HIt the button!

Bár úgy tűnik, elszigetelten él az erdőben, ez mégsem így van. Hiszen ott az erdő, a fák, növények, virágok és annak lakói, akik társaságot nyújtanak számára, s állandó összekötettésben vannak.
És ott van az internet, és a modern technológia.
Lejebb tolt szemüveggel nézegeti a tabletet és azon a smartphoneok kínálatát. Szomorúan vet egy pillantást az asztalra, ahol összetört készüléke hever. Egy éven belül ez már a második. Mintha nem kívánnának társasága lenni.
- Meg is van! - emeli fel ujját elégedetten a képernyőről. Mindent megnézett, ami szükséges volt neki, be is tette a kosárba, már csak érte kell mennie.


Pár nappal később..
A parkban, egy padon ülve, ismét szemüvegét lejebb tolva, ismerkedik az új készülékkel. Ami nem is megy olyan könnyen, s türelmes, mégis, úgy kezdi érezni, túlöreg ő már ilyenekhez.
- Ó, a csudába...  - ahogy elnézi, éppen most küldött el Lysander részére egy üres e-mailt. Gyorsan rácsap az SMS gombra és az „email téves, a készülék új, én pedig ismerkedem vele, Annelee” gyorsan elküldi az üzenetet, egy zavart mosollyal, majd szusszant egyet.
- Hogy megint nem találok meg semmit ezen a készüléken...

Talán végre megjött az eszem és úgy tűnik, hogy ki merek mozdulni a lakásból, hogy nincs semmi gondom azzal, hogy nem egész nap a gépem előtt ülök. Ma ugyanis fogtam magamat és kimentem sétálni. Bár, hogy ezt miért is tettem… valószínűleg azért, mert mostanában keveset ittam, kiszáradtak a szemeim, így ha túl sokat bámulom a képernyőmet, akkor elkezdek már könnyezni, meg a fejemben is kezdenek összegabalyodni a dolgok, amit nem engedhetek meg magamnak. Mostanában elég sok minden történik körülöttem, kezdve a családommal, így azt hiszem nem is csoda, hogy elveszítem a fonalat egy idő után. Ez a munkában csak hátráltatna, így rászoktam újonnan arra, hogy időnként, mikor már nagyon nehéz koncentrálni kimegyek a parkba. Mivel ma éppen Washingtonban akadt dolgom és közben fáradtam el, így ma éppen itt kerestem magamnak valami helyet.
Éppen át is sétálnék, mikor meghallom az egyik padon ülőt, hogy feltehetőleg a telefonjával szenved. Valami furcsa ötlettől vezérelve fogom magam és odamegyek hozzá. – Jó napot! Aidan Brighton vagyok. Ne haragudjon, de hallottam, hogy valami problémája van a készülékével. Talán segíthetek. – Eleve imádom ezeket a kütyüket, meg értek is hozzájuk. Plusz szeretek segíteni, ha tudok. Nem hiába vagyok a rendfenntartásnál.  

