Bella. A tökéletesen manikűrözött körmű parancsolgatós ribanc. Az órára pillantok, körülbelül 4 perce ecseteli a minden bizonnyal roppant fontos vonalban lévőnek, hogy mit fog felvenni a hétvégi partira. Nekem bezzeg a két számmal nagyobb kosztümöt juttatná, szerinte ugyanis az alakom nem elég tökéletes. Meg anyádé sem, cicám. Valószínűleg jobban tudom mi van a kajájában, mint ő maga. Bevízionálom a képet, ahogy a gyönyörűre festett ajkait rátapasztom az ablaküvegre és műszempillák erdejével karistolgatja a felületét. Aztán lassan áttolom a fejét az üvegen, mire ő sikít, én nevetek és ha kiélveztem a diadal minden imádnivaló pillanatát, kidobom hét emelet magasból.Olyan elégedetten sóhajtok, hogy rám is néz. Minden bizonnyal a csúnya nézése sokkal hatásosabb lenne a máz nélkül. Dobnék neki egy puszit, de szegény Damient nem akarom szar helyzetbe hozni, hisz ha a főliba bemószerol Hudsonnál, a végén ki leszek rúgva. Azt pedig mondjuk úgy, hogy nem szeretném. Meg azt sem, hogy lefokozzon takarítónőnek. Hónapok óta figyelem, mint valami lusta, kövér pók és egyelőre idáig jutottam. A belső iroda előtti helyiségig. A ragyogóan modern asztalom tele van az elintézendők listájával, ugyanis kettes számúként mindent, ami nem OH személyes ügye, az én nyakamba varr a drága Bella. "Tartsd egy kicsit. Alita, elintézted a dekorációt? Úgy látom nagyon ráérsz." Összerezzenek, torokból lemorognám arról a székről csak hát ezt sem tehetem meg. Kosztümös bilincset viselek. Viselkednem kell. Oliver Hudsonig kell eljutnom, a fatehén nem fog sokáig az utamban állni. Egyenes háttal állok fel, némileg dühödt léptekkel megyek a liftig, konkrétan egy szinttel lejjebb. Bellaa oda tervezte meg a partit, amire szerintem semmi szükség nincsen. Viszont egyes számúként ezért ő felel. Úgy vágom ki az ajtót mintha legalábbis valami vadnyugati díszletbe érkeznék meg. Basszam, nem vagyok egyedül. Nekik pedig mennyivel kényelmesebb farmerban létrázni és dobozokkal szórakozni, mint billegni darabonként 12 centin egy olyan szűk szoknyában, ami alsó hangon is átrendezte az altestem belső részlegeit már. Sajnos nem gőz csap ki az orromból, így senkire nem hozok nagyobb frászt mint a kicsapódó ajtó zaját. - Mehettek ebédelni, átnézem a cuccokat mielőtt felrakjátok. - lebegtetem meg a mappát. A tartalmát persze Bellaa szerkesztette és várhatom, hogy lejön ellenőrizni. Aztán ki lesz megbaszva érte? Na ki? Pontosan. Bele-belenézek a dobozokba, nehézkesen ismerem el, de a színek jók. Sőt, minden egyéb is jó. Van ízlése annak a némbernek, sőt ha egészen őszinte akarok lenni, akkor az ötlet is rendben van. Felsóhajtok és pakolni kezdek. Azért a stílusos művérrel lecsepegtetem egy lapra a nevét. Fel is mondhatna akár, megkönnyítené a dolgokat. Eszembe jut a jelenet a Carrie-ből. OH beszéde után akár a csaj fejére is boríthatnék egy bödön disznóvért. A gondolat is őrjítően szép. A gyomrom korog utána. Marad az ábrándozós pakolás. Végeztével úgy nézek ki, mint aki asszisztált a balesetin. Pedig a névsort is meg kell csinálni, átnézni, egyeztetni megint és küldeni a meghívókat. Ezt a lottót is sikerült megnyernem. Megpróbálom letörölni, de még rosszabb lesz. Alkarig tocsogok a művérben és az egyetlen ötletemhez nyúlok. Leveszem a blúzom, a blézerem fekete, azon nem fog látszani. Beletörlöm amennyire csak lehet, így csak hentesnek nézek ki, nem sorozatgyilkosnak. Basszam, nem lehetek ennyire béna! Azért a munkát megcsinálom, nem kockáztathatok semmit. A blúz meg egy út menti kukában landol a lift mellett. Mire felérek, Bella már nincs bent. Nem baj, száraz kézmosót nyomok a tenyerembe, gépelni lehet így is. A figyelmem mondjuk az ajtó felé terelődik. Bent van, vagy nincs bent? Most lenne időm körbenézni. Nem szabad, Lita! Ránehezedik ördögöm, angyalom a vállaimra. Miért ne lenne szabad? Bella elment, a papírt be kell raknom, hogy OH szentesítse holnap reggel. Nem! Ráér reggel, leteszem a fatehén asztalára. Hogy ő vigye el megint az olajágkoszorút a melóért? Nem-nem. Rágom magam és kopogás nélkül nyitok be. Nincs itt. Lehet, hogy összemázgálom a kilincs gombját. Annyira elragad a besurranás édes pillanata, hogy leszarom hirtelen. Nem loptam semmit, mégis halk léptekkel megyek el az asztalig. Csak leteszem és ennyi, semmi egyéb. Mélyet szippantok a benti levegőből. Komplett szagkavalkád, viszont OH mindenütt jelen van. A parfümje legalábbis. Az asztal mögé sétálok, leteszem a papírokat. "Újra kellene gépelni talán". Jelez az angyalom. Sssh, semmi baja nincs. Az asztallapra simítom a tenyerem, bár lenne valami látói képességem! Miket meg nem tudhatnék róla! Minden rendezett, persze sehol semmi terhelő bizonyíték, mit is vártam. Elfordulok, megtekintem az italos szekrényt is. Figyelemreméltó. "Nézzük meg a fiókokat!" Tornáztatom a nyakam, az ördög mindig annyival meggyőzőbb. Nem nyúlok oda. Csak a székébe ülök. A bőr nyikorog alattam. Felkönyökölök, csak olvasom amit összehordtam a dokumentumban. Tényleg rendben van, remélem. Felkapom a fejem, nem is az apró zajra, hanem az illatra ami érkezik vele. Hirtelen állok fel, a combom belevágom az asztalba, visszacsúszom. Erős vagyok, nem fogok nyüszögni. Biztos ezt akarja látni. Minek van itt? - Mr. Hudson! - a hangomból hallhatja is a meglepettséget, honnan termett ide? Lehúzgálom a blézer ujját. Nem nyírtam ki Bellát, sajnos. Az ereimet sem vágtam fel. Nincs semmi gond. - Csak behoztam a névlistát. - beleültem a székedbe - Átnézésre. - szét akartam turkálni a fiókjaidat - Bella már elment mire felértem. - rúgd ki! - Leül? - ekkora hülye kérdést, ez az ő asztala. Széke. Épülete. - Megnézheti. - nyíljon meg a föld.
