Hiányérzetem van.
Az ágyamban fekszek, fejem a párnába süpped mégis elmémben pirosan villog a lámpa miszerint elfelejtettem valamit a mellettem fekvő, édesdeden alvó nőszeméllyel egyetemben. Várjunk csak… nőszemély, Chrissy… próba!
NAGYBETŰS KIBEBASZOTT PRÓBA.
Úgy pattannak ki lehunyt szemhéjaim mintha puskából lőttek volna ki, vagy mintha hangos dörgéssel jelezné a vihar érkezését és félős gyerekként már az első zajra megriadtam volna. Igen, fura gyermek voltam, aki félt a villámoktól és dörgésektől mégsem mehettem csak úgy át a szüleimhez némi együttérzésért, vígaszért. De ez most nem lényeg.
- Chrissy! Szívem… - érintem meg gyengéden a vállát mielőtt odahajolva puszikkal próbálnám ébreszteni, dörmögő medve hangot ad ki és mivel nem hagyom abba így kénytelen felém fordulni. – Lekéstünk az igazításról, sietnünk kéne. – suttogom puha bőrébe, de alig hagyja el ajkaimat máris kipattannak a szemei s mintha lángokat szórna.
- Miért nem szóltál hamarabb?
- Én is most keltem…
- Milo, nem késhetünk el. Gyere már… - rázza le magáról a kezemet, semmi jó reggelt vagy puszi, csak a rohanás. Sóhajtva dőlök vissza még pár másodpercre a párnák közé, már előre félve a mai naptól és a nő kedvétől, de mielőtt bármit is tehetnék ami a visszaalvásra kényszerítene olyan elánnal robog be és dobbant a lábával, hogy megijedek. – Hahó, tikk takk. – kocogtatja meg meztelen karján a nem létező órát. Ingerülten túrok bele hajamba mielőtt kikászálódnék és elkezdenék én is szélsebesen készülődni, hogy minél hamarabb elinduljunk a stúdióba.
- Kérsz valamit a büféből? Felhívom az új asszisztens gyerekemet… mi is a neve? – csettint ujjaival miközben már a kinti hidegben futunk széllel szemben. Vállamat vonom, még nem találkoztam az új jobb meg balkezével így nem tudok választ adni. – Jaj, már.. egyáltalán nem vagy hasznos ma reggel. – morog velem mire úgy döntök fejembe húzom a sapkámat és fejhallgatómat, hogy még véletlenül se érezzem a belőle kiáramló negativitást.
- Caspian! Igen, késésben vagyunk, lennél kedves és hoznál kávét nekünk? Rengeteget. Az öltözőmbe rakd be kérlek, meg reggeli bagelt is szerezz hátha… - adja ki a parancsot, de én már rég nem figyelem. Szedem a lábam míg meg nem érkezünk és taxit fogunk, hátra ülök, hogy kezébe véve az irányítást motyogjon a sofőrnek, kiabáljon vele amiért nem nyomja kétszázzal városon belül. Mindezekről nem veszek tudomást, ha nem látom, nincs is ott, nem?
Tíz előtt pár perccel sikerül beesni a folyósóra, ahová már nem egy párként érkezünk hanem munkavállalókként; kezemben a sapkám és míg haladok előre a folyóson addig mindenkinek köszönök, kabátomat vetem le és egyenesen a saját kis termembe sietek, ahol Lana már vár a mai próbával.
- Ne haragudj, hogy elkéstem. Nem szólt az ébresztőm, szerzek még kávét és utána a tiéd vagyok. – adok neki két puszit és lököm le a cuccomat utána, pár másodperccel később pedig Chrissy öltözőjébe sietek, hogy elvegyem a jussomat; azzal viszont nem számolok, hogy amint nagy erővel fordulok be az ajtón a kávé kecsegtető gondolatával úgy fogom szembe találni magam álmaimmal, a forró nedűvel, ami a mellkasomon folyik végig hozzám tapasztva a felsőmet.
