drunken stories, Sia & Danny

Sejtésem sincs mi vezényelte hozzám. Ha bajba keveredett volna vagy olyan hülyeséget csinált volna, amibe belegondolva a föld alá süllyedne, előbb fordulna Drew-hoz vagy valamelyik barátnőjéhez. Általában, ha beszélünk az közös munkából adódik, konkrét eseményhez kötődik vagy a bátyjához, mint a megismerkedésünk óta minden. Az első ettől független alkalom, amikor nem szívességet vagy kérést teljesítettem két hete volt, mert mint kiderült, van egy közös ismerősünk, akiről fogalmunk se volt. Belevakarok a tarkómba, ahogy kiegyenesedek az ajtótámasztásból és túllendülök azon egyelőre nincsen válaszom az idekerülésére. A sör, ha nem is segít a helyzeten, legalább jól esik az élesen fülembe vágó csengő hangjáig. Iparkodva tárom ki az ajtót, hogy minél előbb abba maradjon a süketülésemet előidéző berregés és a köszönésemet az múlasztja el, teljesen megfeledkezik arról elvegye a gombról a kezét.
- Ügyes vagy. - Vágom rá az első szavaira, miközben a balommal lefejtem a mancsát az érintésre érzékeny felületről. Egy köpetnyi haraggal sem viseltetek irányába a bejelentést mellőző beállításáért vagy a hosszan megnyomott - avagy túlnyomott - jelzésért, nagyobb a kíváncsiságom annál és leművelt már rosszabbat, aminek a fő elszenvedője voltam.
- Ubereats-re váltottál vagy mi történt? - A vállánál fogva, lazán terelem beljebb a sör és víz választék ismertetése alatt, visszatartva az információt a szekrényben pihenő tömény alkoholról. Az 'üccsi' kategóriából jócskán kiesik és arra a fajtára látványosan nincs szüksége.
A kaját elcsalom a kezéből, hogy le tudja venni a kabátját vagy a cipőjét vagy mindkettőt, ő tudja. Fél szemem rajta tartom a konyhába menet, ahonnan rálátok az ügyeskedésére, amíg előveszek neki egy tányért. A legjobb, ha az evéssel kezdi a sort és lesz valami felszívó erejű a gyomrában.
- A környéken ragadtál egy buli után? - Ismeri a járást, a pultnál lévő székre is rátelepedhet, akárcsak a kanapéra a díszpárnákat odébb lökdösve. Az utóbbi mindenképpen stabilabb és jobb választás lenne. A tányért az általa választott helyre szállítom a kezébe és a már érkezése előtt megbontott, árválkodó üveget kartávon belülre teszem le, előkérdezés nélkül azt kér-e vagy vizet. Valamiért nem az jutna elsőként az eszembe a másik opciót mondaná.

Úgy vigyorgok, mint egy jóllakott óvodás, már azelőtt is, hogy az ajtó kinyílna, hát még mikor feltárul előttem a lakás és azzal együtt Danny maga, csak még szélesebb lesz az a görbület. Erős késztetés bukik bennem a felszínre, hogy a nyakába ugorjak egy "Úgy örülök, hogy látlak!" felkiáltással, alaposan meghúzva az ú betűt az elején, de azt még ebben az állapotban is képes vagyok észlelni, hogy az érzés nem feltétlenül kölcsönös, így inkább nyugton maradok. A mosolyom azonban továbbra is töretlen, majd későbbre halasztom azt a nyakbaugrást, ha meggondolja magát és mégis inkább örül majd nekem.
- Upsz, bocsi! - húzom be a nyakam, amikor elveszi a kezemet a csengőről, hiszen csak ekkor realizálódik bennem, hogy nem éppen megfelelő falfelületet sikerült kiválasztanom a támaszkodásra.
- Kell a hozomány kiegészítése, tudod - rántom meg a vállamat, forgatom meg a szemeimet, egy íves mozdulattal ejtve le a zacskót tartó karomat. - Ne vágj már ilyen fancsali képet - grimaszolok -, legalább annak örülj, hogy hoztam neked is vacsorát! - próbálkozom, miközben beljebb terel és elveszi a kezemből a zacskót. Kibújok a kabátomból, felakasztom, a bokacsizmámat lerúgom a lábamról, a megigazításával ellenben már nem foglalkozom, ott hagyom, ahova esett, már indulok is beljebb.
Danny a konyhában piszmog, hallom a tányércsörgést, úgyhogy megyek utána, ledobva magam az egyik bárszékre. Megmozdul egy pillanatra a világ, de még idejében sikerül elkapnom a pult szélét, hogy ne boruljak fel székestül, csapva hozzá még egy képet a kínos szituációim sorához. A nevetés azért persze kibuggyan belőlem, ahogyan az egyensúlyomon sikerül ismét úrrá lennem.
- Valami olyasmi. A kiábrándultságban ragadtam egy borzalmas randi után és mivel itt jártam a közelben, gondoltam feldobom az estém hátralevő részét, meg a tiédet is, ha már itt tartunk - kezdek bele a történet ecsetelésébe, széles mozdulatokkal gesztikulálva a szavaimhoz, erős mimikával kísérje őket. - Elképesztő egyébként, a csávót sokkal jobban érdekelte a focimeccs, mint a jelenlétem - fújom fel egy kicsit az arcomat, megcsóválva a fejemet, hiszen még mindig nem jutottam túl a "traumán". - Mondd csak, mit esznek a pasik annyira a focin? - ráncolom a homlokom, miközben kicsomagolom a vacsorámat. - Közel sem olyan ínycsiklandó, mint ez a gyros itt - kerekednek el a szemeim, megnyalom a számat, mielőtt egy hatalmas harapással kezdenék bele az elpusztításába. Kifejezetten nőiesre sikerül a mozdulat, mondanom sem kell, a szósz máris szökni próbál a pitából, néhány uborkaszemmel egyetemben. És minden bizonnyal hörcsögarcom sem kifejezetten eszményi látvány, ha már itt tartunk.

