i never knew diamonds like you - Mia & Eli

A tekintetem fókuszt keresve időzött el furcsábbnál furcsább alakokon. Anélkül,hogy előítéletes lettem volna, alaposan mértem fel ezt az új amerikai fajt. Nem volt több egy egyszerű terepszemlénél. Terepszemle vodkával hígitva, hangos háttérzenével és csinos, feleslegesen vonagló lányokkal megspékelve. Szinte édeni körülmények.
A színpadon lányok váltogatták egymást – tizenöt, húsz esetleg harmincperces műsorokat toltak és éles pillantásokkal méregették a nézőket. Elég éles ahhoz,hogy az alkoholmámor sűrű ködjén keresztül bevillanjanak…akár csak egy pillanatra. Berögzüljenek, hogy tudd kit kell keresned. Tudd, hogy a szőkét, a neonfényekben szürkés pillantású, az orrán finoman szeplős lányt keresd a tömegben. Hogy te álld a ma estét… - Elnézést, ez a szék foglalt. - motyogtam a mellém lezuttyanó nő irányába.Mosoly suhant át az arcomon, ahogy a hölgy vonásait próbáltam felmérni.
Átmeneti lakásom volt, valahol három utcára innen, a Diamonds bártól. Nem tudom melyik irányban, jobbra vagy balra, esetleg egyenesen. Mindössze annyit tudtam, hogy a nullánál eggyel több bőrönd várt kicsomagolásra, arra, hogy új életet kezdjek és valahol mélyen hittem abban, hogy minél tovább húzom, minél később nyitom fel a táska cipzárját, annál tovább később kell elszakadnom a múlttól. Annál tovább maradhatok otthon az emlékeim között és nem kell új definicót alkotnom, nem kell színpadot építenem az új életemhez.
A fények, színesek, villadozóak úgy pörögtek körbe-körbe a terembe, hogy nem tudtam pontosan felmérni a nő arcát. Csak nevetett, már-már erőltette a boldogságot és próbálta meggyőzni vele a velünk szemben sürgő-forgó pultosfiút. Sikerrel járt. A kezem tudatosan, mindenféle óvatoskódást megvetve indult el az irányába, hogy megérintsem a csupasz alkarját. Sima, könnyű, mégis határozott érintéssel hívtam fel magamra a figyelmemet. – Elnézést – ismételtem meg nehéz nyelvvel. – a hely foglalt.
Néhány pillanatot, üres ütemeket kivárva a tekintetünk végre találkozott. A villódzó neonfényben szürkének, párásnak tűnő tekintet a bár lilásfehér fényében meghatározhatatlan volt. Ismerős. Egy kép, hang vagy mozdulat, ami órákkal, percekkel ezelőtt égett bele az agyam egy bizonyos tartományába. A fintor fénysebességgel szaladt át az arcomon, és érthetetlen éhes mosollyá változott.
A nők többsége megvehető volt. Helyesbítek: az emberek többsége megvehető volt és ebben nem találtam semmi kivetnivalót. Ez volt az Új Világ, amit a huszonegyedik század alapító atyái – a szociális hálóval, a terrorizmussal, a feminizmussal, a gazdasági válságokkal kézen fogva megteremtettek. Nem volt szükségem társaságra, nem volt szükségem kötődésre, amit egy következő élet küszöbéről szemlélve hiányolhatok. Pillanatnyi élvezeteket kerestem és talán gyémántok formájában megkaphatom. Szőke hajú, kiismerhetetlen pillantású gyémántok személyében.  - Csak a magány miatt. - enyhítettem a saját bunkóságomon. A többit pedig...meglátjuk segítenek e színpadot építeni, vagy a fantáziámra kell hagyatkoznom.