- Basszameg… rohadtul nem hiányzott ez mára…

Meglepve konstatáltam hogy hamarabb értem be munkába mint a főnököm. Chrissy ilyenkor már rég fel alá csattog fennhangon telefonál és még nagyon hangon osztogat parancsokat a krülötte rohangáló embereknek és nekem. A nevemet ugyan nem bírja megjegyezni de én már pontosan tudom hogyan issza  akávéját hogy utálja a szezámmagos bagelt és hogy mikor jön meg neki és olyankor hány darab csokis fánkot kell betennem az öltözőjébe.
Lepakoltam a cuccomat a saját kis szekrényembe az öltözője sarkában és felvéve a staffos pólómat elindultam körbe megkeresni a drága főnkasszonyomat. Meglepően nagy volt a csend és a nyugalom, mindenki tette a dolgát és nem kiabált velünk senki. Megpróbáltam felhívni de ki volt kapcsolva. Még egy meglepő fordulat. Valaki végezhetett vele álmában?
Körbekérdeztem pár embert hátha látták, de senki nem találkozott vele ma még.
Furcsa...
Így hát elindultam ki cigizni és amint kiléptem és rágyújtottam mintha csak megérezte volna, megcsörrent a telefonom és nyilván az a drága nő volt az.
- Szia Chrissy ho... - de félbe is szakított. És megint rosszul mondta a nevem. Már nem is vettem a fárdtságot hogy kijavítsam. Halkan hümmögtem ahogy egy egész sor dolgot lediktált nekem.
Keressem meg Lulut és vitessem a ruháit az öltözőjébe, kávé, bagel, lazacos olyan amilyet a múltkor hoztam, ha olyan nincs akkor tonhalkrémeset és keressem meg a fényeseket hogy most nehogy olyan vakító fehér fényt rakjanak fel mert az nem jó az ő bőrónusával.
A felét meg se jegyeztem. Szerintem ő sem tudta már miket parancsolgatott nekem.
Amennyire pánikolt én olyan nyugodtan szívtam el a maradék cigimet és csak utána slattyogtam le a büfébe  hogy szerezzek két kávét (lehet mindkettő neki kell én már nem tudom követni) meg bageleket lazacosat is meg tonhalasat is biztos ami biztos. Visszafelé úton még Lulunak is tudtam szólni a ruhákról aki franciául káromkodva indult el hogy megkeresse az említett ruhadarabokat.
Nyugodtan lepakoltam az öltözőben és már épp indultam volna a fényesekhez mikor betoppant a szőke nőszemély.
- Caspian! Végre! - mintha én nem lettem volna itt eddig - szóltál Lulunak? - kérdezte felkapva az egyik kávét.
- Szóltam, most egyek a fényesekhez - mondtam nyugodtan mire ő hevesen mutogatni kezdett.
- Nem nem ezt itt átviszed most Milo öltözőjébe, én beszélek a fényesekkel, te úgysem tudod pontosan milyen beállítás kell - és ki is viharzott. Nagyokat pislogtam utána de felvettem a kávét és elindulta megkeresni azt a bizonyos Milot akit említett.
Mielőtt kiléphettem volna kicsapódott az ajtó és valaki nekem jött. A kávé végigömlött rajtunk az ütkzés elejétől, szanaszét áztatva a fehér staffospólóm.
- A mocskos kurva életbe ez forró - szisszentem fel én is vele együtt és ahogy rápillantottam kihagyott egy ütemet a szívem. Oh... Őt láttam a múltkor Chrissyvel.
- Bocsi... ezt épp el akartam vinni valakinek - mutogattam a pólójára ami úgy simult a felsőtestére hogy legszívesebben lenyalogattam volna a kávét.
Mikor kiderült hogy neki kellett volna eljuttatnom a kávét kicsit felszaladt a szemöldököm.
