Gyakolatilag születésem óta ismerlek. Hisz már a szüleink is gyerekkori barátok voltak, így egész fiatalon megismerkedtünk mi is. És azóta is a legjobb barátom vagy, a bizalmasom, akivel bármit megoszthatok. Mert te ott voltál mellettem már gyerekkoromban is, ifjú felnőttként is ott álltál mellettem az esküvőnk napján... Az első gyerekünk születésekor. És ott voltál, mikor kezdett minden a darabjaira hullani.
Te voltál az, aki mindig mellettem állt. A rosszabb napjaimon is. Te sosem emelted fel a hangod velem szemben, mindig is nyugodt és racionális típus voltál. Te voltál az, aki lenyugtatott a férjemmel, fiaimmal való veszekedések után. Te voltál az, aki segített túljutni a rosszabb napjaimon. És te vagy az, aki nem hagyta, hogy végleg összeroppanjak.
De vajon még meddig bírod? Még meddig tartasz ki mellettem? Mikor fogod azt mondani, hogy elég, nem tudsz többet segíteni rajtam? Vagy velem maradsz a végsőkig?
Kezdőlap 
írta: 
