Nerd? We prefer the term intellectual badass

 
 
 
  Nos, azt kell hogy mondjam, Jade-nek igaza volt. Meg tulajdonképpen nekem is, mert a hatszázmillió füzet háromnegyede azóta is érintetlenül hever az asztal szélén. Ellentétben azzal a kábé hárommal, amit valóban használok és a macskakaparásommal van tele és amiket éppen most is cipelek magammal két tankönyv és a laptopom társaságában. Eszemben sincs tavasszal a négy fal között gubbasztani, ha nem muszáj
Egyébként is, a Central Parkban van wifi, így aztán semmi akadálya annak, hogy a lámpa helyett inkább a napfényt válasszam, ha már úgyis szabadnapos vagyok. Amúgy is örülök, hogy végre jó idő van és nem borús az ég egész álló nap.
Egy dzsekit azért magamra dobok, mert ugyan nekem már pont jó az idő, azért elég furcsán néznének rám, ha itt grasszálnék egy szál pólóban február végén. Jobb a békesség mindenkinek. Így is kiverte a balhét két napja az egyik vendég, amikor ráeszmélt, hogy egy vérfarkas osztogatja neki bőszen a feleseket. Nyilván azért, mert őt szántam vacsorára, véletlenül sem azért, mert ő kérte és mert busás jattot adott. Vicc ez az egész.
Persze, megtanultam mostanra lepergetni magamról az ilyesmit, de azért direktbe én se szeretek beleszaladni a késbe. Egyébként sem szándékoznék konfliktusba keveredni valakivel, amikor egyébként lenne fontosabb dolgom is. Nem kéne már az első hónapban lemaradni az egyetemen, mert akkor aztán megnézhetem magamat.
Végül a tónál telepszem le, távol a koripályától, ami már az utolsó heteit rúgja amúgy is. De amíg még nem zár, addig a legtöbben igyekeznek kihasználni az utolsó lehetőséget a korizásra, így most a tónál viszonylag béke és csend honol, csak néhány kutyasétáltató jár erre – meg persze én. De néhány labdázó kutyus nyilván jóval kevésbé zavaró, mint egy rakás sikoltozó kisgyerek és a sápítozó anyukáik. Nem mintha bármi bajom lenne a gyerkőcökkel, de most ez nem épp az ideális környezet.

 
 
 
Régen irigyeltem azokat, akik annyira bele tudnak merülni abba, amit csinálnak, hogy közben semmit nem érzékelnek a környezetükből. Elmélyedni természetesen én is tudok, de nekem ennyire azért nem megy a kizárás és ezen az átlagosnál kiélesedettebb érzékeim sem segítenek. Ezért is vonulok el inkább egy csendesebb placcra, ahol serényen próbálgatom az első hetekben tanultakat. Egy darabig csak grimaszolva bámulom a tesztelésre szánt weboldalt. Komolyan mondom, hogy még sosem láttam rondábbat. De ezt ugye nem írhatom bele az elemzésbe, így aztán módszeresen elkezdem kigyűjteni a hibáit, néhány javaslattal együtt, amivel javítható lenne.
Megvannak a maga előnyei a vendéglátásnak is ebben a szakmában, mivel annyi emberrel találkozom, hogy alapvetően könnyebben fel is tudom mérni az igényeket. Csak most nem azt kell kitalálnom, hogy mit szeretne inni, hanem hogy mit szeretne látni.
Éppen azon morfondírozom, hogy később ezek alapján csináltatnak-e velünk mockupot, amikor meghallom a csobbanást és ösztönösen kapom fel rá a fejemet. Feljebb vándorolnak a szemöldökeim, ahogy meglátom a srácot a géppel hadonászni, de gyorsan rávágok a billentyűzetre, hogy elmentse, amin éppen ügyködöm, majd sietve becsukom és bevágom a táskámba, hogy aztán odavágtassak a tóhoz, majd az immáron földön ülő, viruló csávó hóna alá nyúljak és egy könnyed mozdulattal talpra állítsam.
-Úgy tudtam, hogy ebben a tóban csak aranyhalak élnek. Habfiúkról egy szót sem szóltak. – vigyorodom el, amikor végre szemmagasságba kerül, majd végigmérem a csuromvizes, saras cuccait. -Jól vagy? – kérdezem aggodalmas tekintettel, mert hát kétségtelenül vicces látványt nyújtott, annyira azért nincs meleg, hogy valaki vizes holmikban rohangáljon. Még én is hamar megfáznék így, pedig én azért bírom a gyűrődést.

 
 
 
Ennyit a tanulásról… De hát csak nem hagyhatom, hogy szegény srác nyakig merüljön a sárba, úgyhogy inkább szedem a cókmókomat és odavágtatok a tóhoz, hogy kisegítsem a szorult helyzetből. Még így se úszta meg szárazon és sármentesen, hát még ha nem húznám fel egy jól irányzott mozdulattal a földről. Ilyenkor hálát adok, hogy a farkas mivoltomnak köszönhetően ez még fél kézzel sem jelent különösebb megerőltetést, mert ellenkező esetben én is a sárban kötnék ki.
Persze, segítség ide vagy oda, nem bírom ki anélkül, hogy ne süssek el egy viccet, egyébként is már jót nevetgél magában is, így csak nem sértődik meg. És valóban nem.
-Ez mindent megmagyaráz. De már egészen ügyes vagy velük. – nevetek fel, miközben talpra állítom. De az is tény, hogy ha sokáig ácsorog itt a hűvös levegőn vizesen, akkor az nem lesz túl szerencsés. Rá nézve legalábbis biztosan nem.
-Ha gondolod, én itt lakom a park mellett, kisegíthetlek egy tiszta farmerrel. – pillantok rajta végig. -Meg egy zuhannyal. – teszem hozzá, ahogy megállapítom, hogy a sarat a többi része sem úszta meg igazán.
-Cyrus. – fogadom el a felém nyújtott ökölpacsit, majd előkotrok a táskámból egy gyűrött, de legalább tiszta papírzsepit, hogy legalább a kezét megtörölhesse. -Na? Legyek a hős megmentőd? – kérdezem, miközben mosolyogva intek a fejemmel a park bejárata felé. Ha pedig elfogadja a segítséget, akkor el is indulok vele hazafelé, miközben próbálok valami kényelmes, de viszonylag gyors tempót diktálni, mielőtt megfagyna csórikám. Tanulni később is tudok, de azt mégsem hagyhatom, hogy itt fagyjon kockára helyben, mert hát jó a meglátása. Nagy eséllyel egyik taxis sem venné így fel.

