girls on film

Washington népének krémje ugyan úgy ereszti ki a gőzt, mint az átlagemberek; alkohol, drog, szex, csak a körítés más. A pinkbe nem jöhet be akárki, nem a legolcsóbb vodkát vizezik és gondosan odafigyelnek rá, hogy a budi bármikor makulátlan legyen, ha az ember ott kötne ki egy gyors numerára.
Mintha itt minden szebb lenne, egy álomvilág, ahol mindenki gyönyörű, de legalább pénzes, bizsu helyett igazi ékkövek csillognak a nőkön és a férfiak csuklójáról leégne a kamu rolex.
A bejárat előtt eltiport cigi íze kapaszkodik ízlelőbimbóimba, idő, mire a pénz szaga felcseréli az orromba telepedett októberi éjszaka maró frissességét, nyakamban lóg a kamera és egyik kezemmel belekapaszkodva indulok útnak a már kellően részeg tömegben.
Keresem a mai estém Hamupipőkéjét, bár nem tervezem holnap utána vinni az üvegcipellőt.
Idő megtalálni a legszebbet, azt aki kiemelkedik a többi közül és míg várok a messiásra, lövök egy-két képet az apostolokról; a pultnál ülő tündérek csábos mosollyal pózolnak nekem, a rájuk szegeződő figyelemnek, aztán nevetgélve térnek vissza apucihoz, a tánctéren újabb esélyeseket találok, de nem befutó egyik sem.
Aztán meglátom pink neonfényben játszó csigalépcsőn, ahogyan megáll középen és végigpásztázza a tömeget. Ő kell.
Elkapom a pillanatot, gyorsan sokat és amint bizonyítékot szerzek a létezéséről, már megyek is felé, könyökömmel töröm magam át a tömegen mielőtt elillanna úgy, ahogyan jött. A semmiből a semmibe. A lépcső alján kapom el és pofátlanul állom el az útját, bárhova is vezesse és a hirtelen hévben kell egy másodperc, mielőtt megcsap a kisugárzása.
Annyira gyönyörű, valamiért egy macska jut róla eszembe. Mióta gyönyörűek a macskák? Mi van??
- Lefotóználak – emelem meg futólag a kamerámat, de egy pillanatra sem nézek el az arcáról; láttam már sziréneket és egyáltalán nem fair holmi emberekhez hasonlítgatni őket, de ő már tényleg nem evilági. Énekelnie sem kellene, és vinne előre az a bizonyos húzóerő a sziklák közé. – Nem pont itt, a tükörnél, arra – intek az elképzelt hátterem felé, kapaszkodok a fogásba és nem eresztem. Ma ő lesz a képeim főszereplője. – Persze ha nem kell sürgősen pisilned vagy felszívni egy sort – köztudott, hogy a nők nem sminkelni járnak a szórakozóhelyek budijába; azt a szart már otthon úgy lefújták, hogy az atyaúristen sem imádkozza le róluk, egy koktélnak esélye sincsen, így csak ez a két opció maradt.
Hiszen az köztudott, hogy a lányok nem sza kakilnak.

- Pierre, ez még mindig a női mosdó. Mit is keresel itt? – a hideg kagylónak támaszkodva nézek a férfira, szórakozottan dobom hátra pár tincsemet miközben várom magyarázkodását arról mit is csinál a nők szent helyén. Az óra ketyeg, a bennem lévő pia pedig a tánctérre hívogat, hogy a csípőmet riszálva találjak magamnak valakit, aki ma este boldoggá tesz.
Nem kérek sokat, ugye?
- Mr. Prichett megint téged akar, nem hajlandó elmenni a többi lánnyal.– fonja össze mellkasa előtt a karjait mire hitetlenkedve nevetek fel. Nélkülem már nem is fut olyan gyorsan a szekér? Elrugaszkodok a hideg kőtől, ujjaim melegsége által keletkezett pára még ott marad pár másodpercig majd olyan gyorsan illan el, mint nekem minden tiszteletem a férfiak irányába.
- Ma nem dolgozok. – suttogom az ajkaiba, tekintetem övébe fúródik, lehelete csiklandozza arcomat és tetszik, tetszik, hogy ennyire betudok mászni az aurájába és még csak meg sem rebben. A többi férfi ilyenkor már rég ajkaimra tapadt volna, de ő nem, már megfogalmazódott bennem a kérdés, de úgy döntöttem nem teszem fel. Édes a tudatlanság.
- Kérlek. Térdepelve könyörögjek?
- Nem. Nem megyek. – vállára csúsztatom kezemet, kétszer szorítom meg és nézek rá úgy, hogy tudja bármit is mond ebből nem lesz alku. Nem fogok elmenni, nem ugráltathatnak úgy ahogy csak szeretnének, nem a guminőjük vagyok, amit a farkukra húznak, ha nincs aznapi akció. – Örülök, hogy megbeszéltük. – keresztapásan paskolom meg arcát mielőtt drámaian kicsapva az ajtót hagyom magára a női mosdóban. Talán majd lesz társasága, ha sokáig ül odabent a sebeit nyalogatva akkor egészen biztos, hogy lesz.