A modern technológia és technika néha okoz számára fejtörést, ám ez nem lepi meg. Próbál nyitott lenni és alkalmazkodni, tanulni, hiszen a világ fejlődik és halad, technológiában biztosan. Néha azonban úgy véli, nem kora okán, maga se tudja, mi okán, megakad. Mint például most is. Az már egészen jól megy, hogyan vegye fel és küldjön sms-t. Ám a többien, amik nélkül ma már városban nehéz mozogni, egyszerűen nem találja, pedig tudja, hogy az üzletben volt olyan kedves a narancsos-lila-ezüstfehér hajú lány, hogy mindent feltett neki, amit kért. És még most is sóhajtozik azon a hajon. Olyan gyönyörű és hozzá a smink! Csodálatosnak tartja, ha valakinek van stílusa, noha önmagán az egyszerű és kényelmes holmikat kedveli. És az elegánsakat.
- Jó napot! - csak utána néz fel, tartva attól, hogy a telefon önmagától működésbe kezd, s mosoly újfent ott honol ajkain.
- Kedves neve van. Annalee Michaels – elveszi egyik kezét a telefonról, s odanyújtja neki üdvözlésképpen.
- Óh, ugyan miért haragudni arra, ki éppen megmenti készül attól, hogy újfent kínos gombokat nyomjak meg, azután meg magyarázkodhatok, hogy de az nem is úgy volt – neveti el magát.
- Felettébb kedves Öntől – azon nem fog udvariaskodni, hogy ha nem tartja fel. Ha sietett volna valahová, akkor bizonyára nem áll meg, véleménye szerint.
- Pff – vág egy arcot. Attól, hogy milyen pozícióban van, szerinte még nem kell egy karót nyelt sznobnak lennie. És igazán erénynek tartja, ha valaki bevallja a gyengeséség, tudatlanságát. Az viszi a megoldáshoz.
- Nem igazán igazodom el a telefonon még, új. És megyek még pár helyre, s nem hogy azokat nem találnám meg, mást sem. Nagyon bonyolultnak tűnik, hogyan... sepregetek és nagyon érzékeny a képernyője. Rásóhajtok és máris vált – a végén majdnem nevetek, mert igazán szórakoztató lehet szerinte, ha valaki látta volna, ahogy rájön, mit csinált.
- Előre is nagyon köszönöm kedvességét, hálás vagyok érte – pillant rá, s bár van hely bőven mellette, még arrébb húzódik, hogy a segítője is kényelmesen elférhessen.

Mindig is imádtam a technikai kütyükkel foglalkozni. Már kicsiként is érdekeltek, most meg ebben találtam meg életem célját is. Nem tartom magamat profinak, mert az merő túlzás lenne. Nekem is akad bőven mit tanulnom. Ellenben az alapoknál többet tudok, így még segítséget is tudok nyújtani, ha valaki nem igazodna el esetleg egy új készüléken, pláne ha még más dolgokat is tud, mint az előző. Sose felejtem el, mikor anyu gépet váltott és mivel a felépítése és márkája is különbözött az előzőhöz képest így nehezen talált meg rajta bizonyos programokat, arról nem is beszélve, hogy mennyire nem volt képes telepíteni azokat, amiket letöltött. Persze egyből megcsináltam neki, mert hát semeddig sem tartott. Sőt még vírusirtót is raktam rá, csak a biztonság kedvéért.
Szerintem most is ezért állok meg a hölgy előtt, mikor hallom, hogy valami nem megy neki. Effektíve szeretek segíteni az embereknek, ami ironikus, hiszen a társaságukat sokszor nem keresem. Most azonban felhagyok az antiszociális viselkedésemmel, hogy valakivel jót tegyek.
A megjegyzésén, hogy kedves nevem van, annyira zavarba jövök, hogy beharapom a számat, de mindössze egy pillanatra, majd mosolygok is a hölgyre, hogy aztán kezet foghassak vele. – Nagyon örvendek Mrs. Michaels! – Gondolom, hogy házas, ennyi idősen már az szokott lenni az ember. Nem néz ki öregnek, de látszik rajta, hogy nem is az én korosztályom. – Ah, higgye el, mindenkivel megesik, még velem is. – Persze nagyon ritkán akkor is azért, mert egyszerre próbálok gépelni és írni a telefonomon, aztán néha rossz embernek küldöm el az üzenetet.
Miközben mondja a problémáját csak bólogatok ezzel jelezve, hogy figyelek rá, na meg persze próbálom értelmezni is, mi lehet a gond. – Igazán nincs mit, mondhatni az a dolgom, hogy segítsek az embereknek. – Végül is, így is lehet fogalmazni, bár én inkább azzal segítek, hogy nem hagyom, hogy lenyomozzák őket. De mindegy milyen szempontból vagy hogyan de az a munkám, hogy megkönnyítsem az életüket az embereknek. – Akkor esetleg megnézhetem, hogy lehet-e állítani az érzékenységén. Ha pedig könnyen akar applikációkat találni, azt kirakhatjuk mind a főképernyőre. – kezdek el ötletelni a megoldásokon, persze látnom kell előbb, hogy ezen a típuson mi állítható és mi nem, mert vannak sajnos olyan telefonok, ahol az érzékenységet nem lehet kalibrálni, ami pedig elég hasznos tud lenni.

