Alig várom, hogy elszabaduljak a jótékonysági eseményről. Nincs baj a jótákonysággal. Én is szoktam utalni a Greenpeace-nek, meg minden. De ezek az estélyek valami borzalmasak. Idétlen hacukákba bújni, tipegni jobbra-balra vigyorogva. Ez kurvára nem az én világom. Még az a mázli, hogy a többieknek se fekszik, úgyhogy le is szerveztünk egy aftert, ahová később leléphetünk. Folyamatosan a telefonomat nézegetem, hogy mikor megyünk már. Indulás előtt fél órával pedig szaporán pötyögni kezdek Historia barétnémnak. Ebből ő se maradhat ki. És tudom, hogy történetesen éppen a városban csámborog, hát nehogy már program nélkül maradon ez a szegény lány! Végül körbejárok, hogy könnyes búcsút vehessek mindenféle befektetőktől meg kifektetőktől, aztán irány a budi! Felveszem a váltás ruhámat a ruhatárból, átvedlek farmerre és pólóra, majd a hátsó kijáraton szépen kislisszolok. A kocsi már ott vár minket és ha az utolsó arcok is befutnak, akkor nagy nevetések közepette elhagyjuk végre ezt az elátkozott báltermet és irány a pálya. Elvégre hol máshol lehetne egy istenesen jót mulatni, mint otthon, az olajszag kellős közepén! Hamar szerválok is magamnak sört, még azelőtt, hogy kirámolnák a csomagtartóból – elvégre én nyilván nem fogok itt pakolni. Arra valók a fiúk! Szóval cipekedés helyett inkább a barátnőm keresésére indulok, akinek a nyakába vetődöm, amikor végre megtalálom. -Hát csókolom! – visítok rá vidáman, mert már van egymillió éve nem láttam! -Azt hittem egész este, hogy meg fogok halni. Ekkora… - mutatom is az ujjammal, hogy mekkora -tűsarkúban kellett rohangálnom, kontyot viselnem és mindenféle öltönyös fazonnal bájcsevegnem az időjárásról, meg arról, hogy „milyen szokatlan egy női motoros”. – Az utóbbira nagyon be tudok pöccenni. Nem vagyok éppenséggel egy femináci, de bakker! Miért ne motorozhatnék attól, hogy lány vagyok? Vagyok olyan jó, mint a többiek, sőt, sokaknál még jobb is. Mégis évről évre előkerül, hogy milyen szokatlan, hogy én motorozok. Arrrggh!
Kezdőlap 
írta: 