Néha elfáradok bár ritkán fordul elő és akkor sem a testi dolgoktól csömörlök meg, hanem a sok lelkitől, amit ilyenkor benyelek. Egyszerre vagyok lelki szemetesláda, barát, jobb váll amin sírhatnak és ha az nem elég akkor a balt is alájuk tolom, domina aki elfenekeli őket vagy éppen egy szub, aki felett kiélhetik vágyaikat, amiket a feleségük nem teljesít. Ezért kérek havonta egy estét. Egyet. Amikor azt csinálom, amit akarok és akivel akarom, erre fel Pierre belerondít… Nem, rohadtul nem.
Arcom vonásai ellazulnak, ahogy megpillantom a zenére vonagló tömeget, bőrömön látszódnak a különböző LED fények és észrevétlenül emelek le egy piát az egyik pincér tálcájáról, lassú léptekkel haladva lefelé a csigalépcsőn. Mintha én uralkodnék az egész hely felett. Ujjaim a lépcső korlátjának gömb díszén állapodnak meg, szorosan kapaszkodok beléjük és már mennék is tovább amikor is elállják az utamat.
- Elnézést. – sziszegem és egyből a férfire kapom a tekintetemet, kijelentésére a gépre fókuszálok majd vissza arcára és várom, hol a kandikamera. – Nem vagyok vevő ezekre, arrébb mennél? – kezemet vállára helyezem, bőre perzseli az enyémet és mintha apró szikrák csattannának miközben eltolom az utamból.
- Ha így is lenne, egyikhez sem lenne semmi közöd. Keress valaki mást, akit piszkálhatsz a gépeddel. Rengeteg gyönyörű nő van, akit lekaphatsz majd a későbbiekben verheted rá. Én nem tartozom közéjük. – nézek vissza még a vállam fölött most, hogy már kislisszantam mellőle. Helyes srác, az ízlésemnek tökéletes de ma nem vágyok társaságra.

A gyönyörű nők általában nem kedvesek, mert nem kell annak lenniük; vagy talán megunták a rengeteg kezet, ami a szoknyájuk alá próbál jutni a tánctéren, esetleg ennek a kettőnek az egyvelege. Tökmindegy, úgy találták ki, hogy a férfiak ne értsenek a nőkhöz és hiába kezdesz egy mélyebb szintet kapizsgálni, egyből kiderül, hogy még ötven réteg van alatta és mielőtt az igazsághoz érnél, úgyis megdöglesz.
Felnevetek, amikor a kőkemény elutasítás mellett eltol az útjából és hagyom magam neki, hiába tudnám nagyon könnyen megakadályozni; még csak az államig sem ér szőke tincsekkel koronázott feje búbja, pedig magassarkúban van.
- Ne szórakozz már, most éppen te vagy a gyönyörű nő, aki jól mutatna a képeimen, mi annyira sürgős? – követem a lépcsőtől és eszemben sincs elereszteni egyelőre. Meg fogom győzni, még akkor is, ha most nemet mond, mindig meggyőzöm őket. – Nem kerül semmibe, komolyan azért raktad így össze magad, hogy ne maradjon semmi emléked arról, hogy néztél ki? Ötven év múlva majd kísért az arcom és arra gondolsz majd, hogy bassza meg, miért mondtam nemet? Lenne pár jó fotóm, meg egy még jobb emlékem mellé – követem a tánctér felé, szorosan a nyakába tapadva duruzsolok és úgy kerülgetem az embereket.
Paparazzinak kellene állnom, a bőröm bőven elég vastag ahhoz, hogy pofátlan legyek.
- Na, pár fotó rólad, aztán egy csík a mosdóban, történt már bármi rossz egy fényképezőgéppel meg egy bomba nővel? – hajolok lefelé, közelebb hozzá, és ha továbbra sem állt meg, akkor továbbra is megyek utána, hegyes sarkain esélye sincs lerázni. A szórakozóhely általános illatát felváltja az övé, a parfüm, aminek illata az elkövetkezőkben rengetegszer felrémlik majd, ha csak rágondolok Nerissára.
Miért mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb? Nekem ma este ő kell, őt akarom fotózni teljes lényében, olyan csípősen, amilyen energiát sugároz felém attól a pillanattól kezdve, hogy szóba álltunk és nem adom fel, nem fogadok el nemet, mert tudom, hogy beadja nekem a derekát. A nők szeretik a játszmát, de én még nála is jobban szeretek nyerni és még nem volt olyan, hogy nem fotózhattam azt, akit én akartam, nem ma lesz erre az első példa.
Hacsak nem kapnak el a kidobók és landol kint az utcán a seggem a folytonos zaklatásáért, de valami azt árulkodja a kisugárzásából, a körülötte lángoló légből, hogy nem az a fajta, aki segítségért kiáltana egy apró kellemetlenség miatt.

A férfiaknak mindig ugyanarra van szükségük, egy kedves szóra, amihez csodálatos alak társul és ha eléggé nyavalyognak akkor a lábak egyre csak széthúzódnak ameddig bejutást nem kapnak a szép combok közé. Egyik férfi sem különb a másiknál, legalábbis olyannal még nem találkoztam, akinek elég lett volna egy kiadós beszélgetés és nem kérte a testi szolgáltatásaimat.
