Eoin Shane Wallace

Aoife --A szeme megtelt könnyekkel. Sosem láttam még ennyire feldúltnak, ahogy magából kikelve szorongatta mindkét kezem, ugyanazt a néhány szót ismételgetve percek óta: segítened kell. Kérlek, könyörgöm, Eo, segítened kell!
- Elment az eszed?! - Nem sokszor emeltem meg a hangom, főleg nem a családommal, legkevésbé a húgommal szemben, de mentségemre szóljon, fiatalok voltunk és valahogy észhez kellett térítenem. - Ha ez kiderül, oda az egész karrierem, mindkettőnket börtönbe csuknak és Quinnt is elveszik tőled.
- Nem fog kiderülni, megbűvölöd őket, a szirének éneke a legerősebb a világon, nem derül ki, könyörgöm, Eo, kérlek szépen, Quinnért, anyáékért, értem, nem derül ki...
Szóval, megtettem.

Anya --Látva, hogy elfogyott a tányéromból a leves, már merített is egy újabb adagot anélkül, hogy esélyem lett volna tiltakozni. A konyha csendjét a rádióból kiszűrődő, halk country zene törte meg és a játékautók folyamatos ütköztetése a nappaliban játszó unokaöcsém által. Fionn ugyanolyan feszült csendben ült az asztal túloldalán, mint eddig. Anya az ő tányérját is újratöltötte már, azonban a fivérem nem evett újabb falatot. Talán azért, hogy a kényelmetlen némaságot megtörje, anya elkezdett az ír néptáncklubról mesélni, ahova néhány nyugdíjas barátnőjével járnak mostanában és lekorholt minket, amiért a munkánkra hivatkozva már nem vagyunk hajlandók részt venni hasonló programokon.
- Nem térhetnénk végre a lényegre? - morrant fel a bátyám türelmetlenül, anyába fojtva a szót. Összehúztam a szemem, mintha csak azt üzenném: ne már, ne legyél ennyire bunkó!, de nem szóltam semmit. Anya az üresen árválkodó, két székre nézett az asztalnál, majd a polcra kiállított fényképre apáról. Aoife hiánya még erősebben érződött a házban.
Végül megtörtem a csendet, mintha hosszas nógatásnak adnám be a derekam.
- Oké. Jól van.
- Mi van jól? - mordult rám ismét Fionn, pedig tudtam, hogy már rég összerakta. Mindig is ő volt a legélesebb kés köztünk a családban.
- A nevemre veszem, míg Aoife vissza nem kaphatja. Nyilván a munkám mellett nem tudnám felnevelni, de anyánál jó helyen lesz, az anyagi támogatásról meg majd gondoskodom.
Fionn felhorkant, mintha helytelenítené az ötletemet, mégsem mondott semmit. Anya idegesen bólogatott, enyhén reszkető keze megtalálta az enyémet az asztal felett.
- Csak átmenetileg. Csak amíg Aoife...  Meggyógyul. Nem lesz gondod Quinnel, mi majd jól megleszünk kettecskén. Csak a papírok miatt... Az a sok jogi butaság...
Rámosolyogtam. Fionn ismét horkantott egyet, aztán megfogta a kanalát és nekilátott a levesének.

Apa --Szantálfa illat áradt belőle, és a tenyere érdes volt. Mindig megsimogatta a fejem, ha elégedett volt velem. Sosem emelte fel a hangját, vízként idomult anyám tűzről pattant jelleméhez. A halála valahogy lecsitította anyát, mintha átvette volna apám helyét, nyugodt és megfáradt lett. Talán csak olyan mély kapocs volt köztük, amit sosem érthetek meg egészen.