Nem vagyok rossz kedvemben, de az övé erősen beárnyékolja a sajátomat az összehasonlításban. A delíriumos vigyorgásával, ami csak úgy magától jön vagy az alkoholból születő gondolatai váltják ki, édesen elszórakoztatja önmagát. Nem kelhetek versenyre vele, mert arra voltam felkészülve más fog engem szórakoztatni az este folyamán és ezt a lehetőséget a tudtán kívül húzta keresztbe az alkoholittas szórakozottságában. Egy pillanatra adok neki egy gyanúsítottaknak járó sandítást, hátha ráhozom a frászt vele a jelenlegi állapotában a beterelésnél. A hosszú csengetéssel még nem követett el bűnt, csak bebizonyította kissé magán kívül van, hogy az ő fülét nem bántotta.
- Ah-ha. - Iváshoz döntöm az üvegem és rögtön utána védekezőn emelem meg mindkét kezem, ügyelve a sörre, ahogy két vádat is hozzám vág nagy vehemenciával. A játék hitelességéért vagy a kedvéért még egy mosolyt is a képemre varázsolok.
- Hé, örülök, örülök, oké? A hűtő fullon üres. - Bökök a hüvelykujjammal az irányába, a rákövetkező percben a grimaszolásával kicsikart száraz nevetésem elhalványul, komolyabb vonásokkal ásom a szembogaraimat az övéibe. - El is mosogatsz majd a hozott vacsora után? - Igen, komolyabb, de nem komoly vonásokkal. A szó megnyomásakor megdobom a szemöldököm és kiakasztom a kezéből a kaját, mielőtt a földhöz veri egy hevesebb mozdulatával.
Elkapom az előkészület közben a majdnem-borulás pillanatát és két okból sikerül mélyre a levegővételem. Az egyik, mert kimondatlanul azt reméltem a könnyebbik és kényelmesebb helyet választja a leüléshez. A másik, hogy ha ténylegesen borul, légpárnát képezzek alá. Az íriszeim ezért is váltottak még világosabb árnyalatot, amíg el nem kapta a pult szélét.
A meglepődés erős kifejezés lenne, szimplán szokatlannak találom pont arra gondolt a társaságommal fogja feldobni az estéjét, holott máskor biztosra veszem szívesen kaparná ki mikor a szemem, mikor a szívem a beszólogatásokért.
- Ez igazán nagylelkű dolog volt tőled. Megvagyok hatva rám gondoltál - Aprókat bólogatok mellé, mintha megértő társaságra lenne a gondolatmenetében. Azt nem kötöm az orrára az enyém nagyon is jól alakult volna, ha nem kellett volna változást eszközölnöm miatta. Bele se akarok gondolni hogyan jött volna ki a szituáció, ha ignorálom az üzeneteket és random beállít a küszöbnél tíz perccel később. Baromi kínos lett volna.
Igyekszem nem egyből elröhögni magam a panasz hallatán és a kérdés végéig egész jól sikerül visszafogni az ingert. Rátesz egy lapáttal, ahogy szinte ráveti magát a mezei gyros-ra. Rákönyökölök a pultlapra, félrerakom az üveget a mozdulatomhoz.
- Sportról beszélsz. Csapatjáték, taktika, szurkolás, instant dopamin. - Az ujjamon számolom a leegyszerűsített okokat, szerintem egyáltalán nincs túlmisztifikált magyarázat a sportimádat hátterében. - Kicsit, mint a társadalmilag elfogadott, nyíltan nézhető pornó. Meccsvetítés közben mit vártál? Az első alkalommal csak rád fog figyelni? Egyszerűek vagyunk, egyfelé tudunk normálisan figyelni. - Tehát arra, amire jobban akarunk és nem mondta, de sejtem nem egy második találkozóról beszél. Persze nem kizárt téves a feltételezésem.
- Jó étvágyat egyébként. - A zacskóban van még egy ugyan, de nem vagyok éhes, jobb lesz későbbre vészhelyzet kezeléshez.

Látom ám azt a sandítást, éppen csak a szemem sarkából, de úgy teszek, mintha fel sem tűnt volna. Ha nem zubogna az ereimben az alkohol, valószínűleg elgondolkodnék rajta, miért is kaptam a pillantást, de így teljes természetességgel sasszézok beljebb.
- Megpróbálom nem magamra venni, hogy akkor ezek szerint csak a kaja miatt örülsz - megjátszott sértődöttséggel biggyesztem le szám sarkát. Pont én mondtam, hogy legalább annak örüljön és most még számon is kérem miatta. Ha józan lennék, képtelen lennék kiigazodni magamon, most azonban csak pörögnek a másodpercek, az én szám sarka a következő pillanatban pedig már ismét felfelé kunkorodik. A komolyabb vonásokra féloldalas mosoly szalad a képemre, közelebb lépek, és a mutatóujjammal bökök a mellkasára, miközben nem áll szándékomban elereszteni a tekintetét. - Ha ez kell a boldogságodhoz és, hogy lássam a mosolyod, akkor ezer örömmel állok a mosogatód mögé - hagyom, hogy elvegye a zacskót és a következő pillanatban már ott sem vagyok, csak a meglobbanó hajam illata suhinthatja meg.