Az utamat elálló szőkeség sem lehet másabb, fényképezőgépével azokat a lányokat környékezi meg, akik egy jó képért bármit is megtennének, de szerencsétlenségére én nem vagyok ilyen. Kissé lenézően mérem végig még a felső fokokon állva és majd csak utána tessékelem ki az utamból.
- Bármi fontosabb ennél. Keress valakit, akivel egy súlycsoportban mozogsz, mert nálam semmi esélyed nincs. – dobom vissza a szavakat továbbra is a vállam fölött, és valahol imponál, hogy nem hagyja ennyiben, hanem követ. – Úgy nézek ki, mint akinek szüksége lenne jó emlékekre? Két kezem nem elég ezeknek az összeszámolására, nem a te általad kapott elmék fog első helyre kerülni. Meg amúgy is… lehet már rég megörökítettem kinézetemet és az bőven elég, vagy szerinted nem? – a tánctérre érve a zene ritmusra kezdem mozgatni csípőmet és sasszé lépésekben haladok az emberek között, akik egymáshoz dörgölőznek alig hagyva utat a menekülésnek.
A srác még sem tágít, követ és rám van tapadva, mint egy pióca, akit sehogy nem lehet levakarni egészen addig míg elő nem kerül a benzin. A büdös, gyúlékony anyag, ami képes lenne az egész kócerájt végig perzselni.
- Nem élek ilyen szerekkel. – torpanok meg, amint messzire megy azzal a bizonyos feszegető rúddal és irányába fordulva, szemébe nézve mondom tovább monológomat. – Miért feltételezi minden hím, hogy joga van a fülembe duruzsolni és követni azért, hogy az ő piszkos fantáziáját elégítsem ki? – fonom össze mellkasom előtt karjaimat, kiemelem említett részemet, mint egy felfújt páva, aki harcra kész, ha arról van szó. – Nem, nem vagyok annyira elszállva magamtól, hogy azt higgyem minden pasi engem akar, de a legtöbbje igen. Kihívónak találod a piros rúzsomat, testemre simuló selyem ruhámat és az egész kisugárzásomat, nem? Megakarod kapni, egyetlen másodpercig azt akarod, hogy a te nevedet ejtsem ki az ajkaimon és tőled menjek el kitudja milyen magasságokig… ez nem így működik. – sziszegem idegesen a fogaim között, a levegőt megszűröm és tudom, hogy a hasüregembe kéne letornáznom mégis hiperventillálva a mellkasomba nyomom.
- Elmondom miként lehet ebből valami, szépen meghívsz egy italra, elmondasz pár dolgot magadról és ha nagyon bemászol a bőröm alá akkor talán készíthetsz képet rólam vagy, elfogadod a vereséget és keresel valaki olyat, akit érdekel is ez az egész. – nagy elánnal fordulok el tőle, hajamat mellkasának csapom és győzelemittasan vonulok kifelé a hátsó kertbe, hogy rágyújtsak egy szálra.

- Aha, persze – ha én most nem dolgoznék és nem akarnám azokat a fotókat, aláhúzva, félkövéren akarva, hanem csak fel akarnám szedni, akkor valószínűleg ez lenne a kicsengetés és toppannék is, elbűvölő vagy sem. Így más a felállás, kihagyhatatlan lehetőség és úgy tapadok rá, mintha az életem múlna rajta és talán egy kicsit múlik is. Nem akarom, hogy álmatlan reggeleket okozzon és őt keressem a következő tíz, tizenöt, húsz buliban, ahová megyek, mert nem kaptam lencsevégre.
- Nem tudhatod ennyire biztosan, maximum hiszed – rántom meg a vállam és megforgatom a szemem, de csak egy egészen kicsit, hogy tudjam követni és ne úszhasson el ennyire könnyedén előlem. Mert biztosan szirén, szárnyak sehol, fülek sehol, egy embernek esélye sincs ennyire ragyogni.
- Oké, oké akkor nincs vonat – tárom szét a karom, a mozdulatom akár kiabálhatná is, hogy „ez van, srácok”; mindenki félretapinthat az éjszakai életben és a megszokásból, az átlagból ítélve ajánlottam fel számára az opciót… kevesen utasították volna el.
Elértem nála egy pontot, mert ahelyett, hogy menne előre, megpördül és újból szemtől szemben állunk, felháborodása pedig új fűszerként csiklandozza a nyelvemet, kifejezetten szórakoztat az, ahogyan és amilyen slunggal jön nekem a szavaival. Szemöldököm feljebb költözik a homlokomon, hagyom, hadd mondja ki magából, közben megtisztelem azzal, hogy nem dühösen emelkedő-süllyedő, formás karjával keretbe foglalt mellkasát bámulom, hanem a szemébe nézek és arca szépségét iszom be, mialatt ő csak beszél és beszél, úgy igazán megmondja a magáét, ami talán hetek, de lehet, hogy hónapok óta kívánkozik ki belőle.