Már elég korán nem értette, hogy miért jönnek zavarba azok, akikhez kedves szava van. Véleménye szerint fontos a pozitív véleménnyilvánítás, nem, mintha az sokat számítana azoknak, akiknek van kellő önismeretük. Mégsem gondolkodik azon, hogy abbahagyja eme szokását. Szeret kedves lenni másokkal, mert látni, ahogy hatnak azok a szívekre és lelkekre. Ápolóan. Mint az a jó kis pohár bor, amit Tiberius tett először mellé, az asztalra, legelőször. S mikor Lys végre képes volt zavartan elmosolyodni a bókján, a hosszú évtizedek keserűsége után. Őszintén és és szívből.
- Óhh, Mrs.... - elneveti magát. - tudja mit, hívjon csak Annenek, úgy könnyebb – hiszen hol van már Mr. Michaels....
Meglepődve néz rá.
- Nem hiszem azt, hogy még utána percekkel később is fogalma sincs arról, mi nem jó – mosolyodik el. - Hiába, ez az önök világa.. - elfogadta, hogy a világ a következő generációé és minden erejével azon van, hogy támogassa őket. Hiszen az a jelen, ami neki állt rendelkezésére, az az előző generációnak a jövőt jelentette.
- Ó, tényleg? - aztán bólint. - Látszik, hogy törődik és odafigyel másokra.
- Ha megtenné, kérem. Az előzőn megtaláltam, ám ezen rejtélyes módon sehogy sem akarnak előbukkanni a beállítások, akárhogy kerestem... a rossz helyeken, ezek szerint.
Csendben figyeli, ahogy a telefonján dolgozik az ifjú... elf? Tündér? Inkább tündér érzetet vesz felőle.
- Kérhetek még egyet? - Csak akkor szólal meg, ha látja, nem zavarja.
- A boltban a kedves fiatal hölgy nagyon segítőkész volt azt illetően, hogyan nem tudom összetörni a készüléket. Még rá is tette a … fóliát, igen a fóliát, meg a tokot is. Ön szerint ezek valóban jók? Sajnos az előző is … pofára esett – vág egy arcot. - mert kiejtettem a kezemből sajnos.

Nem sűrűn jövök zavarba, de ha valaki bókol nekem, akkor sajnos megtörténik. Így lettem beállítva, hogy a pozitív visszajelzések ilyen hatással vannak rám. Talán a szüleimnél nem, de ők a családom, ők akkor is elismernék, hogy jó vagyok és jól dolgozok, ha nem így lenne. Így rajtuk meg se lepődök. Ellenben ha valaki más intéz felém kedves gesztust, pláne olyan, akit nem ismerek, akkor nem tudom visszafogni a zavaromat. Most a nevemre kitérve szinte el is pirulok. Nem vártam volna, hogy valaki majd pont a nevemre mondja azt, hogy kedvesen hangzik és most a meglepettségtől és attól, hogy nem tudom mit reagálja teljesen le is fagyott az agyam, ami így nyilvánult meg. – Ó, re-rendben, köszönöm! – Ennyire mellélőttem volna? De legalább nem úgy fest, mint aki haragudna. – Vannak, akik nem tudják. De ha adhatok egy tanácsot, mikor új készüléke van érdemes videókat nézni róla a neten. Sok hasznos dolog van fönt, sőt egyes oldalakon részletes leírást is talál, mi hol van a telefonon. – Én is utána szoktam olvasni, hogy egy-egy új frissítés mit tartalmaz vagy milyen új funkciókkal bővül a telefon, ha pedig valamiről még nem hallottam, akkor arról videót nézek, hogyan kell használni, vagy csak rákeresek a neten. Így lehet tanulni.
-Oh hát… igyekszem. – Már amennyire törődök velük, mert igyekezni igyekszem, csak néha nem jön össze, mert elkalandozok. De a szándék ott van. – Igen, van, ahol eldugják és még keresni sem lehet, hogy megtalálja az ember. – Sose értettem ez mire jó, de nem én rakom ezeket össze. Minden esetre egy ideig eltart mire ráakadok, de amint sikerült rögtön el is kezdek állítgatni. – Mennyire legyen érzékeny? – kérdezem, mikor ahhoz a részhez érek, mert hát nekem jó az is, ami most van, de a hölgynek kell döntenie.
Kérdésére felkapom a fejemet és oldalra döntve várom mit szeretne. – Attól függ milyen fólia. Mert van a vékony és a vastag fajta. Elvileg mind a kettő védi a telefont, én a vastagot úgynevezett üvegfóliát preferálom, mert az attól, hogy betörik még a képernyő nem fog. A karcolások ellen mind a kettő tökéletes. A tok pedig szerintem hasznos, arra mindenképpen, hogy valami védi a telefont. Főleg ha üveg a hátulja.