A kanapé túl egyszerű és túl kényelmes lett volna, ráadásul az ilyen magával hordozzák a hamari elszenderedés veszélyét. Így inkább a kihívást választottam, a széken ülni nagyobb koncentrációt igényel.
- Ugye? Máris jobban érzem magam, hogy te is így látod a dolgot - bólogatok párat, teljesen természetes hangszínt kölcsönözve a szavaimnak. Meg sem fordul a fejemben, hogy a te estéd bizonyára nélkülem is jól alakulhatott volna, hogy az a csinos lány, akivel odalent összefutottam, pont tőled távozott. Pedig ha tudnám, hogy mit hagytál ki miattam, bizonyára őszintén mondhatnám, hogy tényleg meg vagyok hatva.
Én tényleg nagyon próbálom megérteni az indokokat, még egy kicsit hunyorítok is a nagy koncentrálásban, de végül feladom, sóhajtok és inkább a gyrosra terelem újfent a figyelmem.
- De hát a foci olyan unalmas! - szakad fel azért belőlem még az újabb harapás előtt. Ízlések és pofonok, ugyebár, ez tipikusan női hozzáállás, a férfiak is tudnának olyan dolgokat felsorolni a női élet mindennapjaiból, amit egyáltalán nem értenek. Nem is a foci ellen vagyok, a szavaim keserűségét is inkább az szüli, hogy a csávó konkrétan a meccset választotta helyettem és ez azért sérti az önérzetem, mert úgy gondolom, érdekesebb vagyok, mint a képernyő bámulása. - Abszurd, hogy miért olyan kocsmát választ valaki randi helyszínéül, ahol meccset is vetítenek, ha tudja, hogy nem fog tudni többfelé figyelni - forgatom meg a szemeimet. - Nem genyó dolog az ilyen szerinted? - grimaszolok ismét, majd csak a fejem csóválom, mintha választ nem is igazán várnék és inkább harapok egy újabbat.
- Köszi - vigyorodom el, újfent tanúbizonyságot téve nőiességemről, merthogy tele szájjal vigyorogni és megszólalni nem túl szívderítő látvány. Aztán persze észbe kapok és egyik kezemmel eleresztem a vacsorámat, hogy eltakarjam a számat, elkapom Dannyről a tekintetem és igyekszem mihamarabb lenyelni a falatot. A nekem odakészített sörért nyúlok, kortyolok belőle egy nagyot és úgy teszek, mintha az előbb semmi sem történt volna.
- Te hova szoktad vinni első randi címszóval a potenciális jelölteket? - vonogatom meg a szemöldököm.

- Nem, mintha nem a kajával akartál volna megvesztegetni, hogy fogadjalak be. - A kihasználásnak pont ez a lényege, valamit adni a másiknak, amiért cserébe ő megadja, amit akarunk. Teljesen más lapra tartozik, hogy amit kapok azt egyáltalán nem kértem és belekényszerített a helyzetbe. Az agyam hátulsó felében megfordult a gondolat talán jobb lenne fuvart hívni neki, mert nyilvánvalóan egymásra halmozza a rossz döntéseit, ugyanakkor én sem hozhatom meg őket helyette. Láttam már részegebben is, egyelőre úszok az árral és érdeklődőn, tapodtat sem mozdulva figyelem mit csinál az alkoholtól felbátorodottan. Boldogság? Érdekesen válogatja meg a szavait és megingatom a fejemet ahogy átveszem tőle a levadászott zsákmányát.  
- Ez a hallgatásomhoz kell, hogy ne adjam tovább Drew-nak spontán és kellőképp ittasan állítottál be hozzám az éjszaka közepén. - Olcsón megússza, hogy megkímélem a még a bátyjától is várható, kínos kérdésektől. Kéretlen szívességet teszek vele, később nem hiszem jó ötletnek fogja tartani nem egyenesen hazament... mint azt normálisan tenné. A bosszantása miatt viszont úgy adom elő magam, mintha elvárnám hálával is tartozik nekem, nem csak a mosogatással és ha még nem fordult sarkon, láthatja a kisebb győzelemtől vigyorba hajló képemet.
Megnyugtató a tudat, hogy a székről nem fordul le, a mosdókagyló alatt pihenő vödröt a helyén hagyhatom még egy darabig. A tányérra helyezett kései vacsoráját tolom elé, utána a sört, amíg a sztoriját hallgatom.
- Teréz anyának majd azért ne hívasd magad. - Mellékesen szúrom oda, hogy a földön tartsam. Egy magától elszállt, tintás Sia kicsit sok lenne a hozzáképzelt dráma mennyiségével és mindennek tetejébe, nem vágyok rá. A megmagyarázhatatlan frusztráció pont elég, amit szándékosan vagy annak híján ültetett belém. Még jó nem látja, mert én se fókuszálok rá, valójában el sem ismerem, ellenben a foci iránti, közismert lelkesedéssel.