Vendég
Vendég
Hétf. Okt. 19, 2020 12:54 pm
The Chamber of Secrets
To: Lita
Ihj, ez biztos fájt. Még én is felszisszenek, mindazonáltal mit keres a nő az irodámban és mit parádézik a székemben? Na persze, ha szexuális megszállottság azt érteném, nem jeleneten semmi extrát, de Bella úgy őrzi az erényem, mint egy igazi pitbull. Hallom a meglódult szívverését, a zavart felkúszni a torkában. Aranyom, nem számítottál rám, igaz? Nem is kellett volna, mert nem terveztem, hogy visszajövök, hiszen Damien a városban van és nekem minden szabad percemben hozzá húz a szívem, az agyam és egyéb testrészeim arról nem is beszélve, hogy zajlik a nagy átvétel, ezer helyen lenne kétezer dolgom. Most mégis türelmesen sétálok az irodám puha szőnyegen, bordó ingem, fekete nadrágom és kigombolt fekete zakóm illik a közegbe, már az ingem és lazább, hiszen nem tárgyalok ma már senkivel… hittem eddig. Rápillantok az órámra, na jó, 10 percet rászánok, hogy kiderüljön kinek a vére fedi a kezeit és miért nincs rajta blúz, én meg miért veszem ezt észre? Edmond meg a liftnél várakozik, lerágja a karom, ha megváratom és nem tudja miért. Viszonoznám a köszöntését, ha tudnám a nevét, mint ahogy persze nem tudom. Ami valahol véresen ciki, de nem most, most ő feszül, bár az asztalán megnézhettem volna, de eszembe sem jutott, hogy idebent lelem. – Szebb napot, elvesztett valamit? – mondjuk a szemérmét, a türelmét? Kaján mosoly csúszik a szám sarkába, lazán összekötött hajam sem takar semmit az arcomból, a szemem is mosolyog, hiszen nem akarom bántani még… de meglehetősen paranoid vagyok és tudok is róla, ha rosszban sántikál lesz csíny. Azzal hívja fel a figyelmem a kezére, hogy lehúzza a blézert. – Nocsak, ki halt meg? Remélem nem ásót keresett a fiókomba, mert azt nincs ott. – és nincs vér szaga, élből felismerném, ha az lenne szóval ez valami más lesz, pedig milyen jól mutat a hófehér ujjain, elszopogatnám. – Névlista? – hirtelen azt sem tudom miről beszél, mert lássuk be, nem annyira izgatnak ezek a dolgok, ezeket Bella elintézni nélkülem, ez a nő még nem ismer elég jó. – Mmm, maga szerint van mit átnézni rajta? – akkor nem végzik jól a dolgukat, na persze átnézem, ha nagyon szeretné. Megállok az asztal előtt, most ő van a főnöki részen. A tekintetem végig méri, mint egy prédát. Még nem voltam vele kettesben, azért van itt, mert az én Damienem azt mondta megéri és a munkáját is jól végzi, ez tény. – Köszönöm, nem. Üljön csak vissza nyugodtan, ne zavartassa magát, de ha a lábát felteszi az asztalra, akkor ne felejtse el…- hogy itt állok szembe és kicsi az a a szoknya. – letörölni maga után. - Mélyet sóhajtok, nem érek az asztalhoz annyira nem megyek közel. – Igazán kegyes, hogy megengedi. – akármit tapizott is össze, azt ki fogom szúrni az ujjlenyomatok alapján, elvégre extra mocskos. – mi történt magával? Mibe nyúlt bele? – és miért is nincs rendesen felöltözve? Balommal letámaszkodok az asztalra és a jobbommal fordítom magam felé a névlistát, azt is összretkelte, nem leszünk jóban. Akkurátusan futom át a neveket próbálok arcokat társítani hozzájuk. – Tud róla, hogy Damien holnap hazaérkezik? – biztos igen, de meg kell osztanom vele, mert nekem kihagy a szívem egy ütemet, úgy örülök neki. Alig várom, hogy magamhoz öleljem és…. khm. Felpillantok rá, hogy olvassak az arcáról, az ujjam végig szalad a listán, kinyújtom a kezem, hogy helyezzen egy tollat bele, had írom alá, láttam, lefogadom.
Vendég
Vendég
Hétf. Okt. 19, 2020 6:04 pm
to my Boss
In the end I'll win
Egyszer majd eljön az a nap, amikor ilyen székben fogok hátradőlni a nap végén, képes leszek elszeparálni magamat a cégnél dolgozó összes embertől, feléjük emelkedni egy sóhajjal. Addig viszont úgy érzem magam, mint a három mackó meséjében a kislány. Csak ez a mackó nem ismeri a mesét, túl hamar jött. Ki sem élveztem a bútorai adta gyönyört, hát még ha láthattam volna mit tart itt még! Valószínűleg semmit, egyszerűen kétlem, hogy a házi videói lennének felcímkézve az alsó fiók mélyén. Túl kézenfekvő lenne. Remélem van akkora exhibicionista seggfej, hogy tényleg videózza magát közben. Esküszöm végignézném a teljes anyagot, többször is. Szenvtelen képpel. Végig én! Kicsit nehéz is hirtelen látni mint egy jelenést, ráadásul egy túlságosan hozzáillő szerelésben. Ennyit arról, hogy idebent mindenki makulátlan, ha rám néz, még költői magasságokba is felszállhatna a kérdéssel, vajon hogy vehetett fel egyáltalán? Ez az amit nem tehet fel, még magának sem. Hisz Damien az egyetlen oka, egyébként meg itt sem lehetnék. Sosem gondoltam volna, hogy az a srác még egyszer segíteni fog nekem. Ráadásul mindent elhitt amit mondtam, a legutolsó szóig. Szólt az érdekemben. Ha visszajön kifaggatom a kapcsolatárol OH-al. - Nem, semmit. - csak a felsőm, de az nem, de. Határozottan. Észrevette. Egy árnyalatnyit lehet színeződik az arcom. Nem szeretek hibázni, csak örökké csinálom. Mindegy, nem számít. Mintha nem történt volna semmi. - Nem fontos, Mr. Hudson. Csak egy kis baleset. - legyintek egyet, ha lehet halmozni akkor ma sikerült kettőt is egybe. - Nem? Pedig leleményesnek tűnik, sosem próbált még meg semmi nagyot kis helyre tenni? - hátrasimítom a hajam a vállam mögé és ránézek. Gyanítom a válasz a kérdésemre igen, még ha nem is ásókat gyömöszöl fiókokba. Bólintok. - Igen, névlista. - basszam, lehet a fatehén se szokta behozni csak nekem kamuzik? A kérdés fogós. Azt képzeltem, hogy..nem tudom mit képzeltem. - Menjünk biztosra, nemde? - rámosolygok, a torkomban meg olyan mintha vascső lenne, ami mozogni sem enged. Nem találkozunk valami sokat, valljuk be némileg ünnepélyesebb kereteket képzeltem volna el. - Nem a lábam tenném fel ha már lehet választani. - valljuk be, eszembe sem jutna. A fenekem viszont nagy örömmel felraknám rá ha már itt tartunk. Azután még takarítani sem kell. - Komolyan kérdeztem. - vagy nem humorizálunk? Mondjuk így is van közöttünk egy asztalnyi táv, ami bizonyos értelemben nagyon sok, egyébként pedig nagyon is jó. Utána sóhajtok, csemegézek az illatából, így sokkal-sokkal élőbb, intenzívebb mint a bútorokon. - Kiszakadt a művéres flakon. Inkább hagyjuk. - a fatehén meglepetésnek szánja neki azt a dekorációt. - Remélem nem most akar a konferencia teremben nézelődni. - a Carrie vágyam netovábbja. A kezeire nézek, a bőr ott az egyik legszebb és a legjobban megfigyelhető általa a tulajdonos életmódja. Oliver Hudsonnak szép kezei vannak. Vagy baszott jól hazudik, vagy