18+ here we go again

Lehetetlen küldetés ilyen sarkakon tipegni a városban úgy, hogy tele van a kezem vállfákkal, letakargatott ingekkel és általában véve egy fél szállónak elegendő cuccal. Azt hittem, csak OH-ra terjed ki a munkaköröm, nem a fél  felső szintre. Úgy érzem legalább négy embernek a cuccai vannak nálam. A kávét meg inkább elengedtem, nem mehettem érte. Ráadásul vitatkozni kellett a taxissal, hogy miért is iszonyatosan nagyon fontos, hogy meg ne merjen mozdulni még akkor sem, ha megbüntetik. A két tisztító egymástól legalább három épület távolság. A telefonom folyamatosan rezeg, szóval jó időt kell futnom. Mindahányszor megszakad a zeném, pedig anélkül még gondolkodni sem tudok tisztán. Felmarkolom az utolsó pakk számlát és a további négy letakart vállfát és mint egy gólyalábakon egyensúlyozó zsiráf a taxihoz tipegek, beesem az ülésre a többi pakk mellé. - Mintha az élete múlna rajta! Kérem, kérem siessünk! - aztán ebédszünet, két akkora hamburger van azért bezsuppantva a kis táskámba, hogy már a belőle áradó illattól és csorog a nyálam.
Két piros lámpa, hatvan duda de végül elérjük OH birodalmának eme ékkövét. Kifizetem a taxist, nem elfelejtem leírni az elszámolásban és berobogok a bálányi ruhával. A liftben majdnem ki is nevetem magam. Addig is úgy igazítom mindet kézbe, mintha érezném a valódi súlyukat. Pedig nem. A liftből kilépve már a könnyed mosolyom van csak. Oké, késtem pár percet, de a dugó az dugó. Egyébként is, kizárt, hogy ez az összes gönc OH-é legyen, tehát a fatehén meg sem baszhat érte. Ez rögtön tol két pontot a magabiztosságomon. Főleg mert a ropogósra vasalt ruhákon és a fatehén durván erős parfümjén át is behatol hozzám Eddy illata. Bizseregni kezd a bensőm, mint egy nagyon felrázott üdítős doboz. Sikerül nem agyig pirulnom a gondolattól, hogy mi történt a múltkor és mennyire jó volt, mennyire ösztönös és elemi és, jó. Előbb a fatehén. Előtte pedig még a szívbéli mosolyt is elfedem. A ruhákat pedig nem levágom a pultra, hanem a mellette lévő állványra pakolom fel. Meghallgatom, hogy késtem, már öt perc eltelt, ez így nem lesz jó. - Dugó volt Bella, elnézést. Repülni még nem tudok. - neki más a véleménye erről. Remélem OH valami sokkolós bottal nevelte az elején és azért ilyen merev parancsolgatós picsa. Mire elrendezzük, már majdnem Eddy doboló ujjainak ritmusára beszélek hozzá. Érdeklődve nézek rá oldalra.