- Oh... Akkor... tessék. Vegyem le a pólóm és facsarjam bele a maradékot? - kérdeztem awkward vigyorral, odanyújtva neki a papírpoharat amiben már csak néhány korty volt.

Utálom, ha valaki nem ismeri az órát vagy illetlenségből, nem törődően fogja fel az időben érkezés tényét és ezzel megvárat valakit, aki időben volt ott a megbeszélt helyen. Most mégis beleestem ebbe a gödörbe, amit egyre mélyebbre vájtak az életemet megnehezítő körülmények, és ha nem tudhatnék a hátam mögött egy kiadós éjszakai ágytornát akkor baromira ki lennék akadva.
Ehelyett csak sietősen, kissé gyomorgörccsel meg feltörni kívánó savval szállok a levegőben Chrissy mellett, aki nem csak tajtékzik a dühtől, hanem parancsokat is osztogat a telefonon keresztül újdonsült jobb kezének. Nem emlékszem, hogy találkoztam volna az említett személlyel, de az is lehet, hogy már annyira kizárom a többiek zaját a fejemből, hogy észre sem veszem az új arcokat. De egy idő után, mikor a feszültségét rám is átakarja ruházni, akkor nem veszek róla tudomást, elvonulok a világ elől és a saját kis burkomba zárkózva kezdem el rávezetni magam a táncpróba komolyságára, hangulatára.
Megérkezve a stúdióba már nem csak rávezetem, hanem át is érzem az egésznek a jelentőségét, már nem azon töröm a fejem, hogy miért bunkó velem Chrissy ma reggel mikor ugyanúgy nem keltett az ő órája sem, hanem azon vagyok, hogy Lanának minél könnyebben megtanítsam az e heti koreográfiát neki.
- Semmi gond, Silver. Mindenkivel előfordul, megvárlak itt. – mosolyodik el az említett nőszemély, tündér szárnyai ezüstöt rózsaszínes fényben csillognak, ahogy pördül egyet kettőt a tükörben folyamatosan nézve magát.
- Kérsz valamit az automatából? – kérdezem még utoljára mielőtt kikanyarodnék a folyósóra, hogy a próbateremtől nem messze lévő irodába szálljak a kávémért. Fejemben már összeraktam a kezdő lépéseket, a dalt dúdolom és egyáltalán nem figyelek arra, hogy az ajtó háta mögött akár állhat is valaki, a forró kávémmal.
A lé, az istenek red bullja folyik végig szintén fehér felsőmön, hogy különös foltot hagyva rajta állapodjon meg. Tekintetemmel az útját nézem a szitkozódásom után, majd az elkövetére emelem és kérdőn pillantok rá.
- Szerintem nekem. Te vagy Chrissy jobb és bal keze, nem? – válaszolok érzelemmentesen, szemeim bejárják arcát majd szakaszonként csúsznak lejjebb míg minden egyes porcikáját fel nem veszik, raktározzák a későbbi újra lejátszáshoz.
- Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, bár nem esne nehezemre rólad lenyalni. – jegyzem meg viccesen, arcát nézem meg újból majd az ő pólóján éktelenkedő foltot. –De odaadhatom az enyémet is és akkor kijön belőle még egy pohár kávé, vagy meghívhatsz, ha már sikeresen eláztattál mindkettőnket. – leengedem szárnyaimat, elbújnak hátam mögé és lábammal a talajt érintem. Még mindig nem értem a legtöbb fajtársam miért nem szeretnek sétálni, én imádok. Olyan… emberi, valódi.
- Fynn Milori Silvermist. – nyújtom át a kezemet, hogy hivatalosan is bemutatkozzunk egymásnak, ha már összetalálkoztunk ilyen szerencsétlen módon. – A legtöbben Milonak vagy Silvernek hívnak, nyugodtan válassz mert az esetek nagy többségében úgysem reagálok semmire, ha meg igen akkor mindegy milyen névvel illetsz. És te? Téged, hogy hívnak?