Én csak elé tartottam a hányóvödröt, ő meg kiadj magából a feltörő béltartalmát.
Következő feltételét már csak egyik szemöldököm hallgatja felvonva, aztán elnevetem magam a drámai kivonulásán és vigyorogva figyelem, hogyan mozog teste a finom anyag alatt és többet akarok látni, a vörös selyem helyett a tenyeremet akarom nőiesen domborodó vonásaira csúsztatni.
Apró egérút után követem ki a szórakozóhelyről, üres kézzel és megállok mellette, a fülem mögé tűzött cigit ajkaim közé csípem és hüvelykujjammal tüzet csiholok a gyújtóból és míg nem hagyja el az első adag füst a testem, nem szólalok meg.
- Miért hívnálak meg piára, ha nem felszedni akarlak? – forgatom vissza a beszélgetésünket oda, ahol abbamaradt, a hűvös októberi levegő frissít a benti parfüm és piaszag után. – Csak dolgozok... fotózni akarlak, abból mind a ketten jól kijöhetünk, nem egyoldalú – újabb vállrándítás, régen Matilda azzal fenyegetett, hogy egyszer majd kiugrik a helyéről, amennyit húzogatom. Még mindig nem került rá sor, orvosi csoda vagyok. – de ha már így feldobtad, nem mondok nemet semmi jóra, máshogy is kihasználhatsz cserébe – vigyorgok, mert tudom, hogy a lábujjára lépek a szavaimmal és kifejezetten élveztem az előző kirohanást is, örömmel korbácsolom újból fel az idegeit újabb körre. Felé fordulok, féloldalasan, gondos lófarokba kötött haját veszem ujjam közé és lassan simítok végig rajta, már amennyit enged belőle, tekintetem kezem útját követi a selymes tincseken végig egészen a semmibe. – Mitől vagy ennyire befeszülve?
.

Normális esetben, ha citrommal dobálnának meg a férfiaknak csúfolt egyedek akkor limonádét készítenék belőle, jó savanyúan hagyva mert az élet is gyakran ilyen, de most nincs kedvem másnak a golyóit szorongatni így teniszütővel pattintom vissza őket a fotós gyereknek. Élnék a lehetőséggel, ha mondjuk egy fél órája talált volna meg még jóval Pierre és a bugyuta próbálkozása előtt, de most nem vagyok vevő a pasikra, főleg nem a becserkészésemre szóval lekoptatom.
Muszáj elriasztanom magam mellől.
- Te sem tudhatod ennyire biztosan, hogy én nem tudhatom biztosra. Hinni pedig a templomban kell, talán ott még a fotós mutatványod is nagyot szólna, ha hittek egy pasiban, aki bort tud varázsolni vízből. – kék látóegységeimet forgatom üregükben, mint valami diszkó gömböket a neonfényben mielőtt megindulnék a vonagló népség közé, ahol szintén nem maradok egyedül, továbbra is húzza a szekerét irányomba és nem veszi észre, hogy nem vagyok vevő a lopott portékájára.
Felhúz, olyan szinten beletaposnak az idegeimbe ezekkel a feltételezésekkel, amik kipattannak szegényes elméjükből, amint meglátnak egy helyen. Miért kell nekem bármit is felszívni az orromba ahhoz, hogy kurva jól érezzem magam? Ha nem tudnék ellenni egy pohár Martinivel esetleg két-három, négy shot Tequilával, akkor már rég benyomva táncolnék valamelyik falnál a zöldes fényekben. A zöld egyáltalán nem áll jól nekem, így még csak véletlenül sem akarom kockáztatni a lehetőséget, hogy ne nézzek ki jól a nap minden egyes percében.
Fogalmam sincs mi üt belém amikor kifakadok rá, de olyan szinten jól esik, hogy elmondani nem tudom. Már régóta kikívánkozott ez belőlem és sajnos ő volt a közelben mikor meglendítettem ostoromat, ami egyenesen a hátába vésődött és csúnya nyomott hagyott maga után. De nem érdekel, bármennyire is szeretném sajnálni nem megy, ő kérte magának ezt azzal, hogy nem értett a szép szóból. A nemből. És ez az egyik legnagyobb probléma a férfiak körében, hogy sosem érzik mikor tolják túl…
Belőlem pedig csak jön, és folyik továbbra is nagy svunggal egészen addig míg az utolsó, legnagyobb darabok el nem hagyják a lefolyócsövet és immáron a hajas, tusfürdős, gusztustalan maszlag helyett kristálytiszta víz folyhat végig bennük. Vérem továbbra is pezseg, egyáltalán nem nyugszik így a faképnél hagyás után a cigizés mellett döntök, amit végső pillanataimban szoktam csak elővenni, olyankor mikor az idegeim eldurrantak, a vulkánból kitört a forró láva és több ezer turistát égetett szarrá.
Az egyik falnak dőlve, fejemet a hideg kőnek nyomva, lehunyt szemekkel élvezem a mentolos cigim által kiváltott nyugalmat, ami szépen lassan terül szét a testemben. A számtól kezdve egészen a lábujjamig majd vissza, egészen addig a röpke nyugalommal teli másodpercig míg meg nem szólal.