 
 
 
Moroghatnék is akár, hogy félbe kell hagynom a tanulást, de mint a mellékelt ábra mutatja, annyira azért nem bánom. Egyébként sem hagyhattam, hogy ott ücsörögjön a sárban csóri. Ráadásul még a poénra is vevő, így egyből szimpatikussá válik. Ezért is ajánlom fel neki, hogy nálam egy kicsit rendbe hozhassa magát.
-Á, tudod az már nem trendi. Meg azt senki nem tudja olyan menőn hordani, mint Superman. – grimaszolok. A húgom meg is lincselne, ha olyan ízlésficamos dolgot tennék, minthogy a gatyámra húzok egy fecskét. Vagy ha egyáltalán felvennék egy fecskét. Nem mintha akadna ilyesmi a szekrényemben, szóval nem nagyon fenyeget ez a veszély.
-Meg hát, mi modern hősök inkább beolvadunk. Így kevésbé vagyunk feltűnőek. – Egy random farmeres srác a fa alatt senkinek nem tűnik fel, nem igaz? Mondjuk kétlem, hogy Superman valaha is sáros csávókat mentett volna, de nem bánom én, ha csak ekkora hőstetteket kell véghez vinnem. Szuperhősnek lenni nagy felelősség.
-Igazából csak a házimat írtam. De azt be tudom fejezni máskor is. – vonok vállat mosolyogva, miközben terelgetem ki magunkat a parkból, hogy minél hamarabb eljussunk a háztömbig, amelyikben lakom. Igyekszem minél gyorsabban haladni, mert látom, ahogy lassan kezd vacogni.
-Ne aggódj, már nem vagyunk messze. – nevetek rá. És valóban nem, mivel két balos fordulás után már meg is állok, majd a kaputelefont lepittyentve beengedem magunkat. Külön örülök most, hogy a földszinten lakunk, mert így hamarabb juthat be a melegre.
-Megjötteeeem! – rikkantok be az előszobából, de nem érkezik válasz, így aztán újfent megvonom a vállam. -A húgom nincs itthon. A cipődet itt le tudod tenni, a fürdő pedig arra van. – mutatok az egyik ajtóra ami az előszobából nyílik. -Mindjárt kerítek neked egy törölközőt meg némi száraz cuccot. – teszem hozzá, azzal magára is hagyom és ellibbenek a nappali felé. A szekrényből előhalászok egy törcsit, majd a szobámból hozok néhány farmert meg egy pólót is, mielőtt visszatérnék.

 
 
 
A szívemhez kapom a kezem, mintha legalábbis valami nagyon retteneteset hallottam volna. Persze, ez bizonyos szintig igaz is, mert hát azt hinném, hogy miután megmentettem, minimum én lettem a kedvenc szuperhőse. De nem vagyok haragtartó.
-Szóval nem akarsz a rajongóm lenni? – kérdezem megrökönyödve, mielőtt szélesen elvigyorodnék, hogy tudja, csak viccelek. Meg hát ha már elkezdtem megmenteni, akkor nem hagyom itt a pácban, mert még a végén tényleg megfagy itt nekem.
-Webdesigner leszek. – mosolyodom el, láthatóan örülök neki, hogy tanulhatok. Tényleg örülök neki. Szeretem a vendéglátást, de túlontúl sok évet töltöttem benne. Még egy vérfarkas is kiég ebben egy idő után.
Igyekszem azért szaporázni a lépteinket, mert látom, hogy vacog szerencsétlen srác. Ilyenkor azért nem lenne rossz tündérnek lenni, akkor csak hazahussannánk. Bár ki tudja… Lehet, tériszonyos. De szerencsére tényleg nem vagyunk messze, így aztán hamar beléphetünk a melegre és miután elirányítom a fürdő felé, kerítek neki törölközőt meg tiszta ruhát is.
Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy leskelődöm egy kicsit. De végül csak megrázom a fejemet, leteszem a kis kupacot és megvárom a nappaliban, amíg elkészül. Addig legalább még befejezem azt a pár sort, ami még a parkban kimaradt. Éppen akkor csukom le a gépet, amikor Rio visszatér.
-Asszem. Megnézem. – kelek fel egy apró bólintással. –Jó ízlése van annak, aki felöltöztetett. – vigyorodom el újra, miközben kisétálok a konyhába, hogy kiderítsem, van-e zacskónk itthon. –Kedves uram, Ön nyert! – kiáltok ki néhány pillanat múlva, majd visszatérek egy nagy, sárga nejlonzacskóval. Kicsit nagyobb is, mint kéne, de hát csak ez volt. A célnak megfelel.
-Mit fotóztál ilyen nagy elánnal, hogy beleestél a tóba? – kérdezem végül, ahogy a tekintetem a gépére vándorol.