tényleg egy elismerésre méltó személyiség ilyen fiatalon. - Igen, küldött e-mailt. Ha nem lesz holnapra programja, áthívom. - a drága-drága naiv Damient, aki az ártatlanságával adott nekem akkora löketet, hogy fel sem fogná talán ha tudná, vagyis tudna egyáltalán bármit. Megint a kezeire pillantok. Tehát a fatehén a kulcs. - Megenged egy megjegyzést? - könyökölök fel az asztalra, az államat a kulcsolt kézfejeimre támasztom. - Nem értem miért hívjuk meg Edward Harrissont. Köztudottan a politikai elit patkánya, felvértezve egy hazug kurva lelkével. - eredetileg nem volt a listán. Én írtam hozzá. Harrisson az, akit senki nem akar egy légtérben tudni saját magával. Adja és veszi az információkat. - Persze lehet, hogy Bella úgy véli, jobb a közelben tudni. - próbálom visszafogni az undoromat a liba nevénél. - Mi ez a zaj? - ráfogok a csuklójára, hogy maradjon egy kicsit csendben. Még az áramköreim is kisülnek. Felnézek a mennyezetre. Semmi. Hallucináltam? - Mit is mondott, Mr. Hudson? - közben felállok, őt elengedem. Megkerülöm az asztalt, legalább deréktól lefelé semmim nem hiányzik, semmim nem kentem össze. - Apropó, azt fel kellene próbálnia. - mutatok a vállfázott cuccra az ablaknál. A fatehén intézte, tehát biztos tökéletes. - Kilencszer keresték miatta. - a kilencet megnyomom, érezze ki, hogy sürgős. - Hmm? Kimenjek addig? - ezen már muszáj magamban mosolyognom. Szigorúan magamban.
Vendég
Vendég
Kedd Okt. 20, 2020 12:51 pm
The Chamber of Secrets
To: Lita
Megugrik a szemöldököm, a jobbik, kíváncsian pislogok rá. Egyrészt mi a faszt keres idebent másrészt mi a faszt keres idebent, na nem mintha lenne bármi, amit találhat magának, ha csak nem egy rakat öngyújtó az egyik bezárt fiókban, de lopásért még nem zárnak börtönbe, vagyis attól függ, mit lopsz. – Pedig szívesen eligazította, volna mit és hol talál. – már amennyiben olyat keres, amit át lehet neki adni, ha nem… nos az egy másik helyzet. Érdekel pedig mitől vöröslik a karja, az arca nyilván attól, hogy nem kéne itt lennem, egészen más elképezései voltak az irodámról vajon? Mert idebent még nem járt, én nem is hívtam. Damien kezeskedett érte, de a kölyöknek olyan jó szíve van, hogy nem adhatok a szavára, hiszen ő egy imádni való hatalmas lélek, egy az egyben. – Baleset…- értem. Mindig történik valami apró kis malőr, ezt ki sem lehet küszöbölni. Felszalad az ínyem, olyan kedélyesen mosolyodok el. Nem válaszolok, legyen elég a vigyorom, amit én próbálok betenni szűk helyre és nagy, annak ott a helye és előbb vagy utóbb de becsusszan, ez a dolgok rendje. Összeugrik aprót a gyomorom a gondolattól is, hogy ő mennyire lehet szűk vajon? És játszik is velem, nem vagyok sem hülye, sem vak, ez a nő kezdeget velem. Biccentek, névlista. Eddig soha nem néztem át, Bella előtt a titkárnőm még megbízhatóbb volt, nem volt ezekkel fennakadás, talán ideje ezekbe is belepillantanom? Noha nem érdekel… nem, ezt már had ne intézzem én. – Abban az esetben menjünk biztosra, ha nem plusz munka nekem, ha mindent magam intézek minek fizetem magukat? – kekeckedik a hangom, valójában átnézni egy listát nem nagy kunszt, de azért kicsit a vérét szívom, látni akarom milyen a jelleme, ha már feltart és időt pazarolok rá meg a semmi listára. Érdekes ismerkedés ez köztem és közte és ha ciánt öntenek is le a torkom sem tudom a nevét a nőnek, szép formás ennyit tudok, búgó hangú, és mint látom éles az elméje is. – Most már kíváncsivá tett, mit tenne a szépen faragott asztalomra, nem a lábait? – vannak sejtéseim, de simán lehet, hogy tévedek, lehet egy döglött ló tetemére gondol, hogy a kiömlő nedveibe ússzak és fulladjak is bele, manapság nem lehet az ember biztos másokban sem. Végi szánt a pillantásom rajta. Amire én gondolok azt elrejti az arcom, nem engedek utat neki. Tartozódó vagyok. Igyekszem. Megrázom a fejem, nem, nem ülök le. – Művér? Lehet nem csak a névlistát kéne átnéznem…- el sem merem képzelni mire kellett művér. – Szeretném, ha tartana bent másik öltözéket, hogy hasonló bakik esetén egy esetleges ügyfelem ne fusson bele egy hiányos öltözetű nőbe. – ha Bella nem mondta volna el neki, akkor itt az alkalom, megteszem szívesen, nagyon fontos a külcsín, az, hogy úgy nézzen ki, mintha divatlapból lépett volna ki, mindig, minden egyes pillanatban, ez az én renomém is. Arról nem beszélve, hogy hírbe hozhatnak vele. – Kihagyom. – itt sem kéne lennem, a konferencia terem mára hidegen hagy. – Rendben. – már Damien említése is megmelengeti a szívem, átjár a bizsergés, hogy végre halljam a hangját, magamhoz szorítsam, belebújjak az illatába, a szájáról csenjek csókot és aztán.. khm. Hol is tartottunk? Ujjaimmal és felfelé mutató tenyeremmel teszek gesztust. Parancsoljon, jegyezze meg. Jaj ez az ártatlan póz, ilyenkor nagyon kell figyelni, mert olyat fog mondani, aminek van valami szándékos ártatlan kiteljesedése. Elvigyorodom. – Harrison egy nagyon alamuszi nyúl, ugyanakkor e meglátásai nagyot szólnak, ha nincs mibe belekötni, akkor is bele fog, de hírverés. Bár tudnék helyette jobbat, de ha már kapott meghívót nem mondhatjuk vissza, nem igaz? – valójában feszenget a téma, mert Damien a városban van és tervezem magammal, hozni Harrison orra meg olyan mint egy drogkereső kutyáé, oda csap le, ahol morzsálik a kokain. – Tudja hogy van ez, biztos ismeri… Ha egy nagy nevet valahonnan kizárnak, indokot keres mi lehet az oka, ha ő kutakodni kezd, kiderül, hogy ma blúz nélkül volt az irodámban és azonnal híre megy, hogy az ajtót is magunkra csuktam. – tartsd közel a barátod és közelebb az ellenséged, hogy bármikor kiszoríthasd a levegőt belőle. Az ujjai nyomán felég a bőröm, odakapom a fejem, milyen zaj? Semmit sem hallok, meg sem moccanok, levegőt sem veszek, a paranoia nagy úr. Semmi…. A liftnél van Edmond, ha van valami már itt lenne. Ki emlékszik éppen mit mondtam, a kezére figyeltem a bőrömön és arra, hogy semmit sem hallok, azonban nem kerüli el a figyelmem, hogy ha ő igen, akkor éles a hallása, mi vagy te aranyom? Lekulcsolja az ujjait rólam, félig felé fordulok, ahogy közelít. Hátra sem pillantok. – Bella még soha nem tévedett ilyesmibe, elhiszem neki, hogy jó lesz rám, ha nem… nos akkor kitalálunk valamit, de hízelgő, hogy levetkőztetne. – így elsőnek.. komolyan? Mhm. – Kilencszer? – elnevetem magam, aláírom a papírost, oda sem nézek, őt látom csak. – Ha felpróbálnám sem zavarna nem vagyok túl szégyellős, de egy kávét elfogadnék. – ha már ilyen lelkesen megkínált….