Chrissy sokszor kifejezetten elvielhetetlen volt, de legalább a munka amit csináltam neki jól fizetett. Ha egy évet legürizek mellette és rohangálok a kávéjáért meg a tonhalas és a lazacos bageljáért akkor talán félre tudok rakni annyit hogy elköltözzek a lányoktól és kibéreljek végre egy saját lakást.
Ha utána is meg tudom tartani ezt az állást és nem fojtom bele Chrissyt a legkzelebbi flitter halomba amit találok, akkor akár vehetek is egy saját lakást. Nem kell nekem nagy. Egy kis garzon... Vagy egy stúdiólakás. Egy szoba, egy pici konyha, egy erkély ahol tudok cigizni. Minden tökéletes lenne.
De persze Chrissy nem egyszerüsíti meg a dolgom. Az nem elég hogy tényleg úgy osztogatja nekem a parancsokat mintha a kutyája lennék de még a nevemet se bírja normálisan megtanulni ami már kifejezetten pofátlanság.
De nem szólok egy rossz szót sem. Kell ez a munka, kell a pénz, ne akarok örökké a lányok nyakán élni. Imádom őket, és örök életemben hálás leszek nekik de... nem akarok örökké a terhükre lenni.
Ezek a gondolatok kavarognak a fejemben ahogy békés mosolylal, belül ordítva bólogatok a parancsaira és miután egy bagelt felkapott a halomból egy másikat becsomagolok és a kávéval együtt elindulok Milo vagy ki öltözője irányába mikor kicsapódott az ajtó és mindent beterített a barna lötty.
Igaz... annyira nem bántam a dolgot meglátva az előtte álló srác kockahasát amit tökéletesen kiemelt az ázott ing. Keleltt nyelnem egy nagyot mielőtt felnéztem volna az arcára.
Igaz... az sem segített túl sokat mert ez a srác... Tökéletes volt. A ragyogó kék szemek, a jóvágású arcél, a széles gödröcskés mosoly...
Valami mélyen bennem megmozdult ha csak ránéztem.
- Én volnék az attól tartok. Meg a kétballába is, ha már így összeütköztünk - nevetem el magam ahogy a szemembe néz. Nem bírom ki hogy ne szélesedjen ki a mosolyom ahogy a szemei az enyémeket fürkészik.
Lepillantok magamra ahogy ő is lepillant és elnevetem magam.
- Hát figyelj, én semmi jónak nem leszek az elrontója - vigyorogtam - Cserébe én meg lenyalom rólad és mindketten felébredünk az tuti - csak félig viccelődtem. Tényleg szíves örömest lenyaltam volna a testéről a kávét. Hogy néz ki ez a srác úgy ki mintha photoshoppolták volna.
- Örömmel meghívlak egyre ha ráérsz. Bár te táncos vagy, valószínűleg sosem érsz rá, de az ajánlat áll - mosolyodtam el szélesen és ahogy finoman leereszkedett és kezet nyújtott nekem újra a szemébe pillantottam.
- Szólíthatlak Fynnek is? Tetszik... Én Caspien vagyok - ráztam meg a kezét - Caspien Madden. Szólíthatsz Casnek, vagy Caspiennek, vagy hé te kócosnak, ahogy csak akarsz... csak... ne Caspiannak kérlek... Chrissy az őrületbe kerget vele - forgatom meg a szemem félmosollyal.

Tisztában vagyok azzal, hogy milyen az élet Chrissyvel és az irányításmániájával még akadnak pillanatok mikor meglepődök azon, hogy mennyire akaratos, mennyire nem törődik az emberek lelkével és mennyire szar főnök. Mert húzhatjuk, csűrhetjük, csavarhatjuk a nem létező tésztát a kezünkben egy dolgot nem adhatunk neki, mégpedig a legjobb főnöknek járó címet.