- Igen? - még közelebb is hajolok, mintha titkot akarna nekem mondani. Történetesen van egy nagyon-nagyon szexi titkunk amit nem tudok sem figyelmen kívül hagyni, sem gondolatokon kívül, sem szagláson kívül. Duh, jöhetne kicsit közelebb is, kényelmesebb lenne. Mindkettőnknek. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem lehet. - Nahát, még kávézó is van? - a hangomat telekiabálom csodálkozással. Ránézek Bellára, onnan a telefonomra amit előveszek - Végül is tényleg ebédidőm van, nemde Bella? - még kedvesen sikerül is rámosolyognom anélkül, hogy elfintorodjak. Végül is pedig tényleg megegyeztünk valamiben ami ebédidőket foglalt magában. Bejelentkeznék egész nap ebédre, ha lehetne. - Köszönöm, ha megmutatod, Eddy. - másik kérdés, hogy nem feltétlen a kávézó érdekel, vagy hamburgerező, vagy étterem. Mire végre engedélyt is kapok a nagyságosasszonytól, már úgy érzem magam mint egy kiskamasz akit nem akarnak elengedni moziba, nehogy megdugják út közben. Egy nagylelkű "mehettek" után még emlékeztet arra, hogy mennyi idő egy ebédszünet. Hja, múltkor bugyiban ültem végig a fél napot. Elindulok hát, ellökve magam az asztaltól amit támasztottam. A liftig biztos vagyok benne, hogy Bella figyel minket. A távunk is illendő. - Idegenvezetést is vállalsz? - kérdezem egy félmosoly kíséretében. A liftajtó nyílik, mi meg belépünk. - A jó emeletet nyomd be. - célzok, nehogy ebbe süljünk bele. Amint csukódik, odalépek hozzá és a hajába fúrom az orrom. Még mindig ugyanolyan isteni az illata, a farkas körbe is lihegi hirtelen. - Képes vagy meggyőzni Bellát, ez minimum egy kitüntetést érdemelne. - hah és ha nem lép el, már a csuklójára simogatok, felgyűrve az ing szoros ujját. Örvénylik alatta az az energia ami engem annyira vonz, vagyis többek között az vonz. - Tényleg elviszel kávézni? - húzom az orrom az állkapcsán. Zsigereket pezsdítően vonz az illata is. Kattan a lift is, hiába, nem az ötszázadikról megyünk lefelé. Sajnos. - Vagy?

Próbálom nem nagyon elmosolyogni a bemondását, a végén a fatehén azért fog nemet mondani mert túlságosan jól érzem magam, ami az ő rendszerében egyenlő azzal, hogy nincs elég meló a nyakamba küldve, nem hogy még kávézót nézegessek, amit magamtól is meg tudnék találni ha akarnám. Rettentő, hogy mennyire bele tudok gondolni a fejébe, ettől a hideg kiráz, pedig az érzékeny orromat még a parfümje is irritálja. Magamban még kalapot is emelek erre az érvre, mert az a nő sem szeretne több időt tölteni velem a szükségesnél. Gyakorlatilag viszont tényleg aktuális a szünetem, ezt még ő sem tudja felrúgni, maximum OH aki Eddy jelenlétét tekintve éppen elfoglalt, na meg amúgy sem érdekli konkrétan az én munkaköröm. Azért vannak felettem, hogy az ostor ott csattanjon, aztán meg onnan hulljon ránk, szegény halandókra.
- Napi jó, a végén még bevezetik, vigyázz. - igyekszem úgy hagyni a mosolyt, hogy Bella is lássa nem magam elé mosolygok mint egy szerelmes taknyos, miközben minden érzékem Eddy jelenlétét zászlózza magába. Megnyugtatóan jó érzés érezni az illatát magam körül, a vibráló farkas energiát, a hím sajátját. Teljesen beleszellemülök a hozzám hasonlóba, pár pillanatig a világot is nehéz felfogni magunk körül. Mintha valami béna denevér lennék akinek csak egy valamit jeleznek a hangrezgései és a többi csak kopár síkságként jelenti a semmit. Felsóhajtok mint a lány az első "sétálni megyünk és moziba" randin, miután az apja igent mondott nekik nagy nehézségek és ruhamustrák árán.
- Fantasztikus tulajdonságok. - mosolygok, nem tudom elhinni, hogy flörtöl vagy ez az alap személyisége szériatartozéka és egyébként mondjuk a fatehénnel is ugyanezt csinálja. Na jó, ezek nem helyénvaló gondolatok, nem kell. A tenyere is elmossa őket, hozzám most van közel. Örömtelien mászom a hajába, kikotrom a farkasszagot az illata alól, mintha nem is lenne más fajta féle ezen a világon számomra.