- Mert minden normális férfi meghívja a nőt valamire, bármire, hiába akar tőle valamit vagy sem. Ez nem felszedés kérdése, hanem illemé. – továbbra sem nyitom fel szemeimet, engedem hadd pihenjenek és a távolba fújom a füstöt. Várok. – Kedvesem, ha valóban ez a munkád akkor miért nem a többieket fotózod? Gondolom nem azért fizetnek, hogy egy embert hajkurássz egész éjjel, hanem a bulizó tömegről készült csoport, egyéni vagy éppen megbotránkoztató képek miatt. Nem? – megbillentem irányába a fejemet, ajkaimat elválasztom egymástól és a cigit odacsípve várom a válaszát.
- Nem foglak kihasználni, még véletlenül sem érek kopasz kukachoz. – lassan, gyengéden emelem rá tekintetemet és vezetem vissza a függöny mögé bújt íriszeimet a napvilágra. Az éjszakába jobban mondva, figyelem miként siklik végig ujja a hajamon. – Miért érdekellek ennyire? Kihívást jelentek számodra csak azért, mert nemet mondtam? Abba bele sem gondoltál, hogy a barátnőmet várom és egyáltalán nem érdekel az ingyen fotózás, szex lehetősége?

- Azért az elég kemény fejezet volt – vonatkoztatok el mondandójának a lényegétől és a legfeleslegesebb infót emelem ki belőle a csávóról, aki elvileg meghalt bűneinkért és most szabadon szeghetjük meg miatta a tíz parancsolatot.
Nem tudnám megmondani, miért követem akaratos pincsikutyaként ahelyett, hogy engedjem elveszni a tömegbe és újabb, lelkesebb lányokat találjak, akiket már a kamera jelenléte is egyre bevállalósabb dolgokra készteti. Valami erőteljes mágneses mező lebeg körülötte, én pedig belekeveredtem és követem, erőszakosan, mert nekem az ő képei kellenek, nem valami más szőkéé.
Nem ő az első, aki beolvas nekem és biztosan nem ő lesz az utolsó, így nem sokkol le annyira; állom az arcomnak csapódó szavakat, rezzenéstelenül, alaposan megfigyelem közben a névtelen idegent és megfordul a fejemben, hogy kattintok róla így, dühlevezetés közben is egy képet. Mégsem teszem végül, még nem adtam fel és nem akarom egy mozdulattal felrúgni az amúgy is túlcsorduló bilit.
Átgondolom a feltételét és komolyan átrágom magam a kérdésen oda és vissza is, vegyek-e neki egy martinit, gin-tonicot, vagy bármi más nőies szart, ami nem túl színes és cukros, mert nem a színes, esernyős típusnak tűnik; akkor nem marna ekkorát. Végül üres kézzel lépek ki én is a friss levegőre, hogy privátabban folytathassuk a beszélgetésünket és nem hívom meg semmire, mert én most dolgozok és nem udvarolok neki. Meghívogatják elegen, ebben nem kételkedek egy percet sem.
- Ez faszság – most rajtam a szemforgatás sora, amiért megpróbál kioktatni illemből és bármennyire is gyönyörű, bármilyen láthatatlan erővel vonz magához, ez a porszem valamiért a gatyámba kerül és kurvára irritál. Átfut a fejemen a gondolat, minek nyúzatom vele magam, de aztán egy nagy sóhajjal eleresztem és hallgatom tovább, hogyan magyaráz, hogyan kezel le és úgy érzem, mintha éppen a barátnőm cseszne le, amiért nem megfelelően viselkedtem, amikor bemutatott a szüleinek.
- Az nem a te problémád, nem? – hiszen már vannak képeim, bőven elég ahhoz, hogy kitérőt tehessek és a saját portfóliómon dolgozhassak ahelyett, hogy csatakrészeg, egymásba kapaszkodó modell-wannabeket fotózzak tovább. A csikk vonzza a tekintetem gondosan kikent ajkai közé, nem zavartatom magam, alaposan megnézem és viszket a kezem, hogy megemeljem a gépet és lefotózzam, hogyan állunk az októberi éjjel félsötétjében, miként mutat a vékony szál a telt ajkak között, hogyan ível a nyaka amikor a falnak dönti fejét.
Helyette kényszercselekvésként megfogom tökéletesen belőtt haját és ahelyett, hogy ovisként meghúzzam, csak megsimítom. Selymes a tapintása, kifejezetten jó.
- A barátnőd is jöhet, kitalálunk valamit… mindig tudok helyet szorítani a barátnőknek – rántom meg a vállam és felé fordulva dőlök a falnak, ujjaimat a kamerámra csúsztatom és babrálok a sima felületén, hogy lekössem valamiféle mozgással a testem, miközben egy helyben állunk. – Miért gondoljak a negatívra, ha a pozitívra is lehet? A gondolat teremtő ereje – bököm meg a homlokom közepét mutatóujjamal. – Most meglepő, vagy csak ennyire kibaszott idegesítő, hogy téged akarlak lefotózni? Szexről meg egyébként se én kezdtem beszélni, hanem te hoztad fel, szóval valami alapja van. Mi az alapja? – támaszkodok tenyeremre a feje mellett a falon, oldalra billentve fejemet, válaszra várva nézem őt és ha most lehetne egy kívánságom, biztosan a női nyelv megértésére használnám  fel.
