Sorry, not sorry - CaPPi

Faltól falig tükör, elég széles, hogy még járkáljak is és elég magas, hogy simán nekimenjen bárki. A frakkot igazgatom és már most halálra unom, hogy ezt venném fel. Kivételesen azzal akartam lázadni, hogy frakkot húzok.
A tükörbe pillantba Nagytatát látom belépni. Azaz belépne, mert még gondolatot sem kell olvasnom, úgy ordít az arcáról: rajtam meg mi a fene van?  
Kezében egy csomagot tart, elég nagy.
- Öltöztesd majd a tükörképedet, ezt neked hoztam – éppen a nyakkendővel babrálok, s felismerve, melyik szabótól érkezett a doboz, kitartom jobbra lógatva a nyakkendőt, s hagyom a selymet lecsúszni az ujjamról.
Egy pillantás múlva már a doboznál vagyok, s feltépem a tetejét, majd Nagytata nyakába borulok. Tudta, mire vágyok karáncsonyra, az estélyre. Még a vörös parókát is megcsináltatta, s igazi hajból! És a cipő!!!!
Hatalmas ölelés és csókot nyomva borostás arcára, már ott sem vagyok, még a köszönöm is utánam húz. Fel kell próbálnom!

A cigit még el akartam szívni a kivilágított teraszon, az üzlet teraszán, mielőtt bedobom magam a vásárlásba. Piros ruhát vettem fel, de nem azt, amit Nagytata hozott nekem, s egy másik paróka van rajtam. A magassarkút viszont bejáratom, mert táncolni is akarok majd, így most az csillog a lábamon. Imádom.
- Miaf..? - érzem, ahogy rántódik ki a táskám a kezemből. De rohadt pech, hogy a vállamon van a pánt, megfogom és visszarántom.
- Szerinted mi a lóf@sz fér bele ekkora táskába? - mély hangon szólalok meg, miután kis híján a padlón landol szerencsétlen, inkább elkapom a felkarjánál, állásba rántom. Egy ideig nézem, csípőre vágott kézzel.
- Oké – nőiesre vált a hangom.
- Ha elmondod, mire kell, hogy elvedd másét, meggondolom magam. Először habozik, végül csak elmondja.
- Rendben – kinyitom a táskát. Remélem, van benne valami, a levegőn kívül. Nincs. A melltartóban van a két plasztik, a mobilon meg... huhuuu kis kíváncsii..
- Tudod mit? - Kezébe nyomom a táskát, ami önmagában is többhavi, ha nem éves fizetés, majd csábosan integetek neki ujjaimmal.
- Kapsz öt percet – senki sem érdemli meg, hogy azért kerüljön bajba, mert a beteg gyerekének segíteni akar. Néha van jó dolog a gondolatolvasásban. A lánya valóban nagyon beteg. Kikerestem belőle a címet is. Tudok én rendes is lenni.
Elégedetten megfordulok, a kezem még fenn, elegánsan, de meg is torpanok.
- Rudit nem hoztad magaddal? - mert ha ő itt van, akkor már csak piros orrú Rudi hiányzik, hogy teljes legyen a nap fénypontja.

Abban a pillanatban megszületik a korszakalkotó ötletem. Végre itt a lehetőség, hogy olyan ajándékot kapjanak uncsitesóim, amit valóban ajándékként értékelnek. Calli túúúl... merev. És értem, miért nem jön össze, hogy végre ne nyolcvanadik, fekete alapon kék csíkos nyakkendőt kapják. A vörös alapon fekete sokkal jobb...
De most tényleg? Benyúlok a melltartómhoz, kihúzom a csöppnyi telefont (igen, oda tettem. És? Szilikon, drága és az lenne igazán káromlás, ha egy holt test izzadna. Csak hogy egyenes legyek.) Felpattintom a tetejét és megnyomom a hívás gombot Calli neve alatt. Megfordulok közben, mert úgyis tudom, hogy ha nem csörögni, de rezegni fog. A mostani tömény újítások nem engedik, hogy levedd a buzzt róla. Szemetek. És ezért teszem általában a rendes zsebbe, ha nadrágban vagyok....
- Tényleg? - Vágok egy arcot, ahogy rájön, ez a trükk nem jön be. Odasétálok hozzá, és kiveszem a telefont a kezéből, ha engedi, és kinyomom a hívásom, a sajátomat felé tartva a nevével. Majd már nem is zavartatom magam, belelesek a táskába, ami jelzi, melyik boltból is lépett ki.
- Tényleg ezt akarod Flonak? Komolyan? - Elveszem a kezem, és úgy hagyom, mint az úrinők.
- Van egy jobb ötletem, amivel igazán örömet szerezhetnél a skacoknak. Gyere velem! - Már fordulok is meg, meg sem várva a válaszát. Mélységesen tiszteleben benne a három gyerek édesanyját és azt, amin át kellett mennie. És egy kicsit meg is viselte. Látszik az ajándékon, ami … halvány fogalmam sincs, mit vett, s nem is foglalkoztat. Egészen biztosan nem azt, amiért Flo epekedik. Másvalakin kívül....

