ejtem a vállam, hogy az élvezetbe meneküljek az igazság elől. Felrobbanok mindjárt, melegem van és összefolyik minden, csak az élvezetem marad, hogy bennem jár, belém vágja a bélyegét újra-meg újra, kéjes örömmel hagyom is, felkínálom. - Lassíts.. - nem őszinte a kérés, ez csak kimondás. Mert maradnia kell még velem. Élvezetből lököm rá magam, valahogy nem lassul ez, egyáltalán nem.

+18Végig fut a nyelvem hegye a vállán, követem az ívet, miközben a segge már nekem simul, a farkam befelé nyomul és közben egy pillanatra elgondolkodom a szavain. Most jobb nekem? Nem, nem jobb, mert a hiány elemi erővel vág gyomorszájon, alig állom meg, hogy ne nyögjek fel és ne görnyedjek össze tőle. Akiről beszélünk nekem súlyosan tabu, a múlt miatt, a jelen miatt, a húga miatt, mert a családjába fogok házasodni, mert amit vele tettem milliárd év börtön és egyéb kíméletlen büntetések sokaságát érdemlené.  Miközben úgy szerettem, hogy beleőrültem, a hiányától hányni tudtam volna, olyan mérhetetlen zsigertépés volt, de el kellett hagynom őt, hogy legyen jövője, hogy legyen jövőm.
Most a fiú vállán landolnak a forró csókok, felé rendeződöm, kirántom magam a régvolt árnyak szenvedélyes tüzéből, a szeretkezések sokaságából és csak rá koncentrálok, a forró testére, az illatára, amit feltúrok az orrommal a tarkóján, be a haja alá, izzadt kis tincsekre bukkanok és csak most nyomom át magam a szorosan zárt izomgyűrűn. Belenyögök a koponyájába, a hajának forró szagába. Nekipréselődik a testem, felolvadok rá. a gerince árkába akarok simulni, hogy összeolvadjak a bőrével.
Mélyen nyomulok be, úgy présel, hogy muszáj fellihegnem, belélegzem a nyakának illatát, rázuhan a szám, csókolom, csipkedem a bőrét a kíntól, hogy kipréseli belőlem a létező összes gondolatot, hogy csak az ösztön maradjon bennem, az agyamból kiürül minden gondolat és leszűkülök rá, erre a pár percre, amit nekem ad magából. A kitolt csípője nekem robban, a vélt szeplőket csókolom a vállán, a gerincére nyalok elkínzottan, míg tövig merülök belé és ő elkéri.. jön, nekem nyomul, hagyom, hogy a segge nekem feszüljön, hogy ő lökje még erőseben nekem magát. Felnevetek halkan. Hát azt teszem éppen, értem, hogy én, hogy éteri bazdmegolás ez, de éppen azon vagyok.
A kezeim gyűrik a szép testét, érzem a kidolgozott izmokat a farkáról letépett kezem alatta, ahogy felsimogatok a hasán, fel a mellkasára, jobbom szétterpesztett ujjait a nyakára fonom, felfelé mozdítom, hogy döntse hátra, akarom érezni a gerincét megfeszülni kifelé ívben, hogy a segge nekem nyomuljon, a hasán pihen a balom, hogy érezzem előre nyomulni, lesiklok az alhasára, egészen be akarom ölelni, minden ki porcikájával. Magam felé forgatom a fejét, hogy lopott csókkal igyam le a nyögéseit a szájzugából. Már nem akarok megállni, ezt a forróságot akarom, ezt az érzést a gerincemben áradni, végig a hátam apró barázdáiban és le a farkamba. Mélyeket kell lélegeznem, hogy ne robbanjak a testébe idő előtt.  Löki magát rám, mintha egyre mélyebbre haladnék engedékenyre döngölt forró testében, mintha mindig is engem várt volna, helyem van benne, tökéletes. Nagy lendülettel mozdulok ki és be, hogy minél hosszabb szakaszt nyomjon össze rajtam, hogy préseljen, hogy megpusztuljak. Utolsó csókot lopok az arcára és a két kezem a csípőjére markol, ő terpeszt nyitott én kidőlök hátrafelé, leválok a hátáról és a gyér fényben csak azt nézem, ahogy összetalálkozik a testünk a formás segge enyhe takarásában. Lassítani? Kizárt. Elképzelhetetlen, meg sem hallom, valami apró kis nyögéssel felelek meg neki, de sem ő nem lassít sem én nem teszem, sőt, ráfogok és húzom magamra, néhány durva taktus erejéig bejárom egészen, lábujjhegyre tolva magam még erőteljesebb a lökés, de azt akarom, hogy ő elégítsen ki, ahogy… megint a saját vörösem van a fejemben, akitől milliószor elkönyörögtem, hogy elégítsen ki, hogy mozduljon ő, nem mert lusta vagyok, hanem mert imádom, máskor őt kértem arra, hogy meg se mozduljon, hogy játssza el nekem, hogy  megleptem álmában és fel sem ébred. Óvatosan másztam mögé az ágyban és hosszan simogattam, csókoltam, rakosgattam  a lábát, bár tudná ez a fiú… bár.