Most mégis az akaratos nő irodájába tartok, öltözőjébe, ha úgy jobban tetszik és az asszisztense által hozott kávét szeretném magamévá tenni, megismertetni a nyelvemen lévő ízlelő bimbókkal és felébredni, de nem kapom meg. Vagyis, de, megkapom, de nem olyan módon, ahogy szerettem volna mégis valahol, mélyen, ennél jobb ébresztés még csak kérni sem kérhettem volna.
Kávéval átáztatott ingem bőrömhöz tapad, aminek jól esik a hirtelen jött forróság, ami nem csak kívül, hanem belül is megtölti a testemet. Mintha vízbe ugrottam volna és most jönnék fel olyan tompán érződik a hangja a lüktető füleimen keresztül.
- Legalább nem lenne olyan kibaszottul tökéletes, nem? – húzom fél vigyorra ajkaimat a kétballába említésére, amit magamnak is megnézek így végig futtatom rajta a tekintetemet, egyszer meg még egyszer mielőtt visszanéznék az igéző szempárba és… mi? És semmi, na.
- Akkor jobban járunk, ha beljebb lépünk és véletlenül kulcsra záródik az ajtó. – viszem tovább a gondolatmenetet, de szigorúan csak viccelődve az egészet. Elvégre Chrissy a barátnőm, vagy valami olyasmim meg eleve nem vagyok az a típus, aki férfiakra is gerjedne. Nem, egyáltalán nem találkoztam még olyan férfival, aki felkeltette volna az érdeklődésemet szexuális értelemben… - Hm… csábítóan hangzik és élnék is a lehetőséggel, ha van rá mód… Mindjárt ledobom a textilt. – kacsintok rá és most örülök annak, hogy a sok éves színházi tapasztalat meghozza a gyümölcsét.
Nem kerültem még ilyen szituációba, nem öntöttek le kávéval a barátnőm öltözőjébe menet során ezért nem tudom mi a protokoll ilyen helyzetekre. Ennek az ismeretnek a hiányában pedig viccelődősre, külső szemlélő számára már már flörtölősre veszem a hangot, de nincsenek hátsó szándékaim.
- Jogos meglátás, elvileg lenne egy próbám délig Lanával de utána ráérek arra a kávéra és ebédre. Természetesen csak akkor, ha van kedved vagy ráérsz. Általában a hetes próbaterem az enyém mert az a szerencseszámom és ott is szoktam ebédelni, hogy ne fecséreljem az időt ide-oda ugrálással. – magyarázkodom az étkezési, táncolási és babonai szokásaimról és úgy érzem hirtelen több információt adok a tudtára, mint kéne de nem baj.
- Persze, úgy, ahogy szeretnél. Még a hé te baromra is hallgatok ha elégszer használod. – vigyorgok rá miközben kezeink összeérnek és olyan fajta elektromosság kezd végig haladni rajtam egészen a szárnyaim csücskéig, amit még soha senkivel nem éreztem. – Chrissy már csak ilyen, nem nagyon foglalkozik másokkal és a nevükkel, számára csak eszközök vagytok, vagyunk, hogy ő jobban nézzen ki és több dicséretet zsebeljen be. De nem rossz dzsinn, csak… - megvonom a vállam, inkább nem folytatom a mondandómat, de a kezének a szorongatását inkább mégis magamra kell parancsolnom, hogy elengedjem.
- Szóval, Pie… itt hagyjam a felsőmet és kifacsarod a kávét belőle vagy délkor találkozunk a táncteremben?