- Meg sem lep, mindene a főnök. Vele kel, fekszik, létezik. - a fülére sóhajtom a szavakat, mondjuk igen, Eddy pont nem abban a státuszban van, hogy baszogatható legyen. Lévén OH testőreként Bella felett áll, mert míg ő tud kb. a főnök összes lépéséről, Bella csak 80%-os teljesítményen lehet. Na ez az én részemre talán 20, ami siralmas. Pedig telnek a hetek, nem változik semmi. Hudsonnal nem is beszélek, hovatovább egyébként rám sem néz mikor elmegy a két asztal között. Duh.
- Rögtön a garázs? - a hangja zúg a véremben, teljesen felkavar már csak a társítás miatt is. Sokat gondoltam arra a találkozásra. Másnapra már a nevét is megtudtam és még csak kérdezősködnöm sem kellett, egyszerűen figyelni, mint aki prédára vár. A fatehén szerencsére mindig névvel köszön neki. "Jó napot Eddy!" "Hogy vagy Eddy?" Ebből akár egy kétéves is összerakná, hogy kit társítunk és mihez. Lehunyom a szemem is a homlokomon járó ajkaitól, így nehéz azt mondani, hogy hát inkább a kávé kellene.
- A biztonság kedvéért történetesen kettő van nálam. Úgyhogy a bugyim védelme érdekében felajánlom az egyiket ha elfogadod. - ma biztos történne valami katasztrófa ha bugyi nélkül ülnék - Leginkább azt szeretem ha levesszük egyébként, nem letépjük. Újrahasznosítható darab. - felnevetek halkan és mielőtt kattanna a lift az emeletünkön, röpke csókkal rontom meg a száját. Egy nagy levegő és rendben is van minden belső szervem amik hirtelen rezonálni kezdtek. - Vezetsz? - fordulok a nyíló liftajtó felé. - Csináljak meglepett hűhákat? - megfordulok, mert a kávét be kell szerezni, az mindenképpen szükséges. - A tetőre nem lehet felmenni enni? Mióta dolgozol itt? - egy kíváncsi meg egy nagyon kíváncsi kérdés a halmazba. Elég sok van körülöttünk, mindnek lelóg a lába, a karja, véletlenszerűen esnek az ember nyakába ha beléjük ütközik. Pokolba is, igenis tudok értelmes nőként is viselkedni a közelében, aki beszélgetős, érdeklődő és még kajája is van. Egyébként nem mondom, hogy nem aggódtam azon, mi van ha mégis beszél OH-nak arról amit megtudott, de nem tette. Nem tette meg. - Mennyire elfoglalt egy testőrként dolgozó hím? - szándékosan hagyom így a szót a végén.

Biztos tinilányos ez a különös izgatottság ami elkap a liftben a közelében, a pillanatnyi magányunkban ami adatik a falak között. Ha a fatehénen múlna, mindenhova bedugdosná a figyelő szemeket. Ide még nem jutott el szerencsére, igazgathatod magad és rángathatod az öltözéked, senki sem lát. Azt sem, ha mániákusan a közelében akarod tudni magad annak, aki irdatlan sokat jár az eszedben. Semmit. A csilingelő ajtók biztonságot nyújtanak. Nekem is, nekünk és talán még másoknak is. Eddy illatát behabzsolom. Ő nem mű, hanem igazi. Igazibb mint bárki az épületben, elemibb mint amit ők el tudnak képzelni valaha is. Szégyenlősen mosolygok rá a szavait hallva. Letagadhatnám, hogy nem ver másképp a szívem és az illatom is ugyanolyan mint három perccel ezelőtt. Tehetném, bárki másnak. Neki nem. Végighúzom az ujjam az orrán, egy rajzfilmben a farkas feje felett most jelenne meg az első kérdőjel, hogy hát ez meg mi a fasz. – Nem pont ilyet. – akkor még bennem volt a szex csodája, a csókjainak és az ingerlő harapásoknak az emléke, a közös titkunk pillanatainak forrósága és persze az izgató tény, hogy nem viselek fehérneműt, amit ő is tökéletesen tudott. – Izgatott vagyok, ez helytálló. – nem is kicsit, ez miatta van. Na meg persze a fejemben eluralkodó képzelgés is tehet róla az állatiba csavarodó vágyakozás jelenlétével együtt. Meg kellene állítani a liftet, határozottan. Mondjuk itt biztos nem adatik meg egy bő óra amíg kiér a szerviz. Jó eséllyel kapnánk tíz percet, talán tizenötöt. Meg magyarázatok legyártására talán kettőt. A szexnek szaga van, a hülye is megérzi azonnal. A fatehén említése viszont jó, higgasztó. A képével a lelki szemeim előtt nem vagyok képes tükrös falnak szóló lihegős nyögésekre gondolni.