- Oké... magyarázd el, miért tartod annak? - Gesztikulálva nyújtom át a lehetőséget az értetlenségének kifejtésére, az államat a tenyerembe helyezve támaszkodom meg várakozás közben. Gondolom megérteni szerette volna, tessék hát, ingyen tanácsadást tartok a problémája megoldásához és hazudnék, ha nem azért akarnám feszegetni a dolgot, mert ez egy remek alkalom arra később legyen mit visszaidéznem neki. Tőle, neki, ha indokolásoknál fogunk tartani.
- Oh, de, nagyon is. Remélem vele fizettetted ki a számlát. - Hagyom hadd panaszkodja ki magát, nagyon nem tudnék mit hozzátenni a barátnőiesre vett témához, már csak annál fogva sem elég viccesen veszi ki magát a jelenet. Illetve maga a kifakadása is, amit rögtön tetéz a teli szájának megvillantásával. Kezdenek vegyes érzések éledni bennem, de csak egy kisebb, kínosabb mosollyal nyugtázom a látványt és a kezem már a zacskót zörgeti, hogy a benne lévő szalvétát használatba bocsájtsam... ha nem spórolták volna ki. Nekem meg nincs, zsebkendőért egyenesedek fel, a nappali szekrényén akad egy teli csomag. Mégis megállok.
Tessék? Érdekes, új beszédtémák szöknek a szájára, amiket normál esetben messzire kerül.
- A dokkok közelében van egy elkerített rész, ahol nagyon jó kilátás van a városra éjszaka. Igen, kerítésen kell átmászni hozzá, de pont ez benne az egyik izgalom. - Csettintek, majd a csomagért megyek és számolgatás nélkül veszek ki belőle, kettőt neki. - Én jövök. - Már kérdéssel. - Miért idejöttél Sia? Hagyjuk a jótékonykoskodást és hogy fel akartad dobni az én estémet is. Ez sosem adott okot aggodalomra. - Az eddigi csevegős hangnem osztom meg nyíltan, egyenesen mi érdekel. Elég régóta ismerem és nem tartom titokban nem tudok kiigazodni rajta jelen pillanatban. A köntörfalazgatás, mivel róla van szó, pedig most nehezen megy, hiába lennék el vele máskor órákig, akár tovább is.

- Jogos - grimaszolok egyet, mert ebből a szempontból nézve még olcsón meg is úszom a dolgot. - És a boldogságodhoz mi kellene? - csúszik ki a kérdés, szalad fel a szemöldököm és pimasz ívben hajlik felfelé szám egyik sarka. Igazság szerint tényleg kíváncsi vagyok rá, bár félek, elég egyértelmű és nyers lesz a válasz és ha jobban belegondolnék, nem is kellene sokáig töprengenem a válaszon sem. Mindenesetre egy próbát megér, hátha más választ kapok, minthogy az tenné boldoggá, ha nyugta lehetne tőlem.
- Amiatt ne aggódj, nem állna jól középső névként - csücsörítek kicsit, ahogyan elképzelem fejben, milyen is lenne a Teréz anya a vezeték és a keresztnevem közé ékelve és határozottan nem tetszik a gondolat, így a fejem megrázva gyorsan el is vetem a dolgot.
- Mert semmi értelmét nem látom annak, hogy majd' két tucat férfi össze-vissza rohangál és kerget közben egy labdát - megrántom a vállamat. - Bár valószínűleg a jelenlegi sértettségem a fő forrása az indoknak. Lehet, ha egyszer elég időt szánnék rá, hogy megértsem a szabályokat, másként állnék a dologhoz - réved el a tekintetem egy hosszúra nyúlt pillanatra, ahogyan számításba veszem az előbb említett eshetőséget. Aztán, ahogyan szép lassan végigpörgetem azokat az alkalmakat, amikor a foci az előtérbe nyomakodott, én meg hátrébb kerültem a sorba, lassan aprókat kezdek bólogatni. - Hm, minden bizonnyal ez a randi is másként alakult volna, ha átcsusszanok a srác mellé és megkérem, hogy magyarázza el a dolgokat, vagy netán beszállok a szurkolásba - biggyed le a szám sarka, ahogyan szépen lassan végigfuttatom magamban a dolgokat. Sosem gondoltam még úgy a focira, hogy az talán nekem is tetszhet, elkönyveltem valami unalmas dolognak, magyarázatot a szabályokra sosem kértem, így mivel abból fakadóan, hogy nem is értettem, mi történik a képernyőn, csak annyi rögződött be, hogy pasik kergetik a labdát össze-vissza és nagyon örülni kell, ha bemegy a megfelelő kapuba.
- Hát, faképnél hagytam, amikor meguntam a dolgot, szóval bárhogy is tervezte, neki kellett fizetnie - húzom el a számat, mert így utólag visszagondolva nem volt túl fair húzás vele szemben, de hát valamit valamiért, nem igaz? Ő nem vette figyelembe az én igényeimet, akkor vissza is ezt kapja, nem? De, kifejezetten érett hozzáállást sikerült produkálnom..
- Látod!? Te miért vagy ilyen kreatív és mások miért nem olyanok, mint te? - fakadok ki egy nagy sóhaj kíséretében, miután sikerül lenyelnem az aktuális falatot. Nem szeretnék több teli szájat villantani. - Köszi - veszem át a zsebkendőt, hogy az egyikkel megtöröljem a számat, a másikat elteszem a vacsora végére.