Határozott lökésekkel veszem birtokba, erősen markolom, mert nem akarom elengedni, nem tudok lassítani, mert a lökések száma megszaporodik, a csókjaimmal butulok a vállára, nyakába, de a csípőm nem lassít és nem áll meg, ömlik belőlem a hő. - Élvezz velem! - könyörög a néma sóhaj a számból, vegye a kezem vigye magával, neki adom, segítsen magán, vegye igénybe a sajátját, de néhány taktussal utána akarok elélvezni, vagy előtte, az már nem számít,  nem akarom magára hagyni, nem akarom, hogy úgy élvezzen el, nem vagyok benne. A szívéig tolom fel a kéjem, az enyém kirobban a mellkasomból, kapkodom a levegőt, visszafojtott a hangom, különben lenyögtem volna már a haját, ezernyi beceszó jut eszembe, amit egy másik fülnek elnyögnék.

Nagyon erős spirál szippant magába, egyedül a fal az, ami elég hűvös, elég idegen ahhoz, hogy ne süllyedjek bele végképp, ne akarjam neki mindenáron megmondani, hogy ki vagyok én. Abban a pillanatban amikor az ujjával illetéktelen területre tévedt, sóhajtanom kellett volna egy vallomást. Tudja, hogy velem van. Mégsem mondtam semmit, a nevét sem ejtettem ki, pedig szeretném és nagyon könnyedén menne élvezettel kiengedni magamból végre. Akármilyen jó is, akármennyire érzem magam egyszerre kölyöknek, egyszerre felnőttnek, nem akarom neki megmondani. Elhagyott engem, soha nem keresett többé, soha nem jött el. Nem érdekelt hát, hogy az egész családom csak a napokat számolta vissza, hogy mikor múlik el a húgom végre nagykorú és rögtön hozzá is adják. Minden szempontból tökéletes hozzá és ezt én találtam ki. Ártatlan viccből lett valóság. Ettől még nem számítottam már többé neki. Többé nem. Annyira magam alá estem. Pedig akkor mentem gimibe, mindent el akartam mesélni neki. Vele lenni, beavatni. Nem tehettem meg többé.