- A pletykák szerint teszi is. Vagy ha nem is ébredésig, csak valameddig. – nem lepne meg mondjuk úgy, hát OH-ból eléggé sugárzik a mindenkit megkaphatna életérzés, a lenti kantinban ha egyszer kihallgatná a hölgykoszorút, lehet meglepődne. Na ez az, ami nekem magas, mert Eddy mellett jelenleg a főnököm arcát sem tudom felidézni. Értelmes egy beszélgetőpartner vagyok, vagyis terelgethető ebből a szempontból. – Nem kell úgy csinálnod. Csak mi vagyunk. – bár ha elkezdünk róla beszélgetni, akkor megállíthatatlanul rálépünk arra a pedálra a három közül amelyik egyenesen csapódtat minket bele egy másodikba. Sóhajtva hunyom le a szemeimet, hogy körbeöleljen az illata megint. Az emléke, pedig nem kellene ennek a szexemlékek rovatban megporosodnia. Frissíteni kellene, ez talán ki is szaladt közben a számon. Vagy valami hasonló. Szeretném ha ez a lágy nyomás a forró ajkaitól nem csak ennyi lenne. Persze nem alkalmas a hely éppen. Már megint. Duh. – Inkább csak egy meghívás, amolyan ebéd gyanánt. Így jut is marad is. – igyekszem komoly arccal hallgatni, viszont muszáj elmosolyodnom. Halkan felnevetnem. Nem is rémlett, hogy a gombjai áldozatul estek a bemutatkozásunknak. Rendezem a vonásaimat, a mosoly mondjuk megmarad. – Röstellem. – nem – Én sem csatlakoztam a Gombkilövő Állomás tagjaihoz, csak a felvételire várok. – megint felnevetek – Hiszek neked, betudtam háborús áldozatnak. – a szájából mondjuk a levenni is izgatóan hangzik, vajon ha letérdelne elém és valóban levenné mennyire lenne első osztályúan szexi? Istenkém, ezért is röpke a csók, a kis forró semmiség amit hagyok a száján, mert ilyenek járnak a fejemben már megint.
- Hűha, ezt megjegyzem! – incselkedő mosollyal nézek hátra amikor kilépek a liftből – Szóval még nem fogadtad el? Szegény hamburger, pedig mondtam neki, hogy csodás helye lesz a szádban. – ezt két volumennel halkabban osztom meg vele, bár konkrétan nem látok vagy érzek magunk körül senkit, azért tudni sosem lehet. Muszáj egy kicsit rendes témák felé terelni a beszélgetést, hogy valóban tudjunk enni. – Nem, erről nem hallottam. Szóval ennyire kedveled a kihívásokat vagy? Mi történt tulajdonképpen az előzővel? – kérdezem kíváncsian, mert ha golyót kapott be a főnök helyett akkor OH-nak több és komolyabb ellensége van, mint arra első körben számítani lehetett. Így már érthetőbb lenne, hogy miért kell mellé állandó testőr. Majdnem megállok közben, mert az a semmis érintés megint majdnem feledteti a beszédtémát. Nőjek fel, ennél azért fegyelmezettebb szoktam lenni. Csak hát általában nincs egy ilyen hím a közelemben akinél marha nehéz elvonatkoztatni a ruhátlan részektől. Bár beszélgethetnénk úgy is, igazam van?