Fionn --Olyan erővel csapott neki a falnak, hogy az egész vázam belerázkódott. Fejem fájdalmasan koppant, néhány pillanatra csillagokat láttam, de még az el-elsötétedő örvényen keresztül is átütött dühösen vibráló pillantása.
- Azt hiszed, sebezhetetlen vagy? Megszerzel egy diplomát és ez már felhatalmaz rá, hogy a törvény emberét játszd? Hogy megkerüld azt?
Szerettem volna mondani erre valamit, de olyan erővel nehezedett a mellkasomra, lefoglalt az, hogy magamhoz térjek és megpróbáljak a nyomása alatt levegőhöz jutni. Ezzel persze esélyt adtam rá, hogy tovább kiabáljon.
- Nem vagy rendőr, sem szuperhős, sem annyira ostoba, mint Aoife. - A húgunk említése fellobbantott valamit a mellkasomban, hirtelen felindulásból megragadtam a csuklóját. Láthatóan meglepte, mégsem engedett el. - Figyelmeztetlek, Shane. Ha még egyszer meglátlak az őrsön szimatolgatni, vagy meghallom, hogy visszaélsz a nevemmel és a jelvényemmel, lecsukatlak. Az sem érdekel, ha anya szíve beleszakad. - Végre elengedett. Fel sem tűnt, mennyire erősen tartott, csak amikor hirtelen megszűnt a támaszték és a gravitáció törvényének engedve lecsúsztam a fal mentén. Minden erő elszállt a lábamból. Felnéztem rá, megvető pillantása komplex érzelmeket rejtett, bonyolultabbakat annál, hogy valaha egyedül összerakhassam őket.
- Nem nézem végig, ahogy megöleted magad. Maradj a tárgyalótermen belül, az a te világod, és hagyd békén az alvilágot. Utoljára szóltam. És ha megtudom, hogy ismét használtad valakin a hangod, én magam vágom ki a nyelved.
Mielőtt egyetlen szót is reagálhattam volna a kirohanására, faképnél hagyott.

Quinn --Nagy gonddal passzíroztam össze a két lego darabot egymásba, majd büszke "tadaa"-val az óvodás elé tártam a végeredményt. Láttam rajta, hogy nincs igazán meggyőzve a hajónk formáját illetően, úgyhogy megköszörültem a torkom és a tenyerembe fogtam a játékot.
- Ez nem akármilyen hajó, ez egy szuper titkos tengeralattjáró. Innen lő ki rakétákat, így, bwoooaahhm! - Előbb a magasba reptettem, majd a szőnyeg puha rojtjai közé állítottam a hajót, mire végre sikerült kicsalnom belőle egy kisebb kacajt.
- Eo-Eo, én is! - szólt rám és kinyújtózott a játékért, amit készségesen átadtam neki. Odébb csúszkált vele a szőnyegen, belerobbant vele az életnagyságú játékmackóba, amit Fionn hozott neki a minap. Anya a félfából figyelt minket, fátyolos volt a szeme.
- Anya. - Megértette hangom szelíd, dorgáló élét és elfordult egy pillanatra, hogy rendezze az arcvonásait. Megígérte nekem, hogy bírni fogja és nem omlik össze, főleg nem Quinn előtt.
- Kész az ebéd, gyertek enni
- Fionn ma nem jön? - Közben feltápászkodtam és felszedtem az unokaöcsémet is a földről, aki lelkesen ismételgette utánam: Fi-Fi!
- Azt mondta, hogy nem, amíg te... - Itt elhallgatott és Quinnre sandított, mintha azon töprengene, mennyit értene meg a beszélgetésből és fel merje-e vállalni előtte a bátyám szavait. Nem kellett, Fionn sosem a halkszavúságáról volt híres, a telefonbeszélgetésüket még a nappaliból is hallottam. - Miért ilyen mérges? Mit műveltél már megint? - Persze, mert mindig nekem kell csinálnom valamit, hogy összevesszünk azzal a fafejű marhával?! - Min dolgozol, ami ennyire nem tetszik neki? Mindig veszekedtek, ha valami rosszba nyúlsz bele... Mibe keveredtél?
- Semmibe, anya, hagyd már. Fionn túl sokat aggódik.
Láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Quinn közben kitörő lelkesedéssel végignyúzta az arcom a lego-hajó aljával. Elfojtottam egy nevetést, anyám pedig csak rosszallón csóválta a fejét és szedett nekünk a levesből.