Sokszor értetlenül pásztázza a helyet. A Helyet, ami minden szép és jót kínál, lehetőséget a kibontakozásra, azt ígérve, hogy itt nem számít se a származásod, se az, hogy honnan jöttél, avagy… a kettő ugyanazt jelentené?
A Hely, ami hamis védelemmel kecsegtet.
A kinti falon az áll, hogy sérthetetlenek.
…hogy a lányok, csakis kizárólag egyazon szolgáltatást nyújtják. Igen. De végül is ez egy döntés. A saját döntésük. Akadnak itt olyanok, akik plusz extra pénzért – megegyezés alapján – szinte „bármit” bevállalnak. A Diamonds nem erőltet semmit, csupán jobban nyomják azokat a lányokat, akikből többet és még többet profitálhatnak. Vagyis profitálás szempontjából jobban teszed, ha az Ők, ha a Vendégeik kedvére teszel. Mindig vannak és lesznek kedvencek. Miképpen kivételek is mindig vannak és lesznek egyaránt. Valahogy így van ez Sarah-val is. Kénytelenek voltak nagyobb színteret biztosítani neki pár hónap leforgása alatt. Az ártatlan, bájos babapofi, aki mindig vidám, aki bizonyos keretek között mindig közvetlen a vendégekkel, aki képes az elérhető és elérhetetlen közt ingázni. És eme kettősség mint tudjuk néha felbőszítheti az olyan társaságot, kik egész életükben mindent elértek a vagyonukkal, amit csak akartak, amire vagy után csak vágyakoztak. S mivel a Diamonds nem akarta elveszíteni egyik aranyhangú gyémántocskáját, de a visszatérő vendégseregből sem akartak elveszíteni, megpróbáltak egyfajta alkut kötni Miával, miszerint az ő érdekében visszaszorítják a reflektorfényből, kevesebb fellépéssel a betegségére hivatkozva.
– Gyerünk Ton. Nem akarod, hogy könyörögjek. – biggyeszti le drámaian az alsó ajkát Mirz, bevágva mellé még a jól ismert, óriási őzgida szemeket.
- Szerintem eleget ittál már. Különben sem kellene itt lenned, Sanchez azt mondta, hogy ma nincsen fellépésed. Ha a másik főnök meglát itt, tutira lenyakaz. –
- Szerintem meg túl sokat beszélsz.
- Szerintem Te lököd itt folyton-folyvást a rizsát, és nem hagysz itt dolgozni.
- Szerintem meg elfelejted, hogy a múltkor is ki húzott ki a szarból. – mosolyodik el tündérien. Igen, ha a kettes főnöknél nem is, az egyesnél tarol. Sanchez invitálta meg a bárba, úgymond ő fedezte fel az új gyémántot, ami konfliktushoz is vezetett a két testvér között.
- Oké, legyen. És utána békénhagysz. -
Röviden felnevet rajta, majd küld egy cuppanós puszit szigorúan a levegőben. Mindaddig nem is veszi észre Elit, míg a váratlan érintése célba nem ér. Annak ellenére ahol vannak egészen meglepi a nőt, a férfi érintése az első pár másodpercig kelletlen, míg nem sikerül kivennie a félhomályban megbújt borostás orcát. Kicsit tartott attól, hogy megint udvariasan ejtenie kell majd Harleyt, aki szinte mindennapjait ebben a lebujban folytatta. Azonban ez a szempár kedvére való, ismerős és egyben új is. Idéz egyfajta jóleső deja vu-t, s pont emiatt nem vonja ki tartásából önmagát.
- Akkor Mr. az egyik legrosszabb helyet választotta, ami NYC-t illeti. Itt sosem lehet elég magányos az ember. – vigyorodik el a végén, ami tartalmaz valami velejéig égető iróniát. – De ha erre vágyik, akkor akár el is engedhetné a karom, hogy odébb ülhessek. Tudja ez a legjobb páholy, ha Tont akarja zaklatni. – szúrja oda, de csak pont amiatt, hogy Tont piszkálhassa.
Függetlenül a másiktól, a karján peshedő kézfej után nyúl, hogy rutinosan lefejthesse… elnyújtva. Hogy láthassa és felmérhesse a reakcióit. Tyson biztosan mérges lenne, ha ezt látná. Már itt lenne a nyakában. Csakhogy nincs itt, és ma nem is lesz.

A nő – vagy talán inkább lány? – ajánlata kecsegtető. Olyan könnyedén csinálja, a saját szavaimmal ráz le. Igaz, én kezdtem. A lány arcáról a pultos, Ton tekintetébe fúrom a pillantásom. Az arcán érzelmek sokasága játszik szivárványszínben, az a fajta szívből jövő gyűlölet, ami mögött féltés és törődés bújik meg. – Italt szeretne? – kérdezem a lánytól anélkül, hogy Ton szemmeltartását megszakítanám csak fél szemmel figyelem a lány reakcióját, a fejének igenlő bólintását.- Akkor sürgessük meg egy kicsit a folyamatot – barátságos mosolyt küldök felé, nem akarok tapló, uralkodó fasz lenni. Nem a bankkártyám fényes borításával akarok villogni; egyszerű boldogságot akarok. Neki, nekem. A kezem végre elhúztam a karjáról és a pultos irányába lendítettem. – A hölgy a vendégem. a pillantásom a lány arcára ugrik. – A gyémántok nem oldódnak alkoholban. – fűztem hozzá, harcolva a pult túloldalán álló barát? nemtetszésével.
Sejtettem,hogy a lány dolgozik, szűk helyi ismertségi körömben kevés ismétlődő arc volt az övé pedig tisztán rémlett fel a szemeim előtt. Szóval, vagy sűrűn látogatta a klubbot az ittlétem két hete alatt vagy sűrűn csillant meg a reflektor fényében, sejlett fel a színpadot környező asztalok útvesztőjében. És igazság szerint, kicsi esélyét láttam annak, hogy Ő, egy nő ilyen helyeket látogatna, puszta szórakozásból. – És egy üveggel kérnénk, abból és… – ismét a nő felé pislantottam kérdőn összeráncolt szemöldökkel, hogy megbízzam a döntéshozással. Az osztozkodáshoz még nem voltunk elég jóban… Az üveg hirtelen meghozott, és talán elfogadott ígéret volt: a közös fogyasztásé. Bár ki tudja milyen gyorsan fogy el egy üveg tekila. Talán elég lassan ahhoz, hogy ne legyünk idegenek az osztozkodáshoz.
Türelmesen,már-már fájdalmas csendben vártam,hogy Ton kitegye elénk a nő választását és lecsippanthassam a kártyám. Nem zavartattam magam az ellenkező pillantások miatt, amik hol engem, hol a balomon ülő hölgyet vizslatták ingerülten. – Mindig ilyen bámészkodó? fordultam ismét a nő felé, majd észrevéve a hibámat az ajkamba haraptam. – Basáskodó. Mindig ilyen basáskodó? – a jobb tenyeremben tartott pohár száját Ton irányába döntöttem, hogy tiszta legyen pontosan kire is gondolok. Aztán, amíg válaszra vártam belekortyoltam a hideg italba.
-Ön talán nincs egyedül? a szemöldököm ismét a magasba emeltem. – Te. helyesbítettem már egy fokkal halkabban. Tegezés. Tegezés Eli. Aztán már a lány mondatán gondolkozom, itt sosem lehet elég magányos az ember. Próbálom lefordítani, megérteni: talán a tömeg, talán a zaj. Az előbbi higgadt türelemmel várom a lány válaszát, amíg megérkezik a tekintetem lustán kutatja a termet, hátha találkozik egy óvó pillantással, ami a társamhoz tér vissza, újra meg újra. Nem találok.