Körbenézek a bemutatásra. Miért nem jártam még én itt? Csak a mélygarázs meg a saját emelet a mozgásterem, semmi egyéb. – Már értem miért nem ismerem. Zsarnoki elnyomásban telnek a napjaim. – szinte színpadias a kelletlen felsóhajtás, mivel alig várom, hogy a fatehén eltűnjön a színről kénytelen vagyok az összes szivatását benyelni, a megalázásokról nem is beszélve. – Mennyi élet van itt! – ez elismerő, azt tudtam, sőt tudom is számszerűen, hogy hányan dolgoznak itt csak keveseket látok. Fel nem nagyon jönnek, hiszen a gépezet a manikűrözött körmű boszorkány égisze alatt olajozottan működik. Eddy pedig eszerint OH minden lépéséről tud lényegében, viszont neki pedig szintén érdeke, hogy minden rendben legyen. – Most mondjam, hogy szívesen látnálak munkahelyen kívül is? – belül is, az nem kérdés, talán kimondani meg nem kellene ennyire, elég beteges ez a nagy kimondási hajlamom ami újabban mindig felbukkan ha a közelben van. A gondolatba süppedve sétálunk el a pultig. Élvezem, hogy beszélgetünk még ha kicsit túl is teng bennem a „hagyjuk a beszélgetést” érzés némely pontoknál. – A társaságért semmiképp, hiszen te kalauzolsz engem. Ezért én tartoznék neked. – közben azért körbe is pillantok a pulton – Látványért pedig.. – hajolok egy kicsit közelebb – tőled is függ, annak akarod-e, vagy többnek, vagy másképp. – egyenesedek vissza, kicsit vissza kell tuszkolnom magamba a gondolatokat, mielőtt valami nyílt ajánlattételbe fogok. Meg akarom ismerni. Komolyan meg. – Kávét, két cukorral és fahéjas tejszínhabbal. A nap felénél jár valami finom. – addig elindulok keresni valami helyet, ami nem a flaszter közepén van és nem ülnek körülötte vagy tízen. Csak két személynek. Mire megtalálom kezdem magam elárvultnak érezni nélküle, a levegőbe szippantok, halványan ugyan de itt van. Csak a kávé, az ebédek, az emberek szaga elnyomja az övét. Leülök és még a hambikat is kipakolom, keresztbe rakom a lábaimat és várom, várom meg várom, amíg végre fel nem erősödik az illata. – Mondj nekem valamit magadról. Valamit, ami igaz és nem hinném el, hogy az. Ehhez pedig jó étvágyat! – a sajátomat kibontom, annyira nem is vagyok éhes. Vagyis jobban mondva jelenleg nem erre. – Talán a garázsban kellett volna ebédelnünk. – szalad ki, basszam, majd mindjárt rajta is szeretnék ebédelni. Bájos lenne, „Eddy had üljek addig az öledbe ruha nélkül míg eszünk, jó?” – Egyébként szeretnélek megkérni, hogy hívj Litának. Az Alita olyan formális. Jó? – kanalazok le a tejszínhabból. A másik határozottan nem jó ötletemként.