Dolgoztam már rossz helyeken... Úgy értem baszki, tizennyolc évesen egyetlen érettségivel kivágtak otthonról, még jó hogy dolgoztam rossz helyeken. Nagyon alja helyeken amikre gondolni sem akarok már. Mosogattam, pultoztam, takarítottam, üldögéltem füttetlen bodékban naphosszat egy parkolót őrizve. Mindegyiknek megvolt a maga árnyoldala és az előnye is. A munka Chrissyvel nem volt rémálom. A fizetés jó volt, nem volt messze otthonról, jó volt a társaságom (Ha Chrissy épp nem volt ott) kaptam enni napközben, kijárhattam cigizni és társai de a főnököm... Tényleg elviselhetetlen volt.
A folyamatos ugráltatáshoz már mondhatni hozzászoktam az évek alatt de ha valamit nem tudok elviselni az az ha a főnököm lenéz. És Chrissy mindünket lenéz.
A nevemet nem tudta megjegyezni két hónap alatt mióta neki dolgozok, pedig napjában nyolcmilliószot kimondja.
- Lehet nem a tökéletes lenne a legjobb szó amit használnék rá... - dünnyögöm én is ahogy a világítóan kék szemek az enyémbe mélyednek. Gyönyörű szemei voltak, gyönyörű mosolya és olyan jóképű volt hogy a térdem beleremegett.
Hogy lehet hogy még nem találkoztunk itt...? Ki rejtegette eddig előlem ezt a félistent.
- Ohh egy szót se többet ezer örömmel - vigyorodtam el szélesen. Nyilvánvaló volt hogy csak viccel de... én nem. Bármit lenyalnék róla, őszintén szólva bárhonnan. Nézzünk már itt erre a testre hé.
Mondom én hogy a srác egy félisten.
- Micsoda véletlen hogy ezután nekem is pólót kell cserélnem... - vonogatom meg a szemöldököm miközben a tekintetem újra végigsimít az ingből kibukkanó felsőtestén. Van egy tetoválása... ahogy nekem is. Mmm megnézném hogy ilyen az ing nélkül.
A szemeim az ajkaira fókuszálnak ahogy beszélni kezd, a hangja kellemesen cirógat, szinte beleremegek. Olyan tökéletes.
- Szeretem a hetest... nekem mondjuk a tizenhármas a szerencseszámom - mosolyodok el lassan. Édes ahogy magyaráz. És érdekel is amit mond.
- Akkor délben elrabollak egy kávéra és egy ebédre... megbeszéltük a randit - bólintok elégedetten a csípőre téve a kezem. Nekem kell egy randi ezzel a sráccal. Kell belőle minden.
Elnevetem magam ahogy megrázza a kezem. Milyen meleg a tenyere, és hosszúak az ujjai. Nagyon szép keze van.
- A hé te megszólítást hamarabb elfelejteném mint a nevedet szóval... Maradok a Fynnél. Tetszik - mosolygok a kezét szorongatva. Az enyém hűvös az övében de úgy érze intha a vérem egy pillanat alatt felforrt volna az érintésétől.
Ahogy Chrissyt kezdi védeni apró fintorba torzul az arcom. Eszköz, az vagyok, tudom. De legalább a tiszteletet megadhatná. EZ egy adok-kapok dolog.
- Ha te mondod - mosolygok gyengéden ahogy elengedi a kezem. Mintha hirtelen kihűlt volna a világ.
- Oh igen hagyd itt, kitisztíttatom délutánra... és akkor délben érted megyek a táncterembe. Ne szökj el! - vigyorgok szélesen. Ahogy elkezd kibújni az ingéből én is lehúzom a pólómat, hogy együtt dobjam el őket majd a tisztítókhoz, a tekintetem végigsiklik a felsőtestén.
- Úgy nézel ki mint akit photoshoppoltak - jegyzem meg nagyon elismerően. Nem csak félisten a srác. Tisztavérű. Ha erről mesélek otthon a lányoknak... padlót fognak.