Vendég
Vendég
Szer. Okt. 21, 2020 1:12 am
to my Boss
In the end I'll win
Nyelnem kell egyet, a nagy levegővétel árulkodó lehet, hogy szívem szerint mást replikáznék vissza, ha mondjuk másmilyen felállásban lennénk. Vagy ha más körülmények között ismerem meg, netán valóban csak egy kedves és céltalan leányzó lennék az Élet tengerén, akinek arra van szüksége, hogy fizesse a mindennapi betevőjét. Ami igaz az igaz, fizethet. Ugorhatnánk rögtön két fejezetet. Előléptetés, OH, elfogadom! - Nem kerestem semmit. - vonom össze a szemöldököm. Úgy nézek ki, mint aki éppen nagyon keres valamit? Inkább mint aki valami kényelmes bőrszékes főnökfétist kiélő idióta aki örül annak, hogy belóghatott az irodába mikor apa nem figyel. - Ne firtassuk. - fintorodom el, ez magamnak szól, hiszen én voltam a béna. Akármennyire vágyom rá, ezt nem tudom a fatehénre fogni. Illetve meg tudom csavargatni annyira, hogy ő jöjjön ki hibásként, amit a kedvenc báromban ülve meg is fogok tenni a kedvenc csaposom füle hallatára. Lassan a kivert kutyát átveszi közhelyben a bánatos farkas. Nekem a nagymamát kéne megennem meg Piroskát, nem keseregni valami ribanc miatt. Ez a bánatos leszívottság mondatja ki a mit dugunk hova kérdéskört, a mosolya meg teljesen leforráz. Gyöngyházfénnyel csillogó bizonyíték, hogy dehogynem próbálta. Meg is tette minden bizonnyal. Talán még úgy is, hogy szóval nem kérték meg rá. Lejátszom magamban merre vihetne el ez a kör, szinte kiváróan nézem őt. Nem mond semmit, egyáltalán semmit. A képzeletbeli szótáramban zárójelezem a neve mögé a "diszkrét" szót. Végigjátszom magamban az alakját, a kisugárzását. Képtelenség, hogy.. - Mert többesben jobb. - elmosolyodom, pedig megátkozom magamat párszor. Lehet rossz ötlet volt önállósítani és behozni neki ezt a rohadt papírt. Szerintem szimplán megőrültem. Egyébként meg itt se kellene lennie, hanem otthon. A Bahamákon. Bárhol máshol is jobb opció lenne, mint az asztala előtt aminél helyet foglalok. - A fényképemet amin az asztalán ülök. - ráharapok a számra, megelőzvén a mosolyt. Ebben végtére is benne van mit tennék fel ugyebár. Felsóhajtok, rágyógyítom a tenyerem a térdemre, legalább tűnhet úgy, mintha teljesen nyugodt lennék. Legalább tudja, hogy ki vagyok, vagy mit csinálok náluk. Azt hiszem. - Bella kézben tartja, nem kell aggódnia a dolgon. - savként folyik ki a számon a csaj neve. Elmaszatolnám a makulátlan ingén be a szájába, egészen a torkáig azt a kurva nevet. Bella, Bella mindig ő. - Hiá..? - elharapom, köhintek. Tényleg észrevette, miféle sasok leszármazottja? Lehet túl közel van és azért. - Értem, Mr. Hudson. Nem lesz rám panasz. - remélem beköpi a Bellájának, hogy holnap reggeltől azt hallgathassam péntek délutánig. Lehet beköltözöm a bárba. Ettől egyedül Damien említése térít el. Őt szeretném látni, nagyon nagy szarból mentett meg az ártatlan segítségével és még csak ezt sem tudja. Ha lenne végelszámolás vagy valami ilyesmi, már csak emiatt is megrohadnék a Pokolban. - Nem igazán bízom a pasasban. Előbb balettoznék aknamezőn, minthogy vele kelljen beszélgetni. - megdörzsölöm a karom. Határozottan kellemetlen alak, egyébként meg nem kapott meghívót, ezt viszont nem kell hozzátennem. Majdnem beleszaladtam a saját kamumba. Hihetetlen. Az is, amit mond. Felvonom a szemöldököm. - Merész párhuzam, de értem mire gondol. - másodjára jegyzi meg, hogy nincs rajtam blúz. Zavarja? Hmm, a jó híre. Igen. - Azért majd kiveszem a kukából, nehogy lehozzák az újságok, hogy megkéselt mielőtt ránk zárta az ajtót. Így rendben? - dőlök hátra a székében ami kényelmes és nem kiült. Nem használja túl régóta, vagy túl sokat. Ebben biztos vagyok. Meg a zajban is. A csendben hallom a szívdobogását, megváltozik. Tart valamitől, vagy általános, netán paranoid lettem. Egyedül van egyáltalán? Valószerűtlenül meleg árad a bőréből az ujjaimba. Feljebb vándorlási gondolatot generálóan meleg. Talán tényleg csak kiéleződtem a külsős dolgokra és ez jó indok arra, hogy minek fogdosom a csuklóját. Persze. Na mondjuk bocsánatot nem fogok kérni. - Ha levetkőztetni szeretném arról tudni fog, higgye el. - hányszor mondja ki annak a libának a nevét egy nap? Ötvenszer? Kétszázszor? Kényszerítem magam, hogy csak az arcát nézzem és semmi mást. A roppant semleges vállfára nézek. - Annyiszor. - hiszen a fatehén örökké a telefonon lóg és én fogadom ezeket is. Megrendelni mondjuk nem tudnám. Ahhoz végig, mármint fel, inkább le kellene mérnem. - Kávét. - eltelik a gyönyörteli három másodperc míg leesik, hogy nem magának fog elkocogni a kis masináig. Legalább nem intek, hogy merre találja. Atyaisten. Az ajtónál azért megfordulok, a kis vereség keserű mellékízével. - Fogalmam sincs hogyan issza a kávéját, Mr. Hudson. - sikerül ezt olyan hangon közölni, mintha legalábbis egy zsák követ várnék a sarokba amin térdelhetek büntetésből. - Viszont az Öné beadta a kulcsot, de meghívom a sajátomból. Már ha lenne olyan kedves.. - én meg előzékenyen kitárom az ajtót is, hogy a fél szinttel feljebb trónoló mentsvárba menjünk, ami az én fogalmaimban az irodista VIP. - Vagy elfogad egy italt. Iszonyat jól keverek. - még mosolyt is kap mellé. - Úgy értem, kielégítően jól. - izzik az agyam a cizellált beszédtől.
