Fauns Labyrinth

Örömmel készülődik a Karácsonyi Vacsorára. Mára már a keserédesség, melankólia, fájdalom és bánat nosztalgiává olvadt. Kedveli a régi időket felidéző rendezvényeket és  szerinte Tiberius nagyon ért hozzá, hiszen mindet végigélte. Legalábbis létezte. És van ízlése, meglátása szerint. Nagyszerű ízlése van, ahogy végiggondolja a régebbi eseményeket is. Mindenkit kedvel a családból és akik elfogadják a meghívást, elvégre nem kötelező elfogadni, ám ajánlott, végigélvezi velük az egész estet.
Két árnyalatú kékes és ezüst, cseppekben egymásba fonódó színű ruhát vett fel, mely kiegészíti szeme és haja színét. Nem foglalkozik az ősz szálakkal, s nem foglalkozik a halványan megjelenő rendőkkel. Élt át dolgokat, hogy azok beszéljenek az arcán.
Titaniahoz szinte automatikusan, ösztönösen lépett oda, s a beszélgetésből végül úgy döntöttek, hogy kint folytatják. Mindig is szerette a labirintust, s ha ott volt, ki nem hagyta volna az alkalmat, hogy végigsétáljon benne, legyen akármilyen idő. Ám Titániáért aggódik.
- Elég meleg a kabátod, kéred a sálam? Vagy a kabátom? - érdeklődéssel tekint rá, s a világért sem szeretné megsérteni, hogy ezzel azt jelzi, az ő kabátja nem elég meleg. Mindössze aggódik és figyelmes.

A Dracok mindig is szerettek újdonságokkal előrukkolni a Téli Bálra amit minden évben megrendeztek. Mindig volt valami kis meglepetés, hogy a vendégeik minden évben örömmel érkezzenek meg és töltsék itt az estét.
Általában apró változtatásokra szánták el magukat, valami külnleges étellel, itallal vagy zenei előadóval de idén mindenen túltettek ami eddig volt.
Tündér kertészek hadát bérelték fel hogy megépítsék az udvar szívében álló, sövénylabirintust amit most hó borított de így is apró lámpák ezrei világították be a kavargó ösvényeket. Azt azonban egyik belépő sem sejtette hogy a labirintus néhány percenként átrendeződik, így sosem tudhatod hol ütközöl akadályba, ha visszafordulsz arra amerről jöttél.
A két nő mögött így zárult be a folyosó ahonnan nemrég érkeztek de nyílt meg egy teljesen másik útvonal amire még csak nem is számítottak.

Feltűnik számára Titánia sugárzó boldogsága. Minden egyes alkalom örömmel tölti el, ha láthatja a párt. Az évek alatt sem veszítettek abból a ragyogásból, ami közöttük van, sőt, mélyült. Nosztalgiával gondol férjére és a családjára. Már nem fáj, már kedves emlékké szelidítette az idő. S mások boldogságával ő is boldog.
- Biztos? - fogja két keze közé az övét, majd felnevet.
- Ó, Obe... - ekkora ért hozzá a szavak tudata, egy pillanatnyi boldog meglepettség után, örömteli sugárzó mosoly jelenik meg arcán és szemeiben.
- Szent Tölgyekre! Ez nagyszerű hír! Most már értem, miért ragyogsz az utóbbi időben! S Oberon bizonyára alaposan körbebugyolált – mint az előző kettő gyermekük érkezésekor is, amit látott belőle.
- Gratulálok, kedvesem! - finoman megsimítja Titania kezét, még mindig mosolyogva.
- Bármire szükséged lenne, megtalálsz – bólint.
- Ó! - Meglepetten néz körbe, majd fel. A csillagok most vajmi keveset adnak majd támpontnak.
- Van kedved egy kis játékhoz? Csak nehogy megfázz! Követjük az utat? Igaz, visszafordulni már csak arra lehet – az előttük kinyíló útra mutat.

Annlee a legdrágább barát, ehhez kétség sem férhet, és örömmel töltök időt a társaságában. végre. Éppen ideje volt elmondanom, azt, amit a legfontosabbak már tudnak. Már érzem őt, az apró kis életet, már néha jelt ad magáról, ám még senki más nem érezheti rajtam kívül. Erős, és egészséges, mégis, minden nap aggódom, hogy egyszer majd én nem leszek elég erős megtartani őt. Pedig, miden rendben volt, és Annalee mosolya megnyugtatott. Ő és Oberon voltak egyedül ilyen hatással rám.
- Biztos, biztos, minden rendben. -mosolyogva figyelem az arcát, ahogy eljut hozzá a kis elhagyott információ-morzsa. Elmosolyodik, akárha a Nap ragyogna fel egy vastag hófelhő mögül, beragyog mindkettőnket.
- Az a csoda, hogy meg tudok mozdulni! -nevetek fel – Köszönjük drágám…ez igazán…egy csoda. -mosolyogva simítom én is meg az ő kezét, olyan jól esik, hogy így örül a boldogságunknak. Kicsit olyan ő nekem, mint a sosem volt anyám.
- Ohhh hát ahhoz bármikor! -mosolygok rá, összehúzom a kabátomat, hogy ne aggódjon. – Úgy látom, az öreg Tiberius alaposan megtréfált bennünket. Érdekes kis játékot hozott össze nekünk.
Elindulok, követve az ösvényt, miközben a bokrok vészjóslóan recsegnek körülöttünk. Nem értem, hogy mit suttognak, és nem is tudok hatni rájuk.
- Érdekes…sosem láttam még ilyet – hümmögök.