Hogy lehet két egyformán kinéző szerelvénybe ilyen különbözően bevezetni az áramot?
.

Kiborít.
A szó minden egyes értelmében és nem tudom minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést, amivel illet, de remélem hamar megszűnik és mehetünk a saját dolgunkra. Mert nekem az is van, vele ellentétben, amivel szívesebben foglalkoznék, mint a lehetőséggel, amit ezüst tálcán próbál kínálni. Nincs az a pénz, hogy modellt álljak ennek az idiótának.
S mivel szavaimat, első próbálkozásomat nem érti vagy csak leszarja, nem tudom, nem látok bele a fejébe ezért kifakadok rá úgy igazán, minden elfojtott és felgyülemlett stresszt a nyakába zúdítok, amit nem kéne de néha olyan vagyok, mint egy kukta. Amikor túlságosan felmelegszik akkor a gőz kontrol nélkül szabadul ki belőle és mindenkit megéget, aki rosszkor nyúl rossz helyre. A szőke idegen pedig ezt tette, szavaival olyan részre tévedt, ahová nem lett volna szabad, ahol a kutya nem csak ugat, hanem harap is és meggondolatlanul marcangoltam le fejét a nyakáról.
De az okozott seb sem hagy rajta olyan nyomot, amivel lekoptatnám magamról így mielőtt arról fantáziálnék milyen bíborvörös ruhát fogok magamnak venni, a légterembe visszaszáll ez a gonosz levakarhatatlan légy és rá kell szentelnem minden figyelmemet. Most már érdekel.
- Szerintem nem a te reszortod ezt megállapítani, a nagy könyvekben így van megírva az meg már nem az én problémám, hogy nem tudsz olvasni. – vonom meg a vállamat, a kifújt füst keveredik a hideg októberi levegővel, kellemes táncba kezdenek és szeretnék én is csatlakozni hozzájuk, egy partnerrel, de sajnálatomra csak ez a szőke srác jutott. Viszont ő nagyon nem akarja elengedni a kezemet.
- Nem, szerencsére. Ha nekem ilyen alkalmazottjaim lennének akkor páros lábbal rúgnám ki őket. Talán ideje lenne beszélnem a főnököddel… hogy is hívnak? – lágy pillantásokat vetek irányába, beszívom az idő csípős illatát miközben tanulmányozom vonásait. Még nem láttam itt. Legalábbis nem rémlik az arca pedig mindenkit elraktározok, de az is előfordulhat, hogy jó szokásomhoz hűen a „kedvesebbik” arcomat mutattam neki. – Ez valami hepp nálad? Hogy vétlen lányokat keresel a bulikban és felajánlod nekik a lehetőséget? – kérdezem őszintén, ajkaim közül kiveszem a csikket és lepöccintem a hamut, hogy véletlenül se érintkezzen ruhámmal. Nem égethetünk rá lyukat.
Kérdőn felszalad a szemöldököm közeledésére, a hajam simogatását nem szoktam csak úgy megengedni, a klienseim között is akadnak olyanok, akiknek a herezacskójukat is kilyukasztanám, ha hozzá érnének, de a srácnál valamiért nem jön a hátra tasli ingere. Miért nem?
- Nem szeretek osztozkodni a rám irányuló figyelmen, a barátnőm pedig nem szereti a pasikat, úgyhogy… - lekonyul az alsó ajkam mondandóm végére és megjátszott szomorúsággal fordulok felé, leutánozva saját testtartását. – Lenyeltél egy önsegítő könyvet, amiben mindenféle hülyeségről beszélnek? Másodpercek múlva már kézrátétellel fogsz lelket tisztítani? – gúnyolódok, mert ez a leghatásosabb módja annak, hogy megvédjem magam.
- Minden férfi szexet akar, mi másért ajánlottad volna fel ingyen, hogy lefényképezel? Mindig van hátsó szándék, apróbetűs rész a szerződéseknél, kiskapu a kilátástalan ügyletekből. Neked mi a vásári portékád? – fonom össze mellkasom előtt a karjaimat, fel véve ezzel a számon kérő pozíciót, amit az édesanyák szoktak. – És igen, baszott idegesítő, hogy engem szeretnél fotózni. Miért? Van több száz gyönyörű lány odabent, miért én?

Nem adom fel, bármennyire is irritáló, hiába lenne mérföldekkel könnyebb elereszteni és tovább fotózni a többieket bent, és ennek nagyon egyszerű oka van. Eldöntöttem, és ha nekem most tízszer kell nekimennem fejjel a falnak ahhoz, hogy tizenegyedszerre ajtó jelenjen meg rajta, amit kinyitnak számomra, akkor tízszer be fogom törni a fejemet a kőkemény, mégis finom selyembe bújtatott falain.