Vendég
Vendég
Csüt. Okt. 22, 2020 3:15 pm
The Chamber of Secrets
To: Lita
Felciccenek, rápillantok az órámra. - Ha nem keresett semmit, akkor meg is találta. - nem kötekszem vele, igazából tetszik, hogy itt van, azt ki sem tudom fejezni, mennyire gyönyörű, nem is tudom, hogy nem akadt meg a tekintetem eddig rajta. Tán mert házinyúlra nem pazarolunk töltényt alapon, inkább elnéztem felette. Most mégis itt van, megnézem magamnak, és igen, hiányos az öltözete, a kezén művér lenyomta, a szeme… a szemei, az valami káprázatos. Azt sem tudom melyikbe nézzek, mert mindkettő mást üzen nekem, még csak nem is kancsal. A mosolyom mögé rejtem a puszta célzást tett enyhe felsőbbrendűségem. Ha akarnék most zavart varázsolhatnék az arcomra, tudom hogyan kell, a tűz segítene felégetni a bőrt az arcomon, a fülemig tudok pirulni, ha úgy szeretném, néha bejön, máskor nem. Most nem hívom. Újból felugrik a szemöldököm és nem tudom eldönteni, hogy flörtöl velem vagy szórakozik? Esetleg azt akarja, hogy a megjegyzéseiért fedjem meg, vagy verjem el a seggét az asztalomra hasaltatva? - Nem túl gazdaságos hozzáállás, ha valamit egy ember is el tud végezni, arra nem alkalmazok kettőt. - olyan mélyen érzem magamban az illatát, mintha vadászkutya lennék, kapirgálja a nyelvem hátulját. - Na persze van az a helyzet, amire igaz lehet ez az állítás. - talányosan végigmérem, ami látszik belőle a terebélyes asztal mögött, kicsi a székemben. - Frappáns. - felnevetek. Nem pont erre gondoltam, de a kiindulás nem rossz, azonban a fotó már agyban elkészült, remélem széttárt combokkal, a szoknya maradhat, a harisnya is, a magassarkú meg bőven. Kicsit pornóba illő lenne, de ki nem szeretne lekottázni egy jelenetet? - Ezzel pontosan tisztában vagyok, nem véletlen van mellettem hosszú évek óta, amit ő nem tart kézben az nem is létezik. Remélem vesz róla sok jó példát. - elmosolyodom könnyedén, mert a nőnek egy másikat dicsérni, mindig egy kicsit darázsfészek, nem annyira szokták sem szeretni sem osztani ezt a hozzáállást, hiszen akik körülöttem vannak, mind gyúrják a versenyszellem erős, képlékeny masszáját, ahogy azt el is várom tőlük, így lehet mindenkiből a legtöbbet kihozni. Biccentek, rendben van, ezt is átbeszéltük, minden apróságot meglát a világ amúgy is, azt is, hogy nyakig van gombolva és azt is, ha sehol nem sejlik elő a blúz finom anyaga, azon az egy okból kifolyólag, mert izgat minket és keressük. Látni, tudni akarjuk milyen a színe, az anyaga, mennyire sejlik át, férfiból vagyok és a legtöbb ügyfelem is. - Ez esetben milyen csalódás lesz, mert biztos vagyok benne, hogy mindenkivel szót fog váltani, ő már csak ilyen. - és igen, valóban aknamező, jó lesz nem rálépni egyre sem, ami letépheti a lábát és vagy minden mását is egyben. - A mi világunkban semmi sem merész és minden pletyka alapja egy félre értett érintés egy mosoly, persze engem nem zavar, nincs mit takargatni, de lehet a munkájának kára lenne belőle. - értsd kirúglak, a picsába. És Damien, az édes kis babám olyan csalódott lenne, hogy meg sem tudnám vigasztalni,márpedig én őt boldogan szeretem… leginkább… bár az is izgat, amikor sír. Elnevetem magam. - Rendben van, de kínosabb lenne egy olyan fotó, amin a kukából halássza elő, azonban szinte biztos, hogy pletyka lesz belőle kié, hiszen a takarító személyzetnek szemet fog szúrni, - Azt mondjuk kifejezetten szeretem ha egymásról beszélnek és nem rólam. Mindig minden visszajut hozzám, pedig nem is kérdezem, nem is akarom tudni. Helyezkedik a székemben, mennyire vékony, a hosszú combok most némileg felmutatják magukat, magabiztosan tesped a székemben, ami messze pofátlan, ugyan én ajánlottam fel, de neki fel kellett volna pattanni és zavartam lesöprögetni maga után, valami azt súgja tényleg nem vettem volna fel, jó, hogy szórakoztat. Forró ujja a csuklómon, mint a katlan. A bőre felszikrázik, de lehet az enyém teszi. Fülelek, ha lenne valami Edmond már itt lenne, talán. - Valóban? Még a végén felcsigáz. De az is igaz, hogy nem vetkőzni jöttem vissza, nem is öltözni. - kiosztok egy aláírást a papírra. Újból biccentek, leszarom ki és hányszor telefonált ide. - Kávét. - erősítem meg és egy kósza pillanatra elfog a gyanú, hogy közli ő is kér egyet. Várunk, én arra, hogy megértse mit szeretnék, neki meg talán leesik. - Hiba. - mégis elvigyorodom, mit csinál ez a nő napközben, ha nem azt jegyzetelgeti, mit és hogyan szeretek? Egyáltalán… na jó, a szeméről megismerném bármikor - Jussunk hozzá és ezt a titkot is elárulom. - hihetetlen. Várakozva pillantok végig rajta. És Bella elment így? Hogy nem működik a kávéfőző? Remélem ezt holnapara kurvára orvosolja, mert nem szeretnék azon feszülni, hogy az ügyfeleket, meg tudom- e kínálni? - Mindenképpen szerezzenek be egy működőt, és elfogadom akkor az italt, már csak pár percem van magára, várnak. - valahol máshol, valaki más, valami mással. Egész felcsesz, hogy nem ihatok a saját kávémból, a saját főzőmből, apróságok, de zavarnak. Akkor keverjen italt, míg én előveszem a mobilom és megnézem Damien jelentkezett-e? - Magának is töltsön egyet. - okosan csekkolom a face oldalát az én szép elfemnek, hátha a nő csak előugrik valami random helyről és végre tudom a nevét is. - Mióta dolgozik nekem? - és hogy a tökömbe hívják? Szemmel tartom, így szinte biztos, hogy átpörgetem Damien ismerősei között, de nem tudom nem a karcsú lábait figyelni, vékony derekát, apró feszes seggét. Megveszek.. az illata, az valamit nagyon akar nekem mondani.
Vendég
Vendég
Pént. Okt. 23, 2020 2:07 am
to my Boss
In the end I'll win
Erős ingert érzek, hogy letöröljem az elméletileg letörölhetetlen rúzst a számról, azzal is nyerek pár higgadtságban eltölthető másodpercet. Tulajdonképpen fogalmam sincs mit csinálok, az angyalom kussra int. A főnökkel nem jó szójátékozni, a végén valami elforog a tekervényeknél és lehúz valami feltörekvő ribanc szintjére aki ennyiből áll, hogy vele flörtölget. Az ördögöm viszont beszéltet. Olyan szavakat súg amik valódisága megkérdőjelezhető bármelyik ép elmének. Nagy levegőre lenne szükségem, amit félek venni mert már a nyelvemen is jelen van egy íz amit képtelen vagyok hülye fejjel azonosítani. Menjen szépen haza, nem kell ennyire komolyan venni az életet. Rám pedig onnantól kell szavakat pazarolni, hogy a fatehenet lefokozta wc-s néninek, vagy parkolós kurvának. 5 dolcsiért szophatna a mélygarázsban is. Rögtön vidámabban indulna a nap! A gondolat is mosolyt fakaszt, szerencsére nem kezdek el röhögni, még a XXI. században is baljós árny ha magadban röhécselsz. - A politika csak álságosan szól a gazdaságossági tényezőkről. Egyébként pedig - nézek fel rá, fényes jövő, már most jól futó és csengő név, nem igazán sokáig tartva. Béke poraira. - Ha a FBella végezné az én munkámat is, kevesebb dologra tudna odafigyelni. Talán nem lenne olyan körültekintő sem. - ezzel nem azt a libát akarom fényezni, csak a magam szükségességére felhívni a figyelmet. A fatehén úgyis mániákusan asszisztensekért kiáltozik. Ahogy hallottam, már elfogyasztott párat. - Talán? - összedörzsölöm az ajkaimat. Nem kell ezt folytatni, mi a hétfogatos istenátkát művelek? Menjen haza mielőtt a végére járok az érdekességének. A kis dicsérettől mosolyogva fejet hajtok. Állítják, hogy van humorom. Ezzel páran biztosan vitába szállnának. Leszalad rajta a tekintetem. Szóval amit nem tart kézben az nem is létezik? Érdekes és erős kijelentés egy éppen megőrülni készülő fülnek. - Az év végi céges bulira szép jutalmat adjon neki. - hagyom végül szó nélkül. Nem fog megingatni azért mert illatozik itt mellettem, mint egy kosár finomság. Pedig egy pillanatnyi szemlehunyással nagyon ragadós, mocskos és gyönyörű érzés kerít hatalmába. - Ráküldjük Savannaht, elég neki 4 perc és még egy pudli is öngyilkosságot kísérel meg mellette. - fárasztó szegény, másról sem beszél csak arról mekkora művész. Közben meg szégyelli magát, mert testeket ábrázol. Mindig mondtam, hogy baj van a vallással. - Kirúg ha hírbe hozzák velem? - ezt remélem kurva rosszul sikerül kiértelmeznem a rejtett szavaiból. Meg sem játszom a meglepettséget, ez az árnyalat már a hangomban is ott van, ráadásul akkora adag rosszallással a kanálban, hogy észre sem venni a mögötte megbúvó "akkor belőled lesz a pinata Halloweenkor, csak nem cukorka fog hullani" kezdetű monológot. Egész otthonossá tesz a felhorgadó indulat, de akkora félsz hasít belém, hogy elfelejtek levegőt venni. Ez így jó, így kell lennie. Mármint nekem a közelében. - Mondtam, hogy kiveszem. Senki nem fogja megtalálni. - rányelek az indulatra. Eszem megáll, kirúgást helyez kilátásba egy ilyenért? A fatehén órákig béget neki az irodában kettecskén. Az nem baj. Lehet évek óta kúrogatja. Ráülök a jobb kezemre, kényszert érzek, hogy a széket is szétszaggassam. A zaj ne lenne, a késztetéssel. Nincs érintés. Úgy engedem el, mintha megégetett volna. Masírozik is az élmény vele. - Maga tudja, nem nekem kell felvenni. - befejezem a győzködését is. Még mindig a kirúgás kardját próbálom eltolni a nyakamtól. Azt nem teheti meg. Nem hagyom neki. Erre elszúrom a kávét is. - Nincs hozzáférésem a kávés aktáihoz. - visszamosolygok. Valójában annyit csinálok egész nap, hogy a fene se tudja közte van-e az övé. Lévén a Fatehén jöhet be ide. Mindjárt összenyálazom az asztallapot jelölés címszóval. Határozottan rossz ötlet. Mi van velem? - Holnap itt lesz a másik. - feladtam a rendelést. "Pár percem van magára." Ez a pasas atomjaimra bont szét. Mindjárt leüvöltöm, hogy akkor ne igyon hanem húzza el az illatos és forró lényét a faszba, majd holnap kávé-koktél, minden lesz. - Magának se könnyű ajánlatot tenni. - jegyzem meg menetben. Sokkal jobb így, hogy nem látom. Ettől viszont erősebb minden. A tudat, hogy valahol mögöttem van szinte felcsigáz. Várakozóra állok. Egyik láb, másik láb, csak leheletnyivel nagyobb a terpesz. Italt töltök hát, megnyugtat. - Ez meghívás vagy parancs? - pillantok hátra a vállam felett. - Ha előbbi, akkor nem, köszönöm. Túlórázom éppen. - Az övét odaviszem. Ezt legalább nem tudom elcseszni. - 2 hónapja. - nem fintorgom le az asztalról, amiért egyszerűen nem vett észre. Rám nézett, elment mellettem és nem vett észre mégsem. Ha létezik egy nő számára nagyobb csapás, akkor ide vele. - És hívjon ahogy akar. - lehet Bellázni fog a végén, okkal verhetem vele képen később. Elfelejteni viszont remélem nem fog. Mellé lépek és elveszem a papírt. Úgyis újra kell csinálnom valamikor most és reggel 8 között. - Tehetek még valamit magáért? - ezt mintha kérdeztem volna már. Nem, mégsem. Nem tettem fel ilyen kérdést. Neki biztosan nem. - Szeretnék átöltözni és elmenni. - sóhajtom a kérést.
Vendég
Vendég
Szomb. Okt. 24, 2020 3:42 pm
The Chamber of Secrets
To: Lita
- Talált. – elnevetem magam, a politika elég szemellenzős, más területeken pedig vérre megy, megint másikon a szíveket tépked ki és gerinceket zúz össze, hogy a megélhetést lehetővé tegye, bár ezen a szinten, ebben a kultúrkörben, már egészen más a megszokott életszínvonal. Végig mérem, ami kilátszik belőle az asztal mögül? – F-Bella? – mit takar a F betű? Kezdem az érezni, hogy Miss Hogyishívják nincs oda a kolléganőjéért. Az baj, mert ha nekem ezek csatározni kezdenek, abban sokan megsérülhetnek, sok törött boka vezet majd a guillotine alá, ahol majd a fejek a porba hullnak. Ahol két nő összecsap, ott kő kövön nem marad. Az áldozatok jószerivel mindegy, hogy honnan kerülnek ki, túl sokat láttam már ezekből, nem tervezem végig nézni, mert könnyedén áldozatul esik a „jó” hírnevem. – Éppen ezért van itt maga is, ugyanarról beszélünk. – nem is értem minek ragozzuk, most mondta ki ő is meg én is. Lezárva. Nem akarok róla beszélgetni, nekem a nő olyan, mint a többi, a tény annyi, hogy sokkal több ideig bírta mellette, mint az elődjei, de neki is vannak hibái, azonban maximalista és nagyon el szeretne érni valamit, nem tudom mit, de afelé hajt és emiatt keveset hibázik, vagy gyorsan javítja és hozzám nem jutnak el a hírek. – Köszönöm ezt a remek tanácsot, majd mélyen a zsebembe nyúlok. – kioktat, vagy én vagyok már teljesen hülye. - Savannah…- rápróbálok a névre az elmémbe, gőzöm nincs ki az, és nem is nagyon izgat, ha nem maradt meg a fejemben, nincs neki nagy jelentősége, vagy csak nekem nem jelent sokat. Ezek szerint gyilkos a személy, csak nekem nincs semmilyen tapasztalom, de a közelemben mások, mint amúgy. – Jaj a kis fekete, alacsony.. öm… kellemes nagy szívvel? – még sosem hallottam meg mit magyaráz, elég mélyen dekoltált felsőkbe jár és na.. van ott anyag bőven. – Kirúgom ha, hírbe hoznak és még tetézi is. Nem szeretem a pletykákat sem körülöttem, sem azok körül, akik nekem dolgoznak. – biztos látta, hogy nem dolgozom olyanokkal, akikben nem bízhatok meg, az embereim mindet csekkolnak mielőtt bárkit felveszünk, face, insta, ismerősök, azok ismerőse, mindent, amibe belebukhatok. Tudni akarom ki és hol, mit… sok múlik ezeken. A döbbenete közénk úszik, a bőréről siklik le, a szemeiből robban elő, valami miatt ez az opció nem tetszik neki, nos akkor ne hozzák velem hírbe. Amennyire én tudom se kutyája, se macskája… lehet a nőkre bukik, sajnálatos lenne. – Jól van, nyugodjon meg, nem azt mondtam, hogy kirúgom, ha a blúza a kukában marad, azt mondtam kirúgom, ha az újságok címlapjára kerül a fotómmal együtt. – ezt meg talán meg is érti, hiszen nekem sem mindegy, hogy mit hoz le rólam a sajtó igyekszem nagyon jó fiúnak látszódni, … ah már valósan nem megy. Az indulat fűszeres illat, minden embernek azonnal megjelenik a bőrén, mintha a száján oldódna ki, mint egy időzített bomba. Puha, forró az érintése, lehet valóban hírbe kéne hozni magam vele? Itt és most. Igen, ha nem sietnék. Vagyis nem, dehogy. Jesszus, nem. Hagyom, nem öltözködöm, majd egy másik alkalommal és remélem, hogy abban a partnerem lesz. Felhorkanok. – Örök hiba, a kávés aktám közkincs. Minden benne van, hogy iszom reggel és este, meg napközben, közvetlen mellette van egy vérnyomásmérő, amikor kileng, akkor koffeinmentesen szeretem. – nem, sosem iszom koffeinmentesen, minek tenném? A tűzben oldódik az agyvérzés is. – Örömmel hallom és köszönöm. – igyekezzen, holnapra legyen kávéfőző, mielőtt nagyon morcos leszek itt reggel kilenckor. A végén Bellával összekötve rúgom ki, mind a kettőt. Eszembe akar valami jutni róla, az illatáról, a tekintetéről, valami kapar az agyamba, tudnom, hogy itt van, mint azok az álmok, amik bennünk élnek még jóval az ébredés után is. Olyan érzés kavarog bennem, lent a gyomromban, tudom, hogy emlékezni akarok valamire. Mondja Miss … nem ismerjük mi egymást valahonnan? Biztos nem hinné azt, hogy fel akarom szedni. – Jaj, ez ajánlat volt? – kivillan a fogaimat, ahogy elvigyorodom. – Könnyebb, mint hinné, ha nem sietnék. – és nem lenne az alkalmazottam, mert a házinyúl mindig címlapon végzi. Lehetetlen hosszú lábait figyelem, rettentően vékony a nő és nekem ez nagyon bejön, apró mellei lehetnek, lapos hasa, karcsú combok. Khm. Mit is… mit is… ja telefon. Mégis folyamat felpillantok a pörgetésből. Ihj. A gyomom megugrik, az izgalom az alhasamba költözik a gyomromból, baj lesz. – Csak meghívás, amit nem illik visszautasítani, de ettől még joga van hozzá. – kedélyes a suttyó mosoly a számon. – Rendben. – ne igyon. – Megfizetem? – szerintem geci jó túlórát fizetek neki és mindenki másnak is, nem morogjon. – Bocsásson meg, hogy feltartom. – ó iigen. Ő lopta az időt a székemben, most meg én vagyok útba, nők. Jó, hogy nem vagyok sértődékeny fajta. Kézbe veszem a poharam, kínosan ügyelek, hogy ne érjek hozzá, valami annyira akarja, hogy tudjam. – Már olyan rég? És még él, valamit tud. – Bella nem ette még meg. Beleiszok az italba és nekidőlök az asztalnak, kérdőn pillantok rá, elteszem a mobilom. – Nahát, maga a fejembe lát, de jobb szeretném a nevét tudni, semmit találgatni. A tények jobban fekszenek nekem, szegényes a fantáziám. – bizonyos területeken, a többin meg nem. – Nem. – nem tehet semmit. A kezébe adom a poharam, úgyis elveszi, ha felé nyújtom, mindenki elveszi. - Pakoljon el maga után. – értsd mosogasson el, legalább a poharam, amiből csak egy kortyot ittam. Eltolom magam az asztaltól és a túloldalra sétálok, a zsebemben lévő kulccsal kinyitom a fiókot és kiveszek egy dossziét, visszazárom, kulcs zsebbe. Apró mosollyal, köszönés nélkül hagyom magára. Mi a frac akar eszembe jutni a nőről?
Vendég
Vendég
Vas. Okt. 25, 2020 1:45 am
to my Boss
In the end I'll win
Nem tudom a kicsinyesség miért jön elő most belőlem ennyire. A fenét se érdekli, ha neki a fatehén az isten. Sajnálom, hogy kihallotta azt az F hangot, nem kellett volna. Kurva élet, nem hibázhatok ekkorákat jelenleg. Bella évek óta itt van, ismerik egymást. Az is lehet, hogy jobban mint kellene.. Nem, erre basszus nem akarok gondolni. Rendelek a fatehénnek egy kibaszott szép sírcsokrot ha nem áll ki ebből a képből. A cél az egyes rajtszám. OH-nak majd rám lesz szüksége, nekem fogja elsúgni telefonon a nyűgjeit. Mindegyiket. - Igen, pontosan. - egy szép nő, jó adottságokkal mint ahogy OH volt szíves rátapintani, viszont annyira fárasztó, hogy inkább fogkefével a budit, mint őt egy óráig. Ráadásul az én ízlésemnek még alacsony is. Nem azt mondom, hogy alkalmazzon agarakat, akik ráadásul rendelkeznek legalább kétféle társalgási attitűddel. A HR-est is ki kéne rúgni? Az ördög azt súgja mindenkit aki útban van. Ajh a faszt, akkor minden rám szakadna. Hogyan is festene a hírekben az egész, jó szarul. - Nem fogják hírbe hozni velem. - préselem össze az ajkaimat, nem fogok vele hangot felemelni, nem tehetem meg. Annyira nem ismerjük egymást, hogy még csak azt se tudnám megmondani konkrétan hánykor jár be, mikor távozik. A fatehén kissé elhalmoz. - A magánéletem nem itt élem. - jegyzem meg némileg szárazabb éllel. Tényleg a számba adja most, hogy kirúgna ennyiért. Replika, visszaháború, Teljes Totális Tönkretételes bosszú helyett engem rúgna ki. Erre csak pökhendi választ kellene adni, csak nem megy. Megijeszt vele, ez a félelem pedig nagyon belső, valahonnan az agyam hátsó zugából érkezik. Elszorul a torkom is. Elönt a késztetés, hogy végighúzzam az arcom a lábán, átharapjam a semmirekellő anyagot, hogy ordítson a fülembe bocsánatkérést. Aztán puncsoljak a bocsánatáért, tudnék hisz csak annyi, hogy..Na! Na, na, na. Az ajánlott távolságunk a kimért 3 méter. ~ Másfél. ~ - Nem maga az első, akinél figyelni kell a patyolatra. Jó leszek. Elhiszi? - megtartom a kimért távot. Pedig nem tudom eldönteni, hogy tényleg olyan meleget éreztem-e belőle vagy sem. Persze, hogy most romlik el a kávégépe és ez nálam jön ki. Aggasztóan nem a személyével foglalkoztam az elmúlt hetekben. Picsába! - Ígérem alapos jegyzetet fogok készíteni magáról. - lassan mosolyodom el, ez teljességgel igaz is. Első asszisztens akarok lenni, tehát hozzám kéne futnia annak is, hogy melyik oldalon száll le az ágyáról. Akkor is ha egyedül van, meg akkor is ha nem. Biccentek. - Szolgálatára, Mr. Hudson. - akkor itallal is. Lassan kezdem magam viccesnek érezni, a mosolya meg majdnem zavarba is hoz. Csúszkál rajtam az érzet, hol jégkockaként, hol forró tenyérként. Biztos kezdek megbolondulni, vagy be kéne tömni a szükségleteim száját. Ez lehet a megoldás. - Ha nem vette észre, akkor nem. - ingatom a fejem. Mire nem lenne most képes némi partidrog. Megvizsgálhatnám Mr. Lenyűgözőt közelebbről is. A gondolat ijesztően jó, nehogy sor kerüljön rá. Istenem, menjen inkább hazafelé. Ha nincs itt, könnyebb róla gondolkodni is. - Ugyan kérem, kettőből nulla. - végtére is nem vetkőzött, tehát az első ajánlatot is elkaszálta. Pedig segítenék neki. Maradéktalanul. Hálás vagyok, hogy nem látja most az arcomat, meg én sem az övét. Valahonnan a léptei súlya visszhangzik, pedig nem mozdult meg. Hallanám, úgy igazán. Nem képzelegnék itt mint valami eszelős. - Nem iszogathatok idegen férfiakkal. Ügyelnem kell a jó híremre. - halkan felnevetek, egyébként meg ott az egyetemes szabály rá - Egy ital nem ital amúgy sem. - remek, mindjárt elkönyvel zugalkesznek is. Nagyon jó úton haladok lefelé. Nem felfelé. - Nem tudom, teszi? - papíron már nem kellene itt lennem órák óta. - Ha igen, szóljon és többször maradok bent. - megint rajta melegítem a tekintetem, ez tényleg beteg. Elhúzok, bemegyek a bárba, reggel 6-kor a terembe és kicserélten fogok bebillegni. Ez a mai eset pedig majd elfelejtődik. A kezébe adom a poharát, csak a kezeimmel nem tudok mit kezdeni hirtelen. - A munkahelyi dominancia felépülése mindig izgalmas folyamat. - Fatehénnel az első nap lement a farkasszemezés. Iszonyatosan türelmes tudok lenni, csak egy beszélő sonkatekercs túl sok sminkkel. - Lita. - forgasd meg még azt a kést, seggfej. Szeretem a nevem, neki meg ajánlatos megjegyezni, párszor még fogja ismételgetni. Oldalra biccentem a fejem, kis pazarló én meg remek pohártartó ezek szerint. A belső férgességem most örömmámorban hempereg. Nem kellene pedig. - Hogyne. - köszönés nélkül ki. Seggfej. Felnevetek. Vajon mit dugdoshat abban a fiókban? Biztos fogok mosogatni. Meg ahogy elgondolta. Felhajtom az italt, a számat az ő lenyomatához illesztem. - A mielőbbire. - lenyúlom a poharat, felkapom a papírokat, és kimegyek az illatfelhőből. Igen idilli, hogy követni tudnám az épületen belül is. Átöltözöm. Takarítani akkor jönnek, ha leadom a külső kulcsot. Sokkal kényelmesebben megyek le a -2-re a drágámhoz. Csak jussak be a bárba!
Kezdőlap 
írta: 
Bella. A tökéletesen manikűrözött körmű parancsolgatós ribanc. Az órára pillantok, körülbelül 4 perce ecseteli a minden bizonnyal roppant fontos vonalban lévőnek, hogy mit fog felvenni a hétvégi partira. Nekem bezzeg a két számmal nagyobb kosztümöt juttatná, szerinte ugyanis az alakom nem elég tökéletes. Meg anyádé sem, cicám. Valószínűleg jobban tudom mi van a kajájában, mint ő maga. Bevízionálom a képet, ahogy a gyönyörűre festett ajkait rátapasztom az ablaküvegre és műszempillák erdejével karistolgatja a felületét. Aztán lassan áttolom a fejét az üvegen, mire ő sikít, én nevetek és ha kiélveztem a diadal minden imádnivaló pillanatát, kidobom hét emelet magasból.Olyan elégedetten sóhajtok, hogy rám is néz. Minden bizonnyal a csúnya nézése sokkal hatásosabb lenne a máz nélkül. Dobnék neki egy puszit, de szegény Damient nem akarom szar helyzetbe hozni, hisz ha a főliba bemószerol Hudsonnál, a végén ki leszek rúgva. Azt pedig mondjuk úgy, hogy nem szeretném. Meg azt sem, hogy lefokozzon takarítónőnek. Hónapok óta figyelem, mint valami lusta, kövér pók és egyelőre idáig jutottam. A belső iroda előtti helyiségig. A ragyogóan modern asztalom tele van az elintézendők listájával, ugyanis kettes számúként mindent, ami nem OH személyes ügye, az én nyakamba varr a drága Bella. "Tartsd egy kicsit. Alita, elintézted a dekorációt? Úgy látom nagyon ráérsz." Összerezzenek, torokból lemorognám arról a székről csak hát ezt sem tehetem meg. Kosztümös bilincset viselek. Viselkednem kell. Oliver Hudsonig kell eljutnom, a fatehén nem fog sokáig az utamban állni. 