Cally ismeri már annyira az unokaöccsét, hogy tudja: teljesen felesleges ellenkezni vele, ha azt akarja, hogy vele menjen. No meg a kíváncsiság is dolgozik benne, hiszen honnan tudhatná Pietro jobban, hogy az Ő gyermekei minek örülnének karácsonyra, mint ő maga. Elvégre mégiscsak ő az édesanyjuk. Ahogy sétál unokaöccse után, észre sem veszi, hogy egyre több zsebből kerülnek elő mobiltelefonok, hogy lefotózzák a furcsa párost. Hiszen mindenki ismeri a családot, és a képek sokat érnek.
Ahogy belépnek a boltba, amire Pietro gondolt, a személyzet is szinte hasra esik előttük. Lehet, hogy Pietro vörös parókája és vérvörös ruhája teszi, de egyszerűen csak saját vámpírságuknak tudják be mind a ketten a helyzetet. Egy mosolygós tündér-eladólány pattan oda melléjük, és már kérdezi is, hogy miben segíthet. Callista azonnal a listáját kezdi keresni, hiszen most kizökkentették az elgondolásából, de Pietro nem fogja engedni. Helyette az eladóra koncentrál, és próbálja elmondani, hogy mit kedvelnek az unokatestvérei. Callista ezt mégsem tűrheti! Hiszen ő ismeri a legjobban a gyermekeit!

A mellkasomra ejtem kezem, s úgy nézek rá, mint egy megbántódott rokon.
- Ejj, kedves, pedig éppen veled kívánom szórakozással tölteni az időmet.
Az üzlet helyiség előtt még megállok dámásan egy pillanatra, s rápillantok nénémre, várakozón rátekintve. Tudom, hogy kíváncsi, elvégre unokatestvéreim fontosak a számára, s a maga módján ki is mutatja ezt. Csak hát... örülni, azt bizony bajos rajta. S most ezen segítünk!
Eeeezt a körbeugrálást még háromszáz év alatt sem tudtam megszokni, pedig nem is arany, hanem egyenesen gyémántkanál lógott ki a számból, mikor a világra jöttem. Csak akkor szólalok meg, a köszöntés után, ha már Callista is bent van.
- Mondd, kedvesem, selyemdamasztból készült ruhaneműtök van-e? Acélkék, barack vagy opálzöld? - Flo színei és igazán ráférne valami szép, régies vágású holmi. Abban a francia felsőben csodásan festett... és annak is már vagy kétszáz éve tán.
- Nem kértem, hogy vedd meg, kifizetem nekik, csak legyen végre olyan ajándékuk, amire igazán vágynak.
Ahogy a lista előkerül a táskából, már kapom is ki a kezéből, s kis cefnikre széttépem, majd átnyújtom az eladó tündér-leánynak.
- Kedvesem, megtennéd, hogy elégetnéd, itt, helyben, hogy füste se maradjon? - Merthogy ilyen apró trükköket tudnak ám, s a mosolyomnak kevesen tudnak ellenállni.
Gondolkodva megkocogtatom az egyik selyemtekercset. Tűzvörös. Csodás!
- Csak nem Harmin mester szövete? - Érdeklődöm. Nemesen csodás anyag.
Elég lenne külön a szabónkhoz elmenni, ám itt is tudok kincsre bukkanni néha, és nem voltam rest előre bejönni, hogy leadjam Flo méreteit. Így csak szemöldökrántásom jelzi, hogy egy szót sem az előzetes rendelésről!
- A hölgykísérőm, kedves néném részére egy nagy báli ruhának szánnám. Kigészítő anyagokkal, természetesen – tudom adni a dámát, ha szükséges. Mély torokhangon.