- Hogy miért ide jöttem? - ismétlem a kérdést, mert elevenembe talál és így próbálok egy kis gondolkodási időt nyerni. - Itt jártam a közelben és vágytam némi jó társaságra - elfordítom Danny-ről a tekintetem, leteszem a tányérra a kezemben tartott, félig megevett pitát. Ez még mindig nem magyarázat arra, miért pont ide jöttem és miért nem az egyik barátnőmhöz például. - Uhh, muszáj elmennem a mosdóba - állok fel, kicsit meginog a talaj a lábam alatt a hirtelen mozdulattól, így megint meg kell kapaszkodjak a pult szélében. Ha Danny közelebb lép, csak a kezem emelem fel, hogy nincs szükségem a segítségére. - Jól vagyok - igyekszem szavakkal is biztosítani őt egy gyengére sikeredett mosoly kíséretében. Zavarba jöttem. Furcsán érzem magam. Ha sokat iszom, az alkoholnak köszönhetően folyamatosan egy érzelmi hullámvasúton ülök. Hol fent, hol lent...
A mosdóig aztán sikeresen eljutok és miután folyó ügyeimet sikerül rendeznem, csak állok a tükör előtt és nézem magam. Megmosom az arcom, a hideg víz és a gyomromba kerülő étel segít kicsit kitisztítani a fejemet.
- Mégis mi a fenét keresek itt? - döbbenek rá magam is, a tükörképemnek suttogva a kérdést. Aztán megtörlöm az arcom és mielőtt Danny azt hinné, baj van, kijövök a fürdőszobából és egyből Dannyt keresem.
- Nem tudom, jó? - bököm ki a nyilvánvalót, megállva a másik előtt néhány lépéssel, széttárva a karjaimat. - Én csak.. - zavarban vagyok, teljesen egyértelmű, lesütöm a tekintetem. - Nem tudom, mit gondoltam. Zavarok, igaz? Szeretnéd, hogy elmenjek? Őszintén - emelem fel a fejem, Danny arcát, tekintetét keresem. Csendesek a szavak. Az előbb fent, örömmámorban úszva, saját magamon is jól elszórakoztam. Most pedig lent, a súlyos tények és kellemetlen érzések között, ahol úgy érzem, bármelyik pillanatban képes lennék elsírni magam. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy soha többet nem iszok, hogy soha többet nem hozom magam ilyen kínos helyzetbe, aztán a fogadalom az alkoholmámoros állapottal együtt tűnik el a gondolataim közül.

Az arcomra van írva mennyire egyértek a jogos kijelentésével és jó érzéssel tölt el a beismerése, ami súrolja a büszkeséget, hogy erre a következtetésre jutott. A kérdésnél elgondolkodón állok meg, más okból kifolyólag, minthogy nem tudnám mit feleljek rá.
- Van nálad egy dollár? - Nagyjából egy másodperccel később dobom vissza a labdát és válaszol-e vagy se, folytatom. - Mert nagyjából ennyi, de természtesen minden további adományt ellenkezés nélkül, boldogan fogadok. - Erős affektálással hangsúlyozom ki a szót, ami olyan szorosan kötődik a kíváncsiságához és halkabban teszem hozzá: - Weirdo. - Nincsen rosszallás vagy negatív érzete a szónak, szórakozottan címzem neki és a kezem a fejbúbjára teszem egy rövid, hajborzoló mozdulat erejéig. Az utam egyenesen a konyha felé vezet a zacskó társaságában, a nemtetszésének kifejezését vagy egy erősebb bokán, netán térden rúgást ég áldja ne menjen feljebb az alkoholtól vezérelve időben elkerülve.
Azonos lapon vagyunk a középső nevének esetében és igyekszek odafigyelni a magyarázatára, ami magát a megoldást is egy az egyben tartalmazza. Kisebb bólintás formájában adom a tudtára, amikor kimondja és türelemmel kivárom a gondolatmenetének végét. Ez idő alatt, ha nem merül bele teljesen a beszédbe, révedget el a tekintetével folyton, tökéletesen kiveheti a testtartásomból, ahogy összekulcsolom az ujjaim, miközben változatlanul a könyökeimre támaszkodok és tudálékos sandítással nézek rá, hogy már azelőtt van hozzáfűznivalóm az egészhez, minthogy a végére érne.
- Szerinted az elmúlt... lássuk csak, több, mint tíz évben, hányszor néztünk focit a házatokban és hányszor próbáltunk meggyőzni Drew-val, hogy értsd meg a szabályokat ahelyett elvből sarkon fordulsz, lenézed a sportot? Hajlandóak voltunk beavatni a szabályokba, a stratégiába, mindenbe. Felajánlottuk többször is. - Ki kell mondanom? Megcsóválom a fejem. - Nem láttad a lehetőségben a hosszútávú befektetést, ami most nagyon is kapóra jött volna. - Köszönöm, hogy eljöttél a Ted Talk-omra. Hozzátartozik a történethez nem feltétlenül bántuk nem szállt ránk akkoriban és megvolt a saját elfoglaltságunk, ahol sosem kellett az esetleges becsatlakozásával számolni. Kényelmes volt, minek hazudni, de... nem arról volt szó kizártuk volna. Várom a beismerést, a megbánást, az igazat adást, az újabb jól megérdemelt strigulámat a megjegyzett idézetek mellé, amik között a Lehet, ha egyszer elég időt szánnék rá... már szerepel a jövőbeli felhasználáshoz.