Nem tudom egyet merjek-e érteni azzal, hogy rosszul döntöttünk. A munkanapra való tekintettel abszolút jó döntést hoztunk, legalábbis ezzel próbálom magamat győzködni. Vagyis inkább alátámasztani azt, amit az agyam mond be. Beszélgetünk kulturált módiban mint a felnőttek, nincs ebben semmi rossz. Teljesen normális, hogy nem izgatottan mocorogva tartunk lefelé a mélygarázsba, hogy lerángassuk egymásról a feltétlenül szükséges ruhadarabokat és végre elfelejtsük az elmúlt napok kínzó távolságait. Mikor csupán hangfoszlányok jutottak el hozzám, vagy éppen futólag tudtam rápillantani miközben elrobogott Hudson társaságában. Vajon tudja milyen kerek segge van és milyen tökéletesen simulnak rá a nadrágjai? Fogadok nem, nekem viszont tökéletes pár pillanatot szokott okozni. Vágyakat, gondolatokat amikkel magamban eljátszadozhatom.
- Ha megbánjuk, legközelebb már tudni fogjuk, hogy ne válasszuk ezt az utat. - folyamatos kényszert érzek rá, hogy emlegessük már a múltkorit, tegyünk érte, hogy megint megtörténjen és reméljük mindketten, hogy másodjára is ugyanolyan lehet mint elsőre volt. Annyira szeretném, nagyon-nagyon szeretném. Most ebédelnünk kell, kulturáltan, ha már volt szíves felajánlani és meghívni ugyebár. Ki sem tudok szabadulni az élményéből, mert folyamatosan ugyanoda esünk vissza, tehát ugyanazt akarjuk mindketten mégis hamburgerből meg kávéból kívánunk telekhatárt húzni köré. Felszusszanok, végtére is az egész életünk arról szól, hogy visszafogjuk magunkat mások előtt.
- Nem, nem röstellem. - elmosolyodom, az ingét simogatom meg, mintha csak azt várnám, hogy az ujjaimba mászik a bőrének érzete, amire már annyit gondoltam. Meg nem történik, csak elképzelem, hogy így lehetne. Így is lehetne jobban mondva. - Ha viszont szeretnéd komolyabban elsajátítani ezt a nemes hobbit, csak szólnod kell. - körberajzolok egy gombot az ingén. Nem kellene, sosem fogunk lejutni. A csókok sokkal semmisebbek mint amekkora vágyerő lakozik mögöttük, rohadtul nehéz visszanyomnom magamba a farkassal együtt, hogy ne akarjon már annyira kiloholni belőlem és belerobbanni. Lefeszegetni róla ezt a zárt imidzset, szinte fáj nem megtenni.
- Emlékeim szerint az, bár lehet fel kellene frissíteni ezt illetően. Is. - tudom, hogy be kellene ezt fejeznem. Sose fogunk elérni a kávézóig, nem fogunk enni. Le is mondanék mindkettőről, csak jobbra kellene fordulnunk a lift után és bemenni a lépcsőházba, úgyis van egy lustasági lépcsőreflexe minden embernek, lefelé menni a legjobb. Nem felfelé. Viszont magába szippant a kávézó-ebédlő zajos egyvelege. Rájövök, hogy nem sokat tudok róla és ezen szeretnék változtatni, tenni valamit. Kezdetnek arról, hogy hogy keveredik egy vérfarkas Hudson testőri pozíciójába. - Nem gondoltam, hogy lövöldöznek is rá. Nem annyira látok bele a napjaiba. - jelen pillanatban ugyanis egy fatehén székel a helyi királynői pozícióba. - És úgy döntöttél, hogy acélos testű hím kell egy ilyen figura mellé mint Hudson? Ezek szerint megéri beállni közé és egy golyó közé. Nemes lélek lehetsz. - vagy kamikaze alkat, vagy nincs ebben semmi meglepő, ahogy én más emberek napjait koordinálom a sajátjaim helyett, ő meg talán mások életét vigyázza jobban a sajátja helyett. Állati szellemek ha találkoznak. - Szóval ez most az első randink? - nézek rá egy zavarban úszó mosollyal, biztosan viccel. Vagy mégsem viccel? De, tuti viccel. Szófordulat csupán, akkor meg mi ez az érzés ami bennem kavarog? Rövidet köhintek a témaváltásra.