Leszarom, mennyire el szeretne küldeni.
- Te meg nem tudsz venni magadnak egy piát, vagy mi? Ennyire nagyon szomjas vagy? – szólok vissza, mert továbbra sem érzem illemnek azt, hogy meghívjam akármire is. Főleg, amiért nem ígér cserébe semmit, egyáltalán nem garancia, hogy utána már fotózhatnám, azt pedig nem szeretem, ha hülyét csinálnak belőlem.
Márpedig ő pont olyannak tűnik, aki szeret hülyét csinálni a faszikból. Nem ma, ifjú miss.
- Akkor még jó, hogy nincsenek alkalmazottjaid, nem? – kacsintok rá, mert kezdek rájönni, kapizsgálni a fogás tetejét és az a kis rés, amit vágok rá, tisztázza, hogy ha hagyom, hogy felhúzzon, vesztettem. Ha én húzom fel őt? Talán akkor is, de legalább láthatom felrobbanni a dühtől, mint ahogyan az előbb már a tetejét érintette a tűréshatárának a tánctéren és az kifejezetten szórakoztató volt.
Ignorálom a nevemre tett kérdést, mert ekkora hatalmat nem adok a kezébe, amíg én sem tudom az övét, főleg nem addig, amíg ennyire hevített párbeszédet folytatunk. Biztos, hogy nem.
Felnevetek a kérdésén, a szemem forgatom és talán egy futó könyörgést is elmormolok az égieknek gondolatban, amiért ennyire megnehezítik a ma estémet. Mit tettem mégis azért, hogy ez legyen a bűnhődés?
- Nem, ez a munkám. Két nagyon különböző dolog. Egyébként is – biccentek felé az állammal, közben zsebemből előtúrok egy szál cigit gyújtóstul és egy pöccintéssel lángot varázsolok, hogy belelógassam a csikk végét. Füstölni kezd. – Egyáltalán nem tűnsz vétlennek, szóval ezt a kártyád nem is játszhatod el.
Sokkalta tűnik inkább veszélyesnek, mint vétlennek, hiszen pont ezzel vonta magára a figyelmemet és pont ezért akarom lencsevégre kapni; az őt körüllengő energiatér annyira, de annyira jól mutatna megfagyasztva az időben, hogy le kell fotóznom.
Hozzáérek most először, illendően a hajához, mintha még oviban lennénk és ő lenne a copfos kislány, aki tetszik, de az agyamban a lányok még nagyon „fúj” jelzőket kapnának, így az egyetlen módja, hogy kifejezzem a vonzalmam, a fájdalomokozás lenne. Most, ennyi idősen már nem húzom meg a haját, csak simítok a selymes tincseken, magamra vonom a figyelmét a pillantásából ítélve még jobban, máshogyan talán, mint eddig és ez nekem bőven elég egyelőre. Egy pár pillanatig, mert utána már folytatnám az ostromot azért, amit tényleg akarok.
- Hát, akkor ezt tisztáztuk, a barátnőd kimarad az egyenletből – újból megvonom a vállam, lazán, mintha az évek alatt semmilyen súly nem telepedett volna rájuk. Pedig csak megszoktam az extra húzóerőt.
Röhögve ingatom a fejem és széles vigyorral nézek el az udvar végi sötétbe, majd vissza a nőre, továbbra is széles vigyorral a gúnyolódására. Csíp, és én kifejezetten jól érzem magam a társaságában, még akkor is, ha frusztrál, mennyire nem akarja beadni a derekát.
- Jézusom, most komolyan ennyi a világlátásod? „Minden férfi szexet akar” – utánozom le az ő hanglejtésével, gesztikulálásával karöltve, aztán felvont szemöldökkel nézek az ő gyönyörűségesen zöld szemébe. – Az meg sem fordult a fejedben, esetleg, hogy le akarlak fotózni, mert szerintem jól mutatnál képen? Komolyan? Már meg sem lehet örökíteni anélkül, hogy meg akarjalak dugni? Nem, mintha ne akarnálak, de szerinted mi lesz, lefotózlak aztán bokáig esik a gatyám magától, hogy akkor fizessél? – sorozom költői és nem annyira költői kérdésekkel és szeretnék a fejébe, a gondolataiba látni.
Nem naiv, és ez így van a legnagyobb rendjén, de ennyire gyanakvónak lenni? Tényleg?
Valamiért megmosolyogtat, ahogyan ismét bekeményít. Lepillantok karjaira és keretbe foglalt mellkasára, amit most még ugyan ízlésesen takar a ruha, de nagyon megnéznék a pirosló anyag nélkül is, majd erőlködéssel, de vissza az arcára és hallgatom, állom tovább a számonkérését.
- Azért, mert te illesz bele a legjobban a mai éjszakába, szinte visszasugárzod az éterbe és meg akarom örökíteni az energiádat, mert gyönyörű és jól visszaadná a kép is. Írjak valami ódát is róla, vagy anélkül is elhiszed? Egyáltalán mi rossz sülne ki ebből ez egészből? Mert ahogyan én látom, ez egy kibaszott win-win.