- Ne húzd a szád, megérdemelte. - Megvonom a vállam, lezártnak tekintem a témát és a szalvéta-pótlék keresésébe kezdek. Kezdenék. Feleslegesnek tartom kitérnem rá egyéntől is függ hova vinném, a szándék is sokat vet latba és kifejezetten 'randinak' nevezhető találkozásaim nincsenek. Anélkül belemennék vagy megkérném rá definiálja számára mit jelent, tudom mást és mást neki és nekem. Vagy mást és mást várunk el tőlük.
A kifakadás egy széles vigyort húz a számra, mert nincs az az univerzum, ahol ezt józanul kimondta volna és vállalta volna a következményeit.
- Köszönöm! Ezt a véleményed hangoztathatnád gyakrabban. - Megpaskolom a vállát, miután felette átnyúlva letettem a zsebkendőt és derűsen fújtatok, hitetlenkedve valóban elhangzott, ami elhangzott. Másnap bánni fogja. A jelenet üdítően hatott, ideiglenesen feledtette a zavaró értetlenséget, amit a bejelentkezésével váltott ki és ahelyett csendben rágódnék rajta, a lendületemnél fogva kérdezek rá. Az a sörmennyiség, amennyit elfogyasztottam nem segít annyit a helyzet gyanútlan kezelésében, a szemellenzésben, mint az övé. Nem kardként szegezem neki vagy mint aki a számonkérés végén osztályozni fogja mit felel, de nem öltöztetem selyemköntösbe mi foglalkoztat. A várakozás alatt próbálok nem sürgetően nézni rá vagy ennek érzését kelteni benne, de egy hangtalan sóhaj kikívánkozik az ismétlésnél és a tekintete után kutatnék, ha hirtelen ötleténél fogva nem akarna a mosdóba rohanni egy majdnemi felbukkással indítva. Lépnék, hogy megtartsam, ha kell vagy intézzem a légpárnát, mint az előző alkalomnál, de elég egyértelműen hozza tudtomra nincs szüksége segítségre.
- Oké, ha te mondod. - Észrevettem nem volt vagy még mindig nincs jól, így fél szemem rajta tartva követem figyelemmel míg eljut a fürdőszobáig. A tarkóm vakargatva állok egy darabig a pultot támasztva a derekammal tanácstalanságomban. Nem jellemző, hogy megkérdőjelezem a döntéseimet vagy önmagam, így kifejezetten stresszel a gondolat talán el kellett volna engednem a dolgot, hiába frusztrál, ami megint csak tovább generálja a feszültséget. Lehúzom a maradékot az üvegemből és kidobom a szemetesbe.
Kinyitom az ablakot némi friss levegőért és a kanapé sarkára dobom le magam, hogy a látóteremben maradjon a hamarosan nyíló ajtó, de ne közvelen vele szemben legyek. Jobb híján a telefonomat kezdem basztatni figyelemelterelésként és automatikusan abbahagyom, félredobom a készüléket, amikor kisvártatva kilép. A megemelkedett szemöldökeim beszélnek helyettem, szelíden érdeklődnek mi a helyzet és a megakasztása nélkül hallgatom végig. Félrenézek a spekulálgatásoknál, de nem szakítom félbe értük.
- Állj meg egy pillanatra. Légyszíves. - Kissé félredöntöm a fejem, tulajdonképpen arra kértem nyugodjon meg és várok egy szekundumot, valóban szünetet tartson a túlgondolásban. - Egyáltalán nem számítottam arra fel fogsz keresni azzal feljönnél, mert a körülmények fényében ez egyáltalán nem jellemző rád. Ok nélkül semmi esetre sem. Nem zavarsz, elüldözni se üldöztelek el, nem? - Visszadöntöm a fejem. - Remélem érthető kicsit fura és szeretnék tisztábban látni, de ha nem tudod... nem tudod. Oké. - Gesztikuláció kíséri az oké-t, jelezvén komolyan gondolom és nincs baj belőle. - Ha nem is tudod, derítsük ki most mihez lenne kedved. Simán beszélgetni... van kártyám, ott az Xbox, levegőzhetünk is a tűzoltó lépcsőn. A felettem lakó macskája gyakran bandázik rajta például. Vagy magyarázhatok a fociról is, hogy a ma esti eseted ne forduljon elő többet. - Viccel ütöm el a végén. Igazából ezen a ponton rábízom. Semmi esetre se akartam kényelmetlenül érezze magát és ettől én se érzem a legjobban magam, de ezt ügyesen leplezem. Jobb lenne, ha feloldódna és úgy tehetnék, mintha a hülye kérdésemet fel se tettem volna.

- Persze! - teljesen természetesen vágom rá, meg sem fordul a fejemben, hogy csapdába sétálok. Csak a homlokom ráncolom, mert hirtelenjében nem tudom mire vélni az éles váltást, elsőre az ugrik a gondolataim közé, hogy fogadni szeretne valamiben. Lelkesen ki is húzom a farzsebemből azt a néhány, belegyűrt papírpénzt, lévén nincs nálam táska, ám megakadok a mozdulatban, amikor továbbfűzi a szavakat. Gúnyos mosolyt villantok. - Haha, milyen vicces! - grimaszolok is hozzá, de aztán csak kikotorom azt az egy dollárt. - De hát ha erre van szükséged, akkor tessék - nyújtom felé a bankót, egy bájosnak cseppet sem nevezhető mosoly kíséretében. A boldogságáért bármit, ugyebár. Kicsit azért csalódott vagyok, de hát mit vártam?! Komoly választ, igen, de így utólag visszagondolva teljesen naiv elképzelés volt. - Héj, most miért baj, ha tudni szeretném? - kiáltok utána a megjegyzést és a hajborzolást követően. Csak sóhajtok és próbálom eligazgatni a kuszává vált tincseimet, mert mint minden lány, én sem rajongok azért, ha valaki összekócolja a hajamat. Kicsit megint úgy érzem magam, mint a régi szép időkben, amikor akár tőle, akár Drew-tól kaptam ilyen jellegű mozdulatot.