- Minden lény tökéletes a maga módján. Attól mert mi nem vagyunk képesek meglátni bennük ez nem jelenti azt, hogy nem is létezik. – jegyzem meg mintha filozófia tanár vagy egy híres filozófus bújt volna el bennem. Chrissyre tényleg sok mindent lehet mondani, de a fizetést szépen szórja az embereinek és ha ekkora köteg pénzt vágnak az arcodhoz, akkor mindent meg is teszel annak érdekében, hogy elégedett legyen a nő. Főleg, ha gyakorlatilag arról szól a munkaszerződésed, hogy miként kell kielégítened minden vágyát egy főnök komplexummal járó nőnek, akinek mindig igazat kell adni különben vöröslően kezd izzani a porhüvelye.
- Valóban? – nézek rá meglepetten, szemöldököm a magasba repül és nem csak szárnyaim sisteregnek a meglepettségtől, hanem bensőm is. Vajon miért kelti fel ennyire az izgalmat bennem és fokozza a kíváncsiságot minden egye mondata?
- Csak nehogy összecserélődjenek a nagy fejetlenségben. – ingatom meg az említett testrészt egy csábító mosoly kíséretében mielőtt tekintetét követke én is lenéznék magamra; ingem hasfalamnak tapad, fehér színe mindent átenged és ennek folytán kezdem el kigombolni, hogy a portéka valóban napvilágra kerüljön.
- Jó választás. Prím szám, ugye? Önmagán és az egyen kívül semmivel sem osztható. Szeretem az ilyen számokat mert az énfejemben azt jelzi, hogy mindenkinek csak két párja van. Saját maga és egy másik, aki semlegesíti minden rossz tulajdonságát. A többinél már nehezebb… - Chrissy kedvence a tizenhat, amit számtalan módon lelehet redukálni és emiatt tudom a lelkem mélyén, hogy mi sosem fogunk kitartani sokáig, de jelenleg nem is akarok elköteleződni. Ő nem akar gyereket, és mivel az én biológiai órám nem szalad csak nemesedik ezért nincs maraton…
- Randinak azért nem nevezném, majd valahogy kibírom délig. – mosolyodok el, csípőre tett kezét nézem miközben a randi szó jelentésén gondolkodok. Valóban az lenne? – Oké, nekem aztán tényleg mindegy miként szólítanak. – bólintok, elengedem a kezét és hátam mögé téve tartom meg, bizsereg kissé és olyan mintha apró elektromos feszültségek szaladgálnának felületén miután belenyúltam a konnektorba.
Kötelességemnek érzem valamennyire megvédeni az asszonyt, még akkor is ha jogosak a meglátások, támadások. De egy párkapcsolatban élő megvédi a másik felét, nem? Mindegy, a reakciója hatására úgy döntök engedem a témát és rátérek a következő pontra meg a szaladó percekre, amit a tánctérben kéne töltenem izzadva.
- Nem állt szándékomba, de szerintem együnk ott. Ebédkor csak egyedül vagyok, néha táncolok vagy alszok egyet és így csend van. Tudunk beszélgetni, megismerni a másikat. – kacsintok rá miután kibújok a felsőmből és átnyújtom neki a kávéval átitatott darabot.
- Ezt se hallottam még. – nevetek, vállára teszem kezét és elrugaszkodok a földtől. Szárnyaim széttárva mutatják meg szépségüket mielőtt optimális szögbe helyezve magukat elkezdenék visszaszállni a terembe, várva a próbának végét.
Lana gyorsan tanul, így időben végzünk és már rohan is a többiekkel ebédelni én pedig a talpamra ereszkedve pördülök meg párat mielőtt elfeküdnék a meleg, padlófűtésen. Elfáradtam. Most viszont várok.

Nem tudok nem szélesen elmosolyodni a filozófikus megjegyzése hallattán. Nem csak szép de okos is. Hát létezik még egy ilyen tökéeltes pasi?