Mostanáig. A vágyak szinte szétfeszítenek, pedig igyekeztem nem gondolni rá, most sem ezt kellene csinálni, hanem csak nem foglalkozni az egésszel. Vele sem, koncentrálni mondjuk a munkámra, ami kurva uncsi. Már nem megy, arra sem emlékszem mit kéne konkrétan ebben a percben tennem, csak a testemet feszítő érzés van bennem, a kíméletlenül befelé nyomuló keménysége és az elhaló lélegzetem ami követni próbálja. Annyira szeretnék időt kérni, csak nem tudok, mélyre érkezik túlságosan is. Mégis mintha pont eddig kellene nekem, nem tovább. Eddig tökéletes. Annyira meleg a teste a hátamnál, a lehelete a nyakamban, sokkal-sokkal forróbb mint én. Elkínzottan szuszogok, elértük az ő végpontját, nekem a teljesítésimet. Nem kapok levegőt, mégis élettel telibb vagyok mint bármikor máskor. Még mindig küzdök a kettősségben, hisz a szája annyira forró, a csókjai a vállamon puhák és kérlelőek, a farka nem kérlel, az elvesz, magával hív. Biztos hangosabb vagyok, mint illene de ezt nem lehet visszafogni, leszorítani. Neki is nyomom magam, rá, ahonnan már tényleg nincs tovább. A szám is kiszárad, kiöljük belőlem a nedvességet, neki adtam a nyálam. El is cseppent érte. Önkéntelen a káromkodás, pedig gyakorlatilag azt teszi, erre minden centi bizonyítékot érzek. Erősebben lököm magam rá, ne nevetgéljünk itt, kérem. A tenyere rám ég, az izmaim megfeszülnek alatta, ettől is melegem van. Tőle is, meg mert a testem felfedezi magának megint ebben a jót, a kívánhatót és az élvezhetőt is.
Mély nyögéssel döntöm hátra a fejem, megfeszül a hátam, a mellkasom és a hasfalam is, csak a lökései, a mozdulataim állandóak benne. Nem, ez nem finomkodós, ez pont olyan amire szükségem van. Amit megkívántam tőle és amit a testem is az övének sugall. Vak bolondként próbálom viszonozni a csókot, de nem tudok benne maradni, remélem nem is gondolja, hogy ez menni fog. Végem van tőle, szinte nyöszörgök a ritmusunkban, aminek mindig valahol a felénél találkozunk és csattanunk össze. Mélyen van bennem, a szemem sem bírom kinyitni, annyira. Most könnyebb, mint régen. Amikor még elképzelni sem tudtam, hogy ez meg fog történni. Amikor menekültem előle, pedig kíváncsi voltam rá. Nem bírtam ki, sokszor nem bírtam, de türelmes volt, mindig kicsit többet. Nem sietett, nem bántott. Egyszer egy pohár bortól talán felbátorodtam, neki volt valami üzleti útja, csak kísértem. Társaságnak. Pihenni próbált és felé másztam, simogattam a száját. Kértem, hogy csináljuk. Felhúztam, direkt izgattam az ártatlannak nem nevezhető csókok sokaságában. Magamra vezettem, ő magát meg belém. Újra meg újra. Engedett mozdulni, hogy eltaláljam jó vagy sem. Hogyan jó és meddig. Kurvára szerettem abban a pillanatban is.
Most meg már hiába kérek lassítást, a saját agyam sem akarja meghallani. A csípőmre fog, előrébb hajolok, megváltozik a szögünk. Ha a fal valami másból lenne, már belevájtam volna az ujjaimat, hogy kapaszkodni tudjak. Tolom rá magam, sőt mintha hozzám vándorolna a választás lehetősége. Most mondhatnám, hogy majd én leszek lassabb. Nem megy, csúszom a kemény farkán és ez már ösztönből jön, lehajtott fejjel nyögök mint egy eszelős, egy mániákus. Csak szórakozom ha megáll, akkor tényleg lelassítok, egészen előre is tolom magam, majdnem kicsúszásig, aztán lassan vissza. Addig ismétlem, amíg az ösztön nem kezdi el újra átvenni a vezetést és nem kezdek bele egy olyan ütembe, amihez már csak a finom forró keze kéne és tökéletes élvezetig vinne el.