- Szóra sem érdemes! - legyint mosollyal.
- Ó, utánanéztem – vág ismét egy arcot. - Csak sajnos az a készülék már nem volt nekik, így kaptam ezt – mutat a telefonra.
- S igen, bátor voltam, hogy megpróbáljam megismerni, csak nyomogatással. Ennek örömére elküldtem egy bzzuu szóval máris egy üzenetet, s még szerencse, hogy megjegyeztem, hogyan … csináltam – keresi a szót, mert a csinálás az nála mást jelent.
- A tanácsot megfogadom. Még mielőtt valóban komolyabb gubancot tennék, csak mert félrenyomtam valamit. Köszönöm! - mosolyog rá hálásan.
- Jaj, frissítés – sóhajt. - Utána van, hogy úgy érzem, teljesen új telefonra cserélte valaki közben a telefonom és tanulhatom újra. Támogatom a változást, ám mostanában az újítások inkább mintha letették volna minőségben – a változás az élet alapvető kulcspont véleménye szerint, s vannak visszaesések, ebben is hisz. Hiszen senki sem úgy tanult meg futni, hogy egyszer csak felállt és szaladt. Voltak ám ott rendes elhasalások is.
- Még csak igyekeznie sem szükséges – mosolyog rá bátorítóan. - Természetesen jön önből – az igyekezetet megfelelésnek tartja, ugyanakkor lehetőségnek, hogy az illető fejlődjön.
- Óh, igen – értek vele egyet. - S elég könnyű elfelejteni is, hol is találtam meg.
- Mmmm... lehetne egy … két fokozattal kevésbé érzékeny, mint most? Ha írok vele, úgy meg jó, ha érzékeli, ahogy írok rajta.
Hirtelen nem érti, mit mondhatott, hogy felkapta a fiatal férfi a fejét, s kíváncsian várja a kérdését.
- Ó, értem – ezt inkább magának mondja, hiszen a hirtelen mozdulatot nem értette felőle, most már igen.
- Vastagot kértem rá, remélem, azt is tett – pillant a készülékre. - Nem tudom, üveg-e a hátulja, most már szerencsére védi a tok.
A pad támlájának dönti hátát.
- Szeretném rajta a levelezésemet bonyolítani, a hívásokon és az üzenetváltásokon kívül – dobálózni az e-mail, sms szavakkal, nem az ő asztala. Ezek érkeztek korábban az életébe, így ezeket használja hozzá.
- Volt még valami... - kocogtatja az orcáját mutatóujjával, gondolkodva, mit nem talált. - Ó, igen, megvan. Szeretném úgy lenémítani a telefonom, hogy még csak nem is rezeg. És már az előző telefonomon sem találtam meg és még ezen sem. Csak ezekben szeretném kérni a segítséget, a többit már szerintem meg tudom majd apránként találgatni. Már így is feltartottam, bizonyára siet valahová. De ha nem.... meghívhatom? Ha nem most, akkor majd máskor? - tekint rá. A viszonzásban másképpen hisz, ugyanakkor szeretné meghálálni a segítséget.