- Sosem néztem igazán körbe itt, mi vagyunk a seggfejek fentről? - felnevetek, biztosan mi vagyunk egyébként azok. Ez amolyan épületi hierarchia lehet, fent a seggfejek. Mondjuk amilyen a fatehén a jelleme, nem lepődnék meg ha így lenne. Hudsonnal meg szerintem a nők nagy része és legalább a pasasok negyede tuti dugna egy kört, úgyhogy nem számöttevő értékeléses.
- Miért ne lenne? Te talán heti hét napot be vagy rakva 24 órában? - nézek rá kíváncsian, mert ha igen, vagy nagyon kevés szabadideje van, vagy csak kívül szeretne tartani a privát szféráitól. Tessék, meg se szólalt és rögtön meggyőzöm magam valamiről, ami lehet nem is igaz. A bókkal rá is cáfol, talán hülye vagyok. Talán tényleg teljesen hülye vagyok.
- Szívesen, csak kicsit furcsán néznének ha hirtelen levetkőznék, nem? - elmosolyodom, tehát ugyanazt mondtuk ki, csak másmilyen megközelítésből. - Így értettem én is egyébként, a több több felület amit láthatsz. - pontosabban láthatna, mert az itt nem lehetséges. Maradjon inkább a kávérendelés, ha már a kaja és a társaság megvan. Igaz a körülmények lehetnének idillibbek, viszont ha most egy étteremben ennénk sem lennénk kettesben, tehát semmi okom rinyálni. - Kicsit, de pont azért jó. - rákacsintok, részemről indulhatunk is, ha már el kell nyomnom az egyik éhséggel a határozottan jelenlévő másikat. Úgyhogy csak meg kell várni míg teret kaphat a másik. Mármint remélem, hogy csak meg kell várni. Tudok várni. Határozottan.
- Köszönöm, így tökéletes. - mert az illata intenzívebb, belekeveredik a hamburgerébe, így még zseniálisabb. - Érződött az illatán, hogy jó. Bár szakértői szájnak jobb szeretek hinni. Legközelebb megkérdezlek mit ajánlasz. - kicsit elütöm az élét a bóknak, A kávé leköt, beszélgetni akarok vele. Engedjen magába látni egy kicsit, vagy a pokolba is, csak beszéljünk egymáshoz, tegyünk úgy. Addig is nézhetem a magam vágyakozó gyönyörűségére.
- Nem pazarlunk el kaját, Eddy. - csak a hangsúlyban van a rosszallás, a mosolyomban nincs. - Ó, nem is tesszük pedig. Még az előjátékban sem vagyunk. - nyalom le a habot a kanálról, ettől függetlenül muszáj valamilyen rendesebb téma felé tekernünk a szalagot, mielőtt még megtörténik az, amit nem akarok és mégis teszem. A lábfejem a vádliján simogat fel, muszáj hozzáérnem. Meglepetten nézek rá. - Úgy is szólíthatsz ha az jobban tetszik. - végtére is mindkettő a hívónevem, bár arra azért nem fogom megkérni, hogy dobjon el nekem egy botot. Ennyire azért nem lehetek kétségbeesett. Csak a közelében úgy tűnik. - Pornó lenne? Mesélj. - mosolyogva rántok vállat, ezt a tutit valóban ellőttük, elég gyorsan ráadásul. A nagy bingó kiesik, viszont van valami mindig abban a kalapban. Meglepődöm, komolyan. - Nem, erre nem gondoltam volna egyáltalán. És mi a kétharmadod? - még egy kanalat engedek meg, aztán elkeverem a kávéban és a számhoz emelem a csészém. - Mondj még valamit Eddy. - megállítom a lábfejemet a vádliján. Tényleg enni kell, mielőtt még. Félrerakom a kávém és a hamburgerért nyúlok. - Kérlek. - bele is harapok, végem van a jelenlététől.