Vissza is csatlakozik hozzám, majdnem kibillent, megtámasztom magam, hogy ne így legyen. Nem játszadozunk, úristeneket mormogok magamnak, meg hajszoló mozgást. A szavai a farkamig jutnak, mint egy édes parancs. Ezt sokszor hallottam tőle, bénán nyelve a kezéért nyúlok és beletolom magam. Irányítom, ugyanazt a ritmust tartsuk, ezt a kíméletlen, agyat szétrombolót és nyögésekre késztetőt. Lököm magam a kezébe, a sajátomat is muszáj elvennem róla, faszom végem van. Nem bírok gondolkodni. Olyan erővel tép gerincen az élvezet, hogy megugrom rajta. Talán a fal is olyan lesz, lehet csak az ujjai, de minden izmom feszesen rándul össze, talán utána egy kicsivel. Mert érzem őt is, a remegését, a kétségbeesett sóhajokat, kapkodós légvételeket. A falnak nyomom a homlokom, iszonyat hőt lehelek ki. Nem tudok rajta most megmozdulni, csak körülötte lüktetni és szétesni. - Tudtam, istenem.. - mosolyogva nyögök, végre hátra is tudok nyúlni, hogy az oldalán simogassak végig. Tudtam, hogy tökéletes lesz. Mindig az volt. - Ezért kell ajánlatokat elfogadni. - óvatosan csúszom le róla, az érzete megmarad. Felé fordulok, az arcára simogatva ráhajolok egy csókért, egy fülledt, hálás, imádós csókért. Nem mintha kapnék levegőt, vagy lenne agyam. Semmim nincs, csak őrült szívverésem. Nem tudom miért simogatom a hátát, a derekát, a seggét is. Kurvára nem szabadna. - Vissza kell mennem. - ennyi jutott, ennyi perc. Lehajolok az ingemért, még érzem magamban. Szinte kapkodva öltözöm, mennem kell. Kibasznak a végén. Érzékeny minden részem, nehezen szuszakolom magam vissza. - Egyszer talán a szopást is behajtom. - vigyorgok rá.

+18A testem és az elmém elemeire bomlik le, mert a srác vágya felőrli az enyémet, a hangja, a nyögései, a bőrének illata, a szorítása, tudom, hogy szeplős... esküszöm a hangját is mélyről ismerem, ha nem pár napja beszéltem volna Richarddal, igaz, hogy Hel ügyében, mert azt hiszem ez a dolog elrendeltetett, meg kell látogatnom őket… olyan finoman tereltem a szót Haydenre, hogy még engem is meglepett az érdeklődésem lazasága, miközben az összes szívem pont úgy vergődött a torkomban, mint ahogy most teszi. Csak most attól, hogy  a csúcsra vezető úton járok felfelé… Annyira emlékeztet rá, hogy a gyomom markolja össze, préselő erővel, olyannal, amitől le kell magam inni, amitől bele kell valakibe rúgnom, hogy másnak jobban fájjon. Ha Richard nem győz meg, hogy Hayden egyetemen van és nemrég volt az eljegyzése, most váltig azt mondnám ez a fiú, a falra lapulva, a farkamra a felcsavarodva, ez ő. De akkor azt jobban kéne éreznem, bár látnám világosban, bár a szemeibe nézhetnék, mennyivel könnyebb lenne, ha…- Ahhh. - megvadít, olyan vadul csapódik a testem az övének, hogy nem csak a nyögései verik fel a kis szoba hullacsendjét, hanem a testünk összeverődősnek a zaja, a vad, fullasztó zihálásom, a csókja a számon, ez az ösztönös párzás, amitől egyre vadabbul mozdulok benne, Ha ráhagyom lelassít, akkor mégsem hagyom rá, nem tudok vári, nem akarom húzni, el akarok élvezni, benne akarom hagyni a lenyomatomat, megjelölni magamnak, ha csap pár órára akkor annyira.
