Kimért mozdulatokkal igazítom meg magamon a vékony zakót, amit az ingemre húztam. Nincs még olyan hűvös, hogy kabátot húzzak, de egy szál ingben már azért megérezném az időjárást. Hosszú napom volt kevés kutatással, de annál több vitával. Az ilyen napokért nem rajongok túlzottan, mert nem valami hatékonyak. Rendszerint csak azért kell leállnom hepciáskodni valakivel, mert úgy érzi, hogy egy gazdag műgyűjtő fontosabb, mint egy tudományos feltárás. Még a végén haladna valahová a világ. Pénzem nekem is van, habár a Forbes-ba nem kerülnék be vele. De éppen ezért nem is igazán vágódom hanyatt a ténytől, hogy másnak is van.
Megcsap a meleg, amint belépek a kocsma ajtaján. Ennek ellenére még nem húzom le magamról a zakómat. Előbb felmérem a jelen lévőket, majd hosszú léptekkel a pulthoz indulok, ahol a pultoson kívül mindössze egy nő üldögél egyedül.
-Egy whisky-t legyen szíves! És a hölgynek is hozzon valamit. Nem járja, hogy egyedül igyon. - szólítom meg a csapost, a mondandóm végeztével a mellettem ülőre mosolyogva. -A vendégem. -teszem hozzá, miközben helyet foglalok a magas bárszéken.
Ha pedig az italomat is megkapom, eleinte csak egészen aprót kortyolok bele. Kíváncsi vagyok, hogy mit adnak errefelé a vendég kezébe. Mert hát nem mindenhol divat minőséggel kiszolgálni a szomjazókat, noha én elég ritkán járok olyan helyekre, ahol ilyen megesik. De azért nyilván velem is előfordult már ilyesmi.
-Blaze vagyok. - mutatkozom be végül, ha már így elé rakattam az italt. Remélhetőleg nem a fejemre szándékozik önteni, habár egyértelműen biztos vagyok benne, hogy nem teszi. Ennek ellenére ez mindig benne van a pakliban. Ez az, amit a többség nem tud elviselni és aztán már előre feszélyezi őket. De ők nem is jutnak egyről a kettőre.  

Vitatkozhatnék is akár, de be kell látnom, hogy Kassynek bizony igaza van. Csak hát nem kedvelem túlzottan az ilyen figurákat, akik mindig mindent pénzben akarnak mérni, lehetőleg kilóra. Nem tudja mi az, de neki akkor is kell. Meg aztán nehezemre esik nem elnevetni magamat, ahogy a köcsögöt emlegeti. Merthogy nem egy köcsögről beszélünk.
-Még ez a szerencse. - sóhajtok fel, de a szám szélén még így is ott bujkál a mosoly, ami még a visszafojtott nevetés maradéka. Meg kell hagyni, jól választottam társaságot estére, pedig ezúttal csak találomra ültem le mellé, mert ő egyedül volt itt.
-Valójában... inkább egy müzlis tálkára hasonlít. - Most már végképp felnevetek a kancsó hallatán. Persze, a magam részéről sosem nevezném müzlis tálnak, ráadásul akkoriban még nem is létezett müzli, ugyanakkor tudom hogy neki, mint laikusnak ennyi is elég lesz. Ha lázba hozná a néprajz, akkor nem így emlegetné. De bajban lenne a világ, ha mindenki néprajzos lenne.
-Szeretem a munkámat. - ingatom meg a fejemet. Persze, nem ő lenne az első, aki megjegyzi, hogy túl sokat dolgozom. Viszont szeretem, amit csinálok, bár tudom, hogy ez manapság ritka. A legtöbben csak egyszerűen dolgoznak napról napra, hogy legyen pénzük, amit aztán elverhetnek valahol. Én sem tagadom meg magamtól persze a szép dolgokat és az élvezeteket, de számomra ez valahogy nem elsődleges cél. Inkább csak fűszer.
-Hát elég hosszú. Egy nap, plusz-mínusz pár óra, attól függ, milyen járattal megy. - Meg persze átszállás, az teszi rá a legtöbb időt, nem maga a repülés, de gondolom ez Kassynek sem idegen, ha szeret utazgatni. Nyilván Tanzánia nem az a hely, ahova az ember 2-3 napra kiruccan, mert az út több lenne, mint amennyit kiélvezhet belőle igazán. De én nem is napokra szoktam utazni, hanem hetekre, néha hónapokra, így nyilván nem is bánom annyira a dolgot.
-Természetesen. - bólintok egy aprót. -De attól is függ, hogy hová megy az ember. Amerre én járok, az általában kevésbé modern, de a nagyvárosok azok. - Persze ettől függetlenül is más a légkör, de ez gondolom, adja magát, elvégre teljesen más kultúráról és társadalomról beszélünk.