S ahogy átnyergelünk a foci témára és sikerül ennyire nyíltan beismerni egy hibámat, ami számomra is ebben a pillanatban koppan, Danny még képes fokozni a helyzetet. Minden egyes szavával egy kicsit jobban törpülök el a széken ülve és akkor ehhez még hozzájön az a tudálékos feje, meg összekulcsolt ujjai! Bosszantó egy kicsit a szituáció, ami azt illeti.
- Uhh bakker, nincs véletlenül egy papírod és tollad? Lejegyzetelném az okosságaid - csípek oda, ösztönös védekezésként, hiszen tökéletesen tisztában vagyok az elhangzó szavakkal, de így kimondva csak szarabbul érzem magam tőlük. - Most már aztán hiába mondanám, hogy buta kis csitri voltam, szóval tök mindegy! - fakadok ki aztán mégiscsak, még a szemeimet is összébb húzom kicsit. Nincs az a pénz, hogy kimondjam, tökre igaza van és mennyire sajnálom az elszalasztott lehetőséget, úgyhogy a magam módján burkolom szúrós köpenybe a színtiszta igazságot, újabb olyan kijelentéssel ajándékozva meg őt, amit később még felemlegethet.
- Kössz - puffanok egy utolsót, a magam részéről is lezártnak tekintve ezt az egész félresikerült randi ügyet. Azért jólesik, hogy egyetért velem, hogy nem kapom a képzeletbeli fekete pontot, amiért faképnél hagytam a csávót. Apró kis dolgok, amiknek valamiért mégiscsak súlyuk van.
- Egek! - kapok észbe, mi csusszant ki az előbb a számon, oda is kapok, de már késő, nem tudom visszaszívni az elhangzott szavakat. - Jól raktározd el, mert kénytelen leszel ennyivel beérni egy jó darabig - csóválom meg a fejem. Józanul valóban képtelenség lett volna, hogy ilyesmit mondjak, az alkohol azonban kellőképpen megoldotta a gátakat, hogy előbukjon mögüle ez meg az. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen ez meg az lapul bennem, ez a felismerés pedig elég ijesztő, ami azt illeti.
Az őszinteség a következő pillanatban azonban cserben hagy, mert hiába keresném a szavakat, hiába próbálnék a mögé a bizonyos gát mögé kukkantani, nem találom a választ a kérdésére. És ez hozzáadódik az előbbi ijedelemhez és legszívesebben menekülnék. A lakásból mégsem rohanhatok ki, így egyelőre marad a fürdő, amíg összeszedem a gondolataim, amíg a tükörképemmel megpróbálom megbeszélni, mégis mi a fene történik velem jelen pillanatban. Miért idejöttem? Miért mondok neki olyanokat, hogy bárcsak mindenki olyan lenne, mint ő? Miért nem tudok egy normális indokkal előállni? És baszki, miért pánikolok be ettől ennyire?!
A hideg víz segít, habár még mindig elég sok alkohol munkálkodik bennem, hogy meginduljak az érzelmi hullámvasúton lefelé, amin az előbb még odafönt jókat kacarásztam és a kezem széttárva élveztem a helyzetet. Zavarban vagyok és az sem segít a helyzeten, hogy tök normálisan kér megállásra. Levegőt veszek, ujjaimmal a pulcsim szegélyét kezdem gyűrögetni.
- Tényleg nem zavarok? - kérdezek még egyszer rá az okét követően. Figyeltem, értettem minden szavát, csak olyan hihetetlen, hogy a kritikus viselkedésemet követően valaki ilyen normálisan és kedvesen bánjon velem. Szeretném, ha őszintén tudna válaszolni és azért kérdezek vissza, mert igazándiból nem akarom elhinni, amit hallottam, hogy nem csak azért mondja mindezt, mert Drew húga vagyok és elég ramatyul vagyok ahhoz, hogy kiadja az utamat.
- Először talán egy pohár vízhez - bukik ki belőlem a megkönnyebbülés egy rövid sóhajtás-nevetés kíséretében. Szipogok egyet és már azért érzem magam szarul, mert egy hajszál választott el attól, elsírjam magam. - A levegő pedig kifejezetten jól esne - mosolyodom el, egyelőre kicsit bizonytalanul, mintha próbálgatnám, meddig mehetek el. - Az pedig csak grátisz lenne, ha a macska is megjelenne. Telhetetlennek tűnnék, ha azt mondanám, a fociról is szívesen hallanék? - erősödik tovább ajkaimon a halvány ív, de továbbra sem színezi pimasz vonulat, ahogyan a szavaimat sem. Nem akarok rámenős lenni, mert mindent összevetve már annak is rettentően örülök, hogy maradhatok.

Arra nem gondoltam valóban dollárkeresésbe kezd a kérdés hatására, így a grimaszolásán elnevetem magam és a jelenetet egyetlen mozdulattal reagálom le, ami több, mint jól illik az infantilis megnyilvánulás sorozata után. A pénzt nem vettem el és úgy teszek, mintha meg se hallottam volna mit szegezett egyesen a hátamnak. Egyedül a fejemet csóválom, mert bajnak nem baj, furának viszont fura előhozakodnia a témával és ezen nem javítanak a mámoros gondolatai, hogy komolynak tekintsem az érdeklődését.