Elnyögöm neki a kérésem és nem gondolok a másik vörösre...a kölyök testének bájaira, de teszem.. beteg vagyok. Beledöntöm a fejem a gerincébe, rácsókolok, rálihegek és a farkára húzott kezemre szorítok, hogy valamilyen ritmusra rálelve, a csuklóm laza mozdulatával hergeljen őt is, toljam fel a csúcsra, mert én olyan közel vagyok, hogy majd megveszek. Másik kezemmel a csípőjébe kapaszkodva rángatom magamra, mélyeket döfök, teljesen belé nyomva magam, nem kímélem, hiszen mozdul nekem, olyan könnyedén siklok a testébe, hogy már ettől elfolyik a nyálam, rá a gerincére sebaj, összenedveztem máshogy is. - Ha…- jó ég, összefagyok egy pillanat kiesés az ütemből, mert esküszöm úgy szeretném, hogy ő legyen, de nem ő és nem, nem szeretném átok lenne mind a kettőnknek, sóhajba nyögöm a nyelvem buta botlását, de megcsavar bennem az érzés, hogy az legyen, akit akarok, miközben ez a fiú tökéletes, gyönyörű, engedelmes, puha, friss hús, mégis izmos, a combja ruganyos, mint a macskáknak, a nyúlnak... A tarkójába harapok, az orgazmusa a kezemnek csapódik, végig az ujjaim között és direkt húzom el a kezem, hogy összekenjük a falat, azt akarom, amikor ide jár jussak az esszébe a falon a foltról, ez a gondolat ránt meg és hördülve, a harapást kiengedve belé pumpálom az élvezetem inden cseppjét. Lefoszlik rólam a gondolkodás, nincs más csak a forró testek összeverődése, az élvezetem reszketése, a farkamon a pulzálása, a kezemben a még kemény farka és az emlékek, hogy egyszer valakivel gigantikusakat élveztem, aki eszméletlenül hasonlíthat rá most, így 5 évvel később.
Mégis csak ő és én leszünk ebben a pár pulzáló másodpercben, amiben az élvezetem forró lángokban emészt fel és tudom, hogy forró magommal lövöm tele, hogy felsebzem őt, akit csak kényeztetni akarok. A szívverésem majd megöl, felsimulok a hátára, még lökök a testemen,, még húzok a farkán, hogy az utolsó levegő is kipréseljem magunkból.  A hangjára összerezezek, visszatalálok a fülcsengető csendből magamból, alig hallok a szívemtől. - Mit tudtál? - Mit tudtál Nyuszi, KisRókám, Édesem, Hercegem, Kicsikém, Galambom és ezer néven hívtam, de végül leragadtam a Nyuszinál és ahogy öregedett lett Nyúl. Nyúl mert félt, nyúl mert mozgékony és nyúl mert úgy tudott sípolni. És Nyuszi, mert az anyját lecseszte érte, de tőlem elfogadta, végül alá simult, elkérte, kikönyörögte, szerette. Soha senki másnak nem engedte, ahogy a legtöbb becézésről engem is letiltott idővel.
Kedveskedő simogatás az oldalamon, eléri, hogy ne annak tekintsem, aminek hittem. Baszásnak… Sokkal értékesebb, rácsókolok megint a vállára, belesóhajtok. - Ó igen, minden ajánlatra rá kell harapni. - felhördül bennem a féltékenység jogtalansága, ki vagyok én, hogy megkössem ezt a fiút? Jesszusom Oliver! Könnyedén felsóhajtok, ahogy lecsússzan rólam, odakapom a kezem, hogy összefogja a segge két partját, kicsit még maradjon a magom benne.
El sem lépek, míg megfordul, kielégült mosolyomba szaladhat bele, kapkodó lélegzetembe, izzadt testembe. Mohón csókolok a szájára, belefulladok. Két kezemmel a falnak támasztom magam és felolvadok a mellkasára, amíg simogat, én a testemmel teszem. Milyen simulékony, ó ég. - Nekem is. - még egy csókot nyomok a szájára és ellépek, hogy felöltözhessen és belelépek a nadrágom lezuhant fél lábába, kapkod kapkodok, nekem kell előbb kimennem, hogy vissza tudja zárni az ajtót. - Egyszer talán…- összegombolom az ingem, próbálom a nadrágom elegyengetni, a hajam helyre rázni, az ingujjammal babrálok, csillapszik a szívverésem. Fél pillanatig hallgatózom az ajtó előtt és hátra sem nézve kőnehéz szívvel, kielégülve visszalépek a folyósra, a képet persze megveszem mielőtt távozom az enyéimmel és próbálok nem gondolni a fiúra… én annyira pórbálok. A hálómba az ízléstelen képpel a fejem felett, esküszöm én próbálok nem faggatózni Bethnél… és elfogadom a meghívást magukhoz a hétvégére. Meg-fogok-kattani. Főleg, mert ínhüvelygyulladást fogok kapni, sebaj… kezeket szigorúan a paplan alá.