Misconstruction

Azt kértem, hogy ne bántsák, ne nagyon. Kicsit meg… nos a túlkapások ellen nincs sok tennivaló, majd később leverem rajtuk.
A szobába lépve azt akarom látni, hogy a nő egy széken ül, a keze a háta mögé kötözve, a szája is be lehet, ezt a rábíztam az erőszakbrigádra.
Csalódott vagyok, hiszen volt egy kósza egy éjszakám a nővel, még kezdő kis szárnybontogató volt, de azt nem hittem, hogy privát fotókat készít és ad el másoknak. Igaz végül az összes a kezembe futott össze és valójában abban sem vagyok biztos, hogy tényleg ő a felelős érte, de ezt a fülest kaptam így ennek járok utána. Első dühömben engedélyeztem pár kedves pofont neki, remélem, tényleg ennyiben marad és a veséjét nem verték le, sem annyira össze, hogy holnap ne léphessen fel, van már jegyem a darabra és a beugróssal sosem olyan szórakoztató.
Na jó, a kapcsoltunk nem olyan régi, csak az idő szalad, de van vagy 3-4 éves, de lehet csak 2, ki emlékszik már?
Edmondot odakint hagyom az ajtó előtt, pedig az orrát húzza rá, beígérem neki, hogy nem lesz utolsó cserkészes nőverés és nem kell eltörnie az orrom, főleg, mert kibaszottul bosszús lennék érte. A zakóm gombjait kigombolom, a nyakkendőm a testem őrzője nyakába akasztom, noha a ruháihoz nem teljesen passzol, de őrizze meg.
Sietősen lépek a kis szobába, a gyér fény, a málladozó falak kellékek és ezt neki tudnia kell  Ahogy a lepattant külvárosi ház is, csak a kocsikázás miatt, persze. Nixie, nem egy hülye nő. Kérdő pillantásom megpihen az arcán, nem vagyok alvilági fazon, nem vagyok rosszarcú, csak meg szeretné ijeszteni, nem pedig elcicázni vele. Abban lehet, még jó is leszek. Hideg szusszanással jelzem a rosszallásom, hogy hozzá nyúltak a nőhöz, megmondtam, hogy… na igen, de nekem az kell, hogy ő elhiggye nem hagytam jóvá. – Miss Madden bocsássa meg bárdolatlanságom, a sarcok kicsit félre értették a kérésem. – nem, nem tették, de nem baj, mert ők lenyelik, annyi pénzért, amit perkálok. Lepillantok rá, a felsőjét is megszaggatták, vagy azért mert miért ne, vagy mert ellenállt. Mennyire emlékszem rá, így most… pedig könnyed kaland volt, de tüzes és vad, ez emlékeket hagy, vagy valaki másét.
Tudom, elraboltatni egy nőt két faszival nem túl udvarias és nem is vall erős jellemre, nekem azonban semmi kedvem nincs időt húzni, sem finomkodni, sem játszadozni. Haladni akarok előre, megoldást, választ akarok, most. Nem holnap, nem időhúzással, nem széptevéssel, hatékonyan.

+18Végre a félelem bús zamata ömlik le a bőréről és körém tekeredik, mint egy forró takaró, mint egy meleg viselet, valami, amibe belebújni élmény lenne, éltető erő, most is az. Behabzsolom belőle, az ajkam végig siklik az arcán, leszívom róla a rettegés esszenciáját. - Mhm. - belenyögök a fülébe, egyetlen sós könnycseppje kenődik a számra, mennyire imádom, amikor így félnek. Anyámnak köszönhető, ő mondogatta mindig, ha egy nő sír, azt ki kell elevezni, azt hiszem nem így értette, hanem, hogy közel a megvigasztalás lehetősége. Értelmeztem, ahogy akartam és így sikerült. Nem, mit nem? Nem dugtunk, vagy nem készültek el a képek, netán nem adta tovább? Mert mind igen. A melle ismerősen simul a kezembe, nemrég fogtam, nyaltam, haraptam. Miért kell ez az ócska játék, ez az undok kisemmizés, amiben a dühöm felégeti a lélegzetem, forró lesz a tenyerem, a két ujjam között tüzet lobbanthatnék és a melléről húsig égne a bőr és a zsírszövet, akarja ezt? Mert a forróságom izgatta legutóbb.
Csavarog a kezeim között, a hajszálai beragadnak a gyűrűm alá, a bőrömbe akad el, a körmöm alatt.
A szíve hogy kalapál, majd kiömlik a száján, fél… de jól teszi. - Pedig jobb lenne, ha tudnád. - megcsavarom a mellbimbóját, húzom neki a melltartónak, a felsője cafatainak.
Magára hagyom, pedig egészen kedvet kaptam hozzá, szinte látom ahogy a földön fetreng kínjában, miközben keményen kefélem, de nem most, nem ebben a percben most másoknak adom át. A szemein átfut valami könnyed napfény, az enyém mélyén a tűz lopakszik felfelé, égeti a belsőm, és imádom ezt, amikor a csontokban pattogzanak a parazsak.
Átadom az embereimnek, kedvük éppen van hozzá, a nem mantra nem menti meg a nőt, semmi sem menti meg csak az igazság, az árulásának elárulása és az is, hogy megmondja mi okból tette, hiszen nem bántottam, azt adtam neki, amit kért, én is azt kaptam, senki nem tett kárt a másikban, most ez…
Úgy esnek neki, hogy azt öröm nézni. NEM. A kezein már a kötél, az ellen mit sem tehet. Az egyik tarfejű hátrabillen a lábain, a mágia szabad áramlása szinte szemmel látható, lefagy a pillanat, az idő megállni látszódik, minden hosszan kimerevedik, mintha beakadna a felvétel. Moccanni sem tudok, a test most tántorodik a falnak, kicsi ez a szoba, a nő hangja még visszhangzik a falak között. Számolom a hosszú másodperceket, hogy a mágia leolvadjon rólunk, még észbe sem kapok, mire a csuklókötöző emberem, már mozdul is, ráveti magát a prédára, könyékkel üti tarkón, majd koponyán, hogy megzavarodjon, míg letépi a felsője ujját és durván a földre löki, újabb ütés fejre ezúttal ököllel, felhörrenek, de lecsúszik a kéménynek szánt ütés, gellert kap, így éppen hogy eléri. Igazából nem akarom sem összeveretni, sem megerőszakoltatni, sem megkínozni, megijeszteni akarom annyira, hogy valljon. - Elég. - a következő ütés nem ér célba, nem is értem mitől lett ilyen dühös rá? Tépi a felsője ujját, hogy a szájába szorítsa és ezzel elhallgattassa, míg a társa bénultan figyel, ő nem szeret nőket verni, nem is kértem rá, a pofonokat sem ő osztott aki. Idegesebb társa csomót köt az anyagon a hajába, amennyiben gyorsabb, semmint a nő cselekedne bármit. Dühödten szaggatja a ruháját, nagyot sóhajtok, csak egy kézmozdulattal állítom meg. Időt adok, hogy a szirén jelezze, beszédre használná a hangját, nem védekezésre.

+18Érzem őt, minden ízében, mintha a nyelvemen oszlana fel a verejtéke, a könnye, a félelme zamata. Betölti a tudatom legalját és legerősebb részét, ahogy nekisimul a levegőnek a nő esszenciája, bennem lel otthonra, izgat a félelmének kipárolgása.
Vér, könnyek, félelem. Ez indít be igazán, de nem hátrány az sem, hogy a nő gyönyörű. Tépett ruhájában, mint egy viharvert madár, a szeme kicsit homályos, bezuhan neki egy jobb agyrázkódás az is biztos, szinte hallottam az agyát odaloccsanni a koponyájához, amikor az emberem a tarkójára sújtott könyékkel.
Intésemre megállnak az öltözőké teljes letépésében, pedig innen is látom, hogy két baszott nagy merevedésre számíthat és én még rá sem kívántam a kis csoportra, de van ott elég rés.
Lábujjal bökök magam elé, a cipőm orra érinti a talajt, szó nélkül pöckölik elém térdeltébe. Előre hajolok, belepillantok a szemében, hiszen ő kereste eleddig folyton a szemkontaktust. - Nem akarlak bántani… ennél jobban, de muszáj elmondanod, amit tudnom kell, amíg számít, mert ha nem számít már….- hogy felbasszam előre nyúlok, végig simítok a szeme alatti duzzanaton, kezd kicsit bevéresedni az is. - akkor nem jutsz haza épségében. - már most nincs épségben, de nem fenyegetem csupán tényt vázolok fel. A hangom halk, titkot súgok neki, az emberem úgy markolja a haját, hogy nekem fáj, közvetlen mögötte áll, hogy a nyakához, tarkójához dörzsöljek a zsebében felejtett fegyverét. - Kérdezek és válaszolsz, ha megint trükközöl, érzed a kezében a hajad? Biztosan megskalpol és aztán hagyom neki, hogy kirágja a nyelved a szádból. Megétettük egymást? - megvárom, hogy biccentsen.  Még nem veszem ki a szájából a ruhát. - A képeket akarom, a képeket, amiket te csináltál rólunk. - rá és magamra mutatok. - Azokat a kompromittáló képeket, amin a farkam a szádban van és egyéb testrészeidben. - kedves vagyok, felhomályosítom. - nem a képek miatt, halom keringhet a neten. - az ujjaim közé csípem az állát, hogy magamhoz húzzam, de fogjam is. - Tudni akarom ki kérte, hogy készítsd el, ki bízott meg vele, érted? Mondasz egy nevet, megígéred, hogy az este történtek köztünk maradnak és hazaviszlek, személyesen. - Micsoda álom lehet, persze ezekben a percekben a lakását töviről hegyire felforgatják, mindent átnéznek az utolsó szennyes bugyijáig. Némi poloska is kerül a lakásába, lekérettem a híváslistáját, a szomszédokat faggatják ki járt nála, kivel tart kapcsolatot, az egyik kolléganője éppen az egyik emberemmel randizik, némi drog az italába és dalol, mint a kisaggyal, ha jól tudom elég jóban vannak azzal a nővel. - Fáradt vagy, igaz? Véget vethetünk neki. Szeretnéd? - szabad kezemmel kihalászom a szájából a rongyot, nagyjából így is érteném, de taknyosra bőgte magát, a végén megfullad.

+18Dühösen felfújtatok, az ujjaim a bőrébe vájnak, be a fogai közé nyomom a húst, hogy felsértsem a puha szájbelsőt.  Unom, hogy őszinte legyek unom ez a helyzetet, a nő nem fél eléggé, még nem. A nyakában lóg a nyálas ruhadarab, azon pihe az ujjam, meghúzom lefelé. – Nem te voltál? Akkor biztos a gonosz ikred vagy egy párhuzamos világból az alteregód, vagy a klónod, ezek mind lehetőségek. Igen, én is úgy vélem. – lemondó a hangom, én megpróbáltam megakadályozni, hogy megtörténjen. Az arcába fúrt ujjaimmal tartom, míg mögötte az emberem ráérősen cirógatja a haját, szinte elgondolkodva, de a szemében ott a tűz, ami kioltja a nő életét nemsokára.
Megtekerem a nyakában a ruhadarabot, szorosra húzom, felfelé rántom, hogy megnyúzza a nyakát, és átadom a mögötte várakozónak, addig sem simogatja míg inkább az oxigénbevitelt szabályozza.
A telefonomért nyúlok, előszedem a zsebemből, rápillantok az üzenetekre, semmit nem találtak nála, ami egem érdekelhetne, a lakását feltúrták, semmi olyan… Rákoppintok a kijelző, roppant találékonyan arcfelismerőre old, bepöccintek egy mappát, onnan egy képet tolok a picinyke arcába, addig had kapjon levegőt is, had fogja fel, amit lát. – Nézz ide nagylány! – baszott gyorsan, mert zsibbad a kezem a fogai közé tolt pofahúsában. – Ez itt a klónod? Hüm? Lesed? – forgatom a készüléket, hogy lássa és közben bírnám, ha nem sikoltozna, mert a nyelvét tényleg a széke lába alá helyezem és még a szájában lesz, egészen addig.  Nem hiszem el, hogy ezt játsszuk, amikor mondott volna egy nevet, egy okot és már mehetne is hozta takarítani, de nem, persze, hogy nem, nekem ezzel kell baszakodnom, míg ezer más dolgom is lenne. – Kezdjük újra, te szóra nyitod a szád, mondasz nekem egy nevet és hazamehetsz, a fiúk nem nyúlnak hozzád. – felrezeg a mobilom, kép…. kép két egyforma nőről egymás mellett állva. – Faszért nem mondod? – hát tényleg agyvérzést kapok. Megint felé mutatom a képet, most amit róla küldtek és valakiről, aki kiköpött ő. – Meghalsz helyette? Megéri? Mert esküszöm, utánad küldöm. – új terv. Veszek pár levegőt, akkor lehet tényleg nem tud a dologról semmit. – Telefonálni fogsz! – nincs apelláta, nincs nekem titkos nyelvezet, nincs félrevezetés. Kiengedem a kezemből az arcát, visszatuszkolom a szájába a rongyot, míg kimegyek én is telefonálni, ő meg kicsit had gondolkodjon a szép és inspiráló társaságban, a srácok éppen arról csacsognak, két ilyen törékeny szépséghez kiket kéne még idehívni, és ha videózzák mennyit ér a felvétel vajon?

+18Ostoba, hülye kurva. Olyan eszement bazdmeg, hogy eszébe nem jutott tán nem is maga miatt feszeng, mint egy bebaszott hal a hálóban. A dühöm fellángol, utálom a hülyéket, egyszerűen nem értem, hogy maradnak életben a társadalomban, nos egyre biztosabb vagyok benne, hogy ő sem az esze miatt.
Ha elugatja, hogy van egy telibe köpött hasonmása akkor nem kéne itt emberkednem vele és nem nézném vak hülyének, vagy nem hinném, hogy ő néz annak.
Míg odabent forog padlizsán okos agya, elszívok egy cigit, várok a telefont, hívjanak vissza. Amint hívnak a fülembe nyomom a cseppnyi fülest, maradok vonalban és visszasétálok hozzá, aki ezek szerint csak szép nem túl elmés. Lehuppanok elé a székre. - Mondom mi lesz, felhívod a testvéred, elkérsz egy nevet tőle, a képek nem érdekelnek. Cserébe, a kedves hölgynek a lakás másik felében nem esik baja, mert most elég rémült. - hogyne lenne, amikor két benga éppen arról faggatja, hogy merre található a legszebb lánya közül az egyik, nem mellesleg hivatalos rendőrruhában, ergó ha zsarut hívnának ott vannak kéznél, de lehet némi önvédelmi lövöldözésre kerülhet sor. Mindennek annyi az oka, hogy meguntam ezt itt, nem kicsit ellenben nagyon. - Hozd ide a telefonját! - az emberem meglehetősen csalódott, ő kefélt volna egy jót, de nekem már ehhez sincs kedvem. Kihalászom a szájából a nyálas ruhát. Jelzem, hogy vonalban vannak az enyéim, az első apró kis trükkre, amivel az időm húzza, mert már csak azt csinálja, anyának bánja egy-egy ujja. Biztos csonkoltan is jól főz, de ne próbáljuk ki. Eszem ágában nincs az anyját bántani, de mennék a dolgomra. Az arca elé helyezem a mobilt, ha nem old, elkérem a kódot és az iránymutatás alapján tárcsázom a testvérét. Remélem azonnal felveszi. - Egy név és hazamehetsz. - azt hozzá sem kell tennem, hogy lehet menni a rendőrségre, meg anyámfaszára, és megnyuvasztom élve, lehúzom a bőré a kis puhány húsáról és elnyalogattatom a kutyákkal a csontjait, természetesen végig nézheti magán, majd lassan csináljuk. - Egy név és itt sem vagy. - a miértet meg megtudom magamnak.