De abban igazat kell adnom neki hogy bár lehet hogy nem tartom Chrissyt különlegesnek azt az egyet meg kell adni neki hogy nagoyn jól megfizet azért amit csinálok. És nem is kér érte olyan nagyon sokat. Igaz hogy az éjszaka közepén is képes felhívni, felébreszteni a legszebb álmomból is hogy reggel, mielőtt dolgozni megyek hozzam el a kabátját a tisztítóból. Igaz hogy volt hogy reggel ynolcctól délután ötig nem tudtam leülni enni egy falatot se mert folyton ugráltatott de... megfizet. Ezt meg kell hagyni neki.
A meglepődöttségére csak mosolygok jelezve hogy vicceltem. Ami amúgy nem igaz de... neki ezt nem kell tudnia. Ha hetero úgysincs nála esélyem, akkor foghatom egy kis ártatlan viccelődésre a flörtölést nem? Majd azt hazudom hogy valamelyik unokatesóm igazából a barátnőm. Annyira úgysem hasonlítunk egymásra.
- Oh igen, nagy kár lenne értük - kuncogom végigsimítva a pillantásommal a felsőtestén. Vajon hogy néznék ki az ingében? Reggel... miután kimásztam mellőle az ágyból? Előreszaladtam? Nagyon.
Ahogy a számokról kezd filozofálni újra elmosolyodok. Tényleg intelligens... látszik aból ahogy beszél és ahogy elmondja nekem mit gondol. Minden gondolatát tudni akarom. Mindent tudni akarok róla. Ez talán baj...?
- Sosem gondoltam még így a számokra... de ez tetszik... - mosolygoka szemeit figyelve. És ha a kettőnk számát összeadjuk egy szép kerek számot kapunk. Vajon ez is jelent valamit...?
- Rendben rendben, majd szerzek valami ebédet és meglátogatak - nevetem el agam jóízűen már azon tanakodva hogy vajon mit vegyek neki ebédre. Megkérdezhetném hogy mit szeret de abban úgy nincs kaland. Nincs kihívás. A kávé egyedül az ami biztos.
A többit pedig majd improvizálom
- Rendben, akkor elmegyek hozzád onnan e majd meglátjuk - mosolygok szélesen és nagyon lelkesen. Talán láthatom táncolni. Beszélgetni. Megismerni egymást... ahogy ő ondta.
Odanyújtja nekem a kávés felsőt én pedig a sajátomból kibújva veszem át.
- Holnap visszakapod - vigyorgok és ne tudom nem alaposan végigmérni.... mindenét. Túl tökéletes.
- Mostantól fogod - nevetek ahogy felreppen. A szárnyai csodaszépek, szinte szikráznak a fényben. Még intek neki ahogy kireppen és csak utána eresztem ki a sóhajomat.
Ez a srác... ez a srác csodálatos.
Mondanom se kell hogy egész nap ő jár a fejemben. Még Chrissyt is jobban elviselem iközben... nos... a pasijára gondolok. Szörnyű vagyok.
Soha nem vártam még annyira az ebédszünetemet mint akkor, és mentem is rögtön bevásárolni mindenből amit csak találtam. A kávé persze elengedhetetlen volt, mellette pedig egy egész kis pikniket összerittyentettem magunknak.
Mentem is a hetes táncteremhez és bekopogtam. Amint emgkapom az engedélyt benyitok és bedugom a fejem.
- Szia! - köszönök vidoran és be is lépek kezemben a rengeteg kajával és a kávéval. Odasétálok hozzá és leereszkedem elé a füldre törökülésben.
- Először is, a kávéd. Most nem borítom rád - nevetek odanyújtva neki a papírpoharat aztán elkezdek kipakolni magunk köré egy csomó kaját. Tojásosszendvics füstölt lacazos és uborkás sushi, tarkababsaláta, füstölt marhás szendvics, tonhalkrémes bagel, sült tofus saláta. Egész kis pikniket rittyentek magunk köré.
- Fogalmam sem volt miket szeretsz... szóval hoztam mindenből - vigyorgok a srácra szélesen