Minden évben, minden egyes megtett megjegyzéssel tovább nőtt a vágy, hogy egy nap mindezeket az orra alá dörgöljem, vártam a megfelelő pillanatra és ennél jobbat keresve sem találhattam volna. A durcás arckifejezés mögé nem látok, nem érzékelem átléptem volna-e a határt, aminek következtében valódi sértettség bújik meg a szavai mögött vagy sem. Ha igen is, nem ez lett volna a cél, nem fordult meg a fejemben ilyen módon dolgozná fel. A vigyorom kivehető marad a papír és toll megemlítésénél, mert éppenséggel a fiókban akad egy, amit csendesen veszek elő, kommentár nélkül helyezek elé. Papírért már nem mennék el, ha ez nem lenne kéznél, elő sem került volna.
- Hé, hé. A lényeg most másként vélekedsz róla és nyitottan állsz hozzá. - A konklúziót nem csípkelődve foglalom össze, hiába világít rá vitathatatlanul a szakadéknyi különbözőségre és arra, amit nem hajlandó a világért se kimondani. Anélkül is tudom tudja, hogy hangosan beismerné. Jó kedvvel haladok tovább, nem kirobbanóval, hanem a nyugodtabb fajtából, ami nem teszi egészen komorrá az ember mimikáját és ez az állapot a meglepő költőiségénél változik még pozitívabb irányba. Látom rajta a megbánást, de miért is hagynám levakarni a képemről kristálytisztán hallottam és hálás vagyok a véleménye megosztásáért? Ritkának számít az efféle, mint a fehér holló.
- Ne aggódj, jó helyen lesz addig is. - Ökölbe hajtott kezemmel bökök a mellkasomra kétszer, mintegy utolsó körben szívva a vérét az élesebb témaváltással. Rövid időkre el tudtam vonatkozni a komolytalankodások alkalmával az ittlétével járó értetlenségtől, de a végtelenségig ez nem fog menni. Azért se, mert Drew húga és azért se, mert valahogy mégse... ez eléggé összekuszál. Jó döntésnek tűnt egyenesen rákérdezni a problémára, míg az egyik legrosszabbnak a következő másodpercben. Visszaszívnám, ha tudnám ezzel még nagyobb fejfájást hoztam magamra és látván kezdetben mekkorát okoztam neki, hogy célirányosan a mosdóba menekül miatta.
A hűvös levegő beengedése után, a kanapén helyet foglalva elmerengek a gondolaton nem is lenne olyan rossz érzés a fejem falba verése. Helyzetkezelésnek a jelenlegi legjobbnak tartom, a várakozásban sosem voltam túl jó és emiatt sem tudok nem a telefonnal babrálni, amíg nem végez a fürdőben. A kibukó kérdéssorozatra nem számítottam, valahogy mindig is úgy tekintettem rá, mint akinek mindig rendelkezik egy magyarázattal mit miért csinál, összeszedettebbnek a rendszeres ugratásai ellenére és ez kényelmetlenné teszi a szituációt.
- Nem. - Hezitálás nélkül mondom ki és másodlagos megerősítésként egyszer megingatom a fejemet. A higgadtságomat igyekeztem elejétől a végéig megőrizni, hogy az érthetőség mellett higgyen is nekem. Feszülten figyel, nyughatatlanul és konkrét vízválasztóként gördít le egy nagy adag megkönnyebbülést a kezdőlépésként megnevezett pohár víz. Közel jártam ahhoz ujjtördelés formájában vezessem le a stresszt.
- Ezt gond nélkül tudom teljesíteni. - Bólintok rá és halványan viszonzom a mosolyt. - Ezt is. Ékelem közbe a gyors feleletet, de hagyom hadd folytassa. - Meg ezt is. Ne hidd, hogy ennyitől telhetetlen lennél... elég messze vagy attól a fogalomtól. Se csivavát, se Gucci táskát nem kértél még szempillarebesgetve. - A két felhozott példa köszönőviszonyban sincs a helyzettel, de pont ezért kiváló eszközök, hogy elüssem a hangulat élét és kizökkentsem a maradék bizonytalanságából is, remélhetőleg. Felállok a helyemről, ismét a konyha felé orientálódok és a vállam felett hátranézve beszélek hozzá.
- A hideg miatt kapd fel a kabátod, máris intézem a vized. - A szekrényben lévő poharak közül a korsónak van a legnagyobb űrtartalma, így azt veszem ki és engedek bele hideget a csapból. Saját részre egy sört marok el a hűtőből. A tekintetem a megfordulásnál megakad a zacskón, végül kisebb vállrándítást követően felkapom és máris elébe megyek a kérdő tekintetnek, ahogy mellé érek. Utólag fogom felvenni a cipőmet, meg valószínűleg kerítek egy pulóvert a kabát helyett.
- A hús szagára nagyobb eséllyel jön a macska, nem? - A tekintetemmel az ablak felé bökök. - Na gyere, ki kell mászni rajta... már, ha elég biztosnak érzed az egyensúlyod hozzá. - A nyílászáró teljes kitárásához így is, úgy is le kell tennem a dolgokat a kezemből, ami annyit tesz, ha segítség kell majd neki a kijutáshoz, igény esetén egy vagy kettő kezet fel tudok ajánlani bentről.