.

Imponál valahol mélyen, a sötét kutam legmélyén álló gyermeki lényemnek, hogy nem adja fel és próbálkozik, rendíthetetlenül tör előre és nem fogadja el a sokadik lekoppintásomat sem. Miért akar ennyire megismerkedni a képekről visszaköszönő tükörképemmel? Mit lát bennem?
- Nem, egyáltalán nem vagyok szomjas és ha akarnám az egész helyet megvehetném. Nincs szükségem a férfiak kedvességére ahhoz, hogy berúgjak. – állom a tekintetét, sőt, aprócska lángcsóvákat is küldök irányába amiért azt feltételezi, hogy a dizájner ruhák alatt sugar daddyk vagy a szüleim pénze lapul. Talán így van, mert a kuncsaftjaim valamilyen szinten tekinthetők cukros bácsiknak és közben még sem, ez egy kölcsönösen kielégítő szerződés, amit a szex, titkolózás, a vágy kötött meg mikor beléptek a Rumourba.
- Szerencsére, nekik sem lenne jó, de nekem sem. – jobb szeretem, ha az irányítás az én kezemben van és miattam áll vagy bukik meg valami, amit annyira, de nagyon szeretnék megvalósítani. A jövőm, a pénzügyi stabilitásomat pedig nem adom mások kezébe még akkor sem, ha tudnám irányítani az embereket kényem-kedvem szerint. De ez egy másik mese…
A jelenlegi, amit most forgatunk sokkal jobban felperzseli a kíváncsiságomat, szeretnék előre tekerni rajta ahhoz a részhez mikor elengedjük egymás kezét és távolodunk a képből majd lassan megjelenik a vége felirat. Nincs folytatása következik, mert ez egy egyszeri alkalom, amit soha többé nem fogunk átélni, mert a legjobb mókák csak egyetlen éjszakáig tartanak. Nekem meg nincs szükségem másra s ahogy elnézem, neki sincs.
- Akkor mesélj még erről a munkáról, mennyit fizetnek és hogy alkalmaznak? – dobom a labdát erővel az arcának, nem pattinthatja le olyan könnyen a dolgokat, mint ahogy szeretné. Ha megakar örökíteni az utókor számára akkor tepernie kell és jelenleg a suv-jának a kereke nyakig beleragadt a sárba. – Sosem állítottam, hogy vétlen vagyok. Nem szorulok erősnek vélt férfiak megmentő karjaira, tudok vigyázni magamra… - pillantok végig rajta, nem félek attól, hogy bármire is készülne.
Rövidke pályafutásom során találkoztam jó pár olyan emberrel, aki többnek hitte magát, mint ami valójában és szerettek úgy hozzám érni. Nos, én nem szeretem, amit a tudatukra is adtam majd amikor nem ment szép szóval és pillantással, akkor a tűsarkúm közelítése a zacskójukhoz maradt jó fegyvernek.
- Összedőlt egy világ benne, biztos nagyon sajnálja. – forgatom meg ismételten szemeimet, ki tudja már hányadijára mióta elkezdtünk beszélgetni. Mégis, belül, a testem egy eldugodtabb részében, aminek a létezéséről magam sem tudok, a jégfalon megolvadt víz kezd el szépen csordogálni. A srác hatására. Túlságosan is beférkőzött a bőröm alá.
- Tapasztalaton alapszik nem pedig elcsépelten használt mondatokon. – prüszkölök egyet idegesen, utálom mikor a szőke hajam miatt azt feltételezik, hogy buta is vagyok. Olyan igazi szőke nő, aki a szemközti sávba sorol át vagy kettesben bőgeti a kuplungot pedig már rég négyesért kiáltana. Nem, rohadtul nem vagyok tipik nő és fáj amiért ezt feltételezi rólam. – Bármi előfordulhat, nem bízok meg a férfiakban és mindig a legrosszabbat várom tőlük. Ha nem így történne, márpedig azt mondod nem, akkor miként lenne ez az egész? Odaállok, kattintasz egyet kettőt talán hármat, utána egymás szemébe nézünk és elfog minket a mérhetetlen nagyságú vágy, vonzás, aminek hatására arcunk elkezd közelíteni egymáshoz és nekiesünk a másiknak, mint a filmekben? – gúnyosan teszem fel a kérdéseimet, szeretném befejezni a beszélgetést közben meg nem és ez a kettőség baromira kikészít. Érdekesnek találom a srácot, a próbálkozását, de nem adhatom meg neki az örömöt, vagy de? Talán a saját fegyverét használhatnám fel ellenne? Mindez egy játék lehetne ha egy iciri picirit leengednék a pajzsomból?
- Jó. Legyen. – emelem fel megadóan a karjaimat majd a gravitációt hagyva ejtem le, ezzel egyidőben pedig a hajamat is megszabadítom fogságából mielőtt belekötne az ujjai. – De nem várhatsz el cserébe szexet és miután végeztünk, én készítek rólad párat. Ahogy én akarom úgy állsz be, nem tiltakozhatsz. Ez a feltételem és akkor valóra váltom a fantáziádat…