Én magam is tudom mennyire kellemetlen sőt bosszantó, mikor az ember venni akar egy készüléket, akár telefont vagy számítógépet, akár bármi mást és nincs az, amit kinézett magának az illető. Igazából már az idegesítő lehet, ha nem a megfelelő színben kapjuk meg. Én például teljesen jól megvagyok a feketével, ami persze egy olyan szín, ami mindig van, de valakinek a piros telefon vagy éppen az arany jön be, aztán ha kifogytak akkor várhatnak rá vagy vesz másikat. – Ez eléggé kellemetlen lehetett… Mondták mi alapján javasolták ezt? – Mert ha én adtam volna neki telefont, akkor nyilván figyelembe vettem volna, hogy a készülék, amit eredetileg akart milyen rendszerrel bírt és milyen funkciói voltak, aztán valami ahhoz nagyon hasonlót mutattam volna neki. Persze ez én vagyok és azt is feltételezi, hogy tisztában vagyok minden eszköznek az információival. Manapság vannak, akik nem értenek így hozzá, persze nyilván kitanulja az ember ezt, de így sem biztos, hogy mindig mindent megjegyeznek. Nem mindenkinek olyan a memóriája, mint az enyém.
-Nos… ha nem szeretné frissíteni… Igazából van rá lehetősége, hogy ne engedélyezze az automatikus frissítést, ez azonban néha kockázatos mert egyes alkalmazások nem fognak funkcionálni vagy nem úgy. – Ez a szemétség az egészben. Hogy egy idő után látszik a telefonon, hogy valami nem stimmel vele. Én már futottam bele ilyenbe.
-Valóban? Úgy néz ki? – Úgy értem persze, próbálok kedves és segítőkész lenni, ami néha nem jön össze, de az, hogy valaki észreveszi ezt bennem, az nyilván nagyon is jólesik. Van, akinek csak az tűnik fel, hogy nem igazán figyelek rá, emiatt pedig megharagszanak rám. – Ha esetleg elfelejtené, akkor miután megtalálta fel is írhatja a telefon jegyzeteibe. Tudom, ez is a mobilban van, de bármikor elérhető és nem olyan könnyű elkeverni, mint a papírt. – Tudom, anyukám is sokat szenved azzal, hogy nem tudja hova mit írt fel. Ezért szoktam mondani neki, hogy hát akkor a gépe vagy a telefonjának a jegyzeteibe írja, ott nem fogja elveszíteni, hacsak nem magát az eszközt hagyja el.
-Persze, lehet. – És egyből állítom is azt, amit kér. Semeddig nem tart nekem ez, meg addig is lefoglalom magamat valamivel, ami nem munka. – Hm…Valóban vastag. – Most nézem csak meg közelebbről a fóliát rajta. – Így akkor szerintem teljesen hasznos és valóban véd. – mosolygok rá. Nekem a vékony sose volt a kedvencem, de kinek mi.
-Az email-hez akkor majd ide írja be a címet és a jelszót. – Adom is vissza a kezébe a telefont és amíg bepötyögi, addig én elkezdek a másik irányba nézelődni. Majd szól, ah kész van és akkor elvileg már működni is fog, de addig is nem akarok neki kellemetlenséget okozni. Az adatait bizalmasan kell kezelni, én pedig ezzel foglalkozok, szóval pont én lennék az utolsó ember, aki végig nézné, amíg mindent beír. – Mostanra is lenémítsam, vagy csak beállítsam, hogyha néma üzen módban van, akkor ne rezegjen? – nézek vissza érdeklődve, majd amint megkaptam az utasítást csinálom is. – Valójában csak sétálni jöttem ki a munkából, de gyanítom hamarosan majd vissza kell mennem, hogy végezzek még ma. De addig is szívesen veszem a meghívást. – bólintok mosolyogva. Nem szerettem volna visszautasítani, mivel azt nem tartom udvariasnak, valamint gyanítom miért kérdezte, akkor meg pláne nem szeretném megbántani azzal, hogy nemet mondok.