// A képen Jon Kortajarena szerepel, de alkuképes, csak ő jutott először eszembe. A lentieken túl semmit nem szabok meg, ötleteim tucatszámra vannak, de nyitott vagyok a tieidre is! Gyere-gyere, nagyon várlak! Még több. //

Hogy lehet az, hogy több, mint húsz éve ismerlek, mégsem mondanám, hogy barátok vagyunk? Miért csapom rád folyton a telefont, ha felhívsz? Miért fordítok hátad neked az utcán? Mert annak idején megmentetted az életem. Gyerekek voltunk még, amikor elraboltak minket. Kinek ne kellene egy bekeretezett tündér-szárny a falra? Vágóhídon sorakozó borjak voltunk, és hozzám hasonlóan, noha idősebb voltál nálam, te sem láttál túl sok esélyt a szabadulásra. De Cal igen. Ő addig nem nyugodott, míg ki nem eszelt egy tervet, amivel a többségünket megmenthette. Cal időt nyert nekünk, én segítettem kimenekíteni a többieket, te pedig azért feleltél, hogy aki kijutott, biztonságban eljusson az erdőig. De aztán a dolgok kicsúsztak a kezünkből, az emberi túlerő egyre nagyobb lett... Tudtad, ha nem menekülünk el rögtön, minket is nyakon csípnek majd, és akkor hiába volt az egész terv. Csakhogy ehhez hátra kellett hagynunk a társainkat - és Calt. Én ezt képtelen voltam elfogadni. Alig maradt erőm, hogy magamat kimentsem, de felkészültem rá, hogy meghaljak ott vele együtt - te azonban visszajöttél értem és az erdőbe menekítettél. Amikor magamhoz tértem a kórházban, akkor emlékeztettél rá, hogy milyen ára volt ennek. Én élek, néhányan élünk, de azt, akinek ezt köszönhetjük, sorsára hagytuk meghalni. Mire a rendőrséget visszavittük a raktárépülethez, az már teljesen üres volt, Calnak pedig nyoma veszett. Azt mondtad, fel kéne adnom, mert már egész biztosan halott.

Akkor beszéltem veled utoljára.

Hogy vagy képes együtt élni ezzel? Belőlem nyomozó lett, eltökélten keresem a módját, hogy megtaláljam Calt, te pedig szenvedve figyeled, hogyan tépem magam darabokra közben. Én leragadtam a múltban, te viszont tovább léptél, és próbálsz rávenni engem is, mégsem hallgatok rád. Tudom, hogy Cal még életben van, még ha te nem is hiszel ebben. Az elmúlt húsz évben végig rajtam tartottad a szemed, azt remélvén, segíthetsz rajtam, de ha tényleg ez a terved, rossz ajtón kopogtatsz. Előbb őt kell megmentenünk, addig semmi mást nem tehetsz értem, hát nem érted?

UPDATE: Azóta Cal már megjött, úgyhogy garantáltan érdekes játékok várnak rád!

// A képen KJ Apa szerepel, de a PB teljesen alkuképes, csak ő jutott először eszembe. A lentieken túl semmit nem szabok meg, ötleteim tucatszámra vannak, de nyitott vagyok a tieidre is! Gyere-gyere, nagyon várlak! Még több. //

Amikor utoljára láttalak több, mint húsz évvel ezelőtt, magadra hagytalak a vágóhídon, ahonnét csak neked köszönhetően sikerült megszöknöm. Gyerekek voltunk, te alig idősebb nálam. Néhány hét különbséggel raboltak el mindkettőnket. A tündér-szárny elég kelendő a feketepiacon, ezzel biztos téged is sokszor ijesztgettek a szüleid, ám te sem hitted volna soha, hogy a rémálmok egyszer csak valóra válnak, ugye? Majdnem egy hónapot raboskodtunk együtt egy vassal levédett cellában te, én, meg még vagy másfél tucat, szintén innen-onnan elrabolt tündér gyerek. Én két hét után feladtam, minden este úgy feküdtem le, hogy tudtam, sosem látom többé a családomat és hamarosan a szárnyaimtól is elbúcsúzhatok. Te? A te hited egy pillanatra sem remegett meg. A szabadulásodon dolgoztál attól a perctől fogva, hogy a cellába kerültél. Csakis neked köszönhető, hogy sikerült onnan lelépnünk. Az utolsó pillanatig beleadtad minden erődet, hogy biztonságban kijuttass minket - te azonban ott ragadtál. Vissza akartam menni érted, meg akartalak menteni, de kudarcot vallottam, és emiatt a mai napig bőszen emésztem magam. Mielőtt elváltunk, megígértem neked, hogy megkereslek és megmentelek. Tudod, két évtizeddel később sem adtam fel, hogy megtaláljalak. Nyomozó vált belőlem és azon dolgozom, hogy a nyomodra akadjak, pedig senki sem hisz benne, hogy még élsz. De én tudom, hogy az a Cal, akit megismertem, sosem adná fel.

Mi történt veled az elmúlt húsz évben? Megvannak még a szárnyaid? Sikerült azóta megszöknöd, vagy még mindig rám vársz? Miféle dolgokat kellett feláldoznod a túlélésért? És